2023. július 28. péntek

júl. 28
11:42
Megint ütni kezdték a forintot, 385 felett az euró (Portfolio)
Óriási változást hoztak a csütörtök délutáni fejlemények az euró/dollár árfolyamban a vártnál jobb amerikai GDP-adat és a vártnál puhább hangvételű EKB-üzenetek miatt, így estére 1,10 alá bukott a legfontosabb devizapár árfolyama, a durva dollárerősödés pedig a forint piacán is éreztette hatását. Aztán pénteken hajnalban a japán jegybank nagy megle
júl. 28
11:42
Hulladék acéllal zöldítenék az autókat (autopro)
Az ArcelorMittal és a Gestamp összefog, hogy fokozzák az acélhulladék felhasználását az autógyártásban.
júl. 28
11:42
Még találhatunk 10 százalék feletti banki betéti ajánlatokat (KKV Magazin)
Az Mnb irányadó kamata ugyan már 3 százalékkal csökkent, de aki jó helyen keresi, továbbra is találhat 10 százalék feletti lekötött betéti kamatot a bankokban. Az elvárt feltételek azonban eltérőek, vannak olyan konstrukciók is, amelyeknél a hozam majd együtt mérséklődik a most még 13 százalékos alapkamattal. Néhány bank még a lekötés nélkül számlá
júl. 28
11:42
Akár 70-80 milliárdos adókiesést okozhat nekünk is a hollywoodi sztrájk (MMonline)
A magyar filmgyártást is nagyon érzékenyen érinti az amerikai forgatókönyvírók május 1-je és Hollywood vezető színészeinek július közepe óta tartó sztrájkja. Az Andersen Magyarország számításai szerint a leállás egy év alatt mintegy 0,35 százalékkal csökkenti a magyar GDP-t és összesen 70-80 milliárd forint adóbevétel kiesést okoz a költségvetésnek
júl. 28
11:42
Ahol összeér az építőipar, a művészet és a mezőgazdaság (Mezőhír)
Városi mezőgazdaság? Az elmúlt évtizedben a biofil tervezés világszerte nagy figyelmet kapott az építészetben.
júl. 28
11:42
Most kaptuk a hírt, elképesztő, ami a gázárral történik (naphire.hu)
A hét elején még nem volt túl rózsás a helyzet, most azonban ez változni látszik.
júl. 28
11:48
Nagyon mélyről pattant fel a tajvani gazdaság (Portfolio)
Tajvan gazdasága felülmúlta a várakozásokat: az ország statisztikai hivatala szerint 2023 második negyedévében az elemzői várakozásokat felülmúlva, közel 1,5 százalékos GDP-növekedést értek el.
júl. 28
11:48
Vissza a városba! Hogyan állítsuk meg nagyvárosaink elnéptelenedését? (Telex)
A városi élet a legfontosabb mutatók szerint jobb lehetőségeket kínál, mint az agglomerációs. Mégis lassan kiürülnek a magyar nagyvárosok, és ez mindannyiunknak rossz. Javaslatok a káros szuburbanizáció megállításához.
júl. 28
11:51
Ukrán ellentámadás: az orosz védvonal kemény falat lesz a kutató szerint (Infostart)
Egyes hírek szerint megindult az eddigi legnagyobb áttörési kísérlet Ukrajna déli részén és hatalmas tartalékokat vetettek be most az ukránok. A jelenlegi háborús helyzetet Seremet Sándor, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója, az Eurázsia Központ szakértője értékelte az InfoRádióban.
júl. 28
11:54
Nem vettek fel főiskolára, egyetemre? Itt a kiskapu: így még esélyed lehet bejutni valahova (Pénzcentrum)
Elindult a pótfelvételi eljárás, legkésőbb augusztus 6-án éjfélig lehet jelentkezni a meghirdetett, szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre - adott tájékoztatást az Oktatási Hivatal pénteken.
júl. 28
11:54
Brutálisan összevertek egy rabot a pálhalmai börtönben (ATV)
Szóváltásba kerültek egymással a zárkatársak, ami tettlegességig fajult.
