2024. október 8. kedd

okt. 8
11:00
Vége a rózsaszín elektromosálomnak, mi jön most? (Demokrata)
Mekkora a baj valójában, és jön-e akkora válság, ami maga alá temeti a hazánkban épülő akkumulátorgyárakat?
okt. 8
11:00
Összeomlott a forint: Kitört a pánik, roham indulhat a pénzváltóknál (Nyugati Fény)
Meglesz a böjtje a gyengülésnek.
okt. 8
11:00
Ellepték Lovasberényt a tengerészeti nyomozószolgálat különleges ügynökei (Magyar Nemzet)
Hazánkban forog a nagy sikerű Ncis-sorozat.
okt. 8
11:00
Vigyázat, óriási veszély: a mesterséges intelligencia lehallgathatja a munkahelyi beszélgetéseidet (naphire.hu)
Nagyon vigyázni kell azzal az innovatív irodai technológiával, amely a mesterséges intelligenciát használja, ugyanis képesek vele lehallgatni a munkahelyi pletykákat és beszélgetéseket. Sajnos fennáll a veszélye annak is, hogy a technológia kiszivárogatja a céges titkokat.
okt. 8
11:02
Magyar Péter népszerűsége elindult a lejtőn (Magyar Nemzet)
Egyre kevesebben kíváncsiak a baloldal új megmondóemberére.
okt. 8
11:03
Lefoglalták Vitézy Dávid nagybátyjának budai villáját: hajléktalanná vált az egykori milliárdos (Blikk)
Piacra ugrott ki, míg főtt a leves Vitézy Tamás, de mire visszaért a bevásárlásból, a vállalkozó több száz millió forintot érő budai házát lefoglalták a végrehajtók. Vitézy Tamás egykor kormányközeli üzletemberként a száz leggazdagabb magyar listáján is szerepelt, most – elmondása szerint – gyakorlatilag hajléktalanná vált, úgy véli, a Jellinek Dán
okt. 8
11:06
Két barátnő alapított kiadót, hogy felnőtteknek és gyerekeknek készítsenek art bookokat (Könyves Magazin)
A 2024 őszén két kiadvánnyal induló Két Hold Kiadó fő célkitűzése, hogy művészi, felnőtteket is megigéző képeskönyveket jelentessen meg.
okt. 8
11:06
Hamarosan hiperszonikus utasszállítóval utazhatunk, mutatjuk, mit hoz az áttörés (Travelo)
Már próbarepülésre készül.
okt. 8
11:06
Hajléktalanszállóra kerültem terhesen, rettegéssel telik minden napom (Promotions)
Senkinek nem kívánom, amit át kell élnem.
okt. 8
11:06
Több tízmillárdos kárt hárított el idén a NAK védrendszere (Növekedés)
Idén is védte a jégkároktól a mezőgazdasági, lakossági, közületi értékeket a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által üzemeltetett országos jégkármérséklő rendszer. A jégveszélyes felhőkbe ezüst-jodidot juttató talajgenerátorokat az április 15. és szeptember 30. közötti védekezési szezonban 93 napon, összesen közel 188 ezer üzemórára kellett bekap
okt. 8
11:06
Gyújtópalackokkal támadtak a tüntetők Albániában (Magyar Nemzet)
A volt miniszterelnök az ellene indított vizsgálatot és a letartóztatását Rama miniszterelnök politikai nyomásgyakorlásának nevezte.
okt. 8
11:06
Becslések szerint kétezer nevelőszülő hiányzik a gyermekvédelemből (Hungarianpress)
Országszerte 280-300 újszülött töltötte élete első hónapjait kórházban, mert szülei elhagyták. A miskolci Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei központi kórházban olyan sok elhagyott baba él, hogy létrehoztak egy, a csecsemőosztályt tehermentesítő babaotthont – írja a Népszava. Tóth István, a borsodi intézmény orvosigazgató-helyettese azt mondta a lapnak:
okt. 8
11:06
Magyar Péter öccse fizetési listán volt a Diákhitel Zrt.-nek dolgozó PlanB Kft.-nél (Media1)
Lapunk megtudta, hogy épp akkor volt Magyar Péter öccse, Magyar Márton a PlanB Magyarország Kft. munkatársa, amikor a PlanB a Magyar Péter vezette Diákhitel Zrt. beszállítója volt. Lapunk érdeklődésére ezt Magyar Péter és Magyar Márton is elismerte, de egyikük sem lát furcsát az egybeesésben.
