Az elmúlt hónap viharai nyomán a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint a tavalyi év hasonló időszakában, tette közzé a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
Minden idők legmagasabb első négyhavi exportteljesítményét állította elő a magyar gazdaság, ennek értéke meghaladta az 50 milliárd eurót, ami 12 százalékos növekedés a tavalyi brutális rekordévhez képest, így újabb nagy csúcsdöntést vetít előre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A mai szavazáson kiderült, hogy a baloldal a magyar parlamentben is megtesz mindent az ellen, hogy a pedagógusok 800 ezer forintot keressenek – közölte a Fidesz.
Egy hipermarket egyik üzletében készültek azok a „márkás” pólók, amik felkeltették a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) figyelmét. A szitamintás ruhákra helyben kerültek közismert védjegyek, amelyeket csak azok jogtulajdonosának engedélyével lehet használni.
Mintegy 45 ezer rendőr és csendőr van továbbra is Franciaország utcáin. A folyamatos járőrözések hatására hétfő éjjel kevesebb helyen volt zavargás, de így is legalább 100 fiatalt vettek őrizetbe.
Munkabérelőleg a munkaviszonyra és más hasonló jogviszonyokra (például köztisztviselői jogviszony) tekintettel juttatható, melynek kétféle típusa lehet. Megkülönböztethetünk a munkavállaló részére kötelező jelleggel jogszabály vagy munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján, illetve a munkavállaló kérelmére juttatott munkabérelőleget.
Július elejétől havonta akár egymillió forintig a bankközi devizapiaci árfolyamon alapuló, vagyis kiemelt árfolyamon válthatnak különböző devizák között az Erste lakossági ügyfelei a George Weben és a George Appon. A bank a keretösszegig nem számít fel semmilyen díjat, jutalékot, kezelési költséget. Külföldi nyaraláskor az ügyfelek beállíthatják, h
Egy tanulmány szerint bizonyos jelek arra utalnak, hogy a gyermekben szorongásos zavar alakul ki.A jelek közé tartozik az a hajlam, hogy egyedül csináljon dolgokat, könnyen és gyakran sír, és gyakran szomorúnak, boldogtalannak tűnik.Mindezek a viselkedések a társadalmi és érzelmi visszahúzódáshoz kapcsolódnak.Ezzel szemben az, hogy félénk, alázatos
Már 3,1 milliárd forintnyi vagyont szerzett vissza a rendőrség egy izraeli irányítás alatt álló, pénzmosással foglalkozó, Magyarországon tevékenykedő bűnszervezettől - mondta Farkas Péter alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője Budapesten.
A főpolgármester szerint nem fatális véletlen, hanem egy ismert jelenség okozott halálos tragédiát, és a rendőrség feladata lenne, hogy ebben érdemben változás legyen. Ennek ellenére most a főváros 48 sebességmérő kamerát készül kihelyezni a gyorsulási versenyek megelőzésére.
Nehezen emésztjük meg őket, egyáltalán nem kímélik a gyomrunkat, a szervezetünk pedig csak kínkeservesen tudja feldolgozni ezeket az ételeket, melyekből persze egy kis mennyiség még nem árt, ám ha épp diétázunk, egyszerűen nem fér bele a velük való bűnözés.
Az Országgyűlés 134 igen, 60 nem szavazattal, tartózkodás nélkül megszavazta a tanárok új életpályájáról szóló törvényjavaslat - ami a státusztörvény néven híresült el - minősített többséget igénylő részeit, 136 igen, 58 nem szavazattal, tartózkodás nélkül az egyszerű többséget igénylő részeit, ezzel a státusztörvény 2024. január elsejétől hatályba
A határnál működő egyházi fenntartású segélypontok munkatársai is arról beszéltek, hogy alig érkeznek már menekültek. A kikért adatokból az derült ki, hogy júniusban mindössze bő 14 ezerrel érkeztek többen az országba az ukrán határon keresztül, mint ahányan távoztak.
Tévhit, hogy csak télen kell odafigyelni a "gázos" ügyekre. A nyár is tartogat kiemelt veszélyeket, ráadásul az ügyintézés is nehezített lesz pár óráig.
India veszi fel az orosz Urals olajtípus exportjának túlnyomó részét, míg a rangsorban a második helyet Törökország vette át Kínától a Reuters hírügynökség olajpiaci kereskedőktől kapott tájékoztatás és a Refinitiv Eikon kereskedelmi platform adatai alapján végzett számításai alapján.
Világszerte számos helyen magasabb hőmérsékletekre lehet számítani annak következtében, hogy hét év után ismét jelentkezett az El Nino éghajlati jelenség a csendes-óceáni térség trópusi régióiban - figyelmeztetett a Meteorológiai Világszervezet (WMO) kedden.
Sarah Ferguson nagyon nehéz időszakon megy keresztül, de optimistán és reményteljesen tekint a jövőbe. Miután múlt hónapban bejelentette, hogy mellrákot diagnosztizáltak nála, azonnal megkezdődött a kezelés.
Videó! Mára világossá vált, hogy a nagy tömegben, illegálisan, más kultúrából érkező bevándorlókat lehetetlen integrálni – mondta a miniszter az Országgyűlésben.
Vlagyimir Putyin ukrajnai invázióját követően a világ legnagyobb cégei sorra jelentették be, hogy kivonulnak Oroszországból. A nagy fogadkozások ellenére egy jelentésből kiderül, hogy néhány ottmaradt cég komoly nyereséget termelt az elmúlt egy évben, amit próbáltak titokban tartani. A B4Ukraine és a Kijevi Közgazdasági Iskola által kiadott "Az üzl
Egy hónapon belül másodszor került lejtőre a forint. Egy friss elemzés szerint a következő időszakban akár 400 forintra drágulhat az euró. A tőzsdék tétováznak, ami részben az amerikai szünnappal magyarázható.
Változatlan körülményeket feltételezve az év egészére a tavalyit meghaladó vendégforgalomra és a bevételek reálértéken vett növekedésére számít Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója a Világgazdaságnak adott nyilatkozata szerint. Mint hozzátette, ahogyan a pandémia idején a belföldi, most a külföldi vendégforgalom diktá