Ha te is tudatos bőrápoló vagy, és szeretnél egy anti-aging hatóanyagot is beépíteni a rutinodba, akkor mindenképpen érdemes kipróbálnod ezt a szuper, ránctalanító összetevőt.
A papírformának megfelelően a holland Demi Vollering nyerte a női Tour de France királyszakaszát, amelynek befutója a legendás Col du Tourmalet-n volt. Vollering az utolsó öt kilométeren hagyta ott riválisait, ledolgozta hátrányát a korábban elengedett Katarzyna Niewiadomával szemben és közel két perc előnnyel győzött. A másik nagy esélyes Annemiek
A holland versenyző mögött a McLaren ausztrál újonca, Oscar Piastri ért célba másodikként, míg a harmadik helyen meglepetésre a francia Pierre Gasly (Alpine) zárt. A rajt előtt percekkel a pálya nagy részén elkezdett esni az eső, így elhalasztották a startot előbb 12, majd újabb 20 perccel, s a mezőny végül 17.35 órakor, vizes pályára alkalmas abro
Gyorsabb, mint egy autó, kevésbé szennyező, mint egy helikopter és mindenekelőtt kevésbé veszélyes – ezt ígérik a repülő taxik gyártói. Az első járatok hamarosan elindulhatnak, többek között Franciaországban is. A Párizsi Légi Szalonon megerősítették: a 2024-es olimpiai és paralimpiai játékok idejére repülő taxi szolgáltatást indítanak. "Tíz elektr
Szeptembertől az óvodákban és az iskolákban kiemelt figyelmet kell fordítani azokra, akiknek ismert a súlyos allergiája, például mogyoróra érzékeny - derül ki az RTL Klub Híradójából.
Imádod a kirándulásokat, a természetjárás az életed, ezért bármit megtennél azért, hogy 1-2 éjjelt a szabadban tölthess el? ? Mutatjuk, hogyan lehetséges ez!
Demi Vollering nyerte a női Tour de France országúti kerékpáros körverseny szombati királyetapját a Tourmalet-n, jelentős előnnyel átvette a sárga trikót és a végső siker kapujába lépett – írta az MTI.
Már a Col d'Aspinen megvoltak az első támadások, a két fő esélyes, Demi Vollering és Annemiek Van Vleuten mellett Kasia Niewiadoma lépett meg a többi összetett menőtől a női Tour de France 7. szakaszán. A lengyel aztán kihasználta, hogy a két holland egymásra koncentrált, meglépett és csak Vollering érte őt utol - ő viszont közel két perces előnnye
A katonai hírszerzés szerint Irán és a Hezbollah is történelmi lehetőségként értékeli az izraeli belpolitikai válságot, melynek részeként tartalékosok ezrei tagadhatják meg a szolgálatot, így tiltakozván a bíróságok jogköreinek csorbítása ellen.
Hernádi Zsolt szerint a Molnál azt vallják, ami jó a cégnek, az jó az országnak is, és ez fordítva is igaz: ami rossz az országnak, az rossz a Molnak is.
A daganatos betegek közül sokkal kevesebb embert kellett kórházban kezelni az oltásnak köszönhetően, mely a halálozások arányát is nagy mértékben csökkentette körükben.
Az ukrán elnök maga számolt be arról, hogy meglátogatta az ország keleti részén, Bahmutnál húzódó frontot, és köszönetet mondott az ott harcoló ukrán katonáknak az elkötelezettségükért.
Bondár Anna esőszünetekkel tarkított találkozón kikapott az elődöntőben a második helyen kiemelt olasz Elisabetta Cocciarettótól a 260 ezer dollár összdíjazású lausanne-i salakpályás női tenisztornán szombaton.
Boldogan és elégedetten nyilatkoztak a magyar férfi vízilabda-válogatott játékosai a görögök ellen ötméteresekkel megnyert fukuokai világbajnoki döntőt követően.
A történelem óra sokaknak nem volt a kedvence, azon belül is az évszámok megjegyzése gyakran kiakasztott minket, ha számonkérésről volt szó. Bár sokaknak fáj, most ezekre az emlékekre kell visszaemlékezni, hogy sikerüljön hibátlanul kitölteni kvízünket.
Nyugalmat és lehetőséget is ad, hogy a magyar férfi vízilabda-válogatott már Fukuokában megszerezte az olimpiai kvótát és világbajnok lett - nyilatkozta az InfoRádiónak a magyar szövetség elnöke.
Az ötméteresek védésében is közismerten jó kapus zavarba jött, amikor a nevét skandálták a csapattársak a győzelem után. A cikkben visszanézheti a parádés védéseket is!
Szép gólok, kivédett lövések, a balsejtelmű 10-10-es pillanat és a Vogel-csoda - egyben a 10 év után sikerrel kiharcolt, világbajnoki aranyérmet és olimpiai résztvételt érő, görögök elleni győzelem kulcsmozzanatai.
A szokásosnál is több vendégmunkás halad át az országon, ezért a gyorsforgalmi utakon nyugat-kelet irányban megnőtt a menetidő; a közlekedőknek a hétvégén és a következő napokban is telítettebb sávokra kell számítaniuk, főleg az M1-M0-M5-M43 útvonalon - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
Szülőnek lenni rengeteg örömmel, de ugyanakkor kihívásokkal, aggodalommal teli feladat. Miközben a felnőttek próbálják a szobából a laptopok, videojátékok mellől kicsábítani a szabadba a gyerekeket, számtalan kockázatos tárggyal, eszközzel is farkasszemet kell nézniük, amelyek olykor nagyobb veszélyt jelentenek a csemetéikre, mint az elsőre gondoln
Nagyot kiélezett és szórakoztató küzdelmet hozott a fukuokai világbajnokság vízilabdatornája - mondta az InfoRádiónak a volt szövetségi kapitány, a World Aquatics vízilabda-edzőbizottságának elnöke.