2023. szeptember 4. hétfő

szept. 4
15:06
Isteni erővel ruház fel a Windows, ha ezt megteszed (Promotions)
A GodMode mappa funkció szerinti csoportosításban, egy helyen tárja elénk az operációs rendszer összes beállítási lehetőségét.
szept. 4
15:06
Több mint 1600 diák iskolakezdését könnyítette meg idén az Adni Öröm! tanszergyűjtés (Magyar Hírlap)
A vásárlók több mint 62 ezer tanszerrel és csaknem 2,2 millió forinttal adakoztak.
szept. 4
15:06
Megvan a Fradi futballcsapatának új edzője (Demokrata)
A Máté Csabát váltó, BL-győztes szakember edzőként a Crvena zvezdát és a Sampdoriát irányította.
szept. 4
15:06
Nemzetközi sajtó: a Tifosi titkon a győzelemről álmodott, de Verstappen nem romantikázott (Racing)
A nemzetközi sajtóorgánumok Max Verstappen új rekordjáról és Carlos Sainz küzdelmeiről írtak az Olasz Nagydíj kapcsán. Ugyan a Ferrari spanyolja rajtolt az élről Monzában, ám a holland világbajnok csak 15 körig engedte a Tifosit örülni. A Red Bull versenyzője átvette az első helyet, és senkitől sem zavartatva robogott a győzelem felé. Mindaddig mög
szept. 4
15:06
Felvételt hirdet az MCC Vitaakadémia (Magyar Hírlap)
A résztvevők megismerik az érvelés módjait és a racionális vita szabályait.
szept. 4
15:08
A Politico szerint itt lenne az ideje a C tervnek Ukrajnában (Magyar Hírlap)
Kínos kérdéseket feszeget a lap szerzője, aki szerint a nyugat hibát követett el, amikor nem határozta meg a háborús célokat.
szept. 4
15:08
Sárba fulladt fesztivál (Magyar Hírlap)
Egy ember meghalt az Egyesült Államokban.
szept. 4
15:09
Nem meglepetés, ki nyerte a hódmezővásárhelyi kadétiskola gigatenderét (Menedzsment Fórum)
Megvan a hódmezővásárhelyi honvédelmi középiskola kivitelezésére kiírt közbeszerzési pályázat nyertese. Nemigen van csodálkoznivaló, egy régi, jó ismerős a befutó a 8,5 milliárd forintos beruházásnál.
szept. 4
15:12
Ernest Hemingway a hűtlen nőcsábász, aki többször is szembenézett a halállal (Blikk)
Ernest Hemingway kiváló író volt, öröksége kétségbevonhatatlan. Írásainak férfias jellege éppúgy hozzájárult népszerűségéhez, mint a nyilvánosság előtt zajló, kalandokkal teli szerelmi élete.
szept. 4
15:12
Egymás ellen pereskednek a Gala Games alapítói (Kripto Akadémia)
Augusztus 31-én a Gala társalapítói, Wright Thurston és Eric Schiermeyer pert indítottak egymás ellen az utahi kerületi bíróságon. A Gala nevében Schiermeyer azt állította, hogy 2021 elején Thurston és befektetési cége, a True North United Investments 8,6 milliárd darab GALA tokent lopott el, amit körülbelül 130 millió dollár értékben sikerült érté
szept. 4
15:12
Budapest 150 futballfesztivál a Margitszigeten (ProfitLine)
Budapesten játszották az első hivatalos magyarországi labdarúgó-mérkőzést, a Margitszigeten pedig válogatott találkozót is rendeztek: e két tény adta az apropóját és a helyszínét a szombati Budapest 150 futballfesztiválnak.
szept. 4
15:12
Máris elindult az azeri gázszállítás Magyarországra és tárolnak is nálunk gázt (Portfolio)
Már megindult a fizikai gázszállítás Romániába és Magyarországra Azerbajdzsánból azon megállapodás keretében, hogy idén 100 millió köbméternyi gázt vásárol Magyarország és további 50 millió köbméternyi gázt bértárolnak is nálunk az azeriek – jelentette be a mai sajtótájékoztatón Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter azt vázolta, hogy a
szept. 4
15:12
Nagy bajban Matolcsy György, a kormány nem menti ki az MNB-t (ATV)
Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-oldalán közölte, hogy az Európai Központi Bank (EKB) elfogadta a kormány javaslatát a magyar jegybanktörvény módosítására. Mint írta, ennek lényege, hogy a jegybank veszteségét nem az adóbevételekből kell pótolni, hanem a jegybank középtávon várható nyereségéből.
szept. 4
15:12
Nyolc év után Hajós András elmondta, miért váltak el valójában a feleségével (Femcafe)
Hajós András házassága 8 évvel ezelőtt ért véget, most azonban elmondta, pontosan mi vezetett idáig.
szept. 4
15:12
Örök rejtély marad a fiú-lány barátság? (Femcafe)
Példák és ellenpéldák tömkelegét lehet felsorolni a férfi-női barátság létéről vagy éppen nem létéről szóló vita mindkét oldalán. A dologban talán egy biztos van: a kérdés bizony nehezen eldönthető!
szept. 4
15:12
Történelmi csúcson a Dell-részvények (Bitport)
Az amerikai vállalat befektetői a szakértői prognózisokat meghaladó negyedéves számok mellett a mesterséges intelligencia varázsszó sűrű emlegetését is értékelték.
szept. 4
15:12
Ezek voltak a legjobb repcék idén (Mezőhír)
Nagyok az eltérések repce és repce között. Íme, az idei kísérleti eredmények.
szept. 4
15:12
Önkéntes véradással segítettek a győri Audi Hungariánál (Autószektor)
Az Audi Hungaria nagy hangsúlyt fektet a munkatársai egészségének megőrzésére. A vállalat területén működő egészségügyi központok területe összesen közel 1 000 négyzetméter, ahol magas színvonalú egészségügyi ellátásban részesülhetnek a munkatársak. A 2022-es évben az egészségügyi központokban 10 orvos és 13 nővér összesen 41 000 esetben biztosítot
szept. 4
15:12
Nem egy, hanem rögtön két irányítója lett a magyar női vízilabda-válogatottnak (Telex)
Mihók Attila és Cseh Sándor veszi át a stafétabotot Bíró Attilától.
szept. 4
15:14
Fekete Péter: nemzeti bajnokokat építünk (Portfolio)
A gyors növekedést a konszolidáció időszakának kell követnie a 4iG-nál, de ha adódik lehetőség, nem kizárt, hogy a technológia vagy az űripar területén, vagy a Nyugat-Balkán távközlési piacain tovább növekedjen a vállalat - mondta el a Portfolio-nak adott interjúban Fekete Péter, a cégcsoport vezérigazgatója. A vezetékes és mobil infrastruktúra mon
szept. 4
15:18
A kínai elektromos autógyártók kinézték maguknak az európai piacot (Piac és Profit)
A Volkswagen konszern kínai együttműködő partnere, a Xpeng elektromos autógyártó vállalat 2024-ben vezeti be gyártmányait a német, a francia és a brit piacra - jelentette be Brian Gu, az igazgatótanács alelnöke a müncheni IAA autóipari és mobilitási kiállításon.
szept. 4
15:18
Egeresi Zoltán: Erdogannak most valamilyen gesztust kell tennie Putyin felé (Infostart)
A fekete-tengeri üdülőhelyen, Szocsiban találkozik hétfőn az orosz és a török államfő. Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa azt mondta az InfoRádióban, hogy már a gabonaegyezmény felrúgása előtt némi komplikáció lépett fel Törökország és Oroszország diplomáciai, gazdasági kapcsolataiban.
szept. 4
15:18
Gyerekei anyagi helyzetéről vallott a magyar csúcsmilliárdos: Dolgozniuk muszáj lesz! (Pénzcentrum)
Jákob Zoltán szerint annak nem sok öröme van, ha az embernek túl sok pénze van, és nem tudja mire elkölteni, ezért lányainak is dolgozniuk kell majd, ha felnőnek.
szept. 4
15:18
Kiakadt a cukiságmérő: ilyen édes volt Zendaya kislányként (Glamour)
Zendaya 27 éves lett, így születésnapja alkalmából gyerekkori fotót posztolt magáról az ikon. A divatkirálynőként is ismert színésznő egy tál csokis üstivel pózol, amiből jutott az ajkaira, a fogaira és a kezeire is - extrán maszatos cukiság!
szept. 4
15:18
Felgyújtotta magát egy nő Pécsett - videó készült a helyszínről (SzMo)
A középkorú nő valamilyen gyúlékony anyagot locsolt magára, azt gyújtotta meg, majd percekig égett, súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.
szept. 4
15:18
Ukrajnában mozgósítják a második egyetemi tanulmányaikat végző hadköteles diákokat (Magyar Hírlap)
Egyes egyetemek nappali tagozatra toboroznak fizetős diákokat, lehetővé téve a már diplomával rendelkező hadkötelesek felvételét.
szept. 4
15:18
Fűszeres joghurttal töltött fánk (egy.hu)
Pesti István receptje
szept. 4
15:18
Milyen esetekben nem lehet visszaküldeni az interneten vásárolt terméket? (Üzletem)
Mára széles körben ismert az a fogyasztóvédelmi szabály, hogy a fogyasztó a vállalkozástól interneten vásárolt árut az átvételtől számított 14 napon belül indokolás nélkül visszaküldheti. Ez azt jelenti, hogy elállhat a termék adásvételére vonatkozó szerződéstől. Azonban vannak olyan esetek, amikor a fogyasztó nem élhet a 14 napon belüli elállás jo
szept. 4
15:18
Dejan Stanković lett az FTC új vezetőedzője (Telex)
A csapat nem hosszabbít szerződést Máté Csabával.
szept. 4
15:20
A nigeri junta megnyitotta a puccs óta lezárt légteret (Magyar Hírlap)
A lezárás miatt az Air France és más légitársaságok is felfüggesztették néhány járatukat.
szept. 4
15:22
Mintegy hatezer e-cigarettát talált a NAV egy bolgár sofőrnél az M5-ösön (Magyar Hírlap)
A teherautó elektronikai eszközöket, autóalkatrészeket és a rózsaolajos kozmetikumokat is szállított.
szept. 4
15:24
Hajós András elárulta, miért lett vége a házasságának – ez az igazi ok (ATV)
Hajós András házassága nyolc évvel ezelőtt ért véget, ekkor lefotózták a tévést egy 20 évvel fiatalabb hölggyel, ezután közölte Hajós, hogy együtt van a nővel, viszont nem emiatt ért véget a házassága – írja a Femina.
szept. 4
15:24
Megvan a Ferencváros új vezetőedzője (HírTV)
A szerb Dejan Stankovic lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője. A klub hétfőn közleményben tudatta, hogy az egy hét múlva 45 éves szakember váltja Máté Csabát a kispadon.
szept. 4
15:24
Az Oroszország–Katar-mérkőzés nem számít be a FIFA-rangsorba (Magyar Hírlap)
A FIFA még tavaly február 28-án függesztette fel az orosz csapatok részvételét.
szept. 4
15:24
Szerbia fontolgatja a BRICS-tagságot (Magyar Hírlap)
Kongresszuson vitatnák meg a lehetőségeket.
szept. 4
15:24
A Mercedes világbajnoka kikotyogta az idei F1-es átigazolási piac bombahírét? (Racing)
Ennél nagyobbat aligha szólna bármi az F1-es pilótakeringőben.
szept. 4
15:26
Ketten veszik át a női vízilabda-válogatott irányítását (HírTV)
Mihók Attila és Cseh Sándor közösen veszi át a magyar női vízilabda-válogatott irányítását.
szept. 4
15:26
Franciaország a tálibok által fenyegetett afgán nőket fogad be (Magyar Hírlap)
Kiemelt figyelmet fordítanak azokra, akik fontos pozíciókat töltöttek be az afgán társadalomban.
szept. 4
15:27
Baj van a gázszámlákkal? Már a GVH is vizsgálódhat (Menedzsment Fórum)
Az MSZP a rezsibox miatt tett bejelentést.
szept. 4
15:28
Kiemelkedő megoldásokat kínál a Planet Budapest 2023 (Magyar Hírlap)
A nemzetközi szinten is kiemelkedő fenntarthatósági expó és élményprogram ismét megnyitja kapuit szeptember végén.
szept. 4
15:30
Halálos szerencsétlenség történt a 84-es úton (Infostart)
Fa dőlt egy épp arra haladó kocsira.
szept. 4
15:30
Oroszország bajban van, az ukrán hadsereg előretört (ATV)
Az ukrán hadsereg előretört Bahmut környékén, és az elmúlt héten három négyzetkilométernyi területet foglalt vissza a megszálló orosz csapatoktól - közölte hétfőn Hanna Maljar ukrán védelmiminiszter-helyettes a Telegramon.
szept. 4
15:30
Debrecenben is gyártani fogja szuperakkuját a CATL (autopro)
Rendkívül gyorsan tölthető új akkumulátorát debreceni üzemében is gyártani fogja a vállalat.
szept. 4
15:30
Geszti Péter őszinte véleményt mondott Kovács Kokó Istvánról: „A szegénylegény legendája született újra..." (Femcafe)
Geszti Péter elmondta a véleményét Kovács Kokó Istvánról, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok ökölvívóról.
szept. 4
15:30
Szupergyorsan feltöltő akkumulátor fog készülni a debreceni Catl akkugyárban (SzMo)
A technológia forradalmi, a tervek szerint 10 perc alatt 400 kilométeres hatótávra elegendő energiát fog termelni.
szept. 4
15:30
Lengyelország kiadja Ukrajnának a hadköteles korú ukrán férfiakat (Magyar Hírlap)
Az ukrán ügyészség nemzetközi elfogatóparancsok segítségével kezdheti meg az ukrán állampolgárok külföldi felelősségre vonását.
szept. 4
15:30
A békétől Dobrevet kiverheti a víz (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök a szélőségesen háborúpárti Jason Crow demokrata képviselővel találkozott.
szept. 4
15:30
Fa dőlt egy autóra a 84-es úton, egy ember meghalt (Telex)
A 90-es kilométernél történt a tragédia.
szept. 4
15:32
Fa dőlt egy haladó autóra a 84-es főúton, egy ember meghalt (Magyar Hírlap)
A rendőrök a forgalmat Lövőnél Sopronhorpács felé, Újkérnél pedig Egyházasfalu irányába terelik.
szept. 4
15:32
A szerb Dejan Sztankovic lett a Ferencváros labdarúgócsapatának új vezetőedzője (Magyar Hírlap)
A BL-győztes szerb futballista edzőként a Crvena zvezdát és a Sampdoriát irányította.

Keresés