2023. augusztus 28. hétfő

aug. 28
8:00
A Foxconn-vezér ígéri, ha megválasztják, Tajvanból nem lesz Ukrajna (444.hu)
A kínai kapcsolatok helyrehozásán szeretne dolgozni.
aug. 28
8:00
Erőtlenül indított hétfő reggel a forint (vg.hu)
Veszített értékéből az euróval szemben a magyar fizetőeszköz.
aug. 28
8:00
Több mint ezerhatszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Magyar Hírlap)
Az ország belsejében 33 határsértőt is elfogtak, akikkel szemben idegenrendészeti eljárás indult.
aug. 28
8:00
Díjnyertes film debütál a Cinefesten (MMonline)
A Cinefest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában, szeptember 3-án debütál hazánkban Tudor Giurgiu magyar koprodukcióban készült, a romániai kommunista rezsimet megdöntő forradalom eseményeit feldolgozó Libertate '89 – Nagyszeben című történelmi drámája. Az eseményre a rendező Miskolcra látogat. (Fotó: NFI) A film nemzetközi premierj
aug. 28
8:00
Az amerikaiak ebben legalább egyetértenek: Joe Biden már túl öreg (Magyar Nemzet)
A lakosság nagy része támogatja az elnökjelöltekre vonatkozó korhatár bevezetését.
aug. 28
8:00
Chilei cseresznye- és gyümölcsexport (Magyar Mezőgazdaság)
A chilei cseresznye vetésterülete 61 599 ha volt a 2022/23-as gazdasági évben. Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (Usda) szerint a cseresznye termelése a 2023/24-es gazdasági évben eléri az 500 000 tonnát, ami 6,6%-os növekedésnek felel meg a 2022/23-as gazdasági évhez képest.
aug. 28
8:00
Elszabadult a pokol, rettenetesen nagy a baj a magyar határon (naphire.hu)
Csaknem 21 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap.
aug. 28
8:00
6 alapvető bőrápolási tipp, ha nagyon elfoglalt vagy (in.hu)
Nincs elég időd a bőröd ápolására? Íme néhány alapvető bőrápolási tipp, amelyeket könnyű betartani.A legtöbbünknek nincs túl sok ideje a bőrápolásra, mert dolgozunk, gyereket nevelünk vagy éppen más elfoglaltságunk van. Ez stresszes lehet, utóbbi pedig a bőr egyik legnagyobb ellensége. Minden dolgozó nőnek megfelelő és hatékony bőrápolási rutint ke
aug. 28
8:03
Felmehet a vérnyomása, ha megnézi, merre indult a forint a pénzváltóknál (Menedzsment Fórum)
A pénteki záráshoz képest valamennyivel magasabban nyitott hétfőn.
aug. 28
8:03
"Egyszerűen imádom" – kamaszlányával állt kamerák elé Szulák Andrea (BorsOnline)
Friss fotók érkeztek kettejükről.
aug. 28
8:06
Kiderült, hol folytatja Roberto Mancini (Infostart)
Két héttel azután, hogy lemondott olasz szövetségi kapitányi posztjáról, Roberto Mancinit nevezték ki vasárnap Szaúd-Arábia labdarúgó-válogatottjának élére.
aug. 28
8:06
Hamarosan elkerülhetetlenül összefuthat Tóth Gabi és Krausz Gábor (ATV)
Tóth Gabi és Krausz Gábor néhány héttel ezelőtt jelentette be, hogy vége a házasságuknak, az énekesnőnek pedig már új párja is van. Az egykori sztárpár azonban hamarosan máris összefuthat egy rendezvényen.
aug. 28
8:06
Hiába volt kora elismert gyermekpszichológusa, a saját démonjait nem tudta legyőzni (hirado.hu)
Százhúsz éve született Bruno Bettelheim osztrák-amerikai pszichológus, aki az "elég jó szülő" fogalmát bevezette a lélektanba.
aug. 28
8:06
Gasly: Ez a dobogó sokkal jobb érzés, mint a spái sprinten! (m4sport.hu)
Spában már láthattuk egyszer idén a legjobb háromban ünnepelni, de Pierre Gasly szerint a mostani valódi dobogó teljesen más.
aug. 28
8:06
A Jóbarátok egykori írója lerántotta a leplet a sorozatról (Magyar Hírlap)
A szereplők boldogtalanok és agresszívek voltak.
aug. 28
8:06
Így és ekkor temethetik el Prigozsint (Mandiner)
A temetést szűk körben tartják, a belépés speciális jelvényekkel történik.
