2023. augusztus 21. hétfő

aug. 21
13:54
Daniel Radcliffe ezeket a jeleneteket utálta forgatni a Harry Potter alatt (Hamu és Gyémánt)
Természetesen a színészeknek is megvannak a kedvenc, illetve kevésbé kedves pillanataik egy forgatásról. Daniel Radcliffe pedig elárulta, hogy melyik jeleneteket utálta csinálni a Harry Potterben.
aug. 21
13:54
Dánia feltételeket szabott Ukrajnának (Demokrata)
Azzal a feltétellel adományozunk fegyvereket, hogy azokat az ellenség kiűzésére használják Ukrajna területéről – mondta a dán védelmi miniszter.
aug. 21
13:54
Méregdrága iskolakezdés – ennyibe kerül a gyerekek beiskolázása (MMonline)
Elkezdődött az iskolakezdési vásárlási láz: egyre megfontoltabbak a magyar szülők, inkább kevesebb, de jobb minőségű tanszert, iskolatáskát választanak gyermekeiknek. A REGIO JÁTÉK friss kutatásából az is kiderül, hogy egy gyermek beiskolázása akár 65-85 ezer forintra is rúghat, amennyiben új iskolatáskát is kell venni, amivel viszont érdemes több
aug. 21
13:54
A DK nekiszegezte a kérdést Orbánnak: Hány embercsempészt fognak még kiengedni a börtönből? (Nyugati Fény)
1385-öt már kiszabadítottak.
aug. 21
13:54
Már ennyi ember is elég lenne egy marsi kolóniához (Helló Magyar)
Kiszámolták egy új módszer segítségével, hogy hány emberre lenne szükség egy hosszú távú marsi előőrs működtetéséhez.
aug. 21
13:54
Vérfagyasztó hívás érkezett a magyar segélyhívó központba: bombával fenyegetőzött egy férfi (naphire.hu)
Azt mondta, egy plázában bombát helyezett el, legalább 1500 embernek kellett elhagynia az épületet.
aug. 21
13:57
McCarthy sötét világában a szerelem és a zsenialitás sem képes világot gyújtani (Könyves Magazin)
Nyár elején elhunyt a kortárs amerikai próza egyik legnagyobbja, a sötétség mestereként is gyakran emlegetett Cormac McCarthy, aki júliusban lett volna 90 éves. Erre az alkalomra időzítette a Jelenkor Kiadó annak a kötetnek a megjelenését, mely egyszerre két regényt is magában foglal – Az utast (olvass bele itt) és a Stella Marist. Az ikerregények
aug. 21
14:00
Mwegint próbál lendületet venni a forint (Portfolio)
A múlt héten fokozatosan, kis lépésekkel tovább kapaszkodott a forint, így lassan a 380-as szintet támadhatja az euróval szemben. Hétfő reggel egyelőre enyhe gyengüléssel indul a nap az ismét emelkedő amerikai hosszú hozamok miatt, kérdés, hogy a héten további lendületet tud-e venni a forint.
aug. 21
14:00
Tanárhiánnyal indulhat a tanév: Hamarosan kezdődik az iskola, de még mindig 1600 pedagógus álláshelyre keresnek munkaerőt (ATV)
Mindez a Közszolgállás legfrissebb, hétfő reggeli adataiból derült ki.
aug. 21
14:00
A katari emír viszontlátogatásra hívta a magyar államfőt (Magyar Hírlap)
Folytatódik a diplomáciai nagyüzem.
aug. 21
14:00
Több mint kétszázezren a 14. Kolozsvári Magyar Napokon (Demokrata)
Miénk a tér, azoké, akik belakják – mondta Magyarország kolozsvári főkonzulja.
aug. 21
14:00
Szeptemberben újra ÖKO EXPO Kiállítás és Konferencia (Növekedés)
Negyedik alkalommal kerül megrendezésre az ÖKO Expo Kiállítás és Konferencia, melynek Hajdúnánás–Kendereskert ad otthont, 2023. szeptember 8-9-én. A kiállítás fő célja, hogy az ökológiai gazdálkodásban érintett valamennyi szereplő – termelők, feldolgozók, kereskedők, szolgáltatók, tudományos szakemberek, szaktanácsadók – számára megjelenési, találk
aug. 21
14:00
Százmilliós lakásnyeremény vár a szerencsejátékozókra – így lehet beszállni (Mandiner)
Az OTP és a Szerencsejáték Zrt. visszahozza a lakányeremény lehetőségét.
aug. 21
14:00
Tovább zötyög a diplomáciavonat: Orbán a vádemelés alatt álló Kurzot fogadta (Telex)
Időközben már a katari emírt is kipipálta Orbán.
aug. 21
14:02
Atlétikai vb – Faith Kipyegon a címvédésre összpontosít 1500 méteren (Magyar Hírlap)
A 29 éves futó egészen elképesztő formában érkezett a magyar fővárosba.
aug. 21
14:03
Kiakadtak a védőnők – nagy az elégedetlenség az államosítás után (Menedzsment Fórum)
Az érintettek döntő többsége szerint nincsen minden rendben.