júl. 28
11:54
Orbán Viktor kirúgta a Fejér megyei főispánt (SzMo)
Simon Lászlót, a Fejér Vármegyei Kormányhivatal vezetőjét július 31-i hatállyel mentette fel a tisztségéből a miniszterelnök. Az okát nem részletezte.
júl. 28
11:54
Több tonnányi, hányingerkeltő ételt találtak egy balatoni étteremben - még a Nébih embereinek is felfordult a gyomra (Promotions)
Ilyen mértékű gondatlanságnak komoly következményei lesznek.
júl. 28
11:54
Kimenő Radival: ugorj fejest az utolsó júliusi hétvégébe! (WMN)
Tudod már, mivel töltöd a hétvégét? Ha nincs tipped, segítünk:
júl. 28
11:54
Ponthúzás: emelkedett a bejutási küszöb az informatikai képzéseknél (Bitport)
Bár lényegesen többen jelentkeztek idén egyetemekre, mint egy éve, a szakirányok vagy az intézmények népszerűsége érdemben nem változott.
júl. 28
11:54
Vereség ötméteresekkel az olimpiai bajnoktól, hatodik a női válogatott (Demokrata)
A magyar női vízilabda-válogatott ötméteresekkel 15-13-as vereséget szenvedett az amerikai csapattól.
júl. 28
11:54
Meghálaja elképesztő hagyománya, a gyökérhidak (Helló Magyar)
Meghálaja sűrű erdővel borított tájain egy elképesztő mérnöki hagyományt tartanak életben.
júl. 28
11:54
A Gemini kereskedői versennyel toboroz új felhasználókat (BitcoinBázis)
A Gemini Foundation a jövő hónapban megrendezi első, kereskedők számára hirdetett versenyét. A Gemini Leaderboard névre hallgató verseny akár 250
júl. 28
11:54
Putyint hősként ünnepelték az afrikaiak (AC News)
Az orosz elnök az Afrika-csúcstalálkozón megígérte, hogy 25 000-50 000 tonna gabonát kapnak ingyenesen az afrikai államok.
júl. 28
11:54
Patkánnyal találta szembe magát egy látogató a Szent János Kórház szülészetén (Telex)
A kórház azt közölte, hogy megtették a szükséges intézkedéseket.
júl. 28
12:00
Rákaptak a halra a magyarok – emelkedett a fogyasztás (Agroinform)
Lezárult a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző projekt.
júl. 28
12:00
György herceg vajon idén is 18 ezer fontos ajándék kap Károly királytól? (Hamu és Gyémánt)
Legtöbbünknek fejtörést okoz sokszor, hogy milyen ajándékot is vegyünk a legközelebbi, legkedvesebb családtagjainknak. Ahogy pedig mondani szokás, az ajándék lényege elsősorban a személyesség és a kreativitás. A brit királyi családban sincsen hiány ezekből, ez látszik György herceg mindenkori ajándékaiból is.
júl. 28
12:06
Megütötték a forintot, 385 felett is járt az euró (Portfolio)
Óriási változást hoztak a csütörtök délutáni fejlemények az euró/dollár árfolyamban a vártnál jobb amerikai GDP-adat és a vártnál puhább hangvételű EKB-üzenetek miatt, így estére 1,10 alá bukott a legfontosabb devizapár árfolyama, a durva dollárerősödés pedig a forint piacán is éreztette hatását. Aztán pénteken hajnalban a japán jegybank nagy megle
júl. 28
12:06
Herczog Mária: a kiszámítható döntések befolyásolhatják a születésszámot (ATV)
A szakértők szerint nemcsak azért okoznak problémát az új CSOK-szabályok, mert megnehezítik a fiatalok lakáshoz jutását, hanem azért is, mert komoly demográfiai hatásai lehetnek. Herczog Mária szociológus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy mi az oka annak, hogy nem születik több gyermek Magyarországon.
júl. 28
12:06
Brutális erőszak a magyar börtönben, ezt tette zárkatársával a férfi (naphire.hu)
A Pálhalmai Országos Büntetés-végrehajtási intézetben történt az eset.
