2023. augusztus 7. hétfő

aug. 7
10:00
A rajtot nagyon elkapta, de már csak vánszorog a Meta ellen-Twittere (Bitport)
A mostanában közölt becslések szerint a Threads hiába gyűjti 100 milliós nagyságrendben a regisztrációkat, ha aktív felhasználóinak száma ennek csak a töredéke, ráadásul folyamatosan csökken.
aug. 7
10:00
A márkák elsősorban élményekkel tudják elérni a fiatalokat (MMonline)
Idén is folytatja a felelős alkoholfogyasztásra felhívó kampányát a Sziget Fesztiválon a Diageo, amely ezúttal saját prémium bárral is jelentkezik a Mainstage VIP-ben – mondta el Ábrahám Gergely. A társaság kelet-európai vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója az mmonline.hu-nak adott interjúban beszélt arról is, hogy miért érezték úgy, hogy sz
aug. 7
10:00
Szoboszlai újra a pályán?! (Magyar Hírlap)
Idei utolsó nyári felkészülési mérkőzését játssza hétfő este a Szoboszlai Dominikot is alkalmazó Liverpool.
aug. 7
10:00
Csak Sennán múlt, hogy a Hungaroringen nem balhéval zárult le a McLaren szenzációs sorozata (Racing)
A 25 évvel ezelőtt rendezett 3. Magyar Nagydíjon centiken múlt, hogy a két McLaren nem akadt össze.
aug. 7
10:00
Egy floridai férfi 30 órán át hánykolódott egy félig elsüllyedt csónakban, mire kimentették (Telex)
Látott cápát, megcsípte egy medúza, és kicsit leégett, de állítása szerint közelebb került Istenhez, mint valaha.
aug. 7
10:00
Horváth Laura megnyerte a crossfit-világbajnokságot (Telex)
A sportoló első magyarként győzött az egyik legkeményebb sport világeseményén.
aug. 7
10:03
Trükköző webáruházat bírságolt a GVH (Piac és Profit)
A GVH a maximálisan kiróható csaknem 40 millió forintos bírsággal sújtott egy szlovák webáruházat, amiért megtévesztően azt sugallta, hogy legálisan rendelhetők tőle Magyarországra e-cigaretta és Elf Bar termékek.
aug. 7
10:06
Brutális pofon az autósoknak: szerdától még drágább lesz a tankolás (ATV)
A benzinesek egy kicsit fellélegezhetnek, ugyanis a hét közepén annak ára nem változik, azonban a dízelesek bajban vannak.
aug. 7
10:06
Begyújtotta a rakétákat az OTP (Portfolio)
Kisebb pluszban indult a hét az ázsiai piacokon ma reggel, Európában azonban mínuszban nyitottak a vezető részvényindex, Amerikában pedig szintén visszafogott emelkedésre számíthatunk a hét első kereskedési napján. A magyar tőzsde azonban felülteljesít, elsősorban az OTP remek teljesítményének köszönhetően. Gazdasági események szempontjából csende
aug. 7
10:06
Hamarabb befejezik a cserkészek világtalálkozóját, ahol többen rosszul lettek (444.hu)
A szervezők a közelgő tájfunra hivatkoznak.
aug. 7
10:06
Cseh Tamásra emlékezünk, a magányos gitárosra, aki dalaival megrajzolt egy korszakot (Magyar Hírlap)
14 éve, 2009. augusztus 7-én hunyt el a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes, dalszerző.
aug. 7
10:06
Újra megjelent a rettegett betegség: nyugtalanító jelentés jött (naphire.hu)
Az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja jelentése szerint 2020-ban 159 leprás esetet jelentettek az Egyesült Államokban, a legtöbbet Floridában, onnan is az állam középső részében regisztrálták. A napfényes amerikai félszigeten a fertőző betegség endémiás lehet, ami azt jelenti, hogy ott is marad.
