A több héten át tartó „Velünk gyerekjáték a sulikezdés” kampányának keretében a márka áruházaiban közel kétszázféle, az oktatáshoz kapcsolódó termék érhető majd el. Az áruházlánc arra törekszik, hogy az óvodás, általános és középiskolás, és az egyetemi hallgatók is megtalálják a kínálatban a számukra szükséges termékeket, mindezt olcsón. A vállal
A napszemüveg nem csak divat. Ha jót akarsz magadnak, és miért ne akarnál, amikor csak lehet, érdemes napszemüveget viselni: az utóbbi években egyre erősebb UV-sugárzástól csak így kímélheted meg a szemedet.
Az iPhone 15 várható megjelenése néhány hónapra van még, azonban az Apple-nek nehéz dolga van, ha titokban akarja tartani az új iPhone sorozat részleteit, mivel sok különböző beszállító vesz részt a gyártásban. Várhatóan összesen négy iPhone 15 modellt fogunk látni, amelyek ugyanolyan méretűek lesznek, mint az iPhone 14 széria, beleértve
Partnerségre lépett a montenegrói kormány és a 4iG Nyrt., emellett megállapodtak arról, hogy azonnali hatállyal lezárják a ONE Crna Gora mobilszolgáltató felvásárlásával örökölt peres és vitás ügyeiket. A megegyezést követően Dritan Abazovic, Montenegró miniszterelnöke, valamint Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. elnöke szándéknyilatkozatot írt alá a nyug
Nagyon ritkán látható jelenséggel találkozhattak az eget rendszeresebben kutatók: egy úgynevezett patkóörvényről készítettek Magyarországon felvételt csütörtök délután.
Ma reggel sem maradt el a szokásos interjú a Kossuth Rádióban Orbán Viktorral. A miniszterelnök az előzetes hírek szerint az inflációt, az orosz–ukrán háborút és a migránskvótát érintő kérdésekről beszél.
A Fradi a kezdeti teszetozás után biztosra ment és dominálta a Shamrock Rovers elleni meccset, miután nagy csalódást okozva megalázták magukat a feröeri félprofik ellen.
A félelem ellentmondásos érzelmi állapot, amely véd a fenyegetésektől, és felkészíti a testünket, elménket a veszélyre, de ha elhatalmasodik rajtunk, nyomorúságossá teheti az életünket. Mi zajlik le az agyban, amikor elönt minket a jeges rémület? És miért hasznosak a horrorfilmek? Most szembenézünk a félelmünkkel. Lengyel Csilla cikke.
A gáz- és áramdíjakhoz hasonlóan piaci alapúvá válna bizonyos fogyasztás felett a lakossági vízdíj is, a szolgáltató cégek költségvetéséből ugyanis évi 150-200 milliárd forint hiányzik.
Három egyszerű boldogsággyakorlat, amely mindössze négy percet vesz igénybe.Egyszerű gyakorlatok, köztük a boldog pillanatok újraélése, mindössze négy perc alatt boldogabbá tehetnek, derül ki egy kutatásból.A „boldog pillanatok újraélése” során kiválasztunk egy személyes fényképet, amely egy boldog pillanatot örökít meg, és néhány szavas leírást fű
Az útpálya olyan hullámosra sikeredett egy tatabányai kerékpárútnál, hogy a kivitelezőnek saját költségére fel kell marnia a burkolatot és új aszfaltréteget kell behúznia.
Orbán Viktor kormányfő hamarosan a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország" című műsorában beszélt, a szerdai kormányülés és a csütörtöki kormányinfó után.