aug. 21
14:03
Elkéstem már a dióburok-fúrólégy elleni permetezéssel? (Agrofórum)
Kertemben három diófa található. Szeretnék érdeklődni, hogy elkéstem-e már a dióburok-fúrólégy elleni permetezéssel?
aug. 21
14:05
Nyár végi teendők a kertben (Agrofórum)
Bár nem járnak hűvös szelek, legalábbis akkor, mikor a cikket írom, de bizony vége van a nyárnak. Ezzel együtt pedig számos teendő vár a kertek tulajdonosaira.
aug. 21
14:06
Megint próbál lendületet venni a forint (Portfolio)
A múlt héten fokozatosan, kis lépésekkel tovább kapaszkodott a forint, így lassan a 380-as szintet támadhatja az euróval szemben. Hétfő reggel egyelőre enyhe gyengüléssel indul a nap az ismét emelkedő amerikai hosszú hozamok miatt, kérdés, hogy a héten további lendületet tud-e venni a forint.
aug. 21
14:06
Tényleg jöhet a sírig tartó munka? Súlyos nyugdíjkorhatár-emelés érik Magyarországon (Pénzcentrum)
Lehet, hogy emelni kell majd a nyugdíjkorhatárt, mert hamarosan annyian mennek el nyugdíjba, hogy fenntarthatatlanná válik a rendszer. Egy sajtóértesülés szerint a kormány már dolgozik is a megvalósíthatóságon, ugyanakkor ezt a Pénzcentrumnak a Pénzügyminisztérium később cáfolta.
aug. 21
14:06
Augusztus 28-ától több vonalon változik a vonatok menetrendje (Magyar Hírlap)
Debrecent és Egert a napközben kétóránként közlekedő InterRégió-járatok kötik majd össze.
aug. 21
14:06
Hamarosan már szabad szemmel is látható lehet az új üstökös (Demokrata)
Az új üstököst egy japán amatőr csillagász, Hideo Nisimura fedezte fel.
aug. 21
14:06
Jó, tehát azért "gáz", hogy Orbán augusztus 20-ára hívta meg Erdogant, mert "150 évig küzdöttünk a török elnyomás ellen" (Mandiner)
Úgy tűnik azonban, hogy azzal nem lett volna gondjuk a tiltakozóknak, ha maga Hszi Csin-ping vendégeskedik a Karmelitában.
aug. 21
14:06
Videóval: Fürdőruhában foglalták vissza az Orbán veje által kisajátított Balaton partot Tordai Bencéék (Nyugati Fény)
Nyitott állapotban lakatolták le a strand ajtaját.
aug. 21
14:08
Három magyar energiahatékonysági rendelet is módosult (Portfolio)
Három, energiahatékonysággal kapcsolatos saját rendeletét módosította a minap a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal – hívta fel a figyelmet hétfői közleményében a hatóság.
aug. 21
14:08
"Sok tízmilliárdot elfüstöltek a petárdákra" – Lakatos Márk is kiakadt a tűzijátékon (Mandiner)
A divattervező azt is nehezményezte, hogy nem hívták meg "a Karmelitában rendezett Szent Pityu szülinapi buliba".
aug. 21
14:09
Figyelmeztették az ukránokat: ez a feltétele az F-16-osok érkezésének (Privátbankár)
A vadászgép-adomány kapcsán van egy sarkalatos feltétel.
aug. 21
14:09
Berobbant a kánikula: csütörtökig az egész országra másodfokú hőségriasztást rendeltek el (Blikk)
Az országos tiszti főorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakmai ajánlását figyelembe véve 2023. augusztus 21-én (hétfő) 14:00 órától 2023. augusztus 24-ig (csütörtök) másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére vonatkozóan.
aug. 21
14:09
Kiss László: az orosz űrszonda mérföldkő volt, de még nem ért véget az űrverseny (Infostart)
Lezuhant az orosz Luna-25 űrszonda, amely a kísérő holdunkon víz után kutatott volna. Az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatója szerint idén még bőven lesznek missziók az égitesten.
aug. 21
14:12
NAV: nem kell soron kívül bevallást beadnia a szünetelő egyéni vállalkozónak (Adózóna)
2023. július 15. óta – a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról szóló 2023. évi LIX. törvény (Módtv.11.) 168. § 1. pontja 2023. július 15-i hatállyal módosította az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) soron kívüli adóbevallási kötelezettséggel összefüggő 52. § (1) bekezdés e) pontját – a tevékenységét s
aug. 21
14:12
A litván gazdák tartanak az ukrán gabona megjelenésétől (Magyar Hírlap)
Félnek, hogy az exportra szánt ukrán gabona Litvániában maradhat.
aug. 21
14:12
Kiderült, mennyit költenek a legtöbben az iskolakezdésre (Növekedés)
A magyar családok többségének számottevő anyagi terhet jelentenek a beiskolázással járó kiadások. Sokan már előre spórolnak az őszi iskolakezdésre, de a korábbi tapasztalatok alapján várhatóan idén is lesznek, akik – legalább részben – hitelből teremtik elő az ehhez szükséges, gyermekenként több tízezer forintot.
aug. 21
14:12
Elegük lett a bűnözésből, önkéntesek járőröznek a Somogy vármegyei településen (Mandiner)
A lakosság egytizede részt vesz a civil kezdeményezésben.
aug. 21
14:12
Britney Spears bekattant? Senki nem érti, mit művel (naphire.hu)
Nemrég derült ki, hogy válik, most videóra vette, ahogy félmeztelenül hempereg az ágyban - csizmában.
aug. 21
14:18
Dunavirágokról készült fotókat várnak a természetvédők (Magyar Hírlap)
Amatőr természetfotósok segítségét kérik a szakemberek.
aug. 21
14:18
Dánia megüzente – Ukrajna csak saját területén vetheti be az átadott F-16-osokat (Mandiner)
"Azzal a feltétellel adományozunk fegyvereket, hogy azokat az ellenség kiűzésére használják" – fogalmazott a dán védelmi miniszter.
aug. 21
14:18
Kiszivárgott a felvétel a Karmelitából: Erről panaszkodott a török diktátornak Orbán Viktor (Nyugati Fény)
Ehhez ért.
aug. 21
14:18
Az amerikai világbajnok figyelmeztette az F1-et: "ne toljátok túl!" (Racingline)
Mario Andretti szerint, egy ponton túl már túlzásba eshet az F1 a sok amerikai futammal. Az Forma-1 az utóbbi évek alatt meghódította az Egyesült Államokat. Christian Horner még a napokban emlékezett vissza arra, hogy az első versenyek Austinban nem igazán voltak népszerűek, így világhírű előadók koncertjeivel  kellett a helyszínre csábítani a közö
aug. 21
14:18
Borzalom! Hét kisbabát ölt meg a sorozatgyilkos ápolónő (AC News)
A nővér hét csecsemőt gyilkolt meg, és további hatot megpróbált megölni.
aug. 21
14:20
Lehet, már rég eldőlt, milyen rakéta-sorozatvetőt kap a honvédség (Magyar Hírlap)
Kell még egy-két üteg a kelléktárba.
aug. 21
14:21
Visszatér a lakásnyeremény, első körben egy 110 millió forintos kőbányai penthouse-t lehet nyerni (SzMo)
Az ingatlan teljesen tehermentesen, mindenféle költség nélkül fog a nyertes birtokába kerülni, tehát adót és illetéket sem kell utána fizetni.
aug. 21
14:24
Itt van minden, amit tudni lehet a Trónok harca spin offjáról (Blikk)
Tavaly robbant a hír, hogy újabb spin off sorozat készülhet a Trónok harcához, a széria Havas Jon életét állítána a középponba. A tavaly debütált Sárkányok háza pedig csak még inkább azt sejteti, hogy a háttérben nagy munka folyik, sőt bennfentes információk szerint további spin off ötletek lapulnak a HBO tarsolyában.
aug. 21
14:24
Szijjártó Péter bemutatja a liberális mainstream újabb áldozatát (444.hu)
Diplomáciai üzemvezető.
aug. 21
14:24
Ez már több, mint figyelmeztetés - Elrendelték a hőségriasztást! (Infostart)
Az országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján, a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ szakmai ajánlását figyelembe véve augusztus 21-én 14:00 órától 2023. augusztus 24-ig másodfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére vonatkozóan.
aug. 21
14:24
Mi lesz a karrieremmel a terhesség után? (Glamour)
Azzal nyilván minden boldog kismama tisztában van, hogy a szülést követő időszakban teljesen átrendeződnek a mindennapjai. Azonban mi a helyzet akkor, ha már beállt egyfajta rutin, több időnk jut saját magunkra, és a félbehagyott karrierünkre. Biztos, hogy ott szeretnénk mindent folytatni, ahol abbahagytuk?
aug. 21
14:24
Két ezüstérmet szerzett a magyar csapat a Közép-európai Informatikai Diákolimpián (Magyar Hírlap)
A versenyen a közép-európai régió és a vendégországok mintegy ötven diákja mérte össze tudását.
aug. 21
14:24
Boldog Bitcoin Infinity Day-t! (BitcoinBázis)
Augusztus 21-e különleges helyet foglal el a bitcoin-rajongók szívében világszerte. A maximalistáktól kezdve az alkalmi dilettánsokig, ha tájékozottak, akkor ismerik
aug. 21
14:24
Letérdelt a forint előtt a dollár, az euró és a svájci frank (AC News)
Elképesztő mértékben erősödött a magyar fizetőeszköz a főbb valutákkal szemben, még hétfő reggel is tudott izmosodni.
aug. 21
14:24
Meghiúsult a kormánytagok és a DK-s árnyékminiszterek vitája, de most nem Orbánékon múlott (Telex)
Hiába hívták meg a DK-s árnyékminisztereket a Tranzit Fesztiválra, Gyurcsányék elzárkóznak a részvételtől. Gulyás Gergely Molnár Csaba helyett így Márki-Zay Péterrel fog vitázni.
aug. 21
14:26
Amerikai katonák késeltek halálra egy férfit egy német vidámparkban (Magyar Hírlap)
Tragikus fordulatot vett egy vita szombat este.

Keresés