aug. 7
10:06
Ezek a színészek együtt szerepeltek gyerekeikkel - és észre se vettük (in.hu)
Ki ne szeretne egy filmvásznon osztozni a hollywoodi filmsztár szüleivel? Sokaknak ez nem csak álom volt, hanem a valóság is, mi pedig volt, hogy észre sem vettük. Íme néhány színész, akik gyermekeikkel szerepeltek egy filmben!Angelina Jolie és Vivienne Jolie-PittA 2014-es óriási sikernek örvendő Disney-mese, a Demóna főszereplője Angelina Jolie vo
aug. 7
10:08
Óvatos kezdés a magyar tőzsdén (Portfolio)
A reggeli nyitást követően kisebb mínuszban van a BUX, a hazai blue chipek közül minimális pluszban vannak a Mol részvényei, stagnál az OTP, mínuszban vannak a Magyar Telekom és a Richter papírjai.
aug. 7
10:09
Valótlant állított Orbán Viktor és Rogán Antal az újabb kínai beruházásról? (frissítve) (Menedzsment Fórum)
A Direkt36 egyik megkeresésére adott kormányzati válaszból arra lehet következtetni, hogy hiába tagadta Orbán Viktor és Rogán Antal, mégiscsak építenek a kínaiak vegyianyag-elosztót Magyarországon.
aug. 7
10:09
Izraeli politikai válság – Irán már keresi a gyenge pontokat (Privátbankár)
Irán az izraeli válság kihasználása érdekében kiber-hadműveleteket indít az izraeli társadalom megosztására, és megpróbálja semlegesíteni az Ábrahám-egyezményeket. Az iráni legfőbb vezető szerint Ciszjordánia prioritást élvez az iráni rezsim Izrael bekerítésére irányuló stratégiájában. Káncz Csaba jegyzete.
aug. 7
10:09
Elsüllyedt egy motorcsónak a Lánchídnál: egy férfi és két gyermek volt a fedélzeten (Blikk)
A Lánchídhoz hétfő reggel vízirendőrök érkeztek, miután baleset történt.
aug. 7
10:09
Már több mint egy hónapja nem fizet a partnereinek a Booking.com, Magyarország is érintett: ők lehetnek a legnagyobb károsultak (Blikk)
A Booking.com, amely az egyik legnagyobb nemzetközi utazásszervező, már több mint egy hónapja nem fizet a partnereinek. A hiány jelentős, például egy pécsi, apartmanházakat üzemeltető tulajdonosnak a cég körülbelül ötmillió forinttal tartozik.
aug. 7
10:12
Leáldozott a 20 éves modellek korszaka? Leonardo DiCaprio egy 32 éves nővel randizik (Joy)
Leonardo DiCaprio nevét hallva nemcsak a zseniális A-kategóriás filmek jutnak az eszünkbe, hanem a 20 éves, hibátlan modellek is.
aug. 7
10:12
Horváth Laura megnyerte a crossfit-világbajnokságot (Magyar Hírlap)
A négy napon keresztül tartó verseny során 12 feladatsort kellett teljesíteniük a résztvevőknek, a magyar versenyző ezek közül ötöt megnyert.
aug. 7
10:12
Ez nem filmforgatás! Megdöbbentő látvány Los Angeles utcáin (Mandiner)
Mintha a Zombieland készülne. Elképesztő felvételek.
aug. 7
10:14
Több tízezer cserkészt menekítenek ki a Khanun tájfun elől Dél-Koreában (Magyar Hírlap)
A múlt héten a Khanun már lecsapott Kína keleti és Japán déli részére, ahol a viharok és esőzések halálos áldozatokat is követeltek.
aug. 7
10:14
Kiderült, mennyit kellett várniuk a budapesti járatra a Ryanair péntek este Zadarban ragadt utasainak (Mandiner)
Az utasok beszámolói szerint törölközőkön és szivacsokon kellett éjszakázniuk.
aug. 7
10:15
Ez most már tényleg fáj a németeknek (Infostart)
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent az ipari termelés Németországban a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
aug. 7
10:18
Mégsem hatékonyabb a home office, mint az irodai munka? (HR Portál)
Egy friss kutatás szerint a teljes munkaidős home office 18 százalékkal alacsonyabb termelékenységet eredményez, mint az irodai munka. A felmérés azonban csak az újonnan felvettek teljesítményét vizsgálta, adatbeviteli feladatkörben, Indiában.
