2023. július 4. kedd

júl. 4
13:30
Sainz szerint a Ferrari vitatott döntése megfosztotta őt a dobogótól (Racing)
Carlos Sainzban keserű érzések maradtak az Osztrák Nagydíj után, és úgy véli, dobogóra állhatott volna, ha a Ferrari másképp dönt.
júl. 4
13:30
Bikapiacra készülődve: brutális mennyiségben halmozzák a bitcoint (BitcoinBázis)
Nagyon úgy tűnik, hogy ezúttal senki nem akar lemaradni a várva-várt bikapiacról, és az azzal járó profitszerzésről. Az intézményi befektetők
júl. 4
13:33
Több, az autósokat érintő adó is megváltozik (Infostart)
Az Országgyűlés elfogadta az adótörvényeket módosító csomagot - egyebek mellett drágul az üzemanyag, változik a gépjárműadó alól mentes autók köre. Törvénybe kerültek egyes SZÉP-kártyás szabályok is.
júl. 4
13:33
A jövő évi költségvetési törvénybe az utolsó pillanatban kerültek bele az egészségügyet érintő jelentős módosítások (Adózóna)
A nagy értékű képalkotó diagnosztikai szolgáltatások, vagyis az MR- és CT-vizsgálatok államosítását, valamint a kórházi patikák kiszervezését készítette elő a kormányzat – ez derül ki a jövő évi költségvetési törvényhez beadott módosításokból, írja a Népszava.hu.
júl. 4
13:33
Elkezdett csökkenni az infláció, de szinte minden cég további áremelésre készül (Portfolio)
A magyar vállalkozások majdnem háromnegyede még mindig arra számít, hogy a következő fél évben emelkedni fognak a belföldi értékesítési árai – derül ki a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáskutató Intézetének (MKIK GVI) friss felméréséből. Vagyis az infláció egyre nagyobb ütemben csökken, de a gazdasági szereplők még nem mond
júl. 4
13:33
Europol: Szíriai embercsempészek csoportját állították elő Spanyolországban (Magyar Hírlap)
A csoport szokatlanul hosszú és költséges útvonalon csempészte Szíriából az illegális migránsokat.
júl. 4
13:35
Hankó Balázs: Jó ma magyar egyetemistának lenni (Magyar Hírlap)
A kormány számára fontosak a magyar diákok és kutatók.
júl. 4
13:39
Megszavazták a Lázár-törvényt (Blikk)
A státusztörvény mellett a parlament ma megszavazta az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényt is.
júl. 4
13:39
Megszavazta az Országgyűlés: országos reklámkataszter jön létre, változások lesznek a járóbeteg-szakellátásban (Adózóna)
Bevezeti az országos reklámkatasztert, rendelkezéseket tartalmaz az önkormányzat által biztosított járóbeteg-szakellátásról, valamint a CT- és az MRI-vizsgálatokról a Magyarország 2024-es központi költségvetésének megalapozásáról szóló törvény, amelyet kedden fogadott el az Országgyűlés.
júl. 4
13:39
Brutális számokat közölt a Mabisz: ezekben a vármegyékben pusztított leginkább a vihar júniusban (ATV)
A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden.
júl. 4
13:39
Fütyült rá, hogy mit gondolnak róla mások: Vilmos herceg belehabarodott Katalin barátnőjébe (Femcafe)
A walesi hercegi pár közös története tényleg olyan, mint egy megelenevedett romantikus regény.
júl. 4
13:39
KTK: Sikeres volt az agrárpetíció, az Országgyűlés törvényben tiltotta meg a földadó kivetését (Magyar Hírlap)
„A gazdákat nem megsarcolni, hanem támogatni és segíteni kell”.
júl. 4
13:41
Négy új alkotmánybírót választott a parlament (Magyar Hírlap)
Alkotmánybíróvá választották Haszonicsné Ádám Máriát, Lomnici Zoltánt, Patyi Andrást és Varga Rékát.
júl. 4
13:42
Megszavazták a törvényt, mire számíthatnak a magyar pedagógusok? (naphire.hu)
A Parlament előtt diákok várták a szavazás eredményét, kérdés, mi jön most.
júl. 4
13:45
Európa amnesztiát adna egy orosz banknak (Privátbankár)
Az Európai Unió azt fontolgatja, hogy egy orosz banknak visszaadja a hozzáférést a globális pénzügyi rendszerhez. A lépésre a gabonaüzlet megmentése miatt van szükség.
júl. 4
13:45
Gázolás az Árpád hídon: részletekkel állt elő a rendőrség (Infostart)
Az idén már tíz közlekedésrendészeti akciót tartott a BRFK az illegális gyorsulási versenyek miatt. A szombat éjszakai baleset ügyében ugyanakkor még nincs gyanúsított sem.
júl. 4
13:45
Az Unisys és a KÉSZ Csoport is kiadta a legfrissebb fenntarthatósági jelentését (Portfolio)
2024-2025-től már minden nagyvállalatnak - amelyeknek az árbevétele, mérlegfőösszege, illetve a munkavállalói létszáma eléri a jogszabályban meghatározott számokat - kötelező lesz a fenntarthatósági jelentés készítése a fenntarthatósággal kapcsolatos vállalati jelentéstételről szóló irányelv (Corporate Sustainability Reporting Directive, CSRD) alap
júl. 4
13:45
Megzavarodott az idős bácsi az M3-as autópályán, szembe ment a forgalommal (Autószektor)
A Magyar Közút dunakeszi mérnökségének munkatársai nemrég az M0-s autóúton, az M3-as autópálya felé vezető oldalon végeztek kaszálási munkákat az 55-ös kilométerszelvény közelében. A munkavégzésük közben döbbenten vették észre, hogy a belső sávban egy autós a forgalommal szemben halad öreg Opel Corsájával. Szerencsére még időben észrevették és megá
júl. 4
13:51
Új előírások jöttek a szerencsejátékokra vonatkozóan (Infostart)
Több változtatásról is döntöttek a parlamenti képviselők.
júl. 4
13:51
Ezekben az üdítőkben biztosan van aszpartám: tényleg rákkeltő ez az édesítő? (Pénzcentrum)
Viszonylag sok hétköznapi, bármelyik üzletben kapható termékben van aszpartám, de hogy tényleg veszélyes, rákkeltő-e, az 10 nap múlva kiderül, ugyanis a WHO Nemzetközi Rákkutató Ügynöksége július 14-én fogja meghozni a döntést az aszpartám betiltásáról.
júl. 4
13:51
Egyre hűségesebbek a pályakezdők: öt, vagy annál is több évig maradnának munkahelyükön (ProfitLine)
A 18-25 éves korosztály többsége öt, vagy akár annál is több évre tervez egy munkaadónál és két éven belül már feljebb látja magát a ranglétrán – derül ki a Work Force megbízásából készült Pályakezdő Indexből. A pályakezdők 76 százaléka szeretne részt venni továbbképzéseken és céljuk, hogy elismertek legyenek a szakmájukban. Tavaly óta kétszer anny
júl. 4
13:51
Az ország legismertebb tanára is reagált a státusztörvény elfogadására: "Akkor ennyi" (ATV)
Balatoni József – vagy ahogy az ország ismeri, Jocó bácsi - a Facebook-oldalán reagált arra, hogy az Országgyűlés ma elfogadta a státusztörvényt.
júl. 4
13:51
Kitálalt az ufókról a kutató: 90 éve hazugságban élünk, már rég itt vannak a Földön az idegenek? (Promotions)
Állítólag bizonyítéka is van a kutatónak a döbbenetes állításaira, ez mindent megváltoztathat.
júl. 4
13:51
Megint Budapesten lesz Európa legnagyobb tűzijátéka (Magyar Hírlap)
A tűzijátékot idén is zenei aláfestés és narráció, továbbá épületfestés, drónjáték és fényshow színesíti.