júl. 28
12:08
LNG-re szerződött le a bp és az OMV (Portfolio)
Hosszú távú adásvételi szerződést írt alá a bp és az OMV cseppfolyósított földgázra, ami 2026-tól éves szinten 1 millió tonnára szól, 10 éven keresztül – olvasható az OMV közleményében.
júl. 28
12:09
Kidobták Kristen Bellt a repülőtérről, miután megágyazott magának a földön (Blikk)
A Rossz anyák színésznője nem zavartatta magát a bostoni repülőtéren, miután megtudták, hogy késni fog a gépük: felvásárolták a reptéri takarókat, és családjával együtt megágyaztak a reptéri váróterem padlóján.
júl. 28
12:12
Üzemszünetekre figyelmeztet a NAV (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) karbantartás miatti üzemszünetekre hívja fel a felhasználók figyelmét honlapján.
júl. 28
12:12
Aggasztó előrejelzés jelent meg az euróövezetről (Portfolio)
Az euróövezet gazdasági bizalmi indexe a vártnál jobban lassult ebben a hónapban, ami tovább erősíti a régió növekedésének megtorpanásával kapcsolatos aggodalmakat. Összességében az adatok azt jelzik, hogy az euróövezet gazdasági környezete kihívásokkal küzd és bizonytalanság övezi a régió növekedési pályáját.
júl. 28
12:12
Remek nyári program Budapest közelében, ha nem mennél messzire (Spabook)
Egész nyáron kiváló programlehetőséget kínál a fővárosban a Gyermekvasút, akár gyermekkel, akár gyermek nélkül szeretnénk kiszakadni a városi forgatagból. Még a legmelegebb napokon is érdemes egy kisvasutazással egybekötött kirándulást tervezni…
júl. 28
12:12
Lépj hátra és értékeld újra – 7+1 jel, hogy dolgoznod kell a munkád és magánéleted egyensúlyán (Forbes)
Nem éri meg a kőkemény munka, ha közben nem tudod élvezni a sikereidet. Ez nem mindig magától értetődő, gyakran csak későn vesszük észre, hogy nem jó az egyensúly. Mutatunk pár jelet, hogyan ismerd fel, ha változtatásra van szükséged.
júl. 28
12:12
Nem csitul a vihar: Pintér Sándor friss lépésének súlyos következményei lehetnek (Nyugati Fény)
Lassan összeomlik az állami egészségügy.
júl. 28
12:15
Nem várt lépést tesz a McDonald’s (Infostart)
A gyorsétterem-óriás a második negyedéves eredménybeszámolójából derült ki néhány részlet a projektről.
júl. 28
12:18
Megüzente nyugati baloldali barátainak, hogy ne segítsék Putyint, mostanra ő maga is őrizetben van (444.hu)
Borisz Kagarlickij nemzetközileg is ismert háborúellenes orosz marxista szociológus, akit hét év börtönre ítélhetnek, valószínűleg egy Telegram-poszt miatt. Nemrég arra hívta fel a nyugati progresszív közönség figyelmét, hogy ne legyenek engedékenyek Putyinnal szemben.
júl. 28
12:18
Újabb halálos baleset történt Budapesten (Mandiner)
Égető szükség van a Kresz módosítására.
júl. 28
12:18
Ennyit spórolhatsz, ha itthon jársz koncertekre (Forbes)
Izzítottuk a pénztárcáinkat a Coldplay koncertjeire, a zenekar három este is fellép jövőre Budapesten. De bulit tartott itt a Guns n’ Roses, a Rammstein és jön a Depeche Mode is. Korábban értük külföldre kellett utazni – bár sokakért ma is kell –, de sokat spórol a rajongóknak, ha a közeli külföldi városok helyett Budapesten láthatják a kedvenceike
júl. 28
12:18
Hollywood sztrájkja 80 milliárd forintot vihet el a magyar költségvetésből (Üzletem)
A magyar filmgyártást is nagyon érzékenyen érinti az amerikai forgatókönyvírók május 1-je és Hollywood vezető színészeinek július közepe óta tartó sztrájkja. Az Andersen Magyarország számításai szerint a leállás egy év alatt mintegy 0,35 százalékkal csökkenti a magyar GDP-t.
júl. 28
12:18
Hoppá: vajon kié ez a magyar Ferrari, amit Görögországban fotóztak? (naphire.hu)
Egy babakék Ferrari SP3 Daytonáról van szó.