okt. 8
11:06
Már az enyhe covid is komoly memóriazavarokat okozhat a fiataloknál (EgészségKalauz)
A legújabb vizsgálatok eredményei nem túl bíztatóak.
okt. 8
11:12
Történelmi pillanat: megvalósult az első magyar gépipari beruházás Kínában (vg.hu)
A 77 Elektronika csoport által alapított vállalatnak köszönhetően.
okt. 8
11:12
Olaszország is versenybe szállna a kínai Dongfeng befektetéséért (Magyar Hírlap)
Szinte biztosan hátrányba kerül a döntéshozóknál.
okt. 8
11:12
Ehető tanösvény is nyert az idei Föld bajnokai pályázaton (Telex)
Idén is fantasztikus projektekkel álltak elő a magyarországi óvodák és iskolák annak érdekében, hogy közelebb hozzák a gyerekeket a természetvédelemhez, a környezettudatos gondolkodáshoz.
okt. 8
11:12
Őszi hajhullás: mi okozza, és mit tehetünk ellene otthon? (EgészségKalauz)
A hajgyógyász segítségével összegyűjtöttük, milyen tényezők okozzák a hajproblémákat, és otthoni körülmények között hogyan orvosolható a haj gyengülése, ritkulása.
okt. 8
11:14
Mégis Katalin hercegné volt II. Erzsébet kedvence (Magyar Hírlap)
Még a néhai királynő meghívását is visszautasította.
okt. 8
11:15
Leáldozóban van a 7 üléses autók iránti kereslet (Piac és Profit)
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője kiderítette, melyek a legnépszerűbb, 7-9 üléses használt autók. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával vett, 3 éves elidegenítési tilalommal terhelt modellek egyértelműen megjelentek a másodpiacon, de tavaly óta jelentősen csökkent irántuk az érdeklődés.
okt. 8
11:15
Bernáth Tamás: Irány a Nyugat-Balkán! (Portfolio)
Van hat ország a közvetlen szomszédságunkban, amely még nem tagja az Európai Uniónak. Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Albánia, Észak-Macedónia, Koszovó és Montenegró együtt alkotja a Nyugat-Balkánnak nevezett régiót. Meggyőződésem, hogy nem szabad elszalasztanunk a történelmi lehetőséget, amelyet ez a térség kínál Magyarország külpiaci fejlődése szám
okt. 8
11:15
A romániai nagykoalíció felbontását jelentette be kisebbik kormánypárt elnöke (ProfitLine)
Hatalmi visszaéléssel vádolta meg a Marcel Ciolacu román miniszerelnök által vezetett Szociáldemokrata Pártot (PSD) és bejelentette a bukaresti nagykoalíció felbontását hétfőn Nicolae Ciuca, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
okt. 8
11:15
Varga Mihály: A pénzügyminiszterek döntéseinek hozzá kell járulniuk Európa ellenálló képességének javításához (hirado.hu)
A pénzügyminiszter reményét fejezte ki, hogy a pénzügyminiszteri tanácsülés megbeszélései, valamint döntései egy erősebb és ellenállóképesebb Európát eredményeznek.
okt. 8
11:15
Izrael szárazföldi hadműveleteket kezdett Libanon délnyugati részén (444.hu)
Az akciót helyi jellegűnek és korlátozottnak minősítették.
okt. 8
11:18
Mérgező lehet a népszerű konyhai eszköz: ha te is vettél belőle, semmilyen körülmények között ne használd (Femcafe)
Primer aromás aminok kioldódása miatt lyukacsos szedőlapátot hívott vissza a forgalomból a Household DEPO Kft. – hívta fel a lakosság figyelmét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
okt. 8
11:18
Eljárás indult az energiaitalok reklámjai miatt – ezek az okok (vg.hu)
A GVH valószínűsíti, hogy megtévesztették a fogyasztókat.
okt. 8
11:18
"Magamévá tettem a mantrát, hogy ha hülye vagy, gyereket szülsz" – Gryllus Dorka és Kőváry Katalin az anyaságról (Könyves Magazin)
Az Ezt senki sem mondta! podcast második évadának vendége ezúttal Gryllus Dorka színész és édesanyja, a Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró és dramaturg, Kőváry Katalin volt. Ott Anna kérdezte őket a gyerekvállalásról, az anyaság és a szakmai élet összeegyeztetéséről, családi mintákról és az apák szerepéről.