júl. 4
13:53
Elvették Oroszországtól a 2026-os női kézilabda Eb rendezési jogát (Magyar Hírlap)
Az EHF-nek új házigazdát kell keresnie.
júl. 4
13:54
Váratlan döntés: Schwarzenegger indulna az elnökségért (AC News)
Kalifornia egykori kormányzójaként már van tapasztalata a politikában. A Terminátor most elmondta, indulna-e az elnökségért.
júl. 4
13:57
Augusztus 20-án Budapesten lesz Európa legnagyobb tűzijátéka (Blikk)
Csaknem 4 és fél kilométer hosszan lőnek majd fel pirotechnikai eszközöket a Margit híd és a Petőfi híd között augusztus 20-án, az államalapítás ünnepe alkalmából rendezett tűzijátékon.
júl. 4
13:57
EM: megújult a magyarországi hulladékgazdálkodás (Alternatív Energia)
Július elsejétől országszerte átalakul a hulladékgazdálkodás, az állam helyett a Mol vállalata veszi át, gyűjti, szállítja és előkezeli a lakosságtól, az intézményektől és a gazdálkodó szervezetektől származó hulladékot - tájékoztatta az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombaton az MTI-t.
júl. 4
13:57
Ultragyors elektromosautó-töltőket telepít nemzetközi programja keretében az E.ON Magyarországon (Tiszta Jövő)
A nemzetközi E.ON csoport ultratöltő telepítési programjának keretében Európa 9 országában több mint ezer, 150 kilowattos (kW) ultragyors töltőpont telepítését irányozta elő, a fejlesztési program legelső állomásaként adtak át két töltőberendezést az egyik székesfehérvári Aldi áruház parkolójában.
júl. 4
13:57
Putyin: Az orosz nép egységesebb, mint valaha (Magyar Hírlap)
Az elnök szerint ezt mutatta a Wagner-lázadásra adott reagálás is.
júl. 4
13:57
A gyorsaságra hajtanak a fiatalok (MMonline)
A fiatalabb vásárlók számára különösen fontos a kiszállítás gyorsasága Magyarországon: a Z-generáció közel fele hagyta már félbe az online rendelés folyamatát a termékek kiválasztását követően, mert a felkínált kézbesítési időt nem találta elég gyorsnak - ez derül ki az aznapi kiszállításra specializálódott, utolsó kilométeres városi logisztikai sz
júl. 4
13:57
Dől a lé: nem fog éhen halni Varga Judit, az új tisztségében is komoly fizetésre számíthat (Nyugati Fény)
Micsoda öröm!
júl. 4
13:57
8 éve tűnt el a tinédzser, felnőtt férfiként bukkant fel (Helló Magyar)
Vajon milyen érzés lehet, ha egy eltűnt szerettünk 8 év után váratlanul felbukkan? És mi történhetett ennyi év alatt a fiúval?
júl. 4
14:00
Erasmus+ program: új támogatás az európai egyetemek szövetségeinek (Üzletem)
„Az »Európai Egyetemek« kezdeményezés alapjaiban forradalmasítja a felsőoktatást, miközben előmozdítja az európai értékeket és identitást.”
júl. 4
14:03
2,5 milliárdot rádobtak még Kovács Katalin sportakadémiájára (Menedzsment Fórum)
Miközben már gyerekek és sportolók birtokba is vették Kovács Katalin „kajakkirálynő” akadémiáját, még folynak egyes munkálatok. Emiatt 2,5 milliárddal többe kerül a beruházás.
júl. 4
14:03
Tombolnak a nyári viharok, miközben egymilliónál is több lakásnak nincs biztosítása (Piac és Profit)
A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
júl. 4
14:03
Megválasztották az új alkotmánybírókat (Infostart)
Négy tag cserélődik a testületben, megválasztásuk után esküt is tettek az Országgyűlés előtt.