júl. 28
12:20
Közpénzből fizetett migránsokból épített focicsapatot Orbán (Mandiner)
Százmilliárdokat költött a Fradira a magyarok pénzéből és ez sem elég neki.
júl. 28
12:21
Beindult a verseny a mesterséges intelligenciák között (Piac és Profit)
Az IVSZ - Digitális vállalkozások szövetsége szerint napjainkban bármely területen működő magyar vállalkozásnak érdemes elkezdenie kísérletezni a mesterséges intelligencia alkalmazásával. Mivel kiforratlan technológiáról van szó, a gépi “hallucináció” miatt viszont kulcsfontosságú az óvatos és tudatos felhasználás. Bár a Google Bard közelmúltb
júl. 28
12:21
Húszezer trükköző ukránt fogtak a határon (Infostart)
Hamis iratokkal, vagy zöldhatáros "átcsusszanási" kísérlet közben.
júl. 28
12:24
Meghökkentő számok, ennyi katonaköteles férfi próbált elmenekülni Ukrajnából a háború kitörése óta (ATV)
Az orosz-ukrán háború 2022. februári kezdete óta csaknem húszezer katonaköteles férfit akadályozott meg az ukrán határőrség az ország elhagyásában - közölte Andrij Demcsenko, az ukrán határőrszolgálat szóvivője pénteken a TASZSZ orosz állami hírügynökség jelentése szerint.
júl. 28
12:24
Kiadták a riasztást a szakértők: Az árstop kivezetése után teljesen elszabadulhat az inflációágyú (Nyugati Fény)
Ennyibe fognak kerülni az élelmiszerek.
júl. 28
12:24
Az Év Madárbarát települése cím elnyerésére hirdet pályázatot az MME (Magyar Mezőgazdaság)
Az Év Madárbarát települése cím elnyerésére hirdet pályázatot önkormányzatok részére a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szeptember 15-i határidővel.
júl. 28
12:24
Bekokainozott ötéves lőtte fejbe a kistestvérét (AC News)
Szörnyű dolog történt egy 16 hónapos kisfiúval. A saját testvére lőtte fejbe. A drogos szülőket letartóztatták.
júl. 28
12:27
Ilyen egyszerűen terjed a csókbetegség (Vital)
A mononukleózis, csókbetegség vagy Pfeiffer-féle mirigyláz néven is ismert fertőző betegség, melyet az Epstein-Barr vírus (EBV) okoz. Ez a vírus általában nyáron és őszi hónapokban terjed, és a legtöbb esetben tizenévesek és fiatal felnőttek körében okoz megbetegedéseket.
júl. 28
12:27
Egy 5 éves, rémült kisfiúba botlott Gaál törzszászlós az országút mentén (Blikk)
A Dunai Vízirendészeti Kapitányság járőre vette észre. Megállt, és a rendőrautóba ültette a rémült gyereket.
júl. 28
12:29
Egy térképen az ország összes kutyás strandja (Blikk)
Évről évre forróbbak a nyarak, így gazdi és kutya is szívesen hűti magát a vízben. Ezért aztán nemcsak a kutyabarát vendéglátóipari- és szórakozóhelyek, de a kutyabarát vízpartok, fürdetőhelyek is egyre keresettebbek: a négylábúak gazdijai folyamatosan fürkészik a legjobb kutyastrandokat, pancsolókat.
júl. 28
12:30
Az év első felében 4,7 millió kiló mentett élelmiszerrel segítette a nélkülözőket az élelmiszerbank (Alternatív Energia)
Az idei év első felében 4,7 millió kilogramm lejáratközeli és csomagolási hibás árut mentett meg és adományozott nélkülözőknek a Magyar Élelmiszerbank Egyesület.
júl. 28
12:30
"Megrázó": elektromos gyomirtás a Steyr traktorokon (Agroinform)
Kifejezetten az önkormányzatoknak szánt traktorral rukkolt elő a STEYR, az erőgép az AGXTEND XPower XPA rendszerrel egészült ki, mely elektromos gyomirtást tesz lehetővé.

Keresés