Vekerdy Tamás is azt tanította, hogy boldog gyermeket csak boldog édesanya tud felnevelni. A kutatások viszont azt mutatják, hogy soha nem volt még ennyi érzelmileg elhanyagolt gyermek, mint ma. A fiatalok körében az egyik leggyakoribb halálok az öngyilkosság: évente 50 ezer tizenéves végez magával. A Heti Napló riportja.
Ugyan eddig változékony volt az időjárás, a napokban ténylegesen megérkezik az igazi nyári kánikula. Ha most, a főszezonban kezdünk el gondolkodni split klíma felszerelésén, annak komoly költség- és idővonzata mellett leterheltségük miatt a megfelelő szerelő megtalálásával is gondjaink lesznek. Az Euronics szakértője összeszedte azokat az alternatí
Öt órás szintidővel óriási rekordot döntött az MLS Raiffeisen Fifty-fifty. Koccintás kilencliteres Taittinger-vel, rögtönzött Michelin Bib Gourmand-túra a parton – Martin Deluxe helyszíni riportja Balatonfüredről.
Lewis Hamilton elárulta, miért Lewis Hamilton elárulta, miért nem tudott lépést tartani a versenytársaival a Brit Nagydíj pénteki napján. A hétszeres világbajnok brit pilóta a lágy gumis etapja során nem igazán érezte jól magát a W14 volánja mögött. A Mercedes pénteki napon futott programja eltért az F1-es riválisaihoz képest. Hamilton és csapattár
Kökény Mihály szerint a kormány államosítási terve mögött az a cél is lehet, hogy ezzel szakorvosokat visszavezessék az állami rendszerbe. Mint az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hiába az előírás, már most sem tudják daganatos betegség gyanúja esetén két héten belül elvégezni ezeket a vizsgálatokat.
Max Verstappen nem tudja megunni a győzelmeket, mert nem felejti el, honnan indultak a Red Bull-lal. A lojalitás szerinte kulcsfontosságú az F1-ben, ám elismerte, néha ő is elgondolkodott a csapatváltáson.
A Meta szerint 30 millióan csatlakoztak a Twittert imitáló új szolgáltatásához – ami azonban nem lesz elérhető az Európai Unióban. Elon Musk cége közben szellemi tulajdona ellopásával vádolja versenytársát és perrel fenyegetőzik.
Megerősítette a devizában és a helyi valutában fennálló hosszú és rövid futamidejű magyar államadósság-kötelezettségek befektetési ajánlású, "BBB mínusz/A-3" szintű besorolását az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő.
Mark Rutte holland kormányfő péntek este benyújtotta lemondását, miután rendkívüli ülést tartott a kabinet tagjaival. A bejelentést megelőzően összeomlott a kormánykoalíció, miután többnapos tárgyalás után sem sikerült megegyezniük a Hollandiába érkező menedékkérők kezeléséről.
Máris megszületett a megoldás a múlt hétvégi Osztrák Nagydíj büntetéskáoszára: a Red Bull Ring jelezte, 2024-ben már kavicságyak fogják jelenteni a pályahatárokat!
A múlt hónapban eszméletlen állapotban vitték kórházba Sir Jackie Stewartot – az esetről maga a Forma–1-es legenda mesélt, aki már jobban van és a Brit Nagydíj helyszínére készül.
A háromszoros Forma-1-es világbajnok Sir Jackie Stewart felfedte, hogy egy enyhe sztrókot kapott Jordániában, nem sokkal a Miami Nagydíj után. Stewart Hussein koronaherceg esküvőjén volt hivatalos, aki II. Abdullah király és Rania királynő legidősebb fia. Azonban egy nappal a nagy esemény előtt többszörös világbajnok agyvérzést kapott, ami miatt az