Az orosz jegybank várhatóan 8 százalékra növeli az alapkamatot pénteken, több mint egy év után először emelheti a hitelfelvétel költségeit, mivel a rubel erős értékcsökkenése fokozza az inflációs nyomást - vélik a Reuters által megkérdezett elemzők.
Egy kisebb teljesítményű klímát már 300 ezer forintból meg lehet úszni. Az árcsökkenés oka a spórolás, és a tavalyinál kedvezőbb forintárfolyam. A tapasztalat azt mutatja, hogy aki beszerelteti a készüléket, az már használni is fogja, és nem a klímán akar takarékoskodni. A rossz hír viszont az, hogy csúcsidőben két-három hetet kell várni a beépítés
Továbbra is stabilan növekszik az AutoWallis Csoport azt követően, hogy az elmúlt négy évben folyamatosan rekordot mutatott fel a közép-kelet-európai régióban működő vállalat. Az utóbbi időszakban Európa, így a régió számos országában kedvezőtlen gazdasági folyamatok indultak el, mely a gazdasági növekedés lassulásában, bizonyos esetekben visszaesé
Meghosszabbítja brit kormány az előzetes letelepedett státus alapján Nagy-Britanniában élő EU-állampolgárok számára a végleges letelepedési jogosultság megszerzésére rendelkezésre álló időt, és az átminősítés is várhatóan automatikussá válik.
Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyéből már több mint százhúsz bejelentés érkezett a hétfő délutáni viharos erejű szél, a felhőszakadás és heves zivatar miatt. A tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán.
Kína északnyugati részén egy településen országos rekordmeleget, több mint 52 Celsius-fokos hőmérsékletet mértek a hétvégén - jelentette be a kínai meteorológiai szolgálat hétfőn.
Hivatalosan meg nem erősített sajtóinformáció szerint a holland AZ Alkmaar magyar válogatott futballistája, Kerkez Milos megállapodott az angol bajnokságban szereplő Bournemouth együttesével.
A magyar közösségi média felhasználók mindösszesen 13%-a használt már olyan alkalmazásokat, mint a ChatGPT és a DALL-E 2. A mesterséges intelligencia használatát óvatosság és félelem kíséri. Egy friss tanulmány szerint 3 válaszadóból 2 úgy véli, hogy az AI programokba bevitt adatokkal visszaélhetnek az alkalmazások tulajdonosai vagy a kiberbűnözők.
Két erdőtűz is lángolt Athén térségében hétfőn, a görög fővárostól délkeletre és nyugatra lévő települések lakóépületeiben okozott károkat, a lakókat evakuálásra szólították fel – közölték a helyi hatóságok.
Ukrajna kész orosz biztonsági garanciák nélkül is meghosszabbítani a fekete-tengeri gabonaegyezmény hatályát, és ezt jelezni fogja a közvetítőként eljáró ENSZ-nek és Törökországnak is - jelentette Volodimir Zelenszkij ukrán elnök afrikai újságíróknak nyilatkozva.
Az idei évben július 21. és július 23. között rendezik meg a Formula 1-es versenysorozat Magyar Nagydíját, a rendezvény miatt forgalmi változásokra kell készülni az M3-as autópálya Budapest és Mogyoród közötti szakaszán.
Egyre többször lehet algavirágzásra számítani a magyar vizeken, elsősorban a klímaváltozás miatt - áll a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) pénteki közleményében.
Lehetne forró téma, de szerencsére már nem az, akár jön orosz gáz, akár nem. Annyiban viszont forró, hogy a nagy meleg miatt ilyenkor megugrik az áramfogyasztás, ami kihatással lehet a gáztárolók töltöttségére is. S igen, például a minap is majdnem 1 százalékponttal csökkent a gáztárolók töltöttsége egy nap alatt. Az pedig nem pici érték.
A román nacionalisták egy üzenettel készülnek Orbán Viktornak Tusványosra: román zászlók lobogtatásával nyomatékosítanák, hogy „Erdély mindörökre román föld” – írja a TransTelex.
Kaktusz, rovarok, laborban előállított hús? Egyes előrejelzések szerint ezek a jövő ételei. A távoli jövőben nem kizárt, hogy ezek az ételek is bekerülnek a mindennapjainkba, de vannak olyan őshonos vagy már itthon is könnyen termeszthető alapanyagok, amik a jövőben nagyobb hangsúlyt kaphatnak majd a táplálkozásunkban. Ezeket a terményeket mutatja
Volodimir Zelenszkij teljesen kikelt a sodrából, miután szerinte a NATO-vezetők nem hajlandóak egyértelműen megmondani, mikor csatlakozhat Ukrajna a szövetséghez. Az
A holland AZ Alkmaar magyar válogatott futballistája, Kerkez Milos megállapodott az angol bajnokságban szereplő Bournemouth együttesével. A 19 esztendős balhátvéd klubváltásáról Fabrizio Romano olasz újságíró, szakíró számolt be hétfőn, hozzátéve: a nyolcszoros válogatott Kerkez ezen a héten esik át az orvosi vizsgálatokon.
A designer táska, ami bebizonyította, hogy jobb befektetési lehetőség lehet a piacon, mint némelyik részvény - tekintettel arra, hogy az eredeti ár kétszáz százalékáért is eladható egy-egy különlegesebb darab. A 76 éves korában meghalt Jane Birkin inspirálta táska kétségtelenül beírta magát a divattörténelem könyveibe, de ikonikussága ellenére nem
Az év elejétől 10 902 illegális migráns lépett Szlovákia területére, harminccal több, mint tavaly egész évben. A rendőrség több intézkedést is bevezetett, és fokozta az ellenőrzéseket.