júl. 4
14:03
Hat táplálkozási szokás, ami miatt állandóan fáradtak lehetünk (WebBeteg)
A rendszeres fáradtságérzet rendkívül gyakori jelenség. Sőt, az egészséges kamaszok, felnőttek és idősebb személyek mintegy egyharmada számol be arról, hogy időnként álmosnak vagy kimerültnek érzi magát.
júl. 4
14:03
Túl sok volt a víz a Balatonban, leeresztették (Portfolio)
Befejeződött a Balaton június közepén kezdett vízeresztése, a tó lehető legkisebb vízszintcsökkenése mellett sikerült a Sió-csatornán feljuttatni az új kompokat a tóra - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) kedden az MTI-vel.
júl. 4
14:03
Brutálisan sokat veszítettünk a burgonya, a tej és a gabona külkereskedelmén (Agroinform)
Az olajos magvak kivitele is csökkent.
júl. 4
14:05
A pajzsmirigygyulladás és tünetei (WebBeteg)
A pajzsmirigy gyulladásos betegségeit latinul thyreoiditisnek nevezzük, ezek a leggyakrabban előforduló endokrin betegségek. Három fő csoportba oszthatjuk őket: létezik akut, szubakut és krónikus formája is.
júl. 4
14:06
Miért változik meg idővel a hangunk? (AC News)
A hangunk sem mentesül az öregedés hatásaitól. Van azonban néhány dolog, ami segíthet karban tartani a hangszálainkat.
júl. 4
14:06
Duplázott a BYD – senki nem dönti le őket Kína csúcsáról (Villanyautósok)
Tovább robog az úthenger a kínai piacon.
júl. 4
14:06
Rendkívüli akció zajlott a Balatonnál (naphire.hu)
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság közleményt adott ki, azt írták, minden simán ment.
júl. 4
14:09
Sosem találná ki, mely ország veszi meg a legtöbb orosz olajat! (Privátbankár)
India veszi fel az orosz Urals olajtípus exportjának túlnyomó részét, míg a rangsorban a második helyet Törökország vette át Kínától a Reuters hírügynökség olajpiaci kereskedőktől kapott tájékoztatás és a Refinitiv Eikon kereskedelmi platform adatai alapján végzett számításai alapján.
júl. 4
14:09
Ezt mondta Harrach Péter a tiltakozások kapcsán (ATV)
A KDNP-s politikus szerint más a pedagógusok jogos igénye, és “az ellenzéki aktivista balhéja”.
júl. 4
14:09
Gyurcsányék évi hetvenezer migránst fogadnának be Magyarországra (Demokrata)
„Magyarországnak szüksége van a bevándorlásra, hasonlóan Németország példájához.”
júl. 4
14:15
Centik jobbról, balról: így úsztak át a Balatonra a Bahart kompjai (Infostart)
Megérkeztek a Balatonra az új kompok és katamaránok, amelyek hétfőn sikerrel keltek át a siófoki hajózási zsilipen.
júl. 4
14:15
Megszavazta a Parlament a státusztörvényt (Pénzcentrum)
Kedden megszavazta az Országgyűlés a sokat bírált státusztörvényt. A jogszabály amellett, hogy a pedagógusok jelentős béremeléséről rendelkezik, több területen is csorbítja az önállóságukat.
júl. 4
14:18
Norris „szükségtelen, ostoba és önző” tüntetőktől tart (Racing)
Lando Norris úgy véli, a tüntetőknek nem kellene „ostoba és önző” tiltakozásokba bocsátkozniuk a Brit Nagydíjon. Tavaly Silverstone-ban a Just Stop Oil mozgalom szimpatizánsai még a pályára is berohantak tiltakozásuk jeléül. Miután Guanyu Zho és George Russell ütközött, előkerült a piros zászló az eseményen. Ám amíg a kínai versenyző állapotát elle

Keresés