2023. augusztus 21. hétfő

aug. 21
17:42
A lengyelek óvták meg Halász Bence elvett kísérletét (444.hu)
A felvételek alapján jogosan.
aug. 21
17:42
Taurus rakétákkal is támogatná Ukrajnát a Bundestag védelmi bizottságának elnöke (Demokrata)
Ukrajnának nagy szüksége van ezekre a fegyverekre – mondta Marie-Agnes Strack-Zimmermann.
aug. 21
17:45
Gulyás Gergely beszólt Mészáros Lőrincnek: "Kisebb hajót, nagyobb szerénységet" (SzMo)
Nem gyakori, hogy kormányközeli politikusok egyáltalán szóba hozzák a hirtelen meggazdagodott gázszerelő nevét. Gulyás Gergely múltkor több tucatnyi Mészárost kívánt a hazának, most egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.
aug. 21
17:48
Csak egyszer volt melegebb, hőmérsékleti rekordról beszél Németh Lajos (Metropol)
Hétfőn este már a harmadik játéknap kezdődik a budapesti atlétikai világbajnokságon.
aug. 21
17:48
Mandulaműtét utáni teendők (WebBeteg)
A mandulaműtét egy gazdag vérellátású szövetbe történő beavatkozást jelent, ezért a műtéti hegek idő előtti eltávolítása a seb felnyílását, illetve vérzést vonhat maga után. Ennek a veszélye főleg a műtétet követő első és harmadik, valamint a hatodik és nyolcadik nap között a legnagyobb. Mit lehet tenni a kockázat csökkentése és a gyógyulási folyam
aug. 21
17:48
Új eszközzel menthetnek életet a strandokon (MMonline)
Nem mindennapi készüléket kezdett el napi rendszerességgel használni a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. A speciális, víz alatti szonár lehetővé teszi, hogy akár mindössze másfél perc alatt megtalálják a vízben eltűnt testet, ezáltal pedig időben megkezdhessék az újraélesztést. Ez az időtartam a szonár segítségével tizedannyi, mint az eddigi, hag
aug. 21
17:48
Megideologizálta a DK, miért nem állnak le vitázni a Tranziton (Mandiner)
Gyurcsányék közleménye szerint "a jövőben sem vesznek részt fideszes pártrendezvényeken".
aug. 21
17:50
Az állatok és emberek egy szintre hozása a szetrohadó kultúrák, civilizációk egyik ismérve (Mandiner)
Ezek az idióták múltkor, tejlocsolás közben azt hangoztatták, hogy semmiben, semmi lényegesben nem különbözünk az állatoktól, például a szarvasmarháktól.
aug. 21
17:51
MNB: jogsértéseket fedeztek fel az MBH Banknál (Infostart)
A banknál feltárt problémák nem veszélyeztetik annak megbízható működését, ám a Magyar Nemzet Bank előírta a jogsértések mielőbbi kiküszöbölését.
aug. 21
17:51
Tóth Andi: "A gyomrom kifordul, bazd meg, tőletek!" – Egy 14 éves lányt vett védelmébe az énekes (SzMo)
Adriennt nagyon sokan zaklatják a közösségi médiában énekes-táncos videói miatt, a botrányhős énekesnőnél ezt verte ki a biztosítékot.
aug. 21
17:54
Zelenszkij Dániában: Oroszország el fogja veszíteni a háborút (HírTV)
Felállva tapsolt a dán parlament a Koppenhágába látogató Volodimir Zelenszkijnek.
aug. 21
17:54
Brutális vérfürdő a Balatonnál, sokkos állapotban a szemtanúk (ATV)
Zamárdiban, egy strandon jelent meg nemrég a Hungarian Animal Rights Corps (HARC) állatjogi csoport. Az aktivisták az állatok kihasználására hívták fel a figyelmet úgy, hogy leöntötték magukat művérrel majd hústálcákba feküdtek.
aug. 21
17:54
A magas infláció és a reálbérek csökkenése betett az autóvételnek is (Azenpenzem)
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 69,6 ezer személygépkocsi cserélt gazdát júliusban. Bár ez az érték 2,6 százalékkal haladja meg a tavaly júliusit, az év eddigi forgalma közel négy százalékkal a tavalyi alatt alakult.
aug. 21
17:54
"Gyereket akarok a 61 évvel idősebb férjemtől" (Ripost)
A férfi 85 éves, a nő 24. Szerintük a szerelem nem a koron múlik.
aug. 21
17:54
Több, jól ismert márkanév Massey Fergusonként él tovább (Agrárágazat)
Az agrártermelők a Fella, Lely/Welger termékek kiváló minőségét mostantól Massey Ferguson márkanév alatt érhetik el.
aug. 21
17:54
Az olmék civilizáció hihetetlen történelme és kultúrája (Helló Magyar)
A mai Mexikó területén található ókori olmék civilizáció a preklasszikus Mezoamerikában Kr. e. 1200-tól Kr. e. 400-ig virágzott.
aug. 21
17:54
Gyászol a színházvilág, meghalt a Jászai Mari-díjas színéművész (naphire.hu)
84 éves korában meghalt Pap Éva.
aug. 21
18:00
Hatalmas terhespocakot villantott a gyönyörű magyar színésznő (Ripost)
Követpit is elragadta Erika bája.
aug. 21
18:00
Horror a moszkvai csatornában: egész túracsapat tűnt el, hárman biztosan meghaltak (vg.hu)
A hatóság öt eltűntet még keres a moszkvai csatornában.
aug. 21
18:00
Borzalom: több száz migránst lőhettek le Szaúd-Arábia határánál (Mandiner)
Köztük sok etiópiai állampolgárt, akik a háború sújtotta Jemenen keresztül jutottak el Szaúd-Arábiába.
aug. 21
18:00
Lekerült Herczeg Zoltán lábáról a nyomkövető, első útja a fürdőbe vezetett (Telex)
A rendőrök hajnal kettőkor kopogtak az ajtaján, hogy vége a házi őrizetének.
aug. 21
18:00
Így teheti a kávé a húst zsengébbé és ízletesebbé (in.hu)
Egy csésze kávé tökéletes a napindításhoz vagy a délutáni felfrissüléshez, de tudtad, hogy az őrölt kávé a húsok fűszerezéseként is használható?Legyen szó marhahúsról, bordáról, sertésszegyről, vagy akár kacsáról, a kávés fűszerkeverék szuper ízt kölcsönöz nekik. Csak keverjük össze a frissen őrölt kávét a kedvenc fűszereinkkel, és dörzsöljük be ve
aug. 21
18:03
Újabb számok mutatják: katasztrofális a helyzet Nigerben (Privátbankár)
Az afrikai országban rendkívül súlyos a jelenlegi állapot.
aug. 21
18:06
Rettenetes földrengés Magyarország szomszédjában (ATV)
Egyre több a földrengés, szombaton két nagyobb földmozgás is volt Magyarországon.
aug. 21
18:06
Végre emelkedik a tojásfogyasztás (Agroinform)
A jó minőségű, magyar étkezési tojásra egyre nagyobb lesz a kereslet.
aug. 21
18:06
Felfüggesztették a szlovák titkosszolgálat vezetőjét (444.hu)
A kémfőnök ellen a múlt héten indítottak eljárást maffiacsoport létrehozása, támogatása és működtetése, illetve hivatali jogkörrel való visszaélés miatt.
aug. 21
18:06
Laposa Bence: hecckampány áldozata lett a Balaton, jogilag is lépnünk kellene (Infostart)
A tó körüli egyéb programlehetőségeknek köszönhetően a balatoni turizmus jól átvészelte az augusztus eleji kedvezőtlenebb időjárást – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke. A műsorban arról is szó esett, hogy idén mi okozta a legnagyobb kihívást a helybéli borászatok számára.
