Növekvő forgalomban csúcsközelbe emelkedett a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 56 114,41 ponton zárt pénteken, 2102,35 ponttal, 3,89 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt az orosz balett-táncost, aki péntek éjjel leugrott a Margit-hídról. Azt feltételezik, hogy véget akart vetni az életének.
A „Mudcrab” (Sárrák) becenevű, 1978-as Toyota Land Cruiser nem kevesebb mint 7 km-t tett meg 30-35 méteres mélységben a Timor-tengerben, Észak-Ausztráliában, Mandorahból indulva a Fannie-öböl túlpartjáig, Darwinig, megdöntve ezzel a víz alatti vezetés távolsági és mélységi rekordját. A több gépészmérnökből, búvárból és más szakemberekből álló csapa
A Csónakház napernyői alatt bukkantunk rá egy húszfős társaságra, akik majdnem harminc éve minden évben kilátogatnak a fesztiválra. Zsóka az első napijegyét még 300 forintért vette, amiből ma már egy repohár sem jönne ki.
Az alkohol nemi életre gyakorolt hatásai kettősek és ellentmondásosak. Egyrészt, az alkohol negatívan hat a szexhez szükséges fiziológiai folyamatokra, másrészt, az alkoholnak tudatmódosító hatásai vannak, nyitottabbá, merészebbé, gátlástalanabbá tesz. Sőt, tudósok bizonyították: tényleg szebbnek látjuk az embereket alkohol hatására.
A jól ismert rovar gazdatársunk metszőollóján landolt, és tényleg nehéz eldönteni, hogy mit kereshetett a növények között. Vajon a kártevőket gyérítette, vagy a leveleket?
Michael Schumacher pályafutásának összes időszakából találunk valamilyen tárgyat a kollekcióban, de még Senna és Prost nevével fémjelzett tárgy is akad.
A közelgő őszi parlamenti választások meghozták a lengyel kormánynak az ihletet egy kis osztogatásra. Egy lakáshitel-támogatással igyekszik jó ütemben belopni magát a választók szívébe.
A brit áruházláncnál biztonsági őrök ellenőrzik és vizsgálják át a boltba betérő vásárlók táskáit, és akik ebbe nem mennek bele, azokat kitiltják – olvasható a mindmegette.hu-n. A táskavizsgáló kontroll március óta működik.
Oroszország egyedi Tornado rakéta sorozatvetőket vetett be külföldi zsoldosok ellen a különleges műveleti övezetben – jelentette a Military Watch magazin.
Úgy tűnik, végleg elmúltak azok az idők amikor még 3-4 millió forint körüli áron is lehetett új autót vásárolni. A Pénzcentrum május után most ismét összeállította a 10 legolcsóbb, Magyarországon megvásárolható új autó listáját, amelyen mindössze két típus fért be az 5 millió forintos árszint alá. Nézzük, milyen lehetőségei vannak annak, aki szűkeb
A korrupciós lista élén álló Magyarországra nem jöhetnek az Európai Ügyészség nyomozói, miután a kormánytöbbség elutasította, hogy a szervezet nálunk is vizsgálódhasson, pedig lehet, itt is le tudnának leplezni bűnözőket.
Kína már élen jár az elektromos autók értékesítésében. A pandémiás időszakot követően jelentősen átalakult a gépjárműipar. Egyfelől az autóeladások az ázsiai országban még mindig nem érték el a járvány előtti szintet, másfelől viszont már olcsóbban értékesítik az elektromos járműveket a benzineseknél.
Az amerikai Illinois állam kedvező éghajlata az aszályos időjárási viszonyok miatt hamarosan fordulatot vesz. Hogyan lehet felkészülni a várható kockázatokra, és megvédeni a terméseredményeket? Íme, 5 hatékony aszálykezelési gyakorlat.
Egy amerikai séf megmutatja a titkos trükkjét.A trükk Mandy Lee, Vancouverben élő tajvani ételbloggertől származik, aki kukoricakeményítő hozzáadásával éri el, hogy a tojások selymesek és puhák maradjanak. A keményítővel végzett több kísérlet során sikerült megismételni ezt az eredményt, még akkor is, ha a tojásokat magas hőfokon főzték.A keményítő
A hazai biztosítók medián digitális érettsége a tavalyi 62-es értékről 64-re nőtt az MNB átfogó felmérése szerint, a szektor szép lassan, de tovább haladt a fejlődés útján. A Fintech és Digitalizációs Jelentés szerint minden területen előrelépés történt a biztosítási szektor digitalizáltságában. A nem-élet típusú lakossági biztosítások digitális el
Három legendás európai kosárlabdázó, a francia Tony Parker, a spanyol Pau Gasol és a német Dirk Nowitzki is bekerült a kosárlabda Hírességek Csarnokába.
Az együttes állandó technikusa, id. Goletz Géza péntek este Hartán lépett volna fel a P. Mobil tagjaival, ám a fellépés előtt a színpadon minden előjel nélkül hirtelen összeesett. Az életét már nem tudták megmenteni.