Az itáliai konyha világszerte híres, de ha valóban meg akarjuk érteni az olasz gasztronómia világát, nem elég csak az ételekre figyelnünk. Az olasz éttermek különböző típusai, mint a ristorante, a trattoria és az osteria más-más élményt nyújtanak. Azt azonban fontos tudnod, hogy jó olasz étterem mindhárom kategóriában található.
A koffeinfogyasztás egészségre gyakorolt hatásáról megoszlanak a vélemények: egyes kutatások pozitív, míg mások negatív hatásokat tulajdonítanak a kávénak, a teának és az energiaitaloknak. Előbbiek táborát erősíti az a tanulmány, ami szerint a megfelelő mennyiségű koffein bevitele segíthet megelőzni az Alzheimer-kór kialakulását – írja a Science Al
Úgy tűnik, végérvényesen beköszöntött az ősz. A bágyadt napsütésben aranyszínű falevelek táncolnak, mint édes angyalok. Az erdő jókedvében kicsinosítja magát, őszi maskarát ölt magára. Jókedvű móka ez, hiszen a sárga és a vörös. ezer színében pompázó leveleket csak odafércelik a jelmezhez, hogy amikor jön egy-egy hűvös fuvallat, tovaszálljon a szél
A kockázatos ágazatokban működő szervezeteknek október 18-tól kell alkalmazniuk azokat a konkrét védelmi intézkedéseket, amelyeket a NIS2 irányelv nyomán a magyar szabályozás előírt. Sok még a kérdés, de a hatóság türelmet kér – felügyeleti díjat viszont idén még nem.
A SailGp házon belül fejlesztett, T alakú emelősvertjeit az ötödik szezonban már láthatjuk, a flotta először Aucklandben fog versenyezni az új konfigurációval. A júliusi San Franciscó-i nagydöntőt követően a kanadai F50 17,28 csomós szélben 58,3 csomós csúcssebességet ért el, ami új rekord. Ezt további tesztelések követték Bermudán, ahol az új sver
Már rág megszoktuk, hogy a közösségi oldalak révén betekinthetünk mások életébe, hogy egyes emberek kiemelkednek az online sokaságból, és adott esetben a gondolataikat vagy a tudásukat szeretnék átadni a követőiknek. Szépség, gyereknevelés, életmód, mentális egészség, ezek a leginkább megszokott témák. Ám egyre több olyan oldal van, aminek a középp
A szlovák kormány által előterjesztett nyelvtörvény módosítási javaslat élénk vitákat váltott ki mind a politikai színtéren, mind a közvéleményben. Míg a kormány az államnyelv védelmére hivatkozik, az ellenzék és kisebbségi csoportok szerint a javaslat aránytalanul sújtja a nemzetiségi kisebbségeket, különösen a magyar közösséget. Ez a helyzet haso
Soroksáron gombakiállítás lesz, az Elte Füvészkertjében orchideás szakvezetés, a szegedi egyetemi füvészkertben tökös napot tartanak. A lomb pedig mindenhol csodásan színeződik, érdemes arborétumokba és botanikus kertekbe menni a hétvégén.
A Procter & Gamble, a világ egyik legnagyobb fogyasztási cikkeket gyártó vállalata, ismét csökkenő negyedéves eladásokról számolt be. A vállalat két fő piacán, az Egyesült Államokban és Kínában tapasztalható gazdasági nehézségek miatt a fogyasztók olcsóbb termékek felé fordulnak.
Zavarba jött egy álláskereső, amikor egy állásinterjún olyan kérdést tettek fel neki, amire nem tudott válaszolni. A közösségi médiában tette fel akérdést: mások hogy oldanák meg a feladványt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,37 pontos, 0,14 százalékos emelkedéssel, 74 228,20 ponton zárt pénteken. Az árfolyamon változása a Pénzcentrum árfolyam oldalán is nyomon követhető.
Az Egyesült Államok törvényhozói vizsgálatot kezdeményeztek a McKinsey tanácsadó cég ügyében, azt gyanítva, hogy a vállalat nem tett eleget a kínai kormánnyal folytatott együttműködés nyilvánosságra hozatali kötelezettségeinek. A vizsgálat célja annak feltárása, hogy a cég tevékenysége összeférhetetlenséget eredményez-e az amerikai előírásokkal.
A Magyar Telekom informatikai rendszerének ütemezett karbantartása miatt nem lesz elérhető a Telekom alkalmazás, a Telekom fiók, a telekom.hu és az üzleti önkiszolgáló portál 2024. október 22-én kedden 22 órától várhatóan 2024. október 23-án szerdán 18 óráig - közölte a szolgáltató pénteken az MTI-vel.
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben pénteken kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest. A nemzetközi devizapiac aktuális árfolyamain a Pénzcentrum oldalán is nyomon követhetik.
Ha te is elégedetlen vagy a hasaddal, akkor szerencsére a zsírgyilkos edzés és a sanyargató diéta mellett van néhány hasat takaró apró trükk, amivel azonnal eltüntetheted. Mutatjuk!