aug. 21
18:06
A képregényes stílusirányzat, ami a gyártókig is eljutott (Autószektor)
Noha elsőre úgy tűnhet, hogy ritkán jut el egy utcán formálódó tuning irányzat a hivatalos gyártókig, ez koránt sem igaz, ha jobban belegondolunk, hogy hányszor reagáltak már a nagy múltú autógyártók a kor uralkodó ízlésére. Németország mindig is élen állt ebben. A korai bundestuning megkérdőjelezhetően ízléses felniszettjei, utólag lökhárítói és s
aug. 21
18:09
Népszerű csomagküldő szolgálat nevében küldött SMS-t egy férfi: volt, aki rákattintott és eltűnt több százezer forintja (Life)
Sajnos hazánkban is elszaporodott a csomagküldős SMS üzeneteken keresztül elkövetett visszaélések száma. A kiberbűnözők egy alkalmazáson keresztül személyes adatokat szereznek meg úgy, hogy akár netbankon tárolt adatokhoz is hozzáférnek.
aug. 21
18:12
Babis örül, mert sok csúcspolitikussal beszélhetett Budapesten (vg.hu)
Babis megköszönte a meghívást Orbán Viktornak az augusztus 20-i ünnepségekre és az atlétikai világbajnokságra.
aug. 21
18:12
Itt a bejelentés: hamarosan véget érhet az OTP Bank karanténja Ukrajnában! (Mandiner)
Az ukrán antikorrupciós ügynökség egyik vezetője beszélt arról, hogy az OTP lekerülhet az ukrán feketelistáról.
aug. 21
18:14
Fogyasztószerektől túlsúlyos a dán gazdaság (vg.hu)
Kockázatos, ha egyetlen nagyvállalat rátelepszik egy kis gazdaságra.
aug. 21
18:14
"Nem szégyellem, folytak a könnyeim két-három napon keresztül" – őszintén beszélt érzéseiről Szalai Attila az M4-nek (Mandiner)
Klubváltásáról, Rossi véleményéről, Szoboszlairól és Kerkezről, a válogatottról és a profi labdarúgás emberi oldaláról is beszélt az M4-nek adott interjúban a magyar válogatott labdarúgó.
aug. 21
18:15
Több mint ezer embercsempészt engedett már el Magyarország (Menedzsment Fórum)
Május vége óta csak tovább nőttek a számok.
aug. 21
18:16
Japánban is sokan ellenzik a fukusimai atomerőmű tisztított hűtővizének a tengerbe engedését (vg.hu)
A japán kormány holnap hoz végleges döntést a kérdésben.
aug. 21
18:18
Szomorú bejelentés: A tűzijáték napján vált valóra Tolvai Reni rémálma (Metropol)
Az esti fellépését le is kellett mondania.
aug. 21
18:18
Visszatér a lakásnyeremény! 100 milliós értékű lakást kap a nyertes (ProfitLine)
Visszatér a lakásnyeremény. Egyedülálló akciót indít a Szerencsejáték Zrt. az OTP Bank együttműködésével augusztus 28-ától. Az elmúlt évtized egyik legnagyobb értékű hazai tárgynyereményét, egy több mint 100 millió forint értékű penthouse-jellegű lakást nyerhet egy szerencsés Játékoskártya birtokos. A kiemelkedő nyereménnyel kívánja megünnepelni a
aug. 21
18:18
Így gyűrte maga alá az Opelt egy kamion a Kőröshegyi völgyhídon (Autónavigátor)
Vérfagyasztó baleset történt a múlt héten az M7-es autópályán, a Kőröshegyi völgyhídon, amelyről most tett közzé az MKIF egy videót.
aug. 21
18:18
Megszakad a szív: a 7 éves kort sem fogja megélni ez a kisfiú (Ripost)
Egy édesanya felfedte hároméves fia kegyetlen harcát.