Éppen csak kiadta a heves zivatarok veszélye miatt három vármegyére is a legmagasabb, harmadfokú (piros) riasztásokat az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) hétfő délután, kora este egyes területeket jókora jégeső tarolt le.
A legnagyobb streaming szolgáltató kínálatában magyar szinkronnal érhető el Az ismeretlen: Gyilkos robotok című dokumentumfilm. A Netflix daját gyártású, 68 perces dokumentumfilmje bemutatja mi történik, amikor gép hozhat életről és
Meghalt egy 27 éves férfi Tiszafüreden vasárnap, miután részegen a vízbe ugrott. A tragédia egy szabadstrandon történt zárás után. Kiderült, hogy a férfi és a barátai már napközben is kimentek a folyóhoz, de olyan részegek voltak, hogy hazaküldték őket.
A spanyol Carlos Alcaraz nyerte a wimbledoni teniszbajnokság férfi egyes versenyét, a vasárnapi döntőben öt játszmában győzte le a 23-szoros Grand Slam-bajnok szerb Novak Djokovicot. Carlos Alcaraz személye óriási változást hozott a férfi teniszben, mert nem szokás ilyen fiatalon, ennyire éretten játszani - mondta az InfoRádiónak a korábbi Grand Sl
Fokozatos élénkülést mutat a kiadó lakóingatlanok piaca. A kínálat növekedése mellett a kereslet is felfutóban van, mindez a bérleti díjak gyorsulását hozhatja a felvételi ponthatárok kihirdetésével – írja az ingatlan.com legújabb elemzésében.
Tűz tört ki a légikikötőben vasárnap éjjel, emiatt szerdáig felfüggesztették a szicíliai Catania repülőterének működését. 120 ezer utast érint az intézkedés – írja az RTL.
Franciaország északi részében annyi akkumulátorgyár épült vagy van épülőben, hogy a környéket már akkumulátor-völgyként emlegetik. A Deutsche Welle riportja.
A Matildas, az ausztrál női labdarúgó-válogatott péntek esti barátságos focimeccsén bemutatott dron show váratlan vízi show-vá alakult Docklands-ben. A csapat Franciaország elleni felkészülési mérkőzése előtt több száz drón, amelynek a
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.
Minden magyar ember egyetlen ujjlenyomattal elérheti az összes egészségügyi leletét, illetve az e-beutalókat. Eddig 2,3 millióan töltötték le telefonjukra az EgészségAblak applikációt, és több mint 2 millió leletet le is töltöttek már – közölte Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkár mai sajtótájékoztatóján.
Konyhai kisegítőket keresnek a kerekegyházi Bóbita Óvodába: két személyt keresnek napi 8 órai munkára a minimálbér feléért, havi nettó 77 ezer 140 forintért. Ennél több fizetést nem is adhatnának, mert megszegnék a közmunkára vonatkozó kormányrendeletet, ugyanakkor éttermek és panziók a minimálbérért is alig találnak ugyanerre a munkakörre dolgozót
Kismértékben, 0,1 százalékkal csökkenhet a német gazdaság idei teljesítménye az energiaársokk és a szigorodó pénzügyi feltételek miatt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) prognózisa szerint. Jövőre és 2025-ben a német hazai össztermék (GDP) már mérsékelten nőhet, ahogy lassan megszűnnek a monetáris szigorítás késleltetett hatásai, illetve a gazdaság alka
Az AT&T részvényei közel 7 százalékot zuhantak, és három évtizedes mélypontra estek, miután az elemzők leminősítették a papírokat azért, mert a távközlési vállalat mérgező ólomkábeleket hagyott elásva szerte az Egyesült Államokban.
Jelentős eredményt értek el két új gyógyszerrel a kognitív hanyatlás, azaz ismertebb nevén az Alzheimer-kór kezelésében. A szakértők azt mondják: van rá esély, hogy jelentősen javuljon a betegek életminősége.
Két busz ütközött össze Brno közelében a D2-es autópályán. Az egyik érintett autóbusz, egy menetrend szerinti Flixbus járat, amely épp Budapestről tartott Prága felé, ebbe szaladt bele a másik háturól - írja a denikn.cz cseh hírportál. Egy ember meghalt, 76-an megsérültek, közülük 14-en súlyosan, utóbbiakat helikopterekkel szállították a környékbel
Jelentősen, a fővárosinál nagyobb mértékben esett vissza az ingatlanforgalom a pesti oldal északi vonzáskörzetében, Dunakeszin és környékén - közölte a Balla Ingatlan.
Megszerezte a Duna Takarék Bank Zrt. 98,46 százalékos részesedését az MBH Bank a Danube Magántőkealaptól, az erről szóló adásvételi szerződést ma írták alá – közölte a pénzintézet a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A tranzakció előzetes felügyeleti engedélyezése folyamatban van.
Több mint tízmillió forint értékű csempészett cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a rendőrség munkatársai a magyar-ukrán zöldhatáron Zsurknál – közölte Dávid Zoltán, az adóhatóság bevetési igazgatóságának sajtóreferense.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) visszavonta a dunai hajózási kartell egyik szereplőjének 30 százalékos bírságkedvezményét, mert két cég nem volt együttműködő.