"Jelzésértékű, hogy az oroszok felvetették: újra szállítanának gázt a Jamal vezetéken Nyugat-Európába. Ezzel Oroszország azt üzenheti, hogy a szankciók már fájó hatást gyakorolnak a gazdaságára" - mondta Balogh József a Spirit FM Aktuál című műsorában.
A munkaerőpiacon jelenleg aktív három generáció munkával és munkahellyel kapcsolatos attitűdjeit, tapasztalatait vizsgálta legújabb felmérésében a Profession.hu. A fizetés mértéke, valamint a jó közösség és légkör kortól függetlenül prioritásként jelenik meg a munkavállalóknál. Harmadikként azonban az X-generáció tagjai a munkahely és lakóhely közö
A részvételi eljárás újfajta formáját próbálta ki az osztrák főváros: kész tervek helyett három kerület lakóival közösen dolgozta ki, miként tehetik még zöldebbé, a klímaváltozásnak ellenállóbbá a környéküket. Ezeregyszáz ötlet, tizenkilenc projekt – a megvalósítás 2023-ban kezdődik.
A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (Dh-Tb) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2022 decemberében, országosan 6 474 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (Dh-Tb) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2022 decemberében, országosan 6 474 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
Május óta zajlik az ukrán Bahmut orosz ostromlása: lassan a világháborús Verdun jelentőségét éri el a stratégiailag fontos helyen fekvő kisváros, amiért emberéletet és fegyvert, lőszert nem kímélve harcol a két eddigi testvérnép.
Az Országgyűlés döntése értelmében jelentős terjedelemben módosul 2023 januárjától a munka törvénykönyve. Míg egyes fontos változásokat önállóan is bemutatunk, addig más, szintén lényeges, de kevésbé terjedelmes módosításokat összefoglaló jelleggel, együttesen ismertetünk. Az alábbiakban ez utóbbiakból válogattunk, összefoglalva például a próbaidőr
Ha az újév első napjaiban még mindig fülzúgástól szenvedünk, érdemes orvoshoz fordulni. A különböző ártalmak összeadódnak, és halláskárosodást okozhatnak.
13.859 regisztrált személygépkocsival a Suzuki 12,43 százalékos részesedést ért el a hazai személyautó-piacon 2022-ben. A márka elsősorban a két hazai gyártású modellnek, a Vitarának és S-CROSS-nak köszönhetően immár hetedik éve vezeti a hazai új személygépjármű értékesítést. Megváltozott a tendencia: az S-CROSS volt 2022-ben a legnépszerűbb modell
Az Alpine új pilótája, Pierre Gasly úgy gondolja, hogy a sprintverseny, melyből idén már hatot is rendeznek, még semmit sem bizonyított a látványossága szempontjából. A szóbanforgó formátum tavaly és tavalyelőtt még csak három ízben szerepelt a naptárban, azonban számát idén hatra emelték. Gasly azonban az ilyesfajta hétvégéken nem kedveli annyira,
A delfinek különösen intelligens állatok, ezért szinte teljesen érthetetlen, hogy miért kötnek ki oly sokan – akár egész csoportok – tehetetlenül a parton. Azonban egy új kutatás komor magyarázattal állt elő: a partra vetett delfineket egy demenciában szenvedő vezér vezeti a vesztükbe.
A kormány elkötelezett, hogy minél nagyobb mértékben emelhesse a pedagógusok bérét - mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videójában hétfőn.
A Babaváró hitel sorsa sokáig bizonytalan volt, ezért számos pénzintézet felfüggesztette év végén a kölcsönigénylés befogadását. A támogatást azonban változatlan feltételekkel lehet igényelni 2023-ban, így bankok is újraindították a konstrukció forgalmazását.
Összességében 8,5 százalékkal kevesebb autó állt forgalomba tavaly Magyarországon, mint 2021-ben. A friss adatok szerint a negyedik negyedév sem sikeredett túl jóra a korábbi évekhez képest. A márkák között szoros volt a verseny, de végül a Suzuki megelőzte a Toyotát, és immár sokadik éve piacvezető Magyarországon. A legkedveltebb modellek versenyé
Lassan minden karácsonyra időzít egy biztosítóvásárlást a magyar állam: egy éve az Aegon és az Union 45%-ának a megvásárlását jelentették be, most pedig a Posta Biztosító 67%-át vette meg a német Talanxtól ismeretlen áron, így a teljes biztosító az államé lett. Hogy teljes legyen a kép, szentestére egy újabb adóemelést is meglépett a kormány, amive
Nem, nem egy aprócska, hétköznapi kis balesetről van szó, a Marvel mozikból ismert Jeremy Jenner nagyon súlyosan megsérült, olyannyira, hogy mentőhelikopterrel szállították őt kórházba.
Dubajban eltörölték a 30 százalékos alkoholadót, hogy fellendítsék a turizmust. Emellett pedig a tervek szerint megszüntetik a személyi alkoholtartási engedélyek díját is, ugyanis a városban külön engedély kell az alkoholvásárláshoz.
Még mindig az a legnagyobb kérdés Harryt és Meghant illetően, hogy vajon részt vesznek-e Károly koronázásán? Nos, a királyi szakértők szerint ha a hercegi pár nem kap meghívót az eseményre, saját rendezvényükkel lopják majd el a reflektorfényt az uralkodótól…
Kiderült: amerikai pénzből, főállásban ragasztgatják magukat az aszfalthoz és rongálnak európai műkincseket úgynevezett „klímaaktivisták”, akik „belül nyugodtan lehetnek szélsőbaloldaliak”.
A négyszeres magyar bajnok kettős öt Európa-bajnoki szezon után döntött úgy, hogy egy szinttel feljebb is szerencsét próbál. Herczigék minden évben az összesített Eb-pontverseny legjobb tíz helyezettje között voltak, három viadalon végeztek a dobogón. 2021-ben egy világbajnoki futamon, a Portugál-ralin is elindultak, akkor még az ERC-felkészülés ré