Egyetlen ezredmásodperc miatt maradt le a 100 méteres női döntőről Swoboda, durcásan akart elvonulni, amikor közölték vele, hogy megváltoztatták a döntést.
Négy centimétert javított egyéni legjobbján Klekner Hanga azzal, hogy második nekifutásra átvitte a 4,50 méteres magasságot a női rúdugrás selejtezőjében az atlétikai világbajnokságon. Bár a döntőbe jutáshoz ez nem volt elég, Hanga elégedetten összegezte versenyét.
A francia atomenergia-hivatal (ASN) 10 évvel meghosszabbította és így 50 évre emelte az ország egyik első atomerőműblokkjának működési engedélyét - jelentette be Agnes Pannier-Runacher energetikai átmenetért felelős miniszter hétfőn a korábban Twitterként ismert X közösségi oldalon.
Kína hétfőn csökkentette egyéves irányadó hitelkamatlábát, mivel a hatóságok igyekeznek fokozni a hitelkereslet élénkítésére tett erőfeszítéseiket. Ami azonban igazán meglepte a piacokat, hogy az ötéves kamatlábat változatlanul hagyta. Működhet az olcsó hitel? A világ második legnagyobb gazdaságának fellendülése a súlyosbodó ingatlanpiaci visszaesé
A foci egyik legérdekesebb eseménye 2023-ban kétségtelenül Lionel Messi USA-ba igazolása volt. A lépése nem csak az újdonsült klubjának eredményeire volt hatással, hanem a jegyárakra is, amik eszméletlen módon megemelkedtek.
Az értékesített tizenegyese mellé két gólpasszt is kiosztó Dzsudzsák Balázs vezérletével a Debrecen 4-1-re nyert az ismét vendégként pályára lépő Kisvárda ellen az OTP Bank Liga 4. fordulójában.
A miniszterelnök hétvégi diplomáciai nagyüzeme főleg diktátorokról és bűncselekménybe keveredett expolitikusokról szólt. Orbán nemzetközi barátai között egyetlen NATO-tagállam van, az Európai Unióból egyetlen állami vezető sem jelent meg.
Tanulni, oktatni digitális technológia nélkül – lehet, de nem érdemes. Ráadásul a tanulás már régen nem csupán az iskola kereteire korlátozódik, hiszen tanulunk a világhálón éppúgy, mint a nem formális tanulás keretei között múzeumokban, szakkörökön, koncerteken, élményközpontokban is. A hamarosan induló új tanévben is egyre nagyobb szerepet kell h
Elképesztő küzdelmet hozott a férfi diszkoszvetők döntője, amit végül Tokió olimpiai bajnoka, Daniel Ståhl nyert meg világbajnoki csúccsal. Az utolsó sorozat hihetetlenül fordulatos volt, Kristjan Čeh 70 méter fölé jutott, így kellett az extra Ståhltól. Ami jött is, mivel 71,46-ig repült a szer.
A budapesti atlétikai világbajnokság negyedik versenynapját, a magyar női röplabda-válogatott szlovénok elleni Eb-csoportmeccsét, valamint a Rangers–PSV BL-selejtezős rájátszás első mérkőzését közvetíti kedden élőben az M4 Sport, a Duna World és az m4sport.hu. Online csatornánkon a férfi magasugrás és a női diszkoszvetés fináléját lehet megszakítás
Szép emlék vagy rémálom? Ezt nagyrészt a te hozzáállásod dönti el, ami fontos, hogy tudd: az egynyári kalandok - ahogyan a nevük is mutatja - nagyon ritkán tartanak ki télig. Vajon mit tanulhatunk belőlük? Olvasóink elmesélik.
Grant Hollowayt idén sem lehetett megállítani a férfi 110 méteres gátfutás világbajnoki döntőjében. Az amerikai végig előnyben futva 12,96-tal nyert, mögötte Hansle Parchment és Daniel Roberts lett még dobogós.
Sha'Carri Richardson nyerte a női 100 métert, ráadásul nem is akármmilyen idővel: 10,65-ös világbajnoki csúccsal. Az amerikai mögött két jamaicai ért fel a dobogóra, Shericka Jackson 10,72-t, Shelly-Ann Fraser-Pryce 10,77-et futott a döntőben. Richardson egyébként a 9-es pályáról indult, mivel csak idővel jutott a döntőbe.
Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója a hétfői rendkívüli sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hőségriadó nem zavarja meg a budapesti atlétikai világbajnokság programját.
Drámával indult a férfi hármasugrás döntője az atlétikai világbajnokságon, hiszen a favoritnak kikiáltott 18 éves Jaydon Hibbert az első kísérletekor lesérült, így végül az ötödik próbálkozásával az élre ugró Hugues Fabrice Zango szerezte meg az aranyat, ami országa számára az első a vb-ken.
A hónap elején még úgy tűnt, véget ért a nyár, most pedig másodfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos csütörtök éjfélig. Örüljünk a napos időnek, de azért vegyük figyelembe az ilyenkor szokásosan kikürtölt egészségügyi ajánlásokat!
A Luna-25 korrekciós hajtóműve 84 másodperc helyett 127 másodpercig működött, amikor az űrállomás megpróbált a leszállás előtti pályára állni, és a jármű a Holdba csapódott
Kedden is túlnyomóan derült, napos idő várható. Kedden kevés fátyol- és gomolyfelhő lehet az égen, míg hétfő délután elvétve csak utóbbira számíthatunk. Csapadék nem valószínű,