Minden szempontból biztosítottak a feltételek ahhoz, hogy hazánk földgáz- és kőolajellátása zavartalanul folytatódjon, így nyugodtak lehetünk a téli felkészülés tekintetében is - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Facebookon, miután csütörtökön Alekszander Novak orosz energetikáért felelős miniszterelnök-helyettessel telefonon á
Új zárócsúcsot állított be tegnap a vezető német részvényindex és a francia tőzsde sincs már messze tőle, ma reggel azonban nincs egyértelműen pozitív hangulat a tőzsdéken, az amerikai részvénypiacok eséssel zártak, Ázsiában vegyes a kép és az európai indexek is felemásan nyithatnak a határidős indexek állása alapján. Ma fontos inflációs adatok érk
Basszusgitárosként a '70-es évek elején csatlakozott Don Henleyhez, Glenn Freyhez és Bernie Leadonhoz, hogy megalakítsák a rocktörténelem egyik legnépszerűbb bandáját. Ő írta és énekelte például a Take It To The Limit című balladát.
Amerikai egyetemi kutatók Linuxot futtató, iPhone-kamerával felszerelt, mindössze 10 grammos eszközök seregével vizsgálnának földközeli objektumokat, később pedig a Jupiter üstököscsaládját is.
A ponthatárok szerda esti kihirdetésével elindult a főszezon az albérletpiacon, amely felpörgeti az eddig is élénk piacot. Ezt jelzi az is, hogy az elmúlt egy-két napban több mint 300 új kiadó lakással bővült az országos kínálat.
Az MNB irányadó kamata ugyan már 3 százalékponttal csökkent, de aki jó helyen keresi, továbbra is találhat 10 százalék feletti lekötött betéti kamatot a bankokban. Az elvárt feltételek azonban eltérőek, vannak olyan konstrukciók is, amelyeknél a hozam majd együtt mérséklődik a most még 13 százalékos alapkamattal. Néhány bank még a lekötés nélkül sz
A miniszterelnök a Kossuth rádiónak adott terjedelmesebb interjút péntek reggel. Beszélt a tusnádfürdői beszéd környező országokban kelt visszhangjáról, az országot ért "meteorokról", illetve az infláció letöréséről is. Úgy látja, a szlovák kérdést a történészekre kell bízni.
Számos kötelezettséget ró a vállalkozásokra a május végén elfogadott panaszokról, közérdekű bejelentésekről, valamint visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvény (panasztörvény). A közepes cégek (250 fő alkalmazottól), nagyvállalatok és a pénzmosás elleni törvény hatálya alá eső vállalkozások július 24-ig kaptak türelmi időt,
Nagy lehetőséget kapott a Formula 2 újonc csapatától, a PHM Racingtől egy színesbőrű versenyző. A német csapat hivatalosan is bejelentette, hogy az egyik autójukat Joshua Mason vezeti majd Spa-Francorchampsban. A fiatal brit pilótának ez lesz a bemutatkozó hétvégéje az F2-ben, eddig az Euroformulában bontogatta a szárnyait, ahol 2 fordulón állt raj
Körömtrendek jönnek és mennek, de bizonyos színárnyalatok mindig uralkodnak egy adott időszakban. És hogy 2023-ban melyik szín viszi a prímet? Hát természetesen a levendula lila körmök!
A világ legrégebbi és legpatinásabb filmfesztiválján mutatkozik be a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan és a Rossz versek rendezőjének legfrissebb munkája.
Az idei Formula-1 Magyar Nagydíjhoz kapcsolódva a Mercedes-Benz Hungária Kft. a budai várnegyedben szervezte meg partnerei és ügyfelei részére szóló hagyományos rendezvényét. Az est díszvendége Lewis Hamilton, a Mercedes-Amg Petronas Formula-1 Team hétszeres világbajnok pilótája volt. Az eseményen bemutatták az új Mercedes-Amg S 63 E Performance mo
A ponthatárok szerda esti kihirdetésével elindult a főszezon az albérletpiacon, amely felpörgeti az eddig is élénk piacot. Ezt jelzi az is, hogy az elmúlt egy-két napban több mint 300 új kiadó lakással bővült az országos kínálat.
Információk szerint a sztrájk nem érinti a Magyarországról induló vagy a Magyarországra érkező járatokat. Az ír légitársaság pilótái legutóbb a július 15-16-i hétvégén tartottak munkabeszüntetést, akkor az több mint száz járatot érintett. A pilóták továbbra is azt követelik a légitársaságtól, hogy állítsa vissza fizetésüket, a koronavírus-járvány