aug. 28
8:06
Napelemek: talán sohasem térülnek meg a beruházások (Forbes)
Visszamenőleg a régebbi napelemes rendszereket is havi elszámolásba tennék át, ez pedig gyakorlatilag ellehetetleníti a beruházás megtérülését azok számára, akik a 8-10 évre tervezett megtérüléssel számoltak a telepítéskor.
aug. 28
8:06
Utólagos képernyővel kell ellátni ezeket a Tesla töltőket (Villanyautósok)
Egy szigorú helyi szabályozás a feleslegesnek látszó fejlesztés oka.
aug. 28
8:12
Orosz nacionalisták lázadoznak a háborús cenzúra ellen (vg.hu)
Az orosz nacionalisták szerint itt az ideje kimondani, hogy nincs minden rendben az ukrajnai harcok körül.
aug. 28
8:12
Charles Michel: Az EU a jövőben is Szlovénia mellett marad (Demokrata)
Charles Michel az árvíz sújtotta észak-szlovéniai Kamnik városába látogatott.
aug. 28
8:12
Sebastian Coe olimpiai pályázatra bátorítja Magyarországot (Demokrata)
"Budapest világbajnok város" – jelentette ki a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnöke.
aug. 28
8:15
Nem álltak le, csak semi-contact módra váltottak a kínai szabályozók (Bitport)
Lehet, hogy a nyár elején kiosztott gigabírságokkal véget ért Kínában az online szolgáltatók célzott fegyelmezése, de azóta is folyamatosan kapják a nyakukba az új regulákat.
aug. 28
8:18
Gyurcsány Ferenc szerint "itt tartunk" (Infostart)
A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke vasárnap délelőtt a Facebookon osztotta meg gondolatait a kormányzásról. Gulyás Gergely válaszolt is.
aug. 28
8:18
Sorsfordító nap vár szinte mindegyik csillagjegyre (Metropol)
A hétfő az áttörésekről és az elengedésről fog szólni...
aug. 28
8:18
Nyolc koncerttel várja a közönséget az Óbudai Társaskör (ProfitLine)
Nyolc változatos koncerttel várja az érdeklődőket szeptemberben az Óbudai Társaskör a harmadik Óbudai Hang-mű-hely sorozatban, amelyen fellép mások mellett ifj. Sárközy Lajos, a Budapest Ragtime Band, Sárik Péter és Falusi Mariann, Rost Andrea és Ránki Dezső is.
aug. 28
8:18
Kezd magára találni a magyar gazdaság? (Portfolio)
Öthavi csúcsukra szaladtak a magyar lakossági és üzleti várakozások - derül ki a GKI konjunktúrafelmérésének augusztusi eredményeiből.
aug. 28
8:18
Csaknem 21 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 102 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
aug. 28
8:18
Több mint ezerhatszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Demokrata)
Az elmúlt héten az ország területén 3953 határsértőt tartóztattak föl és kísértek vissza.
aug. 28
8:18
Magyarország nehéz helyzetben várhatja a nyár elmúltát (Mandiner)
Az ellenzéket hiába keressük. Választási lehetőség, valós alternatíva továbbra sincs itthon.
aug. 28
8:18
Karácsonnyal szemben a budapestiek örültek az atlétikai vb-nek (Magyar Nemzet)
Egy felmérés szerint a fővárosiak háromnegyede a világbajnokság megrendezése mellett volt.
aug. 28
8:18
Pérez egy újabb pocsék hétvégével biztosította ülését 2024-re (Racing)
Az utóbbi időszakban megszokhattuk, hogy Dr. Helmut Marko hol az egekig magasztalja, hol pedig a sárba tiporja Sergio Pérezt a nyilatkozataival. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban a mostani interjújában arra engedett következtetni, hogy biztosan a mexikói pilóta lesz Max Verstappen csapattársa 2024-ben is. A regnáló holland világbajn
aug. 28
8:18
Nagy változás jöhet a jogosítványoknál Magyarországon (naphire.hu)
Előzetes pszichológiai vizsgálathoz kötné a magyarországi jogosítványszerzést több közlekedési szakértő is. A KRESZ felülvizsgálata kapcsán ősszel indul a társadalmi vita, ami az eltiltásokat is érintené.
aug. 28
8:21
Putyintól elhatárolódott orosz oligarcha teszteli Brüsszelt (Menedzsment Fórum)
Mutatjuk azt a keveset, ami említésre méltó.
