A Belga Nagydíj szombatján megint kiderült, hogy nagy esőben el lehet felejteni a versenyt, pedig 10-15 éve még óriási csatákat vívtak a legnagyobb zivatarok alatt is a Forma–1-es versenyzők. A jelenlegi extrém esőgumi több okból sem alkalmas a versenyzésre, az pedig nem látszik, mikor érkezhet bármilyen megoldás.
A háború kiterjedhet orosz területekre is, ugyanis Ukrajna egyre erősebb – nyilatkozta Volodimir Zelenszkij, miután Vlagyimir Putyin arról beszélt, Moszkva nem zárkózik el a béketárgyalásoktól.
Alexandre Ponsin családi utazásra indult Coloradoból Californiába, a használtan vásárolt Tesla Model 3-asában – írja a Reuters. A műszerfal 353 mérföldes elektromos hatótávot prognosztizált, amikor 100%-ra feltöltött akksival útnak indultak, azonban a tulajdonos csakhamar észrevette, hogy a hideg időben a hatótáv drasztikusan csökkeni kezdett, míg
Az elhagyatottnak hitt raktárépületben illegális genetikai állatkísérleteket végeztek. A létesítményt véletlenül fedezték fel. A közegészségügyi szakemberek laboratóriumi eszközöket, vért, testfolyadékokat,
Néhány szakértő izgalmas utazási tippeket osztott meg a nyilvánossággal, amelyek sokkal könnyebbé tehetik a szállodai tartózkodást. Esther, a KLM stewardesse egy nem akármilyen tippet osztott meg a TikTok-követőivel. A légiutas-kísérő ugyanis elmondta, hogy akkor sem történik semmilyen tragédia, hogyha a otthon hagyjuk a töltőnk fali adapterét, his
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter horvát kollégájával, Gordan Grlic-Radmannal történt hétfői találkozóját követően elmondta, a két ország megegyezett abban, hogy horvátországi dunai és adriai kikötőket használhatnak az ukrán gabona exportjára – írja a CNN.
Már több mint három évtizede nem „Előre!” köszönéssel fogadják egymást a gyerekek, a Ságváriliget állomás is Szépjuhászné lett, de hűvösvölgyi kisvasút ugyanolyan népszerű, mint valaha.
A MET csoport 100 százalékos részesedést szerzett az Emeren Germany által fejlesztett Kentzlin fotovoltaikus naperőmű-projektben, amelynek beépített kapacitása 11,5 megawatt peak (MWp), az éves energiatermelése pedig 13 gigawattóra (GWh) lesz, ez 3600 németországi háztartás átlagos éves fogyasztásának felel meg - közölte a svájci központú energiavá
Május elején kezdett sztrájkolni az amerikai forgatókönyvírók szakszervezete, a megmozdulás világszerte megbénította a hollywoodi produkciók forgatását. Valószínűleg Brad Pitt sem érkezik hazánkba.
Az európai utazásaink során a vonatot választani környezetvédelmi szempontból a lehető legjobb döntés is lehetne, a vonatjegyek viszont sok esetben még mindig jelentősen drágábbak, mintha ugyanazon a viszonylaton repülővel utazunk.…
Az OECD 2021 decemberében hozta nyilvánosságra a globális minimumadóra vonatkozó szabályokat. Ezt követően mind gazdasági szereplők, mind adótanácsadók részéről rengeteg értelmezési kérdés merült, és merül fel folyamatosan. Az OECD most újabb értelmezéssel kísérli meg a jogbizonytalanság eloszlatását. Ez vajon az eredeti szabályalkotás hiányosságai
A mai világban egyre inkább terjedőben vannak azok a nézetek, amelyek mindent relativizálnak, ugyancsak terjedőben a cinizmus, azonban azok a keresztény fiatalok, akik a Lisszaboni Ifjúsági Világtalálkozóra utaznak, megerősítést, bátorítást kaphatnak a hitükben – mondta Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten,
Lehetséges, hogy Simon Cowell kész visszavonulni a nyilvánosság elől. A mogul úgy tűnik, hogy hátat fordít a hírnévnek, ugyanis nemrég eladta 45 millió fontot érő Holland Park kastélyát, hogy Oxfordshire vidékére költözzön és otthon maradjon kisfiával.
Az előrejelzések szerint a jövőben a városok 77 százalékának változhat meg a klímája, míg 22 százalék olyan helyzettel szembesül, amilyen ma még nincs.
Augusztus elsejével nemcsak a harmadik nyári hónap kezdődik, de sok zsebre menő újdonsággal is meg kell barátkozni. Többek között véget ér az élelmiszerár-stop, és már csak az új, a korábbinál alacsonyabb kamatozású inflációkövető állampapírt lehet megvásárolni. De, aki siet az vehet alapélelmiszert olcsóbban, és magasabb kamatprémiumú Pmáp-ot is.
A Belügyminisztérium hétfő délután egy sajtótájékoztató keretében jelentette be, hogy augusztus 1-jével összevonják a Nemzeti Népegészségügyi Központot (NNK) és az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezési-egészségügyi Intézetet (OGYÉI).