10 470 új autót helyeztek forgalomba idén júniusban Magyarországon. Bár korábban minden arra mutatott, hogy tartós csökkenés következik az újautó-eladások
A parlament kormánypárti szavazatokkal kedden megszavazta a hivatalosan A pedagógusok új életpályájáról címet viselő státusztörvényt – írja a 24.hu. A kormány március 2-án tette közzé a pedagógusok béremeléséről és a köznevelést érintő egyéb kérdésekről szóló jogszabálytervezetet. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete ezt követően levelet kül
Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét állította elő a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi brutális rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A tervezett 25 helyett csak 19,5 milliárd forint értékben adott el három hónapos diszkont kincstárjegyeket kedden az ÁKK. A hozam nem változott a papírok esetében.
Sohasem hagyta jóvá az elektrosokk-terápiához használt gépeket az amerikai gyógyszerhatóság (FDA), mindössze csak engedélyezte azokat, valódi klinikai vizsgálatok nélkül. Eközben az elektrosokkot Magyarországon is használják még ma is, méghozzá több intézményben is.
Az elmúlt hónap viharai nyomán a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint a tavalyi év hasonló időszakában, tette közzé a friss adatokat a Mabisz.
Régóta várt már arra Valtteri Bottas, hogy ismét egy Mercedesbe üljön, és nemrég teljesült is a kívánsága. 2017-2021-ig versenyzett a finn pilóta a csillagosoknál. 2022-re az Ezüst Nyilak már George Russellt választották Lewis Hamilton csapattársának, bár a brit jobban örült volna, ha továbbra is Bottas tartózkodik a garázs másik oldalán. A 33 éves
Ha nem csökken a kibocsátás, akkor Nyugat/Délnyugat-Dunántúlon és a főváros térségében akár 50-70 százalékkal nőhet az intenzív csapadékos időszakok száma.
Az utóbbi hetekben a Binance.US és a Coinbase ellen indított tőzsdefelügyeleti eljárásoktól volt hangos a nemzetközi sajtó. A Coinbase és a Binance.US továbbra is együttműködik a SEC-el, amennyire csak lehet, hogy megfeleljenek az előírásoknak. A másik oldalról viszont a SEC figyeli mindkét tőzsdét, ami a forgalmazott összes kereskedési eszközpárt
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) 2023. június 26-tól átfogóan ellenőrzi a Balaton és a Velencei-tó környéki települések kereskedőit és szolgáltatóit. Ellenőrzésre akár hivatali időn kívül is számítani lehet - hívták fel a figyelmet a honlapon. A NAV munkatársai elsősorban a hivatal adatai szerint kockázatos vállalkozásokat kísérik figyelemmel, íg
Csodálatos hír érkezett: világra jött Kit Harington és Leslie Rose második gyermeke. A Trónok harca sztárpárja csak úgy szárnyal a boldogságtól - mi pedig meg tudjuk őket érteni!
Nagy-Britannia: --------------- The Sun: "Max Verstappen az Ausztriában aratott győzelmével óriási előnyre tett szert a világbajnoki pontverseny élén." Daily Mail: "Max Verstappen megadta a Red Bull Ring nézőseregének azt a győzelmet, amelyet ők és a világ is elvárt tőle, ezzel továbbra sem engedi ki a kezéből a világbajnoki trófeá
Egy asszony megpróbáltatásai az elnyomó sztálini rendszer idején. A vészterhes korszak közepén szemtanúi lehetünk a zárt közösségben élő muszlim nő öntudatra ébredésének, annak, ahogy Zulejka kinyitja a szemét. A sorozat keddenként 21.00-tól a Duna Tv-n látható.
Hat kilométernyi gerinchálózati szakaszt épített újjá és alakított a madarak számára biztonságossá Dél-Baranyában az E.ON, a beruházás összértéke elérte a 132 millió forintot - közölte az E.ON pénteken az MTI-vel.
Az idei év első felében több mint 1 gigawattal nőtt a hazai napelemes kapacitás - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) közleményben vasárnap az MTI-t.
A NATO-tagországok vezetői megállapodtak abban, hogy további egy évvel, 2024 szeptember 30-ig meghosszabbítják Jens Stoltenberg főtitkár szeptember végén lejáró megbízatását.
A tavaly ősszel megindult trendforduló után az idei első fél évben mélyrepülésbe váltott a budapesti újlakás-piac. Mind a kereslet, mind az új kínálat volumene a 2014-2015-ös szinteket idézi. Élénkülés jelen helyzetben egyelőre nem várható, noha a korábbi évek meredek drágulása is mérséklődött
Szabó Rebeka és Tordai Bence társelnökök, kiosztották Orbán Viktor kormányának bizonyítványát a bosszútörvény szavazásának napján - írja a Párbeszéd a Facebook-oldalán.
A Liverpoolnál sosem fogynak ki a Szoboszlai Dominikről készült tartalmakból, a klub Twitter-oldalára egy rövid videó került ki, amelyben a magyar válogatott csapatkapitánya rövid kérdéseket kapott. Mutatjuk, mit válaszolt.
Egy hipermarket egyik üzletében készültek azok a „márkás" pólók, amik felkeltették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyelmét. A szitamintás ruhákra helyben kerültek közismert védjegyek, amelyeket csak azok jogtulajdonosának engedélyével lehet használni.
48 oldalas összegző módosító javaslatot fogadott el a költségvetési bizottság a jövő évi büdzséhez. Ebben érdemi, fontosabb sorokat is átírtak a kormány javaslatára, azonban továbbra sem csinált helyet a Pénzügyminisztérium a jegybank jövőre várható 400 milliárd forint feletti veszteségtérítésének a kiadási oldalon.
Európa-szerte nehéz gazdasági körülményeket okozott a háború és a szankciós energiaválság, amely Magyarországon is érezteti a hatását; a nehéz helyzet ellenére is a kormány egyes területeken további adókönnyítést és adócsökkentést hajt végre a jövő évben a kedden elfogadott adótörvények alapján