Nem kell választani aközött, hogy valaki magyar vagy osztrák nyugdíjat kapjon, egyszerre mindkét országtól is érkezhet a pénz a számlára. Sajnos dolgozni azért kell az osztrák nyugdíj eléréséhez, de sokkal kevesebbet, mint ahogy azt gondolnád.
Videónkból kiderül, hogy telefonos csalók áldozata kereste fel ügyfélszolgálatunkat. Persze eleinte még nem is tudta a rászedett hölgy, hogy átverték. Vigasztalhatja a tudat: Ma már ritkán használt módszert alkalmaztak a bűnözők. A magát nigériai hercegnek, vagy a nigériai herceg ügyvédének kiadó csalások ma már nagyon ritkák. Az e-mailek hőskorába
Matthew Perry halála kapcsán új fejlemények láttak napvilágot. Az ügyben vádolt egyik orvos, dr. Mark Chavez bűnösnek vallotta magát a Los Angeles-i bíróságon, s így akár tíz év börtönbüntetésre is számíthat. A Perry halálával kapcsolatos ügyben eddig öt személy ellen emeltek vádat, köztük két orvos és a színész asszisztense ellen.
Jelentős nemzetközi és hazai tényezők együttes hatása gyengítette a forintot, amely másfél éves mélypontra süllyedt, átlépve a 400-as szintet az euróval szemben. A nemzetközi geopolitikai feszültségek, az amerikai jegybanki jelzések és a romló piaci hangulat továbbra is nyomást gyakorol a magyar devizára. A forint árfolyamának alakulása fontos tém
Az ÖAMTC kedd délután bejelentette, hogy a délkeleti autópályán (A3) Ebreichsdorf közelében meghalt egy tapasztalt kollégájuk. Az Osztrák Autklub honlapján gyászolja tragikusan meghalt munkatársát. Képernyőfotó. "Nem tudjuk elhinni, hogy ma reggel elvesztettünk egy régi kollégát és jó barátot. Gondolataink a rokonaival és barátaival járnak ezekben
Diplomáciai segítséggel mintegy 100 amerikai állampolgár és családtagjaik hagyták el Libanont - közölte a washingtoni külügyminisztérium szóvivője szerdán.
Az Európai Unión kívülről érkező legális vendégmunkások munkavállalását, valamint a menedékkérők azonosítási eljárását is szigorította az olasz kormány törvényerejű rendelete, amelyet szerdán fogadtak el.
Melyik betegséget terjeszti a Magyarországon újonnan megjelent hyalomma kullancs? Milyen betegség az afta és milyen fertőzés felel az övsömör kialakulásáért. Te vajon tudod, milyen eredetű betegség a rettegett Lyme-kór vagy a rühesség, ami nem csak az állatokat, hanem az embereket is érintheti? Töltsd ki a Pénzcentrum egészségügyi kvízét és tanulj
Korunk legnagyobb innovátorait többek között az is összeköti, hogy a valódi hatás elérése érdekében céltudatosságuk már egy vállalkozói ambícióval is párosul. Az egyedi ötletekre mindig van kereslet a Red Bull Basement versenyében, a márka pedig lehetőséget biztosít a fiatal gondolkodóknak egy olyan együttműködésre, ahol személyes fejlődési lehet
A legnehezebb ellenfelét, az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurt fogadja a Ferencváros csütörtökön a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
Az író nemrég megosztotta az Intermezzo munkálatai alatti olvasmánylistáját. A szépirodalom és a filozófiai traktátusok mellett Sally Rooney sakkelemzésekkel is rengeteget foglalkozott.
Sok esetben mi sem vagyunk tisztában azzal, hogy egy adott, veszteséggel járó folyamatban éppen mit érzünk, mert egyik pillanatban ürességet, utána megtölti a mellkast a szomorúság. A vidám pillanatokat meg talán visszautasítjuk egy gyászfolyamat során, hiszen kavarognak a gondolatok és pillanatok alatt megérkezik a kritikus énünk a jól irá
A görcsös hasi fájdalom a legtöbbször ártalmatlan és átmeneti, de egyes esetekben muszáj orvosi segítséget kérni. Hogyan tehetünk különbséget az ártalmatlan és a komoly hasfájás, hasi görcs között?
Már nem csak aggodalom, hanem nyilvánvaló tény, hogy a gyermekek korábban érnek el bizonyos mérföldköveket életük során és a kamaszodás ideje is előretolódott. Mennyiben szólnak ebbe bele a modern szokások?
A következő videón megrázóan alacsony IQ-szintet láthatnak, s mindenki csak a saját felelősségére nézze végig. Budapesten egy autós előzgetett, szabálytalanul akart besorolni, illetve agresszív magatartást tanúsított a közlekedés során. Amikor pedig egy másik autós nem engedte be maga elé, feldühödött és követni kezdte...
Az énekes és felesége a Meglepetés magazinnak adtak páros interjút, melyből egyebek mellett az is kiderül, hogy szüleik intő példája miatt még erősebbé vált amúgy is eltéphetetlenül szoros kötelékük.
Oroszországban az egy évvel korábbihoz képest 32,3 százalékkal, 156 ezer 989-re emelkedett az új személygépkocsik és könnyű haszongépjárművek (LCV) eladása szeptemberben. Augusztushoz képest az eladás ugyanakkor 0,9 százalékkal csökkent - áll az orosz ipari és kereskedelmi minisztérium szerdai közleményében.
Ma reggel az ázsiai tőzsdéken alapvetően felemás a hangulat, nagy negatív fordulat látható azonban a kínai ingatlanfejlesztőknél. Európában ezt követően rossz a hangulat, míg Amerikában kisebb esés várható. Gazdasági esemény szempontjából idehaza nem várható fontosabb közlés, külföldön azonban az amerikai elbocsátások alakulására lesz érdemes figye
Jön az újabb ciklon, ami a Cassandra nevet kapta. Ehhez a légörvényhez is a bőséges csapadék fog kapcsolódni, ami biztosan akadályozni fogja a mezőgazdasági munkákat is.
Biztonsági szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a Google Playen elérhető, két ingyenes appban a Necro nevű trójai vírus rejtőzhet. Ha te is letöltötted ezeket a fertőzött alkalmazásokat, azonnal töröld őket, majd ellenőrizd a készüléket egy vírusirtó programmal.
Tarjányi Péter az Index Frontvonal című műsorának legfrissebb adásában többek között arról beszélt, hogy Ukrajna óriási bajban van, és nemcsak anyagilag, hanem a fronton is, illetve arra is kitért az atomfegyverek bevetése kapcsán, hogy szerinte Oroszország az utoltó utáni jelzést küldhette.
A Direkt36 megszerzett egy hivatalos iratot, amely szerint az állami források segítségével is meggazdagodott Matolcsy Ádám egy 3,5 milliárd forintos villát bérelt Dubajban. Ez egy olyan ingatlan, amelyet úgy hirdetnek, hogy legalább nyolc fürdőszobája van, és privát tengerpart is jár hozzá.