Közel két hónapja már, hogy véget ért Az álommeló című műsor, amelyet Keserű Balázs nyert meg, és ezzel együtt egy remek munkalehetőséget is Balogh Levente cégénél. Sokan vádolták őt azzal, hogy nem igazi állást, sokkal inkább egy mondvacsinált pozíciót kapott, ám mindez nem igaz. A fiatal üzletember rengeteget dolgozik Balogh Levente elnöki asszis
Az építőipari lejtmenet továbbra is rányomja bélyegét a Masterplast számaira, az április-júniusi időszakban a harmadával visszaesett az építőipari anyaggyártó vállalat bevétele az előző év azonos időszakához képest és minden eredményszinten veszteséges lett. Bár az épületenergetikai programok késlekedése miatt kivárás jellemzi a piacot, a menedzsme
Jelenleg is zajlik a zéró tolerancia elvének felülvizsgálata az Építési és Közlekedési Minisztérium tájékoztatása szerint. Az autóvezetés előtti alkoholfogyasztás teljes tilalmának esetleges lazítását ugyanakkor a Belügyminisztérium határozottan ellenzi.
Japánban újra hódít az olcsó, körforgásos, és egyébként több évszázados hagyományra visszatekintő tápanyag-ellátási megoldás, az ún. shimogoe használata, ami nem más, mint a vécébe kerülő fekália tápanyagtartalmának kiaknázása.
A kriptodevizák világára sokszor szoktunk “vadnyugati” jelzővel hivatkozni. Az átlag felhasználók számára nehezen érthető technológia és a központi autoritás hiánya
Megindulhatott az ukrán hadsereg eddigi legjelentősebb áttörési kísérlete a front déli részén, illetve a keleti Bahmut környékén. Masszív támadási kísérletről számoltak be orosz tisztviselők is – állítják a nyugati sajtóban.
Az Építési és Közlekedési Minisztérium foglalkozik a zéró tolerancia felülvizsgálatával – tudta meg a 24.hu. Az autóvezetés előtti alkoholfogyasztás teljes tilalmának esetleges lazítását ugyanakkor a Belügyminisztérium határozottan ellenzi.
17 év telt el azóta, hogy Cserey Gábor első és utolsóként megnyerte a Legyen Ön is milliomos! 40 millió forintos főnyereményét. Se előtte, se utána senkinek sem sikerült. Most elmondta, miben változtatta meg az életét a nyeremény, válasza megdöbbentő.
Közzétette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azoknak nem a magánszemély adózóknak a listáját, amelyeknek 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 100 millió forintot meghaladó adótartozásuk volt a június 30-ai nyilvántartás szerint.
Akár négy évig is eltarthat az amerikai bankóriásoknak, hogy elegendő nyereséget tegyenek félre az új tőkeszabályoknak való megfelelés érdekében – írja a Morgan Stanley jelentése alapján a Reuters.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető szerdán Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel találkozott, aki a koreai háború lezárásának 70. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségekre érkezett Phenjanba.
A találkozón az aktuális gazdasági folyamatok mellett áttekintették a két ország közötti kereskedelmi, gazdasági és befektetési partnerség fejlesztését célzó aktuális kérdéseket.
Csütörtök reggel megint gyengülni kezdett a forint az euróval szemben, így újra 382 felett kezdi a napot. Tegnap előbb 385 közelében is járt a jegyzés, majd estére a Fed kamatdöntése segített kicsit visszakapaszkodni.
Ha semmi nem változik, novemberre kiürül a Fővárosi Vízművek kasszája - írja a Népszava cikke. Nem csak a lakosságnak, hanem mindenkinek nyomott áron kell adniuk a vizet.
Az online adatforgalom jelentős ökológia terhelést generál: 2020-as kimutatások szerint a digitális technológiák és az internet használata mintegy 4 százalékban járul hozzá az üvegházhatású gázok kibocsátásához. Fenntarthatósági törekvéseinek következő lépéseként a Ringier Hungary kiadó mérni és csökkenteni kezdi digitális médiaportfóliójának karbo
Earlier this year Direkt36 was able to confirm the identity of the ultimate beneficial owners of dozens of private equity funds from a database managed by NAV, the Hungarian tax authority, but these records have now been deleted. No one is taking responsibility for the disappearance of the data.
A nyugati sajtó szerint az ukrán hadsereg az eddigi legjelentősebb áttörési kísérletére készül a front déli részén és Bahmut környékén. A hírek szerint az orosz tisztviselők is masszív támadásról számoltak be.
A kinyitható telefonok reneszánszukat élik, sőt mondhatjuk azt is, hogy egyértelműen ez a legmenőbb dolog, ami az utóbbi években történt a mobiltelefonok piacán. De nem állunk meg ennyinél, új okosórák és tabletek is érkeztek a Samsung kínálatába, mi pedig most mindent elmondunk, sőt meg is mutatunk.
„Magyarországon az emberek továbbra is elmennek szavazni, ugyanakkor demokratikus úton nem lehet a Fideszt a hatalomból kiszorítani” – magyarázza Maximilian Steinbeis alkotmányjogász.
Az elmúlt bő hét évtizedben nem kevesebb, mint 10,5 millió példány talált belőle gazdára, és a világ több, mint 190 országában tekintik az offroad autózás etalonjának. Alig egy hét múlva vadonatúj generációval jelentkezik a legendás terepjáró ikon Toyota Land Cruiser, a japán autógyártó pedig ’hamarosan új kaland kezdődik’ felütéssel megosztott egy
Még az intelligens, jól informált vezetők is képesek olykor rossz döntéseket hozni. Ha fel is vagyunk vértezve a legjobb információkkal és szándékkal, mégis olykor saját előítéleteink és feltételezésink ejtenek csapdába a vezetői döntéshozás folyamatában. Hogyan kerülhető el a rossz vezetői döntéshozás berögzült gyakorlata? Néhány praktikus tipp az
A főszezonban eddig több mint 700 ezer vendége volt a Balatonnak, nekik köszönhetően június 1. és július közepe között 2,4 millió éjszakát regisztráltak a szálláshelyek, elérve ezzel a 2019-es év…
A betakarítást követően most a tarlóhántás ideje van itt. Ennek a klasszikus eszköze a tárcsás borona. A tárcsák számítanak a magyar tulajdonú Metalwolf Kft. legismertebb talajművelő gépének.
Több mint ezer új vállalkozás jöhet létre az augusztus elsején induló Vállalkozó Start II program keretében - jelentette be Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Egy átlagos, három fős magyar családnak közel 40 ezer forinttal több pénzt is kihúzhat a zsebéből az árstop vége augusztus és december között. És ez mindössze négy terméken, a csirkemellen, a disznócombon, a cukron és az étolajon realizálódna - írja a Pénzcentrum.
Lesújtó képet fest a magyar fiatalok szövegértési készségeiről a friss kompetenciateszt. Fiatalok tömegei kerülnek ki úgy az iskolából, hogy valószínűleg felnőttként sem lesznek képesek betanított munkán kívül bármi másra alkalmassá válni.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint az uniós források tekintetében szerinte az EB kénytelen lesz megegyezni, és mint mondta, szó sincs arról, hogy Orbán Viktor ki akarná vezetni Magyarországot az EU-ból. A Mandinernek adott interjúban beszélt arról is, hogy nekünk nem orosz energia nélkül, hanem a lehető legtöbbféle választási lehetőségge