Közel 80 milliárd fonttal (35 980 milliárd forint) csökkent a négy legnagyobb brit bank betétállománya, amiért főleg a lakossági és vállalati ügyfelek kamatérzékenysége, a háztartások megemelkedett megélhetési költsége és a jelzáloghitelesek egyre gyakoribb előtörlesztése a felelős.
Hónapról hónapra rosszabb helyzetbe kerül a német gazdaság a rossz energiapolitikai döntések miatt – jelentette ki egy interjúban Michael Kretschmer, a német szövetség szászországi tartományának miniszterelnöke.
A So Syncd személyiségtípusú társkereső alkalmazás asztrológusa, Louella Alderson megosztotta, hogy szerinte melyik a legkevésbé intelligens csillagjegy.
Egy uniós irányelvnek köszönhetően néhány éven belül nem csak a cégen belüli bérek lesznek megismerhetőek, hanem az álláshirdetéseknek is kötelező eleme lesz a várható bérsáv. Ezáltal magabiztosabban tudnak a leendő munkavállalók jelentkezni, és az indokolatlan férfi-női bérkülönbségek is szankcionálhatók lesznek. Bár a magyar jogba való átültetése
Egy új irányelv azt is előírná a cégeknek, hogy hozzák nyilvánosságra, mennyit fizetnek a különböző munkakörökben, a várható fizetést az álláshirdetésekbe is bele kell majd írniuk.
Az Apple egy apró, de garantáltan szinte minden felhasználó által észrevehető változtatást eszközöl az iPhone hívásképernyőjén, amely valószínűleg sokak izommemóriáját is meg fogja zavarni: a nagy piros "hívás befejezése" gombot áthelyezik - számolt be a CNN.
Andrzej Duda, Lengyelország államfője október 15-ére tűzte ki a parlamenti választások napját, így a nyári uborkaszezonban még hangosabban dübörög a kampány. Nemrég egy „petárda is robbant”.
Egy uniós irányelvnek köszönhetően néhány éven belül nem csak a cégen belüli bérek lesznek megismerhetőek, hanem az álláshirdetéseknek is kötelező eleme lesz a várható bérsáv. Ezáltal magabiztosabban tudnak a leendő munkavállalók jelentkezni, és az indokolatlan férfi-női bérkülönbségek is szankcionálhatók lesznek. Bár a magyar jogba való átültetése
Vásárlóerő-paritáson Oroszország maga mögé utasította Németországot. A helycsere nem sokat jelent a valós gazdasági erő szempontjából, azonban rámutat a szankciók alapjául szolgáló GDP-alapú jóslatok furcsaságaira.
Ismét közzétették a világ leggazdagabb gyermekeinek listáját, Sarolta hercegnő pedig meglepően jól teljesített. Az Electric Ride on Cars legújabb elemzése megállapítja, hogy Sarolta hercegné becsült nettó vagyona 3,6 milliárd font, ezzel az összeggel pedig alaposan megelőzi a bátyját, György herceget, aki „csupán” 2,4 milliárd fonttal a második hel
Folyamatosan érkeznek a kárbejelentések és rekord közeli kifizetések várhatnak a biztosítótársaságokra a múlt hétvégi pusztító viharok miatt – mondta el az InfoRádióban Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének kommunikációs vezetője.
Jelentős pluszba lendület az OTP árfolyama azt követően, hogy a frissen közzétett gyorsjelentés a vártnál jóval magasabb profitszámokat mutatott. Az OTP árfolyamának emelkedése a BUX-ot is felfelé húzza.
Kedden váratlan hír kelt lábra a nemrégiben értékesített dunaújvárosi vasmű berkein belül, valamint a nemzetközi szaksajtóban. A kedvezőtlen piaci árakra reagálva a társaság a napokban több hónapra leállítja a folyékony fázist, vagyis a nyersvas gyártását. Szerdára az is kiderült, hogy mindezt a friss vevő, a Liberty Steel javasolta megfontolásra,
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az ATV a „Heti Napló Sváby Andrással” című műsorának nyereményjátékával megtévesztette a fogyasztókat, mert nem derült ki egyértelműen, hogy a nézők meddig szavazhatnak a műsorban. A tévétársaság, amely végig együttműködő volt az eljárás során, nem kapott bírságot, ugyanakkor igazolnia kell a GVH
A német Allianz 18%-os nettó nyereségnövekedésről számolt be a második negyedévben, ami jelentősen meghaladta a várakozásokat, és a tavalyi volatilis piaci körülményekből való kilábalást jelzi.
27%-kal emelkedik a Disney+ reklámmentes változatának előfizetése, a Hulu reklámmentes változata pedig 20%-kal – 18 dollárra – nő az Egyesült Államokban.
A forint ezen a héten eddig végig a 390-es szint környékén ingadozott az euróval szemben, és ma reggel is nem sokkal 390 alatt kezdi a napot. Könnyen lehet viszont, hogy ma elszakad ettől a szinttől a jegyzés, délután érkezik ugyanis az Egyesült Államok júliusi inflációs adata, ami a piac számára a legfontosabb makroadat a hónapban.
Az OTP-csoport az elemzői várakozásoknál számottevően jobb, 283,940 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el a második negyedévben, ami az előző negyedévit 52, az egy évvel korábbit 75 százalékkal haladja meg. A konkrét tételeket és az eredmény mögött álló folyamatokat a bank sajtótájékoztatóján Bencsik László vezérigazg
A második selejtezőkörben teljesítettnél is nehezebb feladat vár a Debreceni VSC játékosaira a Konferencia-liga csütörtök esti mérkőzésén. A selejtezőkör harmadik fordulójában a Loki ellenfele a bécsi Rapid lesz.
A TIA (tranziens iszkémiás attak) egy olyan agyi keringészavart jelent, amikor egy vérrög következtében érelzáródás történik az agyban átmeneti neurológiai tüneteket okozva. A vérrög spontán feloldódik és ezzel párhuzamosan a tünetek is megszűnnek.
Egy új-zélandi szupermarket kísérletezik azzal, hogy a mesterséges intelligencia segítségével új recepteket ajánljon az alkalmazást használó vásárlóinak. A számításba azonban egy apró hiba csúszott, ugyanis az alkalmazás kifejezetten érdekes és szokatlan recepteket ajánlott, mint például a halálos klórgáz – számolt be róla a The Guardian.