A dokumentum az orosz–afrikai együttműködés fejlesztésének és a nemzetközi színtéren való együttműködés elmélyítésének elfogadott megközelítéseit tartalmazza.
Számos csodálatos emlék, épület és különösen templom van, ami valahogy mindig pont akkor van zárva, amikor elutazunk oda megnézni. Ennek most a besztercebányai régióban vége, ugyanis a kivételes freskókkal rendelkező…
A Tanács ugyancsak korlátozóintézkedéseket vezetett be az orosz katonai hírszerző szolgálattal szoros kapcsolatban álló online hírügynökség, az Inforos és annak három alapítójával szemben.
Az atlétika tisztaságáért felelős testület (AIU) pénteken doppingvétség miatt ideiglenesen felfüggesztette a rúdugrás 2016-os, riói olimpiai bajnokát, a brazil Thiago Brazt.
Családja a mai napon eltemette azt a fiatal édesanyát, aki néhány héttel ezelőtt adott életet a negyedik gyermekének, ám a szülés után rosszul lett, majd a kórházban belehalt a szövődményekbe.
Pénteken kezdődik az OTP Bank Liga 2023–2024-es idénye, az első fordulóban öt találkozót rendeznek, mert a legutóbbi első és második helyezett, két kupaszereplő, a Ferencváros és a Kecskemét mérkőzését szeptemberre halasztották.
A mentától a smaragdon át az agaveig, a zöld csempe egy egyszerű dizájnelem, amely könnyed eleganciájával élénkíti a teret. Mutatjuk a legszebb verziókat, amiket látva te is szívesen rohansz majd a barkácsboltba.
A XIV. kerületi Fogarasi úton és a XIX. kerületi Kazinczy utcában is parkoló autókra zuhant fák miatt kértek a tűzoltóktól segítséget. Az idősek otthona kerítésére hasadt egy hatalmas faág a IV. kerületi Garay utcában. A kiérkezett raj motoros láncfűrész segítségével eltávolította azt. A XI. kerületi Budafoki úton két sávot is elfoglalt egy, a szél
Jean Todt korábbi Ferrari Forma 1-es csapatfőnök, Michael Schumacher közeli barátja feleségül vette menyasszonyát, Michelle Yeoh-t. Az esküvőt Svájcban tartották, a nagy napról pedig Felipe Massa mutatott először fotókat.
Elég mozgalmas mostanában Michael Andretti menetrendje: amikor nem az IndyCar csapatot igazgatja az Egyesült Államokból, akkor tárgyal az F1-es csapat indításáról vagy éppen a Formula E-csapatot kezeli, ugyanis Jake Dennis révén világbajnoki esélyessel érkeznek meg a szezonzáróra.
Felmentette a saját csapattársa útját álló Lewis Hamiltont az FIA. George Russell is szólt pár jó szót az érdekében. Kevin Magnussen már nem volt ilyen szerencsés.
Az ukrán parlament emberi jogi biztosa, Dmitro Lubinec felvette a kapcsolatot magyar kollégájával az ukrán hadifoglyok ügyében. Többek között arra szeretett volna választ kapni, hogy amennyiben Magyarországra látogat, találkozhatna-e az ukrán hadifoglyokkal – írja az Index.
A Dry July, azaz az alkoholmentes július apropójából a szupermodell tegnap az Instagramon posztolt fotójával közölte, hogy közel 10 hónapja él alkohol nélkül. A képen Hadid egy élelmiszerboltban épp egy alkoholmentes italt vásárol wellness italmárkájából, a Kin Euphorics-ból. See on Instagram Majdnem 10 hónapja nem iszom alkoholt! Annyira
Szlovákiában a Szövetség párt szeretné elfogadtatni a kisebbségi törvényt, hogy az egyéni jogok mellett kollektív jogok is megillessék a kisebbségeket – hangzott el a magyar párt programbemutatóján. A párt nem szorgalmaz regionális autonómiát, programja a családokra, a szociális kérdésekre, az egészségügyre, a közösségekre, a kultúrára és az oktatá
Az előzetes adatok szerint 2023 júniusában 7234 gyermek született, és 9218 fő halt meg. 2022 júniusához képest a születések száma 11, a halálozásoké 7,2, a házasságkötéseké pedig 20 százalékkal csökkent, olvasható a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójában.
Nem jutottak megállapodásra a globális károsanyag-kibocsátás csökkentésének konkrét céljaiban a világ gazdaságilag legfejlettebb húsz országát tömörítő csoport (G20) környezet- és éghajlatvédelmi miniszterei pénteki indiai tanácskozásukon, és újfent nem tudtak közös nyilatkozatot kiadni e témában.
Előfordult már, hogy hajnali háromkor ébren fekve bámulta az ébresztőóra fényét arra gondolva, vajon fog-e valamennyit is aludni, mielőtt az megszólalna?
A felvételi ponthatárok július 26-i kihirdetését követő hetekben ismét felpörög az albérletpiac: több ezer diák igyekszik majd számára kedvező feltételekkel albérletet találni új tanintézménye közelében. E feltételek között gyakran elsikkad az ingatlan megfelelő biztosítottságának kérdése, sok esetben csak a károk bekövetkezte nyomán derül ki, hogy