Justin Timberlake régóta ismeri a nőt, akivel letartóztatása előtt volt, illetve maga a nő próbálta meggyőzni a rendőröket, hogy ne emeljenek vádat a sztár ellen ittas vezetés miatt.
– Ha még mindig a Fehér Házban lennék, ez a háború nem robbant volna ki – fordította saját magára a figyelmet Donald Trump azon a megemlékezésen, amelynek az izraeli háború első évfordulójáról és az azóta is rabságban sínylődő túszokról kellett volna szólnia.
A napokban bejelentette visszavonulását Andrés Iniesta, a XXI. század első (lassan) negyedszázadának egyik legkiválóbb középpályása. Nem csak korábbi klubtársai és klubjai, de a riválisok is tisztelegnek előtte. Kevés futballista játéka változtatta meg a világ legnépszerűbb sportágát – az övé igen.
"Ha Mark Rutte és Robert Fico között kell választani, hogy kinek az oldalára állunk, ebben az ügyben természetesen a szlovák miniszterelnök álláspontja áll hozzánk közel" - jelentette ki Szijjártó Péter a kérdésünkre Ukrajna NATO-csatlakozása kapcsán egy mai magyar-szerb sajtótájékoztatón.
A mai vidékeket járva már aligha hihetnénk, hogy bizony voltak olyan idők, amikor egész Északkelet-Európát egybefüggő erdős terület borította. Amikor még zöldellő lombok tömegében úszott a táj, és a teremtés csúcsai nem az emberek, hanem a bölények, hiúzok és farkasok voltak. Itt élte túl a történelem évszázadait kontinensünk utolsó őserdeje is, am
A Bitcoin támogatóinak előrelátása most kifizetődik, hiszen a végtelen valuta iránti bizalmuk mára meghozta gyümölcsét. Egy milliárdos, aki még akkor vásárolt Bitcoint, amikor annak értéke mindössze 5 dollár volt, most felfedte azt a négy altcoint, amelyeket hosszú távon meg kíván tartani. Bár továbbra is tart Bitcoint befektetési célból, úgy véli,
"Anya, meg fogok halni? - ezt kérdezte a northamptonshire-i tinilány óriási fájdalmai közepette. A kórházban szinte ignorálták, és a vérmérgezésbe belehalt, amire nem kapta meg időben a megfelelő kezelést.
Jennifer Lopez egy félmeztelen diszkógömbnek öltözött, és be is próbálkozott rucijában egy párkapcsolatban élő színésznél. Nem jött be, az internet most a férfi korrekt reakcióján éljenez.
A paradicsomban járt, mégis a poklot tapasztalta meg egy magyar turista Balin. Lovász-Vörös Gerda a napokban tért haza az egzotikus turistahelyszínről, sokkal később, mint ahogy eredetileg tervezte. A fiatal nő ugyanis elkapta a rettegett dengue lázat – annak is a vérzéses változatát –, amit csonttörő láznak is neveznek, mert a beteg olyan fájdalma
Magyarország blokkolja az Európai Bizottság által Ukrajna háború sújtotta gazdaságának támogatására javasolt 35 milliárd eurós hitel folyósítását. Orbán Viktor kormánya korábban többször blokkolta az oroszellenes EU-s szankciókat is. A hitel egyébként az orosz központi bank lekötött eszközeinek váratlan nyereségét használja Kijev támogatására, az E
A Nébih fejlesztésével az idei évtől az őstermelői tevékenységet igazoló hatósági bizonyítványt a gazdálkodók már néhány gombnyomással előállíthatják maguknak az elektronikus őstermelői nyilvántartásból (e-Őcsi) - ismertette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
A felnőtt magyar lakosság kétharmada vásárolt már használt terméket, elsősorban spórolási szándékkal. A Reacty Digital használt termékek piacát vizsgáló kutatásából kiderült, hogy itt is van félnivalója a hazai közvetítő oldalaknak a külföldi szereplőktől, még akkor is, ha az áru Magyarországon belül cserél gazdát. A használt termékek piaca virágzi
Az elmúlt években a kriptovaluták piacán számos jelentős változás következett be, különösen a szabályozások szigorodása miatt. Egy nemrégiben készült jelentés rávilágít arra, hogy 2024-ben a privát kriptopénzek, mint például a Monero (XMR) és a Dash (DASH), jelentős mértékben kerültek eltávolításra a központosított tőzsdékről. Ezek a delistázások ú
A város ipari negyedében egy magánvállalkozás épületére mértek csapást, a legutóbbi információk szerint 21-en sérültek meg, köztük egy 16 éves tinédzser, de a romok alatt még lehetnek emberek.
A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacára tavaly bevezetett STRT Holding Zrt. mára a hazai startup befektetések 66 százalékában vesz részt. A Balogh Petya nevével fémjelzett vállalat most a Kürt Akadémia oktatási ágának megvásárlásával bővíti oktatási profilját – derült ki a társaság mai sajtótájékoztatóján.
Ha szeretnél szuper formában lenni nyáron, nem elég csak az edzésre odafigyelned. Az étkezéseden is alakítanod kell, ebben pedig nagy szerepet játszik az, hogy mit iszol napi szinten. A vízfogyasztás mellett a teákra is érdemes hangsúlyt fektetned, ha szeretnél leadni az elkövetkező időszakban pár kilót. Ezek segíteni fognak benne!
Vérampullák szóródtak szét a Mosonmagyaróvár és Esztergom között. A helyi sajtó szerint több mint száz kémcső esett le egy teherautóról kedden reggel, míg az az 1-es és a 10-es főúton haladt.
Magyar Péter, a DHK vezérigazgatója több üzleti megállapodást is kötött öccse vállalkozásával, a PlanB-vel. Egyik ilyen szerződés keretében a cég egy 14 millió forintos faültetési nyereményjátékot bonyolított le, míg másik alkalommal a Miniszterelnökség számára kommunikációs tréningeket tartottak. Ezek a szerződések felvetik a nepotizmus és az össz
Hetven korszerű, környezetbarát, alacsonypadlós, légkondicionált, teljesen elektromos meghajtású autóbusszal bővül a budapesti járműpark 2026 tavaszától - közölte a Budapesti Közlekedési Központ csütörtökön az MTI-vel.
Kerekes Bence minden bizonnyal a legkitartóbb magyarok közé tartozik, számos alkalommal bebizonyította, hogy nem ismer lehetetlent. Ezt igazolja az eddig lefutott több, ultra távú terepfutóverseny és minden expedíció, amelyen részt vett: legyen szó akár a világon elsőként megmászott pakisztáni Bondit Peak csúcsról, a 2023-ban Klein Dáviddal közös B
"MG3 Hybrid+ mérföldkövet jelent az MG hajtáslánc-fejlesztésében: az új modell egyszerre kínál praktikumot és hatékonyságot a vásárlóknak. Városra optimalizált mérete meglepően erős belsővel párosul." – írta a gyártó. Az MG3 a kategória legdinamikusabban gyorsuló B-szegmensbeli hibrid modellje, a 0-100 km/órás gyorsulási idő 8,0 másodperc. Az autóp
A szegediek egyik kedvenc helyét egy testvérpár üzemelteti: Léhy Blankának és Léhy Barbarának eredetileg semmi közük Szegedhez, de most már a világ összes pénzéért se költöznének el innen. Nagyon megszerették a várost, és persze ide köti őket saját helyük, a Kelesztő – Süti nem süti, - ami egy reggeliző és egy cukrászda egyben.
Ennyi volt a jó idő... Figyelmeztető előrejelzés lépett érvénybe több vármegyére is szerda éjfélig. Kedden az Észak-Dunántúlon néhol előfordulhat egy-egy erősebb széllökés. Szerdán pedig a déli, délnyugati megyékben egy-egy zivatar sem kizárt, ugyanis egy felhő- és csapadéksáv halad el Magyarország felett.
Vitézy Dávid arra kéri a főpolgármestert, hogy vonja vissza az InfoRádióban tett nyilatkozatát, amely szerint nincsenek további forgalomcsillapítási tervei. Karácsony Gergely közölte, most azért nincsenek újabb elképzelései, mert először az elmúlt ciklusban elfogadott terveket szeretné megvalósítani.