okt. 8
11:18
Kárpáti Rebeka pánikol közelgő 30. születésnapja miatt (BorsOnline)
Közösségi oldalán válaszolt a rajongói kérdésekre.
okt. 8
11:18
Fónagy: a kormány nem tudta, hogy Mészáros Lőrinc bankja hitelez a spanyol szélsőjobboldali Voxnak (SzMo)
Az államtitkár szerint kizárólag üzleti alapon születhetett döntés arról, hogy 9,2 millió eurós hitelt kapjon a Vox az MBH-tól. Fónagy János szerint erről a kormány semmit sem tud.
okt. 8
11:18
Azért akadnak örömteli hírek is (Magyar Hírlap)
Nem lesz drasztikus áremelkedés.
okt. 8
11:18
Varga Mihály reméli, hogy a megbeszélések egy erősebb Európához vezetnek (Demokrata)
Az uniós pénzügyminiszterek olyan fontos témaköröket vitatnak meg, mint a helyreállítási alap, illetve Ukrajna finanszírozása.
okt. 8
11:18
1 perc BizNess: a 40. hét legfontosabb üzleti hírei (videó) (Üzletem)
A Kavosz hírösszefoglalója a magyar vállalkozóknak.
okt. 8
11:18
Szigorítja az Energiaügyi Minisztérium, mennyit lehet kibocsátani az akkugyártás egyik fontos vegyszeréből (Telex)
Az NMP határértékét köbméterenként egy milligrammban határozták meg.
okt. 8
11:18
Kitört a botrány: megszöktette a láthatáson nála lévő kislányát a magyar sztár (naphire.hu)
Mary Zsuzsi Dobos Attilától született lánya elárulta, hogy a szülei különböző házasságából egy édes és hét féltestvére van, mégis egykeként nevelkedett. Angéla őszintén mesélt arról, hogy kiskorában az édesapja mi miatt szöktette meg, illetve mi okozhatta az édesanyja halálát.
okt. 8
11:18
MagSafe-szerű töltést kaphat a OnePlus 13 (Android Portál)
A pletykák szerint a OnePlus 13 lehet az első Android zászlóshajó, amely MagSafe-szerű töltést kap. Ez az Apple által bevezetett technológia mágneses töltési rendszert használ, amely lehetővé teszi az egyszerű és stabil vezeték nélküli töltést a telefon hátulján található mágnesek segítségével. A OnePlus lépése azért jelentős, mert eddig ez a techn
okt. 8
11:18
Heti 90 órát dolgozott, hogy pénzt gyűjthessen álmai megvalósításához, mára milliárdos (PhoneBazis)
Todd Graves és Craig Silvey valószínűleg nem számított arra, hogy egy csirkefalatokra épülő étterem koncepciójával alig állják meg a helyüket az LSU (Louisiana State University) üzleti karának startup-kurzusán — vagy hogy banki hitelkérelmeiket sorra elutasítják. Ám az ötlet, amely később Raising Cane’s Chicken Fingers néven vált ismertté, most Gra
okt. 8
11:18
Poklot mindig könnyebb írni, mint paradicsomot (kultura.hu)
Lét és idő, lét és írás – lehetnek ezek a terminusok fogalompárok is, ha életünk idejére az önmeghatározás lehetőségeként tekintünk, ha létünk valamely művészi tevékenység által meghatározott, vagy ha élettörténetünk sorseseményeit írással próbáljuk értelmezni és mások számára befogadhatóvá tenni. Joggal tesszük fel a kérdést, vajon milyen élénkség
okt. 8
11:21
Nagy szigorítás lépett életbe itthon (Infostart)
Szigorúbb károsanyag-kibocsátási határértékeket vezet be a kormány: a rákkeltő, a génkárosító, a magzatkárosító anyagokat és bizonyos nehézfémeket, a nikkelt, a kobaltot és a mangánt érinti a korlátozás - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatorna műso
okt. 8
11:21
Rekordszámú japán cég csődölt be az áremelkedések miatt (Portfolio)
A japán vállalatok körében jelentősen megnőtt a csődök száma az elmúlt hat hónapban, ami 2013 óta a legmagasabb érték. A növekvő költségek, különösen az infláció és a munkaerőhiány, komoly kihívások elé állítják a cégeket. Az építőipar, a feldolgozóipar és a kiskereskedelem a leginkább érintett ágazatok - írta meg a Bloomberg.
okt. 8
11:21
Hamász-vezető: Főnixmadárként fog feltámadni a palesztin szervezet (hirado.hu)
Mesaal az interjúban azt mondta: nem lát lehetőséget a békére mindaddig, amíg Benjámin Netanjahu van kormányon Izraelben.
okt. 8
11:21
Vigyázz, ezek a tökök mérgezők - Íme, a tökszezon legfontosabb tudnivalói! (Ripost)
Segítünk eligazodni a tökfajták között!
okt. 8
11:24
Jó hír érkezett: jelentős többlettel zárt a magyar költségvetés (vg.hu)
A magyar költségvetés szeptember végén 234,2 milliárd forint többlettel zárt.
okt. 8
11:24
Két éve hazaküldték az X-Faktortól, Tóth Andi nem hitte el, hogy ezt tették vele, miután meghallotta a hangját (Glamour)
Nagy visszatérők is színpadra léptek az X-Faktor múlt heti adásában, köztük Csuka Mónika, aki valósággal felrobbantotta a stúdiót fenomenális hangjával. Tóth Andit teljesen lenyűgözte az énekesnő előadása, akit két éve már kiejtettek a mentorok.
okt. 8
11:24
Felfegyverzik a magyar harci repülőgépeket, lézerfegyvereket is kap a Gripen (Magyar Nemzet)
Ritkán látható felvételeket tett közzé a Magyar Honvédség.
okt. 8
11:24
Ez a vonat elment: százmilliárdot vonhat ki a kormány az állami bevásárló cégből (Forbes)
Nagy Mártonék tőkét vonnak ki a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-ből, alaptőkéjét névértéken másfél milliárd forinttal szállítják le.
okt. 8
11:24
Egyre nagyobb bajban a Stellantis, állnak az eladatlan autók raktárakban (Autószektor)
A Stellantis körül csak nem akar elülni a por és kátyúból kátyúba gurul bele a konszern kocsija. Az elmúlt hetekben derült ki, hogy új vezérigazgatót keresnek Carlos Tavares helyére, úgy, hogy a portugál CEO-nak 2026-ig tart a szerződése. Az ujjmutogatás pedig csak ezután kezdődött. Rengetegen Tavarest okolták a Stellantis eladásainak visszaeséséér
okt. 8
11:24
A Claas eladja Indiai leányvállalatát (Magyar Mezőgazdaság)
A mezőgazdasági gépeket gyártó Claas székhelye az észak-rajna-vesztfáliai Harsewinkelben található, de világszerte globális vállalatként működik. A cég nemrég meglepetést okozott egyik leányvállalatának eladásával.
okt. 8
11:24
Felvették a technológia által diktált tempót a pénzügyi vezetők (Üzletem)
"A ma pénzügyi vezetője nagyon büszke a csapatára, illetve azokra az innovatív megoldásokra, amelyeket az elmúlt években fejlesztettek ki úgy, hogy közben éppen az Erp-rendszer jelentős változásának számviteli és pénzügyi vetületeit is menedzselni kellett."
okt. 8
11:24
Győr új polgármestere az Alkotmánybírósághoz fordul, hogy az kimondja, törvénytelen a "bosszú szmsz" (Telex)
Korábban túlhatalma volt a polgármesternek, most semmit sem hagytak neki az szsmsz-módosítással, folglalta össze a saját helyzetét Pintér Bence, Győr új városvezetője.
okt. 8
11:24
Csermely Ákos: ″Lehet-e a mázzal sakkban tartani embereket?″ (Digital Hungary)
Az alakoskodást, ″csak a máznak élünk″, mint a PR szakma egyik legnagyobb visszatartó erejét írta le előadásában Csermely Ákos, az Internet és Digital-Media Hungary konferenciasorozat megálmodója és főszervezője. Idén, az Internet Hungary 25. jubileumi eseményén a színpadon állva kifejtette, hogy hitelességre és őszinteségre van szükség ahhoz, hogy

Keresés