aug. 7
10:18
Sok vendéget vonzott az Efott és a Campus fesztivál (ProfitLine)
Rengeteg vendéget vonzott az Efott és a Campus fesztivál - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szombaton az MTI-vel.
aug. 7
10:18
Dínós csomagot kapott a Jeep Wrangler (Autónavigátor)
Autóbolondok számára is igazi csemege a Jurassic Park első két része. A második részben láthatták először az akkoriban hatalmas újdonságnak
aug. 7
10:18
Hosszú Katinka máris otthon van a gyerekével – videón az újszülött (SzMo)
Az úszónő még csak egy fotót tett közzé a közösségi oldalán, de Katinka férje újabb sztorikban is megmutatta a kisbabát.
aug. 7
10:18
Te is bedőltél már ennek a trükknek? Így manipulálnak az éttermek (Hamu és Gyémánt)
Egy étteremben az élmény nem csak az ételekből áll. Valójában a pozitív ingerek 50%-át teszik ki a finom fogások, a hangulat pedig a másik részét. De mi lehet élmény egy étteremben? A dekoráció, a pincérek és a zene. Különféle kutatásokból pedig kiderült, hogy a legutóbbi sokkal fontosabb egy adott vendéglátóhelyen, mint azt gondolnánk.
aug. 7
10:18
Wolff odaszúrt a Red Bullnak: mi legalább két autóval harcoltunk (Racing)
Toto Wolff szerint a nyertes éveik során legalább ők két pilótával harcoltak az élen, és nem eggyel nyertek meg minden futamot. A Red Bull verhetetlen eddig idén, hiszen minden versenyen ők látták meg először a kockás zászlót. A 12 fordulóból kettőt Sergio Pérez nyert, míg 10 versenyen Max Verstappen bizonyult a legjobbnak. A Mercedes 2014-2021-ig
aug. 7
10:18
Nemzeti Galéria: Több kiállítótér is beázott a heves esőzésekben, de a műtárgyállományt nem érte kár (Telex)
Várhatóan a hét második felében nyitják újra a kiállításokat.
aug. 7
10:18
Horror árak a magyar benzinkutakon: tovább drágul a gázolaj szerdától (naphire.hu)
Csak drágul és drágul az üzemanyag.
aug. 7
10:21
Nincs megállás, szerdán újabb brutális üzemanyag-drágulás jön! (Menedzsment Fórum)
Legalábbis a dízelüzemű autókkal rendelkezőknek, a benzinesek viszont most fújhatnak egyet.
aug. 7
10:21
Példátlan árkülönbségek a boltokban, finomliszt harmadáron is kapható (Piac és Profit)
Alig pár órája okozott nagy vihart, hogy több mint kétszeres különbséggel árulják az egy literes tejeket a különböző áruházláncok. Mint kiderült, ez semmi, a finomliszt esetében több mint háromszorosak az eltérések.
aug. 7
10:21
Figyelmeztetés a nyaralóknak: a legmagasabb fokozatú hőségriasztás lépett életbe Olaszországban (Blikk)
Olaszország csaknem egész területét elérte az újabb hőhullám szombaton, amelynek a meteorológusok az antik görög mitológia alvilági révészéről a Kharón nevet adták.
aug. 7
10:24
Az egészségügy már nem finanszírozható úgy, ahogy eddig (Portfolio)
Nem fenntartható az egészségügyi szolgáltatások növekvő költségeit központi költségvetési támogatásokból finanszírozni, új bevételi forrásokat kell találni - vélekedett a Portfolio-nak adott interjújában Clemens Martin Auer, a European Health Forum Gastein elnöke, Ausztria korábbi Covid-oltási főkoordinátora, aki megoldási javaslatot is megfogalmaz
aug. 7
10:24
Sokmilliót fizethet rengeteg magyar háztulaj: repül a megtakarítás, ha így újítottak fel (Pénzcentrum)
Múlt heti cikkünkben a gépjárművek jégkáraival kapcsolatban kerestük meg a biztosítókat, illetve arról kérdeztük őket, hogy milyen biztosítással kell rendelkeznünk annak érdekében, hogy biztosan fizessen a biztosító egy jégverésből adódó káresemény bekövetkeztekor. Most az ingatlanokkal és az azokra telepített napelemekkel kapcsolatos jégkároknak,
aug. 7
10:24
Másokat is megihletett Karácsony adománygyűjtő módszere (Magyar Hírlap)
Nagyszabású tervei vannak az egységes diákfrontnak, ehhez „bármilyen valuta belegurításáért” hálásak lennének.
