A farmer tipikusan az a ruhadarab, amely valószínűleg soha nem megy ki a divatból. Hol ilyen, hol olyan fazonban, színben népszerűbb, de annyi biztos, hogy gyakorlatilag minden évszakban megéri számolnunk vele. Ami az őszt illeti, hosszú változatban a farmernadrág különösen praktikus választás lehet, hiszen mind a kifejezetten hűvös, mind az enyhéb
Hamarosan megcsípi a dér a csipkebogyót és ideje leszedni, hogy télen immunerősítő gyógyteák alapja lehessen. Nézzük is meg, hogyan tároljuk be a csipkebogyót télire?
Az amerikai nők körében továbbra is csökken a mellrák halálozási aránya, de a diagnózisok egyre gyakoribbak a fiatalabb nők körében - derül ki az Amerikai Rákellenes Társaság új jelentéséből.
Több mint 20 év telt el azóta, hogy az első Harry Potter-film a mozikba került, és világszerte meghódította a közönség szívét. A franchise eredeti szereplőgárdájában számos ikonikus színész szerepelt, köztük olyanok is, akik sajnos már nincsenek velünk − őket vettük most sorra.Dame Maggie SmithDame Maggie Smith-t mindenki imádta a szigorú professzo
Az InfoRádónak nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a még tesztelés alatt álló rakéták 12-15 perc alatt képesek elérni Izraelt. Ennél nagyobb eredményt azonban egyelőre nem tudtak felmutatni az irániak.
Az aurád megismerése segíthet abban, hogy jobban megértsd önmagad, az érzelmi állapotod, és azt, hogy hogyan léphetsz előre spirituális utadon. Ha kíváncsi vagy arra, milyen színű az aurád, és mit mond rólad, olvass tovább!
Az idősek otthonába való bekerülés, különösen szociális alapon, számos tényezőtől függ, amelyek közé tartozik az intézménytípus, a költségek, a gondozási szükséglet és a várólisták hossza. Fontos tisztában lenni azzal, hogy csak nagyon kivételes esetekben van lehetőség azonnali bekerülésre. Jellemzően több évet kell várni egy felszabaduló helyre –
Ismét rivaldafénybe kerül Joaquin Phoenix, ugyanis érkezik a Joker folytatása. Az előző részben nyújtott alakításáért Oscar-díjat kapott, köszönőbeszédében pedig az állatok nagyipari kizsákmányolására hívta fel a figyelmet. Nem ez volt ez első állatjóléti akciója, és nem is az utolsó: a vegán színész gyakran lép fel az állatok védelmében. Emlékezet
Harmincnégy évvel a német újraegyesítés után is a fizetésekben, továbbá a munkahelyek elérhetőségében jelentős különbségek vannaka nyugati és a keleti tartományok között – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
A nyár végén 5000 m2-es új telephelyet nyitott a reptéri szektor egyik meghatározó szállítmányozó cége Maglód folyamatosan bővülő, jelenleg csaknem 100 000 m2-es raktárterülettel rendelkező logisztikai parkjában. A HGL Group Hungary és a HelloParks által kötött hosszú távú bérleti megállapodás a jövőbeli bővülést is lehetővé teszi a vállalat számár
Jelentős áremelkedésre kell számítaniuk az autósoknak - drágulnak ugyanis a kötelezők és a cascok is, utóbbi mértéke helyenként 33 százalékkal is emelkedhet, így többen lemondhatják azt. A kötelezőt viszont fizetni kell: itt az emelkedés mértéke 10 százalék lehet.
2018-as megalakulása óta, a Magyar Divat & Design Ügynökség felhelyezte a divattérképre Budapestet, számos divat- és formatervezőnek segített beindítani és új szintre emelni a karrierjét, és rengeteg programot szervezett azért, hogy a világ megismerje a magyar tehetségeket és az iparágban rejlő gazdasági erőt.
A Liverpool Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 2-0-ra legyőzte szerdán a vendég Bolognát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában. Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig otthon kapott ki 3-2-re a meccset emberhátrányban záró Juventustól.
A romló demográfiai helyzet mind itthon, mind külföldön foglalkoztatja a közbeszédet. A nyugdíjrendszer jelenlegi működési elve (felosztó-kirovó rendszer, azaz a foglalkoztatottak tartják el a nyugdíjasokat) a mostani formában nehezen fenntartható és kérdéses a működésének jövője is, mivel az átlagnyugdíj egyre jobban távolodik az átlagkeresettől.
Óriási mutatvánnyal próbálta megakadályozni a külügy, hogy kiderüljön: kik kérdezhetik rendszeresen Szijjártót a nyugatinál szabadabbnak mondott magyar sajtóban.
Az egészségügyi szektor a teljes globális kibocsátás közel 5 százalékáért felelős, aminek többsége a Scope 3 kategóriába sorolható, vagyis a beszállítói láncba tartozó piaci szereplők tevékenységéhez köthető. A Schneider Electric 2021-ben hozta létre az Energize programot, amelynek célja, hogy támogassa a gyógyszeripar ellátási láncának szén-dioxid
Az eMag becslése szerint a Genius-előfizetőként történő rendeléssel a hazai vásárlók a program indulása óta összesen több mint 340 millió forintot takarítottak meg logisztikai költségeiken. Az eMag Genius szolgáltatás a Budapesten és Pest vármegyében, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyékben élő ügyfelek körében a legnépszerűbb A
Libanonnak azonnali tűzszünetre van szüksége Izrael és a Hezbollah síita milícia között – jelentette ki szerdán Nadzsib Mikáti ügyvezető libanoni kormányfő.
A nátrium-glutamátot egy japán kutató izolálta tengeri hínárból 1908-ban, majd az 1940-es években terjed el a nyugati világban mint az ételek ízletességét fokozó adalékanyag. Ma már gyakorlatilag nincs olyan élelmiszer, amiben ne lehetne ott. Szépen ívelő karrierje azonban pár évvel ezelőtt hanyatlásnak indult, ugyanis számos kutató megkérdőjelezte
Ahogy közeledünk az év végéhez, a kriptopiac izgalommal figyeli, hogy vajon a bitcoin (BTC) képes lesz-e újabb csúcsokat dönteni. A befektetők és elemzők egyaránt arról spekulálnak, hogy a bitcoin elérheti-e a hat számjegyű értéket, vagy esetleg „csak” 75 – 80 ezer dollár közé emelkedik karácsonyra. Pav Hundal, a Swyftx vezető kriptovaluta elemzője
Lógó orcák, összeráncolt szemöldökök és hunyorító szemek - gyakran az okostelefonunk állandó bámulásának köszönhetően mi is pont olyan arcot vágunk, mint a különböző hangulatjelek, amiket chatelés közben küldünk a családunknak és a barátainknak. Ez azonban hosszú távon egyáltalán nem tesz jót az arcbőrünknek, de szerencsére van rá megoldás: az emoj
Kína újrahasznosítható technológiát tesztel a világűrben. A tesztalany járművet egy felső-ausztriai űrfigyelő kapta teleszkóp-végre. A missziót titkok lengik körül.
Az új autók magyarországi piaca 8,6 százalékkal bővült az idén az első háromnegyed évben a tavalyi év hasonló időszakával összevetve, a Datahouse autópiaci adatszolgáltató adatai szerint.
A polgári jogi és a számviteli szabályozás ismeretének tükrében is felmerülnek jogértelmezési problémák a pótbefizetés visszatérítésről való lemondás adózási jogkövetkezményeivel kapcsolatban. Az érintett jogterület a társasági adó és az illeték.
Jobbára emelkedtek az árak a szerdai kereskedési napon a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a repce pedig 1,2 százalékkal drágult, ám a szójabab 0,2 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de
A magyar e-kereskedelem talán legnagyobb koponyáira csapott le a PwC. A GKID együtt nőtt fel a piaccal, kalandos útjuk volt az elmúlt bő évtizedben, volt, aki a Malévból csöppent a szakmába.
A múlt század utolsó évtizedeiben a cseresznyetermesztők óriási "felfedezése" volt a törpe vagy növekedést mérséklő alanyok megjelenése, ami megkönnyítette az intenzív cseresznyeültetvények létesítését.
Jelentős kihívásokkal kell szembenézniük az európai autógyártóknak, ami abból is tükröződik, hogy az éves előrejelzéseiket egymás után vágják vissza ezek a cégek. Az elmúlt hetekben-hónapokban annyi profit warning érkezett, hogy lassan már tényleg nem marad olyan európai gyártó, aki ne kényszerült volna a tervei visszafogására. Az elektromos átállá