aug. 28
8:21
Máris reagáltak Putyinék az amerikai drón berepülésére (Privátbankár)
Alig történt valami az elmúlt órákban - de azért mutatjuk.
aug. 28
8:21
"Nem adtam magamra, és sokat sírtam" - Padlóra került Polgár Tünde (BorsOnline)
Őszintén beszélt a rossz lelkiállapotáról.
aug. 28
8:21
Könyv jelenik meg az Utódlást inspiráló médiamágnásról (Könyves Magazin)
Könyv jelenik meg az Utódlást inspiráló médiamágnásról
aug. 28
8:24
Itt vannak a számok: ennyi pénzhez jutnak a nyugdíjasok novembertől (ATV)
Legalább két és fél százalékkal magasabb inflációt vár a kormány idén, mint amennyivel eddig számoltak: a legújabb előrejelzést, miszerint a 17,5 százalékot is meghaladhatja a pénzromlás üteme ebben az évben, Nagy Márton ismertette a Tranzit Fesztiválon.
aug. 28
8:24
"Az volt az álma, hogy popsztár lesz" – Családja szeme láttára halt meg az aranytorkú 11 éves kislány (Ripost)
A család összetört.
aug. 28
8:24
Nyolcszáz forint egy szendvics félbevágásáért: megbotránkoztató árak az olasz tengerparton (vg.hu)
Idén nyáron elképesztő, 130 százalékos áremelkedés volt tapasztalható Olaszország felkapott részein.
aug. 28
8:24
Napi horoszkóp: A Bak törtet, az Oroszlán hódít - augusztus 28. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
aug. 28
8:24
Csaknem 21 ezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (Magyar Hírlap)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6913-an léptek be Magyarországra vasárnap.
aug. 28
8:24
A Dél felébredt – a G7-ek ellenpólusa lehet a BRICS (Demokrata)
Egyre nagyobb befolyással bír a világra az öt országot tömörítő szövetség, a BRICS.
aug. 28
8:24
Rekordot döntött a dollár használata a globális fizetésekben (BitcoinBázis)
Az amerikai dollárral lebonyolított SWIFT tranzakciók aránya júliusban 46%-os rekordra emelkedett. A zöldhasú mellett a kínai jüant érintő tranzakciók aránya
aug. 28
8:24
Bemutatkozott a Kia EV5 (Villanyautósok)
Le sem tagadhatná rokonságát az EV9 zászlóshajóval.
aug. 28
8:26
Jeruzsálemben nyit nagykövetséget Pápua Új-Guinea (vg.hu)
Az óceániai országnak jelenleg csak egy tel-avivi konzulátusa van.
aug. 28
8:27
Mi történik? Ördög Nóráék a füredi kisboltjuk után a balatonakarattyait is bezárják (Blikk)
Ördög Nóráék újabb hírt tettek közzé a kisboltjukkal kapcsolatban, ezúttal viszont nem a balatonfürediről van szó, hanem a Balatonakarattyán lévőről.
aug. 28
8:27
A 70-es évek legnagyobb férfisztárjai versengtek az első Superman-film címszerepéért (Igényesférfi.hu)
Richard Donner 1978-as, sok tekintetben filmtörténeti értékű alkotásának főszerepét végül Christopher Reeve játszhatta el, és ma már pontosan tudjuk: a producerek keresve sem találhattak volna nála tökéletesebb Supermant.
aug. 28
8:27
Ha a szabadtüdős merülés világbajnoka Korok Fatima, akkor kicsoda a Netflix sztárja, Alessia Zecchini? (Life)
Januárban mutatta be a Netflix A legmélyebb lélegzet című dokumentumfilmjét, mely Alessia Zecchini szabadtüdős merülő és szerelme, edzője, Stephen Keenan történetét. A romantikus szálakkal átszött sztorin, Zecchini újabb és újabb vilárekordjain és Steve tragikus halálán keresztül megismerhetjük a sportág szépségeit és veszélyeit is. Miközben érkezi
aug. 28
8:27
61 éve nem tud aludni egy férfi, az orvosok képtelenek rájönni, hogy mi lehet a baja (Promotions)
Az orvosok számára is rejtély, hogy miért nem alszik a vietnámi férfi.
aug. 28
8:30
Húszezernél is többen érkeztek vasárnap a háború elől menekülve (Infostart)
A beléptetettek közül 102 embernek állítottak ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást

Keresés