A megújult és kibővített nyári szezonális ellenőrzések során a street food venéglátó létesítményeket is kiemelten ellenőrizték az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők, és számos hiányosságra derítettek fényt.
A hazai tőzsde indexe rekordmagasságba ért, miután az OTP Bank az elemzőket is alaposan meglepő eredményekről számolt be. A forint is szépen erősödik. A Telekom eredményeinek jót tett a tavaszi áremelés. A Disney szigorúan fellép a jelszómegosztók ellen.
Miért találkozunk egyre több érzelmes reklámsztorival, lehet-e mérni az évek óta folyó országimázs kampány hatását, milyen hatása lehet a reklámszakmára a mesterséges intelligenciának? Ezekről és még sok minden másról is kérdeztük az egyik legnagyobb hazai reklámcég vezetőjét.
Letarolta Szlovéniát az árvíz, több százmillió eurós kárt okozott a katasztrófa. A természeti csapás helyszínére látogatott Ursula von der Leyen is, aki jelentős anyagi támogatást ígért a szlovénoknak.
Az idei második negyedévben is folytatódott a hozamok növekedése és ezzel az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyoni helyzetének javulása, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió főre emelkedett. Érdekes változás, hogy a munkáltatók az egészségpénztárak helyett inkább a nyugdíjpénztárak felé csoportosították át a befizeté
A forint ezen a héten eddig végig a 390-es szint környékén ingadozott az euróval szemben, ma délelőtt viszont látványosan erősödik, és több egységre el tudott távolodni a fontos szinttől. Könnyen lehet viszont, hogy ma elszakad ettől a szinttől a jegyzés, délután érkezik ugyanis az Egyesült Államok júliusi inflációs adata, ami a piac számára a legf
A nyár legerősebb hőhulláma érte el Spanyolországot. Több déli régióban extrém riasztást adtak ki, mert ismét 50 fok felé közelíthetnek a csúcsértékek. Az idei nyár olyan forró az ibériai országban, hogy már a tenger hőmérséklete is rekordokat dönt.
Nagy bajban vannak a nyugdíjasok és az autótulajdonosok, ők jelen pillanatban egyáltalán nem érzik az infláció folyamatos csökkenését. Megkérdeztük az elemzőket, szerintük valóban meglehet-e a kormány által gyakran és szívesen hangoztatott 10% alatti infláció az év végére - egybehangzóan állítottak egyfélét.
Országos szinten a vendégszám 4 százalékkal nőtt tavalyhoz képest idén júliusban, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal javított az ágazat - nyilatkozta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke az Indexnek.
Hosszú Katinka és Gelencsér Máté boldogsága világraszóló, hiszen megszületett közös gyermekük, Layber-Gelencsér Kamília. A kislányról már fotót is publikált a a háromszoros olimpiai bajnok úszónő.
A megújult és kibővített nyári szezonális ellenőrzések során a street food vendéglátó létesítményeket is kiemelten ellenőrizték az élelmiszerlánc-biztonsági felügyelők, és számos hiányosságra derítettek fényt.
Augusztus 1-től kedvezően változnak a családi kedvezmény érvényesítésének szabályai a családi kedvezményre saját jogon jogosultak, illetve a rokkantsági járadékban részesülők számára – közölte honlapján a NAV.
Bár az őszi-téli rakétatámadások óta javult az ukrán energetikai hálózatok állapota részben a nyugati, köztük magyarországi, felajánlások hatására, "de ez nem jelenti azt, hogy a helyzet ne lenne súlyos, és ne lenne szükség további segítségnyújtásra a rendszerek biztonságának fenntartása, illetve a következő télre való felkészülés érdekében" – hang
Nemrég digitálisan is elérhető lett a világ legszebb nyomtatott könyveként számon tartott, 1896-ban, kevesebb mint ötszáz példányban megjelent, közel száz fametszettel díszített, Geoffrey Chaucer műveit tartalmazó kötet. De vajon miért tartott négy évig a középkori szerző történeteinek újbóli megjelentetése akkor, amikor dübörgött a későviktoriánus
Ígéretet tett rá, hogy fel fogja hívni színésztársát. Köbli Norbert forgatókönyvíró pedig munkát is adna a magányosságáról nemrégiben őszintén valló Kulkának.
Kiadták a korábban már beharangozott rendeletet, amelynek értelmében fontos területeken kötik engedélyhez az amerikai tőke és szakértelem bevonását a kínai technológiai fejlesztésekbe.