2023. július 27. csütörtök

júl. 27
5:24
Világszenzáció: elképzelhetetlenül értékes leletekre bukkantak egy magyar városban, az egész szakma a hazai paleontológusok lábai előtt hever (Promotions)
Ilyen talán csak egyszer történik az ember életében, és most magyar szakértők lehettek szemtanúi!
júl. 27
5:24
Van ahol már elérte a massziv árcsökkenés a balatoni ingatlanokat (KKV Magazin)
A frekventált balatoni üdülőhelyeken továbbra is tartják az árakat az eladók, de vannak olyan területek a magyar tenger környékén, ahol sikeresen lehet alkudozni. Gadanecz Zoltán, a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa elmondta, a parttól távolabb fekvő, nem nyaraló típusú, régebbi építésű, Kádár-kockákat akár a tavalyi árnál 20 százalékkal olcs
júl. 27
5:24
Belépőkategóriás acél sportórák a Citizentől (Kronometer)
Az a trend, amit még a 70-es években Genta indított útjára a legendás Audemars Piguet Royal Oakkal, mára már az alacsonyabb árkategóriákba is lecsurdogált. Természetes, hogy ha valamit nagyon felkapnak,…
júl. 27
5:24
Felperzselt föld (Magyar Nemzet)
A szintén nyaraló, de Móricka szintjén mindig ugyanarra gondoló zöldaktivisták hamar megtalálják a hangjukat, amikor azt mondják, hogy bizony emberi oka van a bozóttüzeknek.
júl. 27
5:24
Ezerrel pörög a migránsbiznisz a magyar–szerb határon (Magyar Nemzet)
A szabadkaiak kiakadtak, elegük van a bevándorlók és az embercsempészek állandó jelenlétéből. Elszabadult az erőszak a határ mentén.
júl. 27
5:24
Beszólások és borzongások – ilyen volt a Telex Tusványosa (Telex)
A Telex idei Tusványosának legemlékezetesebb pillanatai.
júl. 27
5:24
A film, amelyre elköltöttek 48 milliárdot, aztán sosem mutatták be (Telex)
Egy moziőrült kínai ingatlanmilliárdos James Cameron akart lenni, és azt hitte, ezt pénzért meg tudja venni. Nem tudta.
júl. 27
5:27
A fia rakatta ki a lakásából Zsókát a végrehajtókkal: hajléktalanként tengeti napjait a magára maradt asszony (Blikk)
Milyen érzés lehet reggel úgy ébredni, hogy azt sem tudja az ember, hol éri majd az este? Milyen lehet egy öltözet ruhában, barátok, vagy idegenek jóindulatában bízva a várost járni azzal a tudattal, hogy a holnap sem hoz megoldást? Nádasdy Zsóka február óta gyakorlatilag hajléktalan, pedig lenne hol laknia... ha a fia nem rakatta volna ki végrehaj
júl. 27
5:30
Időjárás: Pénteken nagyot fordul az időjárásunk! (Agroinform)
A szél többfelé megélénkül.
júl. 27
5:30
Fejvesztve menekültek az emberek, amikor meglátták a parton a végzet hírnökét (hirado.hu)
A legrosszabbtól tartottak a fürdőzők, amikor meglátták, mit vetett partra a tenger.
júl. 27
5:30
Magyar találmány a porral oltó készülék (Magyar Hírlap)
Budapest egykori tűzoltóparancsnoka, egy magyar gépészmérnök találta fel..
júl. 27
5:30
Anne Shirley ártatlansága 115 év után is hódít (Magyar Nemzet)
A vörös hajú, tűzrőlpattant árva története filmeket, sorozatokat, színdarabokat inspirál.
júl. 27
5:33
Blikk-kommentár: „Az élethez való jog valamennyi édesanyát megilleti” (Blikk)
Az „utcagyerekek” fogalma – sajnos – világszerte ismert, nincstelen szülők számos országban képtelenek eltartani a gyermekeiket, akik a nyílt utcán nevelkednek. Hál’ istennek, idehaza ezt a jelenséget inkább csak hírből ismerjük, s azt gondolnánk, a gyermekek mellett valójában a szülők is teljes biztonságban élhetik az életüket, kiebrudalt utcaszül
júl. 27
5:36
Varga Dénes: A spanyolok is csak egyszerre az egyik lábukat dugják a nadrágba (Magyar Nemzet)
Kemény elődöntő vár a vízilabda-válogatottra a fukuokai vb-n, de olimpiai bajnokunk nem hátrál meg.
júl. 27
5:36
Ma siessen tankolni, holnaptól 13 forinttal drágul a benzin (AC News)
Elképesztő módon megemeli a MOL pénteken a hazai töltőállomásokon az üzemanyagok árát, aki teheti, még ma menjen tankolni.
júl. 27
5:39
Figyelem, előjöttek a Duna édesvízi medúzái (Infostart)
Évről évre mindig döbbenetet kelt, amikor a kontinentális éghajlatú Európa vizeiben is megjelennek a medúzák. Most hétvégén a Duna ausztriai szakaszán okozott meglepetést az édesvízi medúzák felbukkanása.
júl. 27
5:42
A helyi Momentum közvetlen nyomást gyakorolt a városvezetésre az akkumulátorgyár ügyében (ATV)
Különleges petíciót indított a debreceni Momentum a városban épülő akkumulátorgyárak építésének megakadályozására, ugyanis hétfő reggel a tiltakozók a bejárati elé ülve elzárták a bejutás lehetőségét az önkormányzat épületébe. Úgy tervezték, addig maradnak, míg el nem érik, hogy kiírják a népszavazást az akkugyár építkezésének leállítása érdekében,
júl. 27
5:42
Bezárják a menekültek tranzitpontját a fővárosban (Magyar Nemzet)
Alacsony volt az utóbbi időben a BOK-csarnokban kialakított segítségpont kihasználtsága.
júl. 27
5:48
Működik az online árfigyelő: sok ezer forint marad az emberek zsebében (Ripost)
5-20%-kal csökkent az élelmiszerek többségének ára.
júl. 27
5:48
Mit látsz meg először a képen? Elárulja, miért nem sikeres a szerelmi életed (Femcafe)
A személyiségtesztek által elképesztően sok információt megtudhatunk magunkról, még akkor is, ha arról van szó, hogy hogyan viszonyulunk a kapcsolatainkhoz és egy másik ember szeretetéhez.
júl. 27
5:48
Dibusz Dénes tudja, hogy mi a dolga, amikor a Fradi bajban van (Magyar Nemzet)
A Ferencváros csapatkapitánya várja a szurkolókat, de azokat is megérti, akiknek idő kell a csalódás megemésztésére.
júl. 27
5:48
Mintha az OTP-ből kellene Revolutot csinálni – erre kapott 1,2 milliárdot a Balabit-alapító új cége (Forbes)
Minden ambiciózus startup erre törekszik, de Scheidler Balázs, a legendás Balabit alapítójának új cége innen indul: kizárólag Amerikában keresnek ügyfeleket, sehol máshol. 3,6 millió dollárból kezdhetnek építkezni – ennyiből már a Szilícium-völgyben is el lehetne indulni.
júl. 27
5:51
Itt a lista a legjobban dráguló balatoni településekről, elképesztően nőttek a számok (Infostart)
Hogyan változtak 2018 és 2021 között a balatoni ingatlanárak - ennek árt utáni egy gazdasági lap. Zánka vezeti a drágulási listát.
júl. 27
5:51
„Meghalt a kisebbik fiam” – Mélyen gyászol a Szentesen medencébe fulladt kétéves kisfiú édesapja (BorsOnline)
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügyet.
júl. 27
5:54
Rengeteg a kérdőjel az új panasztörvény körül (Márkamonitor)
Számos kötelezettséget ró a vállalkozásokra a május végén elfogadott panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény (panasztörvény). A közepes cégek (250 fő alkalmazottól), nagyvállalatok és a pénzmosás elleni törvény hatálya alá eső vállalkozások július 24-ig kaptak türelmi időt,
júl. 27
5:54
Válassz a 3 kártya közül és kiderül: váratlanul új helyzetben találod magad? – napi jóslás (Promotions)
Vajon mit tartogat számodra a mai nap? A kártyákból kiolvashatod, mire számíthatsz szerelem, munka, vagy a pénzügyek terén.