aug. 21
18:18
Történelmi csúcson zárt a BUX (vg.hu)
A Mol és az Opus részvénye is kiemelkedően teljesített.
aug. 21
18:18
Briatore, Jordan, Ecclestone és Mallya – avagy "Cápák között" F1 módra (Racing)
Giancarlo Fisichella korábbi csapatvezetőiről és a 2000-es évek "cápáiról" nyilatkozott az elmúlt napokban. Az olasz versenyző 1996-ban, a Minardinál kezdte a pályafutását. Később megfordult a Jordannél, a Benettonnál, a Saubernél, a Renault-nál és a Force Indiánál is. 2005-ben és 2006-ban egy topcsapatban ülhetett, és végig nézhette, ahogy Fernand
aug. 21
18:18
Kínaiak építenek üzemet Kaposváron 23 milliárd forintból (Telex)
Szita Károly polgármester ünnepnek nevezte a beruházást.
aug. 21
18:18
A 10 ezer méteren két futó is hőgutát kapott, az atlétikai vb átáll hőségműködésre (Telex)
Ingyen vizet osztanak a nézőknek, akik legyezőt is kaphatnak, és naposból árnyékos szektorba is települhetnek, ha van még ott hely.
aug. 21
18:18
Rendkívüli hír: Újabb kínai cég terjeszkedik Magyarországon, ezúttal Kaposváron építenek gyárat (naphire.hu)
Gyárat alapít Kaposváron a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó kínai Jiecang Linear Motion Technology Co. Ltd. - jelentették be a cég vezetői hétfőn a somogyi vármegyeszékhelyen, a projektet bemutató sajtótájékoztatón.
aug. 21
18:24
Halász Bence nem akárhogyan ünnepelte a bronzérmét (Metropol)
Új szót talált ki a magyar sportoló.
aug. 21
18:24
Aki gyors vizsgálatot akar, fizetni fog: a nagy CT- és MR-átalakítás háttere (Adózóna)
A kormány az egészségügy újabb területéről takarítja el a magántőkét. Miközben megy a kiszorítósdi a CT-k és MR-ek terén, elképesztő mennyiségben zúdulnak az országba a drága diagnosztikai gépek. Nemcsak az állam vásárol, a privátpiac is sosem látott virágzásnak indult. Az aranykorhoz egy dolog hiányzik: a pénz. Miközben tízmilliárdokat öntenek a g
aug. 21
18:24
Mit jelent Orbán „diplomáciai nagyüzeme” Magyarország számára? (ATV)
Jól tette-e Karácsony Gergely, hogy elment az atlétikai vb-re, miközben a DK bojkottot hirdetett? Ki nyerte a kormány-főváros meccset? Mi a jelentősége, hogy a miniszterelnök “illiberális csúcstalálkozók” sorát bonyolította a hétvégén, és az augusztus 20-ai tűzijátékot a török, az azeri és a türk államok elnökeivel nézte meg. Somogyi Zoltánt és Kis
aug. 21
18:24
Szomáliában betiltották a TikTokot (444.hu)
De a Telegramot és az 1XBet online sportfogadási oldalt is, hogy korlátozzák az "illetlen" tartalmak és a propaganda terjedését.
aug. 21
18:24
Nascar: „Azt mondta, fogjam be” – IndyCar-sztártól kért tanácsot Bubba Wallace (USAracing)
Az épített pályák finoman szólva sem tartoznak Bubba Wallace erősségei közé, ezzel pedig ő maga...
aug. 21
18:24
Magyar vétó után: félmilliárd eurónyi fegyverhez juthatnak az ukránok (vg.hu)
Az ukrán Nemzeti Korrupciómegelőzési Ügynökség májusban vette fel az OTP-t a háborús szponzorok listájára, ha leveszi, visszavonhatja vétóját a magyar kormány.

Keresés