Négy ember életét vesztette, tizenketten megsérültek az észak-lengyelországi Gdansk városánál, az S7-es gyorsforgalmi úton szombatra virradóra történt balesetben – közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió.
Amikor valaki egyre több mindent elfelejt, kellemetlen, de ez még nem garantálja, hogy Alzheimer-kórral küzd. Habár a betegség korai szakaszában ilyen és ehhez hasonló tüneteket produkálnak az érintettek, ezért nem kell pánikolni, ha egy telefonszám vagy egy időpont kimegy a fejünkből. Nézzük, hogy milyen konkrét jelek utalnak az Alzheimer-kór kial
Nem volt olyan gyors a Ferrari az austini időmérőn Carlos Sainz szerint, mint a Red Bull és a McLaren, a be nem fejezett körét mégis esélyesnek érezte a pole pozícióra. A rajthelyén javított – vasárnap harcba szállna a győzelemért!
A Paks kiütéses, 5-0-s győzelmet aratott a Debrecen vendégeként a labdarúgó Otp Bank Liga tizedik fordulójának szombati nyitómérkőzésén. Sikerével a Paks az élre ugrott, míg a Dvsc a negyedik mérkőzését is elveszítette Máté Csaba irányításával és jelenleg kieső helyen áll a tabellán. Rémálomszerűen indult hazai szempontból a mérkőzés, a paksiak m
Magyarországon heves vita zajlik az erkélynapelemek telepítésének jogi szabályozásáról, ahol a jelenlegi tiltások mellett jogi kiskapuk és lehetséges enyhítések is felmerültek, miközben a szigorúbb szabályok 2025-től lépnek életbe.
Judi Dench bár aktív színésznő,néhány dologban segítségre van szüksége, ezért fogadott maga mellé egy segítőt. Ám a papagájának nem szimpatikus a hölgy, és ennek mocskos szavakkal ad hangot.
Pogány Induló (Szirmai Marcell) Úgy hiszem című dalához készült kisfilm kapta a fődíjat a 8. Magyar Klipszemle-gálán. A nyertesek között van Azahriah, a Carson Coma, Krúbi, és az Ivan & The Parazol is.
Vadgesztenyéből alap, hogy gesztenyeemberkéket varázsolunk. De ha megakadtál, hogy a szelídgesztenyét hogyan lehetne felhasználni a konyhában, hoztunk pár ötletet!
Már az orvosok körében is egyre elfogadottabb a betegségek lelki hátterének kutatása. Főleg a sok negatív lelet után gyanakodhatnak arra, hogy a testi tüneteknek komoly lelki okai lehetnek. Fontos az alapos kivizsgálás, járj utána és győződj meg arról, hogy nincsen komolyabb egészségügyi problémád, de már ennek során is kezdj el dolgozni a lelkiáll
Az oktatás az infokommunikációs technológiák egyik fontos kísérleti terepe. Egy norvég cég különleges megoldással állt elő: a hiányzó gyerekeket robotok helyettesítik. A tanulók távirányítják őket, a gép eljátssza szerepüket, hallgat, figyel és vékaszol helyettük.
Százszázalékban természetes termékeinket a minőségi követelményeknek megfelelően állítjuk elő. A hidegsajtolási folyamat az otthonunkban kialakított présüzemben zajlik, ügyelve minden részletre.
Egy egyéni cég tulajdonos/ügyvezetője egy másik kft.-nek többségi befolyásolással rendelkező tagja volt, melyet az adóhatóság kényszertörölt. Ezért a cégbíróság azt a végzést hozta a kft. kapcsán, hogy az egyéni cég tulajdonos/ügyvezetőjét eltiltotta egy évre attól, hogy más gazdasági társaság kizárólagos, vagy többségi befolyást biztosító részesed
A prémiumvitorlásairól híres finn Nautor Swan hajógyár bemutatta a Fancy névre keresztelt elegáns vitorlását, ezzel együtt Maxi szériájuk legújabb típusát, a Swan 108-ast. A Swan 108-as az elismert jachtdizájner és hajótervező, Germán Frers tervei alapján készült. Jó néhány nagy sikerű túra- és versenyvitorlás kötődik az ő nevéhez, így az ő jelenlé
Az első hétvégéjén magára haragította Fernando Alonsót Liam Lawson. Az új-zélandi elárulta, a sprintfutamos "találkájukat" fenyegetőzés, majd tettek követték.
Bár a telefontöltés ma már egy teljesen automatikus és hétköznapi rutinnak számít, valójában sokkal nagyobb hatással van telefonunkra, mint azt hinnénk. Hiába figyelünk arra folyamatosan, hogy ne merüljön le a készülékünk, ha akarva-akaratlanul rontjuk akkumulátorunk élettartamát. Most mutatunk 4 olyan hibát, amit szinte mindenki elkövet.
Ezzel az egyszerű és olcsó trükkel nemcsak pénzt spórolunk, hanem egy lépéssel közelebb kerülünk a környezettudatos életmódhoz is, miközben otthonunk is stílusos és rendezett marad.
Ma és holnap sem változik sokat az időjárás; országszerte derült, napos idő várható, több helyen akár a 20 fokot is megközelíti a hőmérséklet, éjszaka azonban egyes helyeken fagypont alá csúszik a hőmérők higanyszála. Csapadék nem lesz, a szél pedig legfeljebb élénk lesz. Mutatjuk, mire számíthat ma.
Az elmúlt évtizedekben rengeteg kutatás világított rá arra, hogy a különféle vitaminoknak és ásványi anyagoknak kulcsfontosságú szerepük van az egészségünk megőrzésében, ezért fontos, hogy eleget biztosítsunk belőlük a szervezetünk számára - erre a legtöbb esetben számos természetes módszer létezik. Jó példa erre a magnézium is, amelyből csupán egy
A hét utolsó napján a Bikák komoly döntés előtt állnak, a Rákok számára kezd minden apró puzzle-darab a helyére kerülni, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Érdemes elolvasnod a horoszkópodat!
A kertben Csepel Panni robogó, kézzel hajtós Áfor benzinkút és Csepel D-344, a vályogból vetett házban Lenint ábrázoló faliszőnyeg, Böbe baba, Karl Marx-kép, Ágnes pelenkabetét, Rico tampon, hímzett faliáldás, Orion tévé, 4,50-be kerülő 25 (!) szálas Symphonia cigarettacsomag: ez a zalaegerszegi tájház, ami a szocializmust idézi meg.
A Schneider Electric idén májusban átadott új magyarországi okosgyára, a Duna Smart Power Systems (DSPS) shortlistre került a CRE Awards megmérettetésen a BTS (Build-To-Suit) kategóriában. Az új üzem a vállalat
Ahhoz, hogy a gyerek önállóan és koncentráltan tudjon tanulni, és ne unottan üljön le a házi feladatai fölé, a szülői hozzáállás is számít. Vegyük sorra a leggyakoribb hibákat, amiket szülőként akaratlanul elkövetünk, amikor a gyerek másnapra tanul.
A Mapei Kft. harmadik negyedéves belföldi forgalma 25,3 milliárd forintot tett ki, ami 2,1 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Az exportforgalom 304 millió forint volt, amely 28 százalékkal marad el a tavalyi azonos időszak adataitól. A vállalat szerint a visszaesés mögött az építőipar általános lassulása áll.
Thomas Sabo már 40 éve vezeti a világ egyik legnagyobb ékszerbirodalmát, most pedig a márka születésnapja alkalmából exkluzív interjút adott magazinunknak.
A Joker: Kétszemélyes téboly hosszú hónapokon át az év egyik legjobban várt hollywoodi filmjének számított, ám végül minden előzetes várakozásra rácáfolt, és világraszóló bukás lett belőle. Mi csúszott félre ennyire? A horribilis költségvetés lehet a fiaskó igazi oka, vagy más tényezők is szerepet játszottak benne?