Kihúzták az Ötöslottó 2023/30. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a héten volt telitalálat, a szerencsés nyertes 481 millió 181 ezer forintot vihetett haza.
Nem volt szerencsés nap a születésnap Fernando Alonso számára. Az időmérős blamát egy kicsúszás miatti kiesés követte a sprinten – és még be is idézték
Az egyik nagymama otthagyta munkahelyét, hogy felügyeljen a gyerekekre, a legkisebbet a szomszédok viszik majd óvodába, hogy az apa tovább dolgozhasson.
Egy maraton lefutása rendkívüli teljesítmény, az pedig még lenyűgözőbb, ha ezt a szeretteinkkel is meg tudjuk osztani. Így tett Morgan Lockhart is, aki kislányával a karjában futott be a célba a vancouveri maratonon.
A magyar férfi kardcsapat legyőzte Koreát a hat év alatt vívott negyedik egymás elleni világbajnoki döntőben. Amit Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás tegnap legyűrtek, az egy olyan feladat volt, ami a világ összes sportjában is párját ritkítja.
Az Európai Unió működését ma meghatározó ideológiai viták hátterében az áll, hogy a hagyományos európai értékekhez sokkal inkább ragaszkodnak a korábban szovjet uralom alatt szenvedő társadalmak - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombat délután Esztergomban.
Major Veronika 36 találattal győzött a nők 25 méter pisztoly versenyszámában a II. Masped Shooting Cup nemzetközi verseny szombati zárónapján a Fehér úti Nemzeti Lőtéren.
Bondár Anna esőszünetekkel tarkított találkozón kikapott az elődöntőben a második helyen kiemelt olasz Elisabetta Cocciarettótól a 260 ezer dollár (90 millió forint) összdíjazású lausanne-i salakpályás női tenisztornán szombaton – írta az MTI.
A leendő európai uniós ügyekért felelős miniszter szerint az Európai Bizottságnak, a nettó befizető államoknak és a hazai ellenzéknek áll érdekében a konfliktus.
Bődületes hazugság, hogy Magyarország és Törökország a legnagyobb beszállítója Ukrajnának, hogy a Mol gázolajából mennek az ukrán harckocsik - mondta Hernádi Zsolt a Mol vezérigazgatója az MCC Feszten.
Már többször hallottuk, hogy az Apple tervezi a legdrágább iPhone-jának árának emelését, de a legújabb jelentés konkrét számot közöl. A Barclays elemzője, Tim Long szerint, akit az Apple Hub idéz, a vanília iPhone 15 és 15 Plus ugyanannyiba fog kerülni, de a Pro esetében 100 dolláros áremelkedés várható, míg az iPhone 15 Pro Max 100
Reza Caghati vezette Gilan tartományban azt a hatóságot, amelynek a kendőt nem viselő nők, vagy éppenséggel a homoszexuálisok zaklatása a legfőbb feladata. De amikor róla került elő egy homoszexuális szexvideó, csak a posztjáról váltották le.
A Nagy Tavak és Vizes Élőhelyek Szövetségének a Balaton védelmében megfogalmazott petícióját már több mint 7200-an aláírták. Ennek apropóján szeretnénk elmondani a véleményünket néhány olyan nyilatkozatról, amit az Építési és Közlekedési Minisztérium az elmúlt hetekben tett a Balaton térségének szabályozásáról.
A szokásosnál is több vendégmunkás halad át az országon, ezért a gyorsforgalmi utakon nyugat-kelet irányban megnőtt a menetidő; a közlekedőknek a hétvégén és a következő napokban is telítettebb sávokra kell számítaniuk, főleg az M1-M0-M5-M43 útvonalon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Mivel Vilmos herceg és Katalin hercegné egy napon király és királyné lesz, így gyermekeik, György herceg, Sarolta hercegnő és Lajos herceg is új királyi titulusokat kapnak majd.
A Centers for Disease Control and Prevention csütörtökön közzétett új tanulmánya szerint 2010 óta több mint 110 000 amerikainál alakult ki allergiás reakció a vörös húsra kullancscsípés miatt. Rajtuk kívül azonban több ezer ember érintett lehet, akiknél még nem diagnosztizálták a betegséget. Az egykor ritka úgynevezett alfa-gal-szindróma a klímavál
Timothy Snyder szerint a Nyugat végzetesen félreérti Oroszországot, és már a kezdetekkor elkerülték a figyelmét Vlagyimir Putyin radikális nézetei, amelyek az uralkodása alapjait adják.
Az előző idényben az NB II-t megnyerte a Diósgyőr, így véget ért a kétéves másodosztályú kaland. Az élvonal első fordulójában a tavalyi negyedik Puskás Akadémiát fogadta a miskolci gárda és szenvedett 1–0-s vereséget.
Az úszó-vb egyetlen magyar aranyérmét Kós Hubert nyerte. A 20 éves versenyző racionálisan vezeti le, miben kell még javulnia, holott így is majdnem két másodperccel jobb, mint néhány hónapja, és olimpiai favorittá lépett elő. Egy világbajnoki aranyérem háttere.