aug. 7
10:24
Kínai film Tajvan megtámadásáról: katonáik akár az életüket is feláldoznák ezért (Demokrata)
Kína új dokumentumfilmet adott ki hadseregének felkészüléséről egy Tajvan elleni esetleges támadásra.
aug. 7
10:24
Hitelesítették a Vitesco Technologies üvegházhatású gázkibocsátás csökkentésére vonatkozó céljait (Autószektor)
„Az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentéséről szóló célkitűzéseink Science Based Targets initiative általi hitelesítése fontos mérföldkő az éghajlatváltozás elleni küzdelemben” – magyarázza Ingo Holstein, a Vitesco Technologies HR igazgatója, és Fenntarthatósági Bizottságának elnöke. „Büszkék vagyunk arra, hogy részesei lehetünk azon vállal
aug. 7
10:24
A harmadik világháború már elkezdődött – indiai elemzők szerint (BitcoinBázis)
Egy Újdelhiben működő kutatóközpont elnöke szerint a harmadik világháború már javában tart. Az elnök szerint valószínű a BRICS gazdasági csoport
aug. 7
10:26
Hajszálnyira a történelmi csúcstól Magyarország nemzetközi tartalékai (Portfolio)
Július végére 94 millió euróval 39,964 milliárd euróra emelkedtek Magyarország nemzetközi tartalékai az előzetes adatok szerint, azaz hajszálnyira megközelítették az eddigi történelmi csúcsot, ami idén január végén az akkori devizakötvény-kibocsátások nyomán 40,26 milliárd eurónál alakult ki. Van egy érdekes új tendencia is a nemzetközi tartalékok
aug. 7
10:26
Drámai részletekről beszélt az elrabolt és megerőszakolt fiatal magyar lány (Magyar Hírlap)
A férfi szerint nem volt erőszak.
aug. 7
10:27
A benzinesek ugyan fellélegezhetnek, de a dízelesekre brutális áremelés vár (Infostart)
Szerdán sem lesz megállás az üzemanyagárak emelkedésében.
aug. 7
10:27
Folytatódnak az óriási áremelések a benzinkutakon (Privátbankár)
Igaz, ez csak a dízelüzemű autókkal rendelkezőket sújtja, a benzinesek most fellélegezhetnek.
aug. 7
10:30
Kigyulladt egy autó Ácsnál, több kilométeres a torlódás az M1-es autópályán (Portfolio)
Lezárták az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál egy kigyulladt autó miatt - közölte a katasztrófavédelem hétfőn.
aug. 7
10:30
Palvin Barbi után most Gelencsér Timi viselte az alábbi vörös ruhát: gyönyörűen festett benne (Joy)
Szerinted kinek állt jobban?
aug. 7
10:30
Járható lesz-e a jövő géntechnológia nélkül? (Agrofórum)
Az éghajlatváltozás hatással van kultúrnövényeinkre, valamint a termeszthetőség mikéntjére, annak helyére is. A Plos Biology folyóiratban megjelent új cikkgyűjtemény a növények éghajlatváltozással szembeni ellenálló képességének fokozásával és szén-dioxid-megkötési potenciáljuk növelésével kapcsolatos kettős kihívást vizsgálja.
aug. 7
10:30
Azonnal indulj tankolni, mert szerdától rémálom lesz a benzinkutakon (Promotions)
Megjöttek az új üzemanyagárak, de nem fogsz neki örülni.
aug. 7
10:30
Videón, ahogy folyóba hajt az ukrán T–72-es harckocsi, a legénysége megfulladt (Magyar Hírlap)
Senki nem jutott ki élve a harckocsiból.

Keresés