júl. 27
5:54
Az idős kardszárnyú delfin anyák a fiaikat védik (Magyar Hírlap)
A menopauzán túlesett kardszárnyú delfin anyák védelmezik a fiaikat a harcokban – ám a lányaikat nem..
júl. 27
5:54
Bemutatta legújabb összehajtható okostelefonjait a Samsung (Mínuszos)
A Samsung Electronics bemutatta legújabb összehajtható okostelefonjait. A világ legnagyobb okostelefon-gyártója 2019-ben úttörő szerepet játszott az összehajtható okostelefonok szegmensében, úgy gondolták, hogy ez a kategória vonzó lesz azoknak a fogyasztóknak, akik nagyobb képernyőt keresnek a tartalomfogyasztásához, úgy, hogy a telefonjuk mérete
júl. 27
5:54
A Lexus is fókuszba kerül a Filmfesztiválon (MMonline)
A Lexus hetedjére is visszatér a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál (La Biennale di Venezia) hivatalos mobilitási partnereként, megerősítve a márka erős kötődését a mozi világával. A vadonatúj LBX kompakt crossover előkelő helyet foglal el a Lexus elektrifikált flottájában, luxus körülményeket kínálva a fesztivál VIP résztvevőinek szállításakor. A 8
júl. 27
5:54
Növekedhet az elektromos repülőgépek hatótávolsága (newtechnology.hu)
A Magpie Aviation hétfőn jelentette be a technológiát, amely új irányból közelíti meg az elektromos repülést – számol be cikkében az Engadget. A mai akkumulátorok nem teszik lehetővé a zéró károsanyag-kibocsátású repülőgépek gyártását. A kaliforniai startup egy olyan megoldáson dolgozik, amely képes zöld energia felhasználásával megnövelni az elekt
júl. 27
5:54
Műszaki eszközök a legelőkertekben, legelőkön (Mezőhír)
Nitrátérzékeny területeken november 30. és február között többek között a legeltetés is tilos.
júl. 27
5:54
Fogy a levegő Karácsony körül? (Magyar Nemzet)
Tüttő Kata nevet, a többiek hallgatnak a puccskísérletről.
júl. 27
5:54
Az USA több évtizede gyűjtheti a lezuhant UFO-kat (Helló Magyar)
"Nem hozunk kis zöld emberkéket vagy repülő csészealjakat a meghallgatásra. Sajnálom, hogy csalódást okoztam Önöknek. Csak a tényekre fogunk koncentrálni."
júl. 27
5:56
Mcc Feszt: diskurzus a népi kultúráról (Magyar Nemzet)
A népzenei szcéna jeles képviselői az idei Mcc Feszten.
júl. 27
5:57
Kell-e, illik-e adni borravalót, ha a számlán szervizdíj szerepel? (Piac és Profit)
Állandó téma a szervizdíj és a borravaló egybemosása, összekeverése és hibás megmagyarázása. 2005 óta morog a vendégek egy része, hogy miért kellene neki két borravalót adnia? A helyzet az, hogy két teljesen különböző dologról van szó, ráadásul elég bonyolult is a sztori. Mutatjuk, mi történik, amikor és miután fizettünk.
júl. 27
5:57
Hosszú az út a leszokáshoz: de ezzel a módszerrel már ma közelebb kerülhetsz a füstmentes élethez! (Vital)
A magyar társadalomnak része nagyságrendileg egymillió ember, akik nem képesek vagy nem szeretnének felhagyni a dohányzással. Esetükben tájékoztatásra van szükség az ártalomcsökkentett lehetőségekről – ért egyet a kardiológus, a szakpszichológus és a piackutató. A megközelítés már bizonyított: Svédország pont ezt a receptet használva lett a világ e
júl. 27
6:00
Nigeri puccsisták: Mohamed Bazoum elnököt eltávolították a hatalomból (hirado.hu)
Mohamed Bazoum nigeri elnököt eltávolították a hatalomból – jelentette be csütörtökre virradóra katonák egy csoportja a nyugat-afrikai ország állami televíziójában.
júl. 27
6:00
Olcsón tárolhatjuk az energiát a szupermarketben kapható energiatárolóval (Tiszta Jövő)
Az otthoni napelem-kompatibilis tárolók magas költsége miatt sokan választják a Lidl sajátmárkás, Parkside hordozható energiaállomását, amelyet napelemről is lehet tölteni és 60 ezer forintba kerül.
júl. 27
6:00
A KAYAK új eszköze megmondja, hogy mikor érdemes elutaznod (Spabook)
Itt a nyár, javában tombol a turisztikai főszezon, a Booking késve fizet, az árak emelkednek, az emberek utazási kedve pedig világszerte töretlenül emelkedik a repülőjegyek áraival együtt. A KAYAK online…
júl. 27
6:00
„Nem haltam bele a gyászba, pedig azt gondoltam, egy ponton lehet, hogy ez meg fog történni” (WMN)
Ráskó Eszter és Mácsai Pál szerepelt a Közös hang podcast egyik legkülönlegesebb adásában. Beszélgettek gyászról, gyerekvállalásról, dühről és megbocsátásról – egyszóval: magáról az életről.
júl. 27
6:00
Karrier a mezőgazdaságban: alakítsuk a hobbinkat megélhetéssé! (Agrofórum)
A kertészkedés és a mezőgazdaság iránt érdeklődők számára egyre több út áll nyitva, amelyek egy új, értékteremtő szakmához vezethetnek. Ma már számos olyan képzés létezik, amely lehetőséget ad a szakmai alapok megszerzésére, a tudás elmélyítésére, hogy a kurzus végén olyan piacképes ismeretekkel rendelkezzünk, melyek birtokában akár a saját vállalk
júl. 27
6:00
Nem irányíthatja csapatát a Kecskemét sikeredzője (Magyar Nemzet)
Szabó Istvánnak egyelőre nincs pro licence, ezért Lóczi István helyettesíti a Konferencia-ligában.
júl. 27
6:00
Erdőgazdálkodás gépei a Bábolnai Gazdanapokon (Magyar Mezőgazdaság)
Magyarország egyik legrégebbi agrárseregszemléjén (Bábolnán) a legújabb erdészeti gépekkel, fakitermelő berendezésekkel is megismerkedhetnek a látogatók, 2023. szeptember 7–9. között.
júl. 27
6:00
Egy új szépészeti beavatkozás ütötte fel a fejét − ezt érdemes tudnod róla (in.hu)
A táncos klipek és receptvideók mellett a TikTok a plasztikai sebészet világába is mély betekintést nyújt. És most itt a legújabb eljárás, amely felkeltette a felhasználók érdeklődését.Ez nem más, mint a melltartó vonalában történő hátfelvarrás, amely a laza, megereszkedett bőrt célozza meg a hát felső és középső részén. A TikTok-on mintegy 260 mil
júl. 27
6:02
Fordulatra vár a magyar gazdaság (Magyar Nemzet)
Az infláció és a magas kamatkörnyezet is visszafogja a lakosság fogyasztási hajlandóságát.
júl. 27
6:06
Teljesen elpusztította a házakat a jégeső egy baranyai faluban, a helyreállítás is lassan halad (ATV)
Lassan halad a munka a Baranyai Marócsán, ahol a falu csaknem összes házát elverte a jég péntek este. Érkeznek ugyan az adományok, de csak néhány ház javítására lesz elegendő cserép és tetőléc. A lakóházakat most csak fólia védi az esőtől, ráadásul a hét eleji viharok miatt több ház újra vízben úszik.
júl. 27
6:06
Egy legendás sportautót megmentenek benzinesnek (Infostart)
A Porsche a jövőben úgy tervezi elektromossá alakítani modellpalettáját, hogy 2030-ra az elektromos járművek a vállalat értékesítéseinek 80 százalékát tegyék ki.
júl. 27
6:06
Balaton 21.0 (Mandiner)
Korszakváltást érezni a balatoni levegőben. Csak részesüljenek belőle minél többen!
júl. 27
6:06
Hitler és Sztálin: diktátorok arcai (Magyar Nemzet)
Könyv mutatja be sajátos nézőpontból a II. világháborút.
júl. 27
6:08
Még nem győztünk (Mandiner)
Még nem győztünk, mondja Kurtág György a nyilvános mesterkurzusán.

Keresés