Uma Thurman jó ideig hazánkban forgatta a Ballerina Overdrive című akcióthrillert. A bájos színésznő mindenkivel kedves és barátságos volt, sztárallűrnek nyoma sem látszott. Erről számolt be Bódis Richárd is, aki nemcsak találkozott vele, hanem rendbe is hozta a frizuráját, miután azt korábban alaposan elrontották. Ráadásul sietnie kellett, mert a
Orbán Viktor mai, strasbourgi sajtótájékoztatójának elejére Gyekiczki Márton DK-s önkormányzati képviselő hozott némi nem várt közjátékot. A fiatal politikus berohant a miniszterelnökhöz, majd hangosan azt kérdezgette, "mennyiért árulta el a hazát" a miniszterelnök, majd kivezették. Nem kellett sokáig várni, már Orbán Viktor is reagált a történtekr
A 2024-es év eddigi eredményei is megerősítik, hogy a SZÉP Kártya kiemelt szerepet játszik a magyar családok pénzügyi eszköztárában, támogatva gondtalan pihenésüket, miközben a hazai turisztikai- és vendéglátóipart is erősíti a kereslet növekedésén és a fogyasztás bővülésén keresztül.
A Caykur Rizespor magyar védője, Mocsi Attila nem került be az októberi NL-meccsekre készülő válogatott keretébe. A 24 éves játékos az M4 Sportnak adott telefonos interjút, melyben többek között szóba került török csapatának gyenge szezonrajtja, illetve arra is kitért, milyen fontos számára a válogatottság.
Karsai Dániel alkotmányjogász, aki a gyógyíthatatlan ALS betegségben szenvedett, szeptember végén halt meg. Élete végéig küzdött azért, hogy Magyarországon törvényes legyen az életvégi döntés. Sokan kísérték végig a törekvéseit, köztük ápolója, Márkovics Ákos is, aki nemrég interjút adott arról, hogyan élte meg az elmúlt másfél évet Karsai Dániel m
Látszólag tökéletes a házasságuk, legalábbis, ami a nyilvánosság előtt való megjelenésüket illeti. George Clooney és Amal Clooney több mint egy évtizede igazi álompár, az asztrológus azonban izgalmas mélységekre és magasságokra mutatott rá, amikor közelebbről is vizsgálni kezdte a pár asztrológiai képletét.
A tejkaramella vagy a sós karamell olyan mennyei finomság, aminek ellenállni nem lehet. Az égetett cukortól, a belőle készült krémtől vagy szósztól minden sütemény és desszert csak még különlegesebb lesz.
Orbán Viktor mai, strasbourgi sajtótájékoztatójának elejére Gyekiczki Márton DK-s önkormányzati képviselő hozott némi nem várt közjátékot. A fiatal politikus berohant a miniszterelnökhöz, majd hangosan azt kérdezgette, "mennyiért árulta el a hazát" a miniszterelnök, majd kivezették. Nem kellett sokáig várni, már Orbán Viktor is reagált a történtekr
"Az sehol sincs beírva, hogy én mint magyar miniszterelnök be kell hogy fogjam a számat" - jelentette ki Orbán Viktor, aki Strasbourgban azt mondta: nem egy ikon, egy "egyszerű vidéki fickó" - szabadságharcosok pártja az övék - aki az országát szolgálja, és akit Soros György tett híressé. De az EU egységéről, az ukránokról, a tűzszünetről, a hollan
Karsai Dániel alkotmányjogász életének 48. évében hunyt el, miután gyógyíthatatlan ALS betegségben szenvedett és élete végéig küzdött a kegyes halál engedélyezéséért. Ebben a nagyon nehéz, de fáradhatatlan munkában sokan kísérték végig, köztük ápolója, segítője , Márkovics Ákos is, aki nemrégiben egy interjú keretében vallott arról, hogyan élte meg
Még október második fele is nagyon sok turistát csábít Európa egyik legmelegebb vizű tengerpartjaira Ciprