Az Egyesült Államok törvényhozói vizsgálatot kezdeményeztek a McKinsey tanácsadó cég ügyében, azt gyanítva, hogy a vállalat nem tett eleget a kínai kormánnyal folytatott együttműködés nyilvánosságra hozatali kötelezettségeinek. A vizsgálat célja annak feltárása, hogy a cég tevékenysége összeférhetetlenséget eredményez-e az amerikai előírásokkal.
A '90-es években még egészen más poénok feküdtek, mint manapság, és ez az akkor készült filmeken is látszik - a nézők pedig kicsit sem rajonganak ma már ezekért a viccekért.
A Magyar Telekom informatikai rendszerének ütemezett karbantartása miatt nem lesz elérhető a Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az üzleti önkiszolgáló portál 2024. október 22-én kedden 22 órától várhatóan 2024. október 23-án szerdán 18 óráig - közölte a szolgáltató pénteken az MTI-vel.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. A nemzetközi devizapiac aktuális árfolyamain a Pénzcentrum oldalán is nyomon követhetik.
Bár sokan úgy gondolják, hogy az olcsóbb fehérneműk minőségben elmaradnak a drágább társaiktól, a valóságban 2000 forint alatt is találhatunk olyan melltartókat, amelyek ugyanolyan kényelmesek és tartósak. A csipkés darabok eleganciája vagy a merevítős melltartók biztos tartása nem csak a magasabb árkategóriák privilégiuma. Egy jól megválasztott ol
Az állami megemlékezéssel pont egyidőben, pont ugyanoda szervez családi napot a kormány az árvízvédekezésben résztvevőknek. A jelentkezőknek állítólag azt mondták, nem lesz kötelező meghallgatni a miniszterelnököt.
A Ciprusi Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet (CySEC) október 17-től már nem fogad be új regisztrációkat a kriptoeszköz-szolgáltatóktól (CASP) a nemzeti szabályozások alapján. A szervezet figyelmeztette a piaci szereplőket, hogy az Európai Unió új, kriptoeszközökre vonatkozó szabályrendszere, a MiCA (Markets in Crypto-Assets) hamarosan életbe lép. Ez a
Budapest után a Volánbusz Zrt. üzemeltetésében a fővárosi agglomerációban folytatódik a hidrogén-üzemanyagcellával hatótávnövelt elektromos meghajtású csuklós autóbusz egy hónapos demonstrációs mintaprojektje.
Az utóbbi években több kínai bank is Magyarországot választotta működése helyszínéül, a kínai pénzintézetek bíznak a magyar gazdaságban - jelentette ki Varga Mihály, miután hivatalában fogadta Tan Jiongot, a China Development Bank (CDB) elnökét. A pénzügyminiszter kiemelte: a pénzügyi együttműködés a magyar-kínai kapcsolatok egyik leggyorsabban fej
A szervezők október 19-én, szombaton 14 órától várják a "pannóniásokat" és minden érdeklődőt az Északi Járműjavítóban. A programot Schneller Domonkos, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum (MMKM) főigazgatója nyitja meg 14 órakor, majd levetítik a múzeum megbízásából készült Fekete piros csíkokkal - A Pannónia története című filmet, amely "hiánypó
Az UNICEF Magyarország a Haditudósítók a gyerekekért elnevezésű sajtóeseményén a háborúban felnövő gyermekek védelmezésére, megsegítésére hívja fel a figyelmet. A fejlődés, a tanulás és a szabad játszás a normális körülmények között élő gyerekek számára természetes, míg azok a társaik, akik háború sújtotta területen laknak, a túlélésért küzdenek.
Ezúttal olyan filmekkel készültünk, amelyek bebizonyítják, hogy valóban változásra van szükségünk a természettel és környezetünkkel kialakított kapcsolatunkban. Az élet és a környezeti problémák más-más területét ölelik fel, máshogy mutatják be és más-más korosztálynak szólnak, de egytől egyig azt üzenik: valaminek véget kell érnie, hogy egy sokkal
Az év elején néhány kriptovaluta árfolyama az egekig lőtt, ami sok-sok kimaradt befektető bánkódását okozta. Most azonban újra fokozódnak az izgalmak egy DeFi érme felbukkanása miatt. A szóban forgó coin 5000%-os növekedési potenciált hordoz magában, amivel a kriptopiac legújabb sikerévé válhat. ZDEX előértékesítés: VIP Belépő a DeFi világába A ZDE
Teljesen átírhatják a KRESZ-t: sokkal nagyobb védelmet kaphatnak a gyerekek, a kerékpárosok és a nem autóval közlekedők. Szabadna dudálni, az idős sofőrök figyelmeztető matricát ragaszthatnának az autójukra, betilthatják a driftelést, és azok is örülhetnek, akiket bosszantanak a lassú buszok és teherautók.
Hogyan tud az ember megküzdeni a gyászával, és a ténnyel, hogy mindkét szülőjét rövid időn belül elveszíti, miközben egy "menő ügynökségnél" dolgozik, ahol a kedvesség, a haverkodás, a kapcsolatépítés mindennek az alapja? Olvasói vallomás.
Oroszország nem fogja hagyni, hogy Ukrajna nukleáris fegyvert hozzon létre - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor pénteken a BRICS-országok jelentős sajtóorgánumainak vezetőit fogadta Moszkvában.
A kötelező felelősségbiztosítási átlagdíjak visszafogottan, 3 százalékkal nőttek az idén az első kilenc hónapban, a cascóbiztosításoknál viszont 20 százalékos drágulás látható – közölte saját adatai alapján a Netrisk.
Idén harminc ország csaknem száz kiállítója érkezett az Art Market Budapestre. A képzőművészeti vásár alapító-igazgatója az InfoRádióban elmondta: a budapesti rendezvény a legintenzívebb közép-kelet-európai művészeti tartalmat mutatja be, és már kiemelt helyen jegyzik a nemzetközi művészeti vásárnaptárban.
Japánban az infláció szeptemberben a várt 2,5 százalék lett. A friss élelmiszereket nem tartalmazó fogyasztói árak éves szinten 2,4 százalékkal nőttek, szemben az augusztusi 2,8 százalékkal.