2023. szeptember 4. hétfő

szept. 4
14:24
Tízéves fiú száguldozott Arizona autópályáján egy teherautóval (Magyar Hírlap)
Egy másik auós jelentette be az esetet.
szept. 4
14:24
Letartóztatta a bíróság a győri rendőrkapitányt (Mandiner)
Lapinformációk szerint egy vállalkozó jelentette fel Váczi Attilát, és egy korrupciós ügy van a háttérben.
szept. 4
14:24
23 éve McRae két ugratót repült át egyszerre az Akropolisz Rallyn, meg is hozta eredményét (Racing)
Colin McRae már két görög győzelemmel büszkélkedhetett, amikor a 2000-es Akropolisz Rallyn állt rajthoz, ahol nem kis dologra vállalkozott, miközben először vezette a Focus WRC-t Görögországban.
szept. 4
14:26
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt ítéltek el két, gyermekotthonban élő fiatalkorút (Magyar Hírlap)
A vádlottak előbb baráti, majd szerelmi kapcsolatba kerültek a két későbbi sértettel.
szept. 4
14:26
Cövekügyek (Mandiner)
A kormányfővel beszélgető Bohár Dániel, ha ez egyáltalán lehetséges volt, tovább fokozta a hangulatot.
szept. 4
14:30
Putyin és Erdogan közös jövő tervei (Piac és Profit)
Ukrajnáról, a fekete-tengeri gabonaszállítások felújításáról, valamint a kétoldalú energetikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban.
szept. 4
14:30
Milyen pénzügyi lehetőségei vannak a vállalkozásoknak 2023-ban? (Portfolio)
Komoly ipari/üzleti fejlesztések előtt áll Nyíregyháza: kérdés, hogy tudnak ezekből profitálni a helyi vállalkozások, milyen lehetőségeik vannak a fejlesztésekre, a forrásbevonásra. Nem véletlen, hogy a szabolcsi nagyvárosba érkezik a Portfolio országos szakmai rendezvénysorozata, szeptember 14-én.
szept. 4
14:30
A VW készen áll az elektromos világra (autopro)
A Volkswagen felkészült rá, hogy 2035-től csak elektromos autókat forgalmazzon Európában.
szept. 4
14:30
Bukarest cáfolta a román területre esett orosz drónról szóló állításokat (Demokrata)
Oroszország támadó eszközei egyetlen pillanatig sem fenyegették Románia területét, illetve vizeit – szögezte le a román védelmi minisztérium.
szept. 4
14:30
Mihók Attila és Cseh Sándor veszi át a női vízilabda-válogatott irányítását (Demokrata)
A páros Bíró Attilát váltja a nemzeti csapatnál, akit két héttel ezelőtt, nyolc év után mentettek fel posztjáról.
szept. 4
14:30
Orbán Balázs elárulta, mire készül a Fidesz az EU-ban: Komoly vihar törhet ki emiatt (Nyugati Fény)
Lesz emiatt hacacáré.
szept. 4
14:36
Egyszerre két szövetségi kapitánya is lett a női vízilabda-válogatottnak (Infostart)
Cseh Sándor és Mihók Attila a menesztett Bíró Attila utódja, a kispadra majd utóbbi ülhet le a meccseken.
szept. 4
14:36
Az autógyártók szerint Németország elveszítette versenyképességét (Magyar Hírlap)
Németország mindig csak "szabályozással, egyre újabb előírásokkal reagál a kihívásokra".
szept. 4
14:36
Kínos kérdéseket feszeget a Politico szerzője Ukrajna kapcsán: itt lenne az ideje a C tervnek? (Mandiner)
Egy lehetséges katonai patthelyzet van kialakulóban, tárgyalásokra úgy tűnik, nincs esély, de akkor mi jöhet most?
szept. 4
14:36
A tudás biztos befektetés (Magyar Mezőgazdaság)
Lázas készülődés a Gödöllői Királyi Kastély Lovardájában. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szenátusa tanévnyitó ünnepsége ma is lázba hozza a résztvevőket.
szept. 4
14:38
Mihók Attila és Cseh Sándor közösen veszi át a női vízilabda-válogatott irányítását (Magyar Hírlap)
A páros Bíró Attilát váltja a nemzeti csapatnál, akit két héttel ezelőtt, nyolc év után mentettek fel posztjáról.
szept. 4
14:42
Árpa Attila kegyeiért versengett, most kismamaként tűnik fel a Tv2 képernyőjén! Nem is akárhol (Blikk)
Itt a meglepetés, és már ma este!
szept. 4
14:42
Vlagyimir Putyin és Recep Erdogan nem kerüli meg Ukrajna kérdését sem (Infostart)
Ukrajnáról, a fekete-tengeri gabonaszállítások felújításáról, valamint a kétoldalú energetikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök Szocsiban.
szept. 4
14:42
Csípős uborka recept télire: nincsen ennél finomabb (Édenkert)
Egyszerűbb elkészíteni ezt a csípős uborkát, mint gondolnád. Mutatjuk a receptet.
szept. 4
14:42
Visszaeső export és növekvő import mellett mérséklődött a német külkereskedelmi mérlegtöbblet (ProfitLine)
Visszaeső export és növekvő import mellett mérséklődött a német külkereskedelmi mérlegtöbblet júliusban a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis hétfői jelentése alapján.
szept. 4
14:42
Kétezernyolcszáz éves rejtélyes csatornarendszert találtak a régészek Jeruzsálemben (Tiszta Jövő)
Az első Szentély idejében épített, mintegy 2800 éves rejtélyes csatornarendszer maradványait találták meg izraeli régészek Jeruzsálemben - jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szerdán.
szept. 4
14:42
Rengeteg új sorozat érkezik az HBO Maxra (MMonline)
Ezúttal a rengeteg új sorozat (Twisted Metal, Bezzegszülők, East New York, Kim vs Kanye: a válás) és friss filmpremier (Trollok a világ körül, Hat hét, Emily, Az ember, akit Ottónak hívtak) mellett a hónapban elképesztő mennyiségű könyvtár tartalom (Da Vinci kód, a Men in Black és Woody Allen filmek, Úszó- és Száguldó erőd, DC animációs
szept. 4
14:42
Hollandiában új külügyminisztert neveztek ki (Magyar Hírlap)
Bruins Slot kulcsszerepet fog játszani Ukrajna támogatásában.
szept. 4
14:42
Kikutatta a Závecz Research, mennyit hozna jövőre egy közös LMP-Párbeszéd lista (Mandiner)
A felmérést az összefogást szorgalmazó Párbeszédhez köthető portál ismertette.
szept. 4
14:45
Pogátsa Zoltán: nem látszik, mi húzhatná ki Magyarországot a gödörből (Menedzsment Fórum)
A közgazdász szerint lényegében csapdába került a kormányzat.
szept. 4
14:48
Putyin–Erdogan-találkozó Szocsiban (HírTV)
Ukrajnáról, a fekete-tengeri gabonaszállítások felújításáról, valamint a kétoldalú energetikai együttműködésről kezdett tárgyalásokat Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Szocsiban.
szept. 4
14:48
Napelemes szaldó elszámolás: fontos kérést kaptak az érintettek (Portfolio)
Azt kéri a napelemtulajdonosoktól Szilágyi László, a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség alelnöke, hogy minden fórumon fejezzék ki elégedetlenségüket a havi szaldó elszámolásra való kötelező átállással kapcsolatban. Mint jelezte, a kormány intézkedései az elmúlt években nagyon ártottak a hazai napelempiacnak, és az új lépésnek is súlyos következm
szept. 4
14:48
Komoly veszély a magyar iskoláknál: figyelmeztet a rendőrség, ez tényleg nem játék (Pénzcentrum)
Országszerte több ezer rendőr állt szolgálatba az iskolakezdés első napjaiban, hogy többek között biztonságérzetet nyújtsanak a diákoknak és a járókelőknek. Ráadásul munkájukat transzparensen végzik: nevük és elérhetőségük elérhető az intézményekben.
szept. 4
14:48
Nadrágjába gyömöszölte a gidát, amitől az megfulladt (Agroinform)
A Felcsúton élő 27 éves M. Zoltán nadrágjából fulladozó őzsuta került elő.
szept. 4
14:48
Elvittek egy orosz aktivistát, mert ukrán zászlóval állt ki a moszkvai Vörös térre (444.hu)
Bevitték a rendőrségre.
szept. 4
14:48
Bóka János: Az európai uniós intézmények válsággyárak (Demokrata)
Az uniós intézmények oldják meg a problémákat, ahelyett, hogy válsággyárként működve újabbakat hoznának létre – szorgalmazza az EU-s ügyekért felelős miniszter.
szept. 4
14:48
Feed teszt (Magyar Mezőgazdaság)
Feed teszt
szept. 4
14:48
Heves vitát váltott ki a Binance vezér legutóbbi kijelentése (BitcoinBázis)
A Binance vezérigazgatója, Chanpeng Zhao (CZ) a Bitcoint és a hagyományos, otthon tartott készpénzt egy kalap alá vette, és egy
szept. 4
14:48
Támogatás igényelhető a rezisztenciavizsgálatok elvégzésére (Üzletem)
2023. január 1-től lehetőség nyílt a rezisztenciavizsgálatok pénzügyi támogatással történő megvalósítására – emlékeztet a Nébih.
szept. 4
14:48
Megmutatták a legújabb elektromos Audi belterét (Villanyautósok)
Van amit Stuttgarttól tanultak el.
szept. 4
14:54
Az oroszok ajánlatott tettek Észak-Koreának (Infostart)
Észak-Koreával és Kínával közös haditengerészeti gyakorlat megtartását javasolta Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter Kim Dzsong Un észak-koreai diktátornak júliusi tárgyalásuk alkalmával - közölte a dél-koreai hírszerzés.
szept. 4
14:54
Így ültesd el a tavaszi hagymásokat cserépbe! (Édenkert)
Tavaszi hagymás virágokat cserépbe is lehet ültetni. Összegyűjtöttük, mire figyeljünk ültetéskor.
szept. 4
14:54
Müller Cecília rendkívüli döntése felkavarja a magyarokat (ATV)
Kivonta a forgalomból a népszerű fájdalomcsillapító és egy szívproblémák kezelésére használatos gyógyszer alábbi gyártási tételeit a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ.
szept. 4
14:54
620 kilométeres hatótávval mutatkozott be a villany-Scenic (Autónavigátor)
A franciák egyterűje szinte kizárólag a nevében mutat bármiféle rokonságot a korábbi nemzedékekkel, nem csak a hajtáslánc tekintetében, de küllemében
szept. 4
14:54
Szuperkrumplit állítanak elő, ellenállóbb lesz a betegségekkel és környezeti stresszel szemben (Agrofórum)
Magyarországon is egyre kevésbé gazdaságosan megtermelhető és egyre csökkenő termőterületen vetett termény a burgonya. Kutatók éppen ezért keresik a módját, hogyan fokozhatnák az ellenálló képességét és egyben javíthatnák a minőségét.
szept. 4
14:54
Átszervezés volt nyáron az Auchan vezetésében (Növekedés)
A nyár folyamán átszervezés történt az Auchan Magyarország vezetésében. A vállalat valamennyi kommunikációs területe Széll Hajnalka irányítása alatt egy kézbe kerül. A már korábban is Széll Hajnalkához tartozó külső és belső kommunikáción kívül a jövőben a marketingkommunikációt, a vásárlói kapcsolatokat, az árimázst, a CSR, valamint a corporate és
szept. 4
15:00
Itt vannak a KSH legfrisebb turisztikai adatai (Adózóna)
2023 júliusában a turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 2,2 millió vendég 6,4 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 4,3 százalékkal magasabb, a vendégéjszakáké 1,0 százalékkal alacsonyabb volt az egy évvel korábbinál. A belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 8,4 százalékkal csökkent, a kü
szept. 4
15:00
Új márka jön legnagyobb európai autópiacokra (Portfolio)
A Volkswagen konszern kínai együttműködő partnere, a Xpeng elektromos autógyártó vállalat 2024-ben vezeti be gyártmányait a német, a francia és a brit piacra - jelentette be Brian Gu, az igazgatótanács alelnöke hétfőn a müncheni IAA autóipari és mobilitási kiállításon.
szept. 4
15:00
Bűnmegelőzési programsorozatot indít a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság (Magyar Hírlap)
Rendszeresen indítanak hasonló programokat, amelyek a tapasztalatok alapján nagyon népszerűek.
szept. 4
15:00
Szemkötős fotót posztolt a német kancellár, miután arcra esett futás közben (Telex)
Olaf Scholz a Twitteren vicceskedett az esetről.
szept. 4
15:02
Bóka János: Az európai uniós intézmények válsággyárak (Magyar Hírlap)
A brüsszeli döntések politikai következményeit még mindig a nemzeti kormányok viselik.
szept. 4
15:03
Kiderült, tényleg lezuhantak-e orosz drónok Romániában? (Privátbankár)
A román védelmi minisztérium reagált a találgatásokra.
szept. 4
15:04
Az oroszok figyelmen kívül hagyták az IIHF büntetését (Magyar Hírlap)
Átigazolási szabályzat megsértése miatt négy hónapra eltiltották Fedotovot, a moszkvaiak kapusát.
szept. 4
15:06
Új edző a Fradi kispadján – Máté Csabát a kupafőtábla sem mentette meg (Infostart)
A szerb Dejan Sztankovics edzőként a Crvena zvezdát és a Sampdoriát irányította.
szept. 4
15:06
Kivonul Oroszországból a Citigroup, év végéig leállítja az összes ATM-jét (Portfolio)
A Citigroup oroszországi leányvállalata hétfőn bejelentette, hogy megszünteti a bankautomaták üzemeltetését Oroszországban, ezzel a hitelintézet országból való kivonulása a végső fázisába lép.

Keresés