Idén már a második rekordösszeg találhat gazdára, miután 33 hete nem vitte el senki a főnyereményt. De mennyit kellene ahhoz szelvényekre költeni, hogy biztosan elvigye valaki a jackpotot? És milyen állami beruházásra futná a rekordösszegből?
Olyan most a befektetési piac, mint a barátság extrákkal. Mindenki találhat magának hosszabb távon is vonzó megoldást, de ha jól állnak a csillagok, még valami igazán extra is kisülhet a dologból.
Azon kívül, hogy vett egy szelvényt, a szerencsés nyertes semmilyen erőfeszítést nem tett azért, hogy hirtelen elképesztően gazdag legyen, így mindezt képtelen összeegyeztetni önmagával és azzal, akivé a lottónyereményének köszönhetően válhat, állítja a szakember. Körüljártuk a milliárdos nyeremény lehetséges pszichológiai következményeit.
Témák: Kónya István lett a Békés vármegyei közgyűlés területfejlesztési bizottságának elnöke. Ennek a testületnek a vállán nyugszik több, mint 90 milliárd forint uniós forrás felhasználása, a projektek végrehajtása. Csütörtök délután elkezdődött az a háromnapos rendezvénysorozat, amely a gyulai németek betelepülésének 300. évfordulója alkalmából r
A luxus drága mulatság, ezért megnéztük, mire lenne elég a 6,5 milliárd forintos lottónyeremény. Kijönne belőle Silvio Berlusconi villája, a Rose d'Or jacht vagy Kim Kardashian kedvenc táskája? Kiszámoltuk.
Sokak szerint a zsidó állam számára ezt most olyan pillanat, mint amikor amerikai kommandósok likvidálták Oszama bin Ladent. "Kedveseim, a háború nem ért véget" – üzente a világnak Netanjahu, és elmondta, mi most a célja.
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Ukrajna külügyminiszterével és három másik minisztérium helyettes vezetőjével tekintették át a magyar-ukrán együttműködés legfontosabb területeit.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hajlandó lenne tárgyalni Oroszországgal, de csak akkor, ha Ukrajnát meghívják a NATO-ba és még több nehézfegyvert kapnak – írja az Ukrainszka Pravda egy interjút szemlézve.
Ismertette a készülőben levő új KRESZ szabályait az Építési és Közlekedési Minisztérium a Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet által felkért szakértőkkel együtt – számolt be a tervekről a Telex.
Teljesen összeomlott az áramszolgáltatás pénteken Kubában, miután leállt a karibi szigetország legnagyobb és leghatékonyabb áramtermelője, az Antonio Guiteras hőerőmű. A hatóságok egyelőre nem tudják megmondani, mikorra áll helyre az áramszolgáltatás.
A magyar szépség pár napja a Victoria's Secret divatbemutatóján lejtett végig a kifutón egy áttetsző, lilás ruhában, most pedig megmutatta, mit viselt alatta.
Péntek estétől, illetve hétfő reggeltől burkolatjavítási munkák miatt sávzárásra, forgalomkorlátozásra, útlezárásra kell számítani az M0-s autóút M3-as autópálya fölötti szakaszán, az M5-ös autópálya felé, valamint az M7-es autópálya Balaton felé vezető felhajtóágán – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. pénteken az MTI-vel.
A jelentős magánvagyonnal rendelkező ázsiaiak 94 százaléka már rendelkezik kriptovalutával vagy komolyan fontolgatja a jövőbeni invesztálást, derült ki az Aspen Digital jelentéséből. A felmérésben 80 családi irodát (family office) és jelentős nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyt kérdeztek meg, akik 10 és 500 millió dollár közötti összeget kezel
A történész reagált "az elmúlt hetekben az 56-os forradalom emlékezetével és értelmezésével kapcsolatban felmerültekre" is, amivel vélhetően Orbán Balázs védhetetlen kijelentésére és az azt övező reakciókra célozhatott.
Csapattársa, a monacói Charles Leclerc autózta a második legjobb időt, a harmadik leggyorsabb kör pedig az összetettben vezető, vb-címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappené, a Red Bull holland versenyzőjéé volt. Az austini versenyhétvége 23.30-tól a sprintkvalifikációval folytatódik. Eredmények, szabadedzés (az élcsoport): 1. Carlos Sain
Csak azért, mert egy fim vagy sorozat trendi vagy szerepel a Netflix legnézettebb műsorainak listáján, még nem jelenti azt, hogy neked is érdemes megnézni. De akkor hogyan válassz a kínálatból? Ne aggódj, segítünk!Mi most átfésültük a káoszt, hogy megtaláljuk azokat a műsorokat és filmeket, amelyekre tényleg érdemes időt szánnod. Akár a sorozatokat
Sulyok Tamás köztársasági elnök a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést adományozta Máté Gábor világhírű kanadai-magyar orvosnak, írónak – közölte Magyarország kanadai nagykövetsége közösségi oldalán.
A hirdetések célja az, hogy a potenciális vásárlókhoz eljutva minél nagyobb termékeladást generáljanak a hirdető számára. Mivel pénzügyi szempontból a cél a hirdetési költségkeret leghatékonyabb felhasználása, ezért a facebook egy kiváló platform arra, hogy minél több embert érjen el.
Vannak komoly érvek a kísérlet mellett, de ellene is: az ausztrál emlőspolulációnak olyan veszélyeztetett fajai is vannak, amelyek "még" nem haltak ki, őket kéne talán megvédeni.
Az amerikai kétéves államkötvények piacán jelentősen megnőtt a spekulánsok által felvett rövid pozíciók száma, ami a befektetők növekvő pesszimizmusára utal. A Commodity Futures Trading Commission (CFTC) legfrissebb adatai szerint a nettó short fogadások mértéke október közepére elérte az elmúlt tíz hónap legmagasabb szintjét.
A családokat már az ókorban is érdekelte, hogy áldott állapotba került-e egy nő, még a látható testi jelek megjelenése előtt. És az esetek kétharmadában erre pontos választ is tudtak adni.
A hozzászólóktól a legtöbb helyen visszafogott kommentek születtek Szoboszlai Dominik bejelentése miatt, de akadt egy hely, ahol valósággal elszabadult a pokol.