A gyenge társas kapcsolatok, a család megtartó erejének hiánya, az alacsony önértékelés és a magány érzése mind közrejátszhatnak abban, ha valaki szerencsejáték-függővé válik – derül ki egy friss kutatásból.
Magyarországon a gyepek telepítésének és felülvetésének két időszak kedvez: a kora tavaszi (március végétől április elejéig) és a nyár végi, kora őszi (augusztus végétől október első feléig). A gazdák gyakran a tavaszi időpontot választják, mert ilyenkor könnyebb magágyat készíteni a téli csapadékkal feltöltött földeken.
Keanu Reeves sokkal több energiát fektetett a filmbe, mint az megszokott, mégsem volt képes megjegyezni a címét. Mint utólag kiderült, ez jelentős mértékben hozzájárult a John Wick sorozat sikeréhez.
Büszkék lehetünk a gyönyörű és tehetséges színésznőinkre. Szerencsére jutott belőlük bőven az évek, évtizedek során, és nem volt könnyű eldönteni, melyikükért is rajongunk legjobban. De ez nem egy futballmeccs volt, így győztest sem kellett hirdetni. Mégis...ha egy filmesztétát, kultúrtörténészt kérdeznének arról, hogy ki volt az első számú dívánk,
Újra időközi polgármester-választás lesz ma Magyarországon, két településen is. Erre a Győr-Moson-Sopron vármegyei Dunaszentpálon és a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Szabolcson kerül sor. A választásokat tragikus események és lemondások következtében hirdették ki, ahol a helyiek új vezetőt választhatnak.
A floridai és észak-, valamint dél-karolinai magyarok is nagyszabású gyűjtéssel segítik az elmúlt három hét természeti csapásaiban károsult magyarokat - közölték helyi diaszpóravezetők szombaton. a szeptember végén bekövetkezett hurrikán és árvizek után több család is bajba került. Volt, akinek házát és autóját is kidőlő fa tette használhatatlanná.
A gond nagyobb lehet, hiszen az X közösségi oldalon már több orosz háborús mikróblogger is beszámolt képekkel arról, hogy az amerikai Thaad rendszert Izraelben, a Nevatim légibázis közelében telepítették le.
Mostanában egyszerre olvashattunk nagy béremelkedésről és minden várakozást alulmúló fogyasztásról, jelentős megtakarítási hajlandóságról és szegénységről. Ez mind egyszerre is lehet igaz, ugyanis még a magyarok félretenni képes harmadának sincs számottevő pénze.
Munka diploma nélkül? Tudtad, hogy a 10 legjobban fizető munkához nem is kell diploma? Van bőven olyan szakma, amivel kifejezetten jól lehet keresni. Akiket nem vettek fel az egyetemre, azoknak sem kell elkeseredniük. Ha előbb inkább elvégeznek egy szakmai képzést, azzal is jól járhatnak, még anyagilag is. Vannak bővel jól fizető munka diploma nélk
Egy kislányát gyászoló édesapa lehetőséget kapott arra, hogy élő adásban nyissa fel Olaf Scholz német kancellár szemét a migránsbűnözéssel kapcsolatban.
Keserű tapasztalatot szerzett Meloni – ebben is Orbánnak lett igaza – írta meg a cikke címében a Mandiner. A lap hozzáteszi: nem tudnak egyről a kettőre lépni az olaszok a migrációs válság kezelésében.
Kalifornia kormányzójának aláírásával törvényi erőre emelkedett a poliptenyésztésre vonatkozó tiltás az államban. Ezzel a lépéssel Washington után Kalifornia a második olyan állam, ahol betiltották ezt a tevékenységet. A tenyésztés mellett az ilyen forrásból származó állatok behozatalát is tiltja az állam. A törvényt számos állatvédő szervezet támo
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A "csendes kilépés" kifejezésre 400%-kal többen kerestek rá az utóbbi időszakban, ami bizonyítja, hogy egyre terjedő jelenségről van szó. A csendes kilépés kifejezés, mint tudjuk, arra utal, amikor a munkavállalók felmondás helyett megpróbálnak úgy lavírozni a feladataik között, hogy éppen csak azt a minimumot végzik el, ami feltétlenül szükséges.
A hosszú élet titkának keresése mindig is érdekelte az emberiséget, így nem csoda, hogy egyre több kutatás lát napvilágot a témában, és szakácskönyvektől kezdve tudományos cikkekig mindenki a longevity-vel foglalkozik. A CNBC szakértői ajánlások alpaján öt pontban foglalta össze, hogy milyen egyszerű szokásokkal tehetünk a mindennapjainkban azért,
A folyamatosan gyorsuló világban egyre gyakrabban hallunk különféle újdonságokról, technológiai vívmányokról és világmegváltó áttörésekről. Te meg tudod mondani, mióta használjuk a @-ot az e-mailezéshez, hol dobták le a világ első atombombáját, vagy hogy melyik űrprogram keretei között jutott ki az első ember a világűrbe? A Pénzcentrum mai kvíze a
A tesztelt 35 energiaital közül 28 esetében indított hatósági eljárás a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Általános hibának számított, hogy nem megfelelő energiatartalom-értéket tüntettek fel a tápértékjelölésen.
Érdemes lesz október 20-án kémlelni az eget, ugyanis nem mindennapi látványban lehet részünk. Tsuchinshan-Atlas üstökös szabad szemmel is látható lesz.
Ha nincs lehetőséged lakberendező segítségét kérni, vagy élvezed, hogy te magad tervezhetsz, de nem tudod, hogyan indulj el, az alább tíz hasznos tanács segít egy szoba megtervezésében.
Ha magyar konyha, akkor megkerülhetetlen a pörkölt, különösen a marhapörkölt. A fűszeres, paprikás lében illatozó omlós hússal soha nem lőhetünk mellé: tökéletes fogás nagyobb rendezvényeken, családi, baráti összejöveteleken, de egyszerű vasárnapi ebédként is megállja a helyét. Íme egy fantasztikus recept!
Ez a jelenség a digitális önkifejezés új dimenzióját nyitja meg, amely lehetőséget nyújt a fiataloknak, hogy elválasszák az online közönség számára látható nyilvános személyiségüket a privát, szűkebb kör számára fenntartott énjüktől.
Három vadbaleset történt Veszprém vármegyében szombaton, mindegyik napközben. A rendőrség egy olyan esetről posztolt, amely Balatonfüred közelében történt. A szarvas elpusztult, a járműben nagyon súlyos károk keletkeztek.