Szeptember 10–12. között rendezték meg a Xxi. Országos Vízirendészeti Rendőr Járőrversenyt, melyen az ország legjobb vízirendőrei mérhették össze elméleti és gyakorlati tudásukat. Az idei, 13 csapatot felvonultató verseny házigazdája a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság volt. A verseny első napján, szeptember 10-én a 13 csapat elméleti felkész
Azt gondolnánk, csak nekünk nőknek ciki nőgyógyászhoz menni, pedig sokszor a dokikat is érik megdöbbentő, már-már bizarr dolgok. Most azt is elárulták, pontosan mik.
Az egykori szépségkirálynő kifejtette, hogy egy olyan döntést hoztak, ami radikális változást jelent az életükben. Szerettek volna minden külső hatástól mentesen, családként működni.
A hatóságok átmenetileg lezárták Észak-Olaszország egyik legfontosabb repülőterét, a Milánó – Bergamót, mivel a Ryanair landoló gépén felrobbant az egyik kerék.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy a Carinfo legfrissebb adatai alapján miként fest a hazai gépjárműpiac.
Felmérések szerint a stroke világszerte egyre gyakoribb egészségi probléma, ami nagy eséllyel rokkantságot vagy halált okoz. Szakértők most rávilágítottak arra, hogy életmódbeli változtatásokkal mi magunk is sokat tehetünk annak érdekében, hogy megelőzzük kialakulását. Nézzük, mi az, amit mindenképp iktassunk ki életünkből és mi az, amiből fogyassz
A Bikáknak romantikus élményük lehet, az Ikreknek konkrét lépéseket kell tenniük, a Rákok pedig erősek és magabiztosak lesznek. Íme, a napi horoszkóp csütörtökre.
A második negyedévben is közel 9 milliárd forintos kárt okoztak a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint, ami több mint egyötödével meghaladja az egy évvel korábbi értéket. A CIB Bank szakértői szerint a még mindig milliárdos nagyságrendű károk arra figyelmeztetnek, hogy f
"Aki Duna Párt néven alapít pártot, azt idiótának tartom" – mondta Jámbor András. Magyar Péter szerint ezen a néven szerveződnek ellene budapesti országgyűlési képviselők. Az érintettek tagadják, de úgy tudjuk: elvi szinten zajlik az ötletelés egy Gyurcsány-mentes csoportosulásról.
A magyar világbajnok kajakozó, Dudás Miki szörnyűségről számolt be Instagram-oldalán. Rokkantnyugdíjas édesapját egy benzinkútnál megtámadták és úgy összeverték, hogy kómában fekszik.
Több tanár is hiába igényelt 120 ezer forintos iskolakezdési támogatást, a tankerületek pénzhiányra hivatkozva visszautasították őket. A szakszervezetek szerint nem egyértelmű a rendelet, a Klebelsberg Központ szerint a PDSZ ismét tudatosan félrevezeti a tanárokat.
A koppenhágai repülőtérről érkezik Budapestre a legtöbb külföldi az év hátralevő részében a Kiwi.com foglalási adatai alapján. Közel háromszor annyi dán látogat hazánkba, mint tavaly. Egy másik skandináv nemzet, a svédek körében is kiugróan népszerű lesz a következő hónapokban Magyarország. Több mint kétszer annyi svéd vett hozzánk repülőjegyet, mi
A Princetoni Egyetem mérnökei emberi csontokból merített inspiráció alapján hoztak létre egy cementalapú anyagot, amely 5-6-szor ellenállóbb a sérülésekkel szemben, mint a hagyományos cement. Ez az új fejlesztés jelentős áttörést
Az egyik legújabb előértékesítés, a Flockerz ($FLOCK) berúgta az ajtót a mém érme térben. A projekt egy közösségvezérelt tokent kínál, amely FLOCK tokenekkel jutalmazza azokat, akik részt vesznek az ökoszisztéma kormányzásában. A $FLOCK tulajdonosok a vezetőülésben ülnek, és minden fontos kérdést megvitatnak, amely érinti a projekt jövőjét. Ezért c
20 év múlva 700 ezerrel kevesebb aktív korú lesz, de a korábbi trend alapján ők jóval több pénzt visznek majd haza. Csakhogy az állami munkahelyteremtés nem ennek ágyaz meg.
A jelszóvisszaállítás nemcsak időigényes, hanem költséges feladat is az ügyfélszolgálatok számára. A cikk bemutatja, hogyan csökkentheti az automatizálás a munkaidőt és a költségeket, miközben javítja a munkavállalói elégedettséget.
Az új autók magyarországi piaca 8,6 százalékkal bővült az idén az első háromnegyed évben a tavalyi év hasonló időszakával összevetve, a Datahouse autópiaci adatszolgáltató adatai szerint.
A Liverpool Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 2-0-ra legyőzte szerdán a vendég Bolognát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában.
Boris Johnson az első volt magas rangú kormányzati tisztviselő, aki nyilvánosan beszél arról, hogy mi lehetett Ii. Erzsébet királynő halálának oka. A volt brit minisztrerelnök szerint az uralkodó csontrákban szenvedett.
A legnagyobb ellenzéki párt elnöke és az ÖT című műsor sztárja a pár éve Magyar Péter általa vezetett Diákhitel Központ ügyeiről készült KEHI-jelentés miatt esett egymásnak.
Borult, esős idő várható csütörtökön. Átmeneti csapadékszünetekre a nap első felében van inkább esély, majd újra sokfelé erősödik a csapadék intenzitása, nagyobb mennyiség a nap második felében hullhat.
Dudás Miki szerdán közölte a borzalmas hírt a közösségi oldalán. Az édesapját megtámadták egy benzinkútnál, ami után kórházba került, most pedig kómában fekszik. A kajakozó azt írta, hat bokszoló verte össze az apját. Dudás most arról számolt be, hogy az atrocitás pedig egy pletykából indult. Azt is elárulta, hogy az édesanyja egy hónapja sír és ny
Nagy nevek tömegével, és erős szakmai programmal készülünk az október 10-i Portfolio Energy Investment Forum 2024 című konferenciánkra, amely során összesen hat szekcióban, mintegy ötven előadóval és panelbeszélgetés résztvevővel járjuk körbe az energetikai szektor rengeteg fontos kérdését. Még nem késő regisztrálni a rendezvényünkre, amelynek prog
Nyírbogát fideszes polgármesterének egy munkatársáról azt állítják, autóba rejtett kamerával rögzítette, kik mentek el a Tisza Párt szervezetének alakuló ülésére.
Szerdán két személyt vittek be kivizsgálásra Hamburgban, mert felmerült a gyanú, hogy Marburg-vírussal fertőződtek meg. A helyi hatóságok tájékoztatása szerint az egyikük egy ruandai kórházban dolgozott, ahol Marburg-vírussal fertőzött betegeket is kezeltek.
A hosszú Covid szindrómában szenvedők nem tudnak teljes mértékben visszailleszkedni a társadalomba, a betegségből visszamaradt tünetek megnehezítik az iskolába járást, munkavégzést és a társas kapcsolatokra is hatással vannak - írta az NlTimes című holland hírportál a holland közegészségügyi intézet (RIVM) kutatására hivatkozva.