A Mol - Új Európa Alapítvány, amely a magyar állam és a Mol közös közérdekű vagyonkezelő szervezete a 444 hírportálhoz eljutott információk szerint két jelentős, festményekkel kapcsolatos projektet tervez megvalósítani a közeljövőben: egy közép-európai kortárs múzeum létrehozását, valamint Munkácsy Mihály festményeinek jelentős részének megvásárlás
A nyugdíjpénztári megtakarítások elfogyasztása csak rövid távon jó az államnak és a polgárainak – véli a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ).
Szeptemberben az előzetesen becsültnél nagyobb mértékben lassult az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön ismertetett végleges adatai szerint.
Megérkeztek az első hírek a 2025-ös Szigetről, amire október 28-tól indul is egy kedvezményes jegyakció. A szervezők szerint a fesztivál változatosabb lesz, mint valaha, és már az is kiderült, hogy megújul a Sziget éjszakai élete. Míg az európai fesztiválpiacon átlagban 5-10%-os jegyáremelés figyelhető meg, a Sziget arra törekszik, hogy me
Újra fellángolt a vita arról, kell-e szigorítani az idősek jogsihosszabbításának feltételein. A Pénzcentrum megkérdezte az ügyben olvasóit is, majdnem 10 ezren mondták el véleményüket, és az eredmény egyértelmű. A szigorítás mellett csak valamivel több mint 10 százalék voksolt, a válaszadók majdnem fele ellenzi azt.
Lázasan keresik a megoldást, motorvonatok válthatnák a kieső HÉV-eket Budapesten. közlekedési szakma szerint megoldás lehetne a ráckevei HÉV-vonalon néhány éve már próbajáratra bocsátott Siemens Desiro típusú dízel motorvonatok bevetése
Az 58 éves férfi azt állítja, hogy nevelőanyja, aki Ii. Erzsébet királynőnek dolgozott, halálos ágyán bevallotta neki, hogy ő Károly király és Kamilla királyné fia.
A Nasa Chandra névre keresztelt, röntgensugaras teleszkópja egy minden eddiginél veszélyesebb fekete lyukat fedezett fel: a szupermasszív jelenség alighogy elpusztított egy csillagot, máris egy következő égitestet készül megsemmisíteni.
Az 1995-ben felfedezett Gliese 229 B egyike az első ismert barna törpéknek, amelynek óriási volt a csillagászati jelentősége. Ennek ellenére akadt egy megmagyarázhatatlan rejtély vele kapcsolatban – egészen mostanáig. Hála ugyanis a modern eszközöknek kiderült végre a Gliese 229 B titka.
Mind napi, mind heti szinten többen rádióznak, mint ahányan tévéznek, hamarosan jöhet az akár perc alapú hallgatottságmérés, az eredményes hirdetésekhez kulcsfontosságú a jó kreatív anyag – többek között ezekről beszéltek az idei Nagy Rádió Nap konferencia előadói. Nagy Marcell Tamás, a MiértRádió? iparági összefogás projektmenedzsere nyitóbeszédéb
A Kraken bejelentette a saját maga által megőrzött csomagolt Bitcoin token bevezetését. A „Kraken Bitcoin (kBTC)” névre keresztelt új termék a Bitcoin teljes mértékben fedezett, hálózatokon keresztül átnyúlóan kompatibilis ERC-20 token lesz. A hivatalos blogbejegyzés szerint a kBTC-t a kriptotőzsde Wyomingban bejegyzett különleges célú letétkezelő
Új, a hazai kis- és középvállalkozások hitellehetőségeinek bővítését célzó programot jelentett be Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kkv-k fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára és Szabó István Attila, a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A vasárnapi húsleves igazai hazai hagyomány, de hol van az előírva, hogy a hagyomány időnként nem babrálható kicsit? Ennek a levesnek az alapja a kacsaszárnytő, egy méltatlanul mellőzött, pedig egyébként ízben, kollagénben gazdag húsféle, amit Ázsiában előszeretettel használnak levesekhez. A kacsaszárny leves a szójának és a csillagánizsnak köszönh
Különleges klasszikus és könnyűzenei élményekkel várják az őszi-téli időszakban is a zeneművészet szerelmeseit az MVM Classic&Club koncertjei. A nagy sikerű eseménysorozat ezúttal is színes tematikát vonultat fel kiváló művészek előadásában. A szeptemberi koncertektől kezdődően – amelyek alkalmával Junior Prima-díjas művészek mutatkoztak be, valami
A következő években gyengén nő majd a globális gazdaság, miközben emelkedik az államadósság - mondta a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatója csütörtökön, az IMF és a Világbank jövő heti, október 21-26. között tartandó közös őszi ülésszaka előtt.
Különleges klasszikus és könnyűzenei élményekkel várják az őszi-téli időszakban is a zeneművészet szerelmeseit az Mvm Classic&Club koncertjei. A nagy sikerű eseménysorozat ezúttal is színes tematikát vonultat fel kiváló művészek előadásában. A szeptemberi koncertektől kezdődően – amelyek alkalmával Junior Prima-díjas művészek mutatkoztak be, valami
Thierry Neuville zárta élen a Közép-Európa Rally péntek délelőtti versenyét Sébastien Ogier és Ott Tanak előtt, miközben Andreas Mikkelsen kiesett, sok Rally1-es autóban pedig nem működik a hibrid rendszer.
Október végén debütál a magyar startup, az AgroLYNX Zrt. innovatív mezőgazdasági szoftvere, amely az ágazatban dolgozók ezreinek teheti könnyebbé a mindennapi munkáját. A cég által megálmodott FarmLYNX ugyanis egy egyedülálló, hazai fejlesztésű mezőgazdasági együttműködési rendszer, amely nemcsak a törvényi adatszolgáltatást segíti, de a gazdaságok
Valerij Zaluzsnij nyugalmazott ukrán tábornok kedden Londonban szólalt meg a jelenlegi harctéri helyzetről. A nagykövetként szolgáló férfi szerint szinte lehetetlen kilábalni az Oroszországgal folytatott "elhúzódó" háborúból, miközben a NATO-hadseregek idejétmúlt technikákra alapoznak.