Új bányacége van az Orbán családnak: DG Kőbánya Projekt Kft a neve. A többségi tulajdonos még Orbán Viktor édesapja, de a harmadik generáció, Orbán Dávid és egy ismeretlen győri ügyvéd is részt kapott az üzletben.
Egy olyan reptéri biztonsági őr találta meg a magyar nőt a mosdóban, akit korábban kiképeztek arra, hogy az emberrablásra, embercsempészetre utaló gyanús jeleket figyelje.
A press.bmwgroup.com oldalán találtam rá arra a hírre, amiről a Terminátorra asszociáltam. Arra a részre, ahol Schwarzi szemén keresztül látjuk a világot - amikor a Halálosztó szeme előtt adatok pörögnek és ő a gép elemzése szerint dönt a cselekedeteiről. És ami néhány évvel ezelőtt még sci-finek számított, az most valósággá válik. A BMW Motorrad
Kijev és Moszkva után hétfőtől az amerikai fővárosban egyeztet Matteo Maria Zuppi bíboros, az olasz püspöki kar elnöke, akit Ferenc pápa az ukrán és az orosz fél közötti közvetítéssel bízott meg.
Az ORB2 bajnokság negyedik, egri versenye után változott a pontverseny állása, és a Salgó Rallyn nyerő, ezúttal pedig nyolcadik helyen záró Zoltán Kevin vette át a vezetést.
Bár az amerikai katonák általában csak egy-két bizonyos betűt tévesztenek el a saját céges email címeik begépelése során, ez azonban bőven elég több millió titkos email kiszivárgásához.
Megszerezheti a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46 százalékos részesedését az MBH Bank a Danube Magántőkealaptól, az erről szóló adásvételi szerződést aláírták - közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Annak ellenére, hogy Ukrajna több gabonát exportált a június végével záródott piaci évben az egy évvel korábbinál, a kivitelből származó bevétele 1,4 milliárd dollárral kevesebb volt annál - ismertette az ukrán gazdasági miniszter.
A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum is bekapcsolódott a múzeumok éjszakája programsorozatba az iskola névadójának és a kertészeti oktatásnak emléket állító tárlattal, valamint a japánkertben vezetett sétákkal. A kerten Gódorné Hazenauer Zita szakmai tanár, japánkertszakértő kalauzolt végig, mesélt annak történetéről, szimbolikájáról é
Számos macska halálát okozta Lengyelországban a madárinfluenza, annak ellenére, hogy a hatóságok kifejezetten figyelmeztették az állattartókat, hogy ne engedjék ki az állataikat – írja az RTL.
Hollandiában büntetőjogi következményekkel fog járni a holokauszttagadás, a rasszizmus és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó törvényt kiterjesztik más háborús bűncselekmények megtörténtének tagadására is - döntött a holland ügyvivő kormány.
A holland ügyvivő kormány úgy döntött, büntetőjogi követezményekkel jár majd a holokauszttagadás, mivel a rasszizmus és a diszkrimináció tilalmára vonatkozó törvényt kiterjesztik háborús bűncselekmények megtörténtének tagadására is.
Újabb részletek jelentek meg azzal kapcsolatban, hogy a bankoknak hogyan kell tájékoztatni az ügyfeleiket arról, hogy mennyit buktak azzal, hogy betétben, és nem állampapírban tartották a megtakarításaikat.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a legújabb kutatásával az internet azon részére szeretné felhívni a figyelmet, amely a kiskorúak védelme és az emberi méltóság sérelme szempontjából aggályos lehet. Egy átlagos napon a tíz legnépszerűbb pornográf tartalmú weboldal közel 620.000 magyar figyelmét köti le, egy hét alatt pedig mintegy 1,7 m
Több mint 190 ezer dollárért (60 millió forintért), az eredeti ár több mint 400-szorosáért kelt el egy amerikai árverésen egy első generációs, gyári csomagolású, kiváló állapotú 2007-es iPhone-modell - számolt be róla a BBC hírportálja.
Európa elektromos járművekre való átállása és a benzinüzemű autók értékesítésének 2035-től történő betiltása kinyírja az autóipart. A technológia még közel
Ismét elektromos buszokat tesztelnek Budapesten: az e105-ös és az e210-es vonalon augusztus 3-ig egy szóló, az e8E vonalon pedig egy csuklós járművel találkozhatnak az utasok július 21. és 29. között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Ha valaha lapozgattad a rokonaid régi fotóalbumát, vagy esetleg régi tévéműsorokat bambultál, talán neked is megfordult már a fejedben a gondolat: miért néznek ki ezek a tinédzserek úgy, mintha középkorú felnőttek lennének?
Júliustól mindössze három hónap áll rendelkezésre a megfelelő ingatlan kiválasztására azoknak, akik még biztosan szeretnének élni az aktuálisan elérhető otthonteremtési támogatásokkal. A fokozott érdeklődés már megindult, az első hetekben 16 százalékkal erősebb vevői aktivitást mutatnak a Duna House statisztikái.
A turisták kedvéért megnagyobbított ablak lehetett az oka annak, hogy a Titanic roncsaihoz ereszkedő búvárhajó június második felében összeroppant. Akkor 5 ember vesztette életét. A vizsgálat azóta is tart.
Azt mondta egyszer Coco Chanel, hogy minél rosszabbul állnak a dolgaid, annál jobban kell kinézned. Talán Lehoczky Zsuzsa fejében is valami ilyesmi járhatott, amikor a nagy szegénység közepette, ifjonti fejjel belenézett a tükörbe.
A számmisztika annyival egyszerűbb, mint az asztrológia, hogy a pontos születési dátumát mindenki tudja, és ezekből az adatokból is tökéletes önismeretei dolgokat tudhatunk meg magunkról és párunkról. Ez a fajta számítási módszer alkalmas arra, hogy összevessük magunkat aktuális párunkkal vagy épp titkos kiszemeltünkkel.
Hőség, szárazság, heves esőzések, a globális átlaghőmérséklet kiszámíthatatlan emelkedése. Egytől egyig olyan időjárási tényezők, melyek feltartóztathatatlanok. A következmények már most érezhetők Németországban is, ez indokolja, hogy a szövetségi kormány törvénytervezetet kíván kidolgozni az éghajlatváltozás szélsőséges hatásainak enyhítésére.
A legutóbbi kormányinfón elhangzottak szerint majd csak szeptemberben születhet döntés az esetleges évközi nyugdíjemelésről. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, a jelenleg ismert inflációs számok alapján mennyi pénzt kellene kapniuk a nyugdíjasoknak.
Véget ért az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálata az úgynevezett “Gálvölgyi-ügyben”. Az információk szerint elmarasztalás is történt, ugyanakkor minden mentésirányítóra több napos képzés vár még a nyáron.
Nyakig merültek a vízbe a katonák azon a gyakorlaton, amit a Kurca folyónál, pontosabban folyóban tartottak néhány nappal ezelőtt. Mintha egy vietnami háborús film jelenetei elevenedtek volna meg Szentes mellett, amikor a felderítőket azzal a feladattal dobták a vízbe, hogy gyakorolják a folyó leküzdését és a szükségátkelőhelyek kiépítését.