2023. augusztus 27. vasárnap

aug. 27
8:42
Érthetetlen: ebben az országban dobják ki a legtöbb háziállatot egész Európában (Hamu és Gyémánt)
A francia nyaralók ezrei hagyják magára háziállataikat a tengerpartra vagy vidékre utazva – állítják a helyi menhelyek. Az egyik szervezet már 12 ezer állatot fogadott be, csak idén nyáron.
aug. 27
8:42
Gyakorlatozó búvárrendőrök bukkantak rá egy ókori hajóroncsra (Magyar Hírlap)
A lelőhely nagyjából 12 méteres mélységben fekszik.
aug. 27
8:42
A nyár végével nyílik a magyar sóvirág (Magyar Mezőgazdaság)
Szinte az egész ország szikes gyepei kiszáradtak mostanra, így egyre nagyobb számban nyílik rajtuk a kékes-lilás magyar sóvirág. Ráadásul az idei év csapadékgazdagságának köszönhetően ezek a növények sokkal magasabbak és erősebbek, ezáltal több rajtuk a virághajtás is, mint az előző években.
aug. 27
8:42
Biztonsági őrt riadóztattak a Megafon sátránál, amikor Trombitás Kristófot megkérdezte egy újságíró a Tranziton a náci karlendítéséről és a múltkori… (Media1)
Bogos Csaba, a Pécsi Stop újságírója Márki-Zay Péter segítségével bejutott a Tranzit rendezvényére, ahol végre személyesen is feltehette kérdéseit Trombitás Kristófnak a náci karlendítéséről és hírhamisításáról. Nem tarthatott azonban hosszan a beszélgetés a Megafon és a PestiSrácok arcával, ugyanis biztonsági őrt hívtak a fideszes propagandisták.
aug. 27
8:48
Alig van esély rá, hogy a kiberbűnözők által ellopott pénzét visszakapja (ATV)
Képzeljék el azt, hogy a vérverejtékes munkával megspórolt pénzük másodpercek leforgása alatt csalók kezébe kerül. A Heti Napló riportja.
aug. 27
8:48
Ünnepelt ukrán sztárpilóta halt meg Kijev közelében, nem harcban, hanem balesetben (444.hu)
Két társa is életét vesztette, a történteket vizsgálják.
aug. 27
8:48
Már csak órák vannak hátra! Ma lezárul a Metropol Budapest a gyomok fővárosa fotópályázata! Videó (Ripost)
Augusztus 27-én éjfélkor lezárul a Metropol fotópályázata.
aug. 27
8:48
Floridában fegyveres ölt meg több fekete bőrű embert (Magyar Hírlap)
Faji "gyűlölet" motiválta azt a fegyverest, aki szombaton tüzet nyitott és megölt három embert Jacksonville egyik üzletében,.
aug. 27
8:48
Lánczi Tamás: Tucker Carlson a szabad Amerika hangja (Demokrata)
Azért figyelnek rá sokan, mert sokkal őszintébben beszél, mint bárki más.
aug. 27
8:48
Megérte-e villanyautóra váltani 1929-ben? (Villanyautósok)
Nem sok minden változott 100 év alatt.
aug. 27
8:51
Szörnyethalt az olimpiai műkorcsolyázó, fiával a hátsó ülésen szenvedett balesetet (BorsOnline)
Kisfiával az autóban szenvedett halálos balesetet az olimpikon.
aug. 27
8:54
Érett nő lett a kis Patai Annából: 23 évesen esküvőre készül és műsort vezet (Metropol)
11 éves kislányként ismerte meg az ország, mára kész nő lett Patai Anna.
aug. 27
8:54
Az aktuális szőlészeti munkákhoz itt minden gépet megtalálsz (Agroinform)
Gépek szőlőtőkékkel kapcsolatos talaj- és zöldmunkákhoz, betakarításhoz, szürethez, borkészítéshez – érdemes körülnézned az Agroinform.hu Piacterén!
aug. 27
8:54
Négy ország négy űrhajósa indult a Nemzetközi Űrállomásra (ATV)
Négy ország négy asztronautájával a fedélzetén szombaton útnak indult a Nemzetközi Űrállomásra az új legénység a floridai Kennedy Űrközpontból.
aug. 27
8:54
ORFK: több mint 23 400-an érkeztek Ukrajnából szombaton (Demokrata)
Az ukrán-magyar határszakaszon 8122-en léptek be Magyarországra szombaton.
aug. 27
8:54
Újabb orosz légicsapás miatt zúgtak a szirénák Ukrajna több részén (Magyar Nemzet)
Orosz tájékoztatás szerint a moszkvai régió felett is újabb ukrán drónokat észleltek.
aug. 27
8:54
Havas Henrik alpári húzása, ezúttal Apáti Bencét gyalázta (Mandiner)
Ennyit Havasról és az ő kulturális fölényéről.
aug. 27
8:54
Hiába újították fel, elnyelné az enyészet a tiszaszigeti bicikliutat, ha a helyiek nem tisztogatnák (Telex)
Még a polgármester is elismerte, hogy az út eleve silány minőségben épült, a kivitelező céget viszont már felszámolták. Pár éve toldozták-foltozták néhány részét, de az erdős szakaszon már a növényzet miatt is járhatatlan az út.
aug. 27
8:54
Pokoli, ami ma ránk vár, kiadták vörösbe borult Magyarország egy része (naphire.hu)
Iszonyatos lesz a hőség, térképen mutatjuk, hol kell a legrosszabbra készülni.
aug. 27
8:57
Lyles három arannyal távozik Budapestről (Igényesférfi.hu)
Az amerikai férfi 4x100 méteres váltó nagy fölénnyel váltotta be a papírformát és diadalmaskodott szombat este a budapesti atlétikai világbajnokságon, melyről Noah Lyles így három aranyéremmel távozik.
aug. 27
8:57
Miért halnak el a fóliába ültetett paprikáim egyik napról a másikra? (Agrofórum)
Miért halnak el a fóliába ültetett paprikáim egyik napról a másikra? Leveleik egészségesnek mutatkoztak, rajtuk kórokozók és rovarok jelenlétére utaló tüneteket nem láttam.
aug. 27
8:57
Egy guru bukása: egyszerre hagyja ott menedzserét Justin Bieber, Ariana Grande és Demi Lovato (WMN)
Egy egész csapatnyi szupersztár hagyja ott Scooter Braunt. De ki is ő amúgy?
aug. 27
8:57
Megfejtették Tutanhamon fáraó átkát, ez okozta a rejtélyes haláleseteket (Promotions)
Sokan hallottunk a fáraó átkáról. De vajon, mi igaz a legendából és mit takarhat a valóság? Amerikai kutatók erre keresték a választ.
aug. 27
9:00
Tájfun csapott le a Fülöp-szigetekre (HírTV)
Több száz ember menekült el a Saola szupertájfun keltette áradások elől a Fülöp-szigetek északkeleti részén - jelentették a mentőszolgálatok vasárnap.
aug. 27
9:00
Populizmus: vége a háború utáni konszenzusnak és a nyitott társadalomnak, az erős istenek visszatérnek (Mandiner)
Véget kell vetni a második világháború utáni nyugati konszenzusnak, ami nyitottságról, sokszínűségről, szabadon lebegő egyénekről szól, és letett az igazság és közösség igényéről – írja populizmusról szóló kötetében R. R. Reno. Azaz vissza kell térnie az erős isteneknek, és segíteni kell nekik.
aug. 27
9:03
Nem akármit rejtett egy pécsi házaspár sárga szatyra, azonnal elvitték őket a rendőrök (BorsOnline)
Egy férfi a feleségével terítette a drogot Pécsett.
aug. 27
9:06
Szoboszlai végre elárulta, ekkor lenne igazán elégedett (Ripost)
Vasárnap újra szurkolhatunk a magyar labdarúgónak.
aug. 27
9:06
A Fülöp-szigeteken több százan menekültek el a Saola tájfun keltette áradások elől (Magyar Hírlap)
Cagayan négy városában összesen 388 embert evakuáltak az árvíz miatt, és két másik várost is fenyeget a vízszint emelkedése.
aug. 27
9:06
Négy ország négy űrhajósa indult a Nemzetközi Űrállomásra (Demokrata)
Azt hangoztták, hogy egy egységes csapatban, közös céllal indultak útnak.
aug. 27
9:06
Német vezető: Túl keveset teszünk Ukrajnáért, rakétákat kell adnunk nekik (Mandiner)
Friedrich Merz szerint történelmi hiba lehet, ha nem adnak nagy hatótávolságú rakétákat az ukránoknak.
aug. 27
9:06
Az orosz ortodox egyház főpapja felháborodott, hogy a drogos, diszkós oroszok nincsenek a fronton (Telex)
Hírfolyamunk az orosz-ukrán háborúról.
aug. 27
9:12
A legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki a hőség miatt hétfőre is (Infostart)
A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki az Országos Meteorológiai Szolgálat két déli vármegyére hétfőre is; Csongrád-Csanád és Békés vármegyében a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat a hét első napján is.
aug. 27
9:12
Az orosz-ukrán háború 550. napja - friss hírek (vg.hu)
Új orosz légitámadás Kijev és más területek ellen.
aug. 27
9:12
Hétfőre is a legmagasabb fokozatú figyelmeztetést adták ki két déli vármegyére a hőség miatt (Magyar Hírlap)
Csongrád-Csanád és Békés vármegyében a napi középhőmérséklet 29 Celsius-fok felett alakulhat a hét első napján is.
aug. 27
9:12
Lövöldözés Amerikában – A seriff szerint a faji indíték "teljesen egyértelmű" (Demokrata)
Floridában fegyveres ölt meg több fekete bőrű embert
aug. 27
9:12
Mindent elmondott Béres Anett: ezért ment el a kis híján tragédiával végződő szeánszra (naphire.hu)
Az egykori ValóVilág-szereplő talán csak a szerencsének köszönheti az életét, most pedig elárulta: nagyon rossz életszakaszban volt.
aug. 27
9:15
Óriási a felháborodás: szeptembertől teljesen megszűnik a sokak által használt Messenger platform (BorsOnline)
Sokan használták a Messenger azon verzióját, amely kevesebb adatforgalmat és akkumulátort használ.
aug. 27
9:15
Négy ország négy űrhajósát vitte a SpaceX a Nemzetközi Űrállomásra (SzMo)
Első alkalommal fordult elő, hogy az Egyesült Államok területéről a négyfős űrkabinban négy különböző országból származó űrhajós induljon a világűrbe.
aug. 27
9:18
Új kortárs képzőművészeti vásár indul Budapesten (ProfitLine)
Mintegy harminc, nemzetközi szinten is jegyzett magyar galéria részvételével indul a Budapest Contemporary Kortárs Képzőművészeti Vásár, amely szeptember 21. és 24. között a Budapest Bálnában várja az érdeklődőket.
aug. 27
9:18
"Nem merünk előre tervezni, csak nap nap után" - halálos betegséget diagnosztizáltak egy 3 éves fiúnál (Ripost)
Ártatlan tünet felfedezése után jött a rémálom.
aug. 27
9:18
Brutális zavart okozhatnak a vérellátásban a tigrisszúnyogok (AC News)
Két budapesti kerületben és Szegeden miattuk már nem lehet vért adni. Csakhogy a helyzet rosszabbodhat, már hat vármegyében szívja a vérünket ez az agresszív szúnyogfajta.
aug. 27
9:21
Teljes készültségben Ukrajna: az egész országra légiriadót rendeltek el (Blikk)
Légiriadót jelentettek be Kijevben és számos más területen Ukrajna-szerte.
aug. 27
9:21
Hoppá! Köllő Babett elárulta, miért tartja jó pasinak Majkát (BorsOnline)
Kimondta amit gondol régi barátjáról
aug. 27
9:24
Itt egy újabb ijesztő jel: tényleg nagy bajban van Kína (Portfolio)
A kínai ipari cégek profitja júliusban 6,7%-kal csökkent az egy évvel korábbihoz képest, ami a hetedik egymást követő hónapban jelentette a csökkenést, mivel a gyenge kereslet továbbra is hatással van a vállalatokra - írja a Reuters.
aug. 27
9:24
Tigrisszúnyogok Budapesten: már több kerületben sem lehet vért adni miattuk (ATV)
Egy 16. kerületben élő férfit eltiltottak a véradástól, mert a lakóhelyén előfordulhat a tigrisszúnyog által is terjesztett nyugat-nílusi vírus. A Vérellátó Szolgálat tájékoztatása szerint a főváros XVI. és XXII. kerületében, valamint a Szegeden élők sem adhatnak vért a tigrisszúnyog jelenléte miatt.
aug. 27
9:24
Saját koncepcióautót terveztethetünk az Alfa Romeónál (Autónavigátor)
Talán soha annyi Alfa Romeo látványterv nem árasztotta még el az internetet, mint amennyi a következő napokban fogja. Hobbi autótervezők
aug. 27
9:24
Sokan szégyellik, de az aranyér terhesség alatt is előfordul (Glamour)
Sok nő küzd különböző végbéltáji panasszal, melyet sokszor a várandósság alatt és után is tapasztalhat. A szégyenérezt és a gátlások felerősödése helyett itt az ideje, hogy kendőzetlenül beszéljünk erről a problémáról.
aug. 27
9:24
Az ukrajnai háború az ENSZ-en belül is új helyzetet teremtett (Demokrata)
Felmerül a kérdés, hogy vajon a szervezet alapértékei vesznek-e most el, vagy maga az ENSZ, mondta Kőrősi Csaba.
aug. 27
9:24
Kadirov: Az Ukrán Nemzeti Gárda rohamdandárja elvesztette állománya 75-80 százalékát (Mandiner)
A csecsen vezető szerint brutális veszteség érhette az ukránokat.
aug. 27
9:24
Ma kezdődik a Placcc Fesztivál (Magyar Nemzet)
Budapest köztereit ellepik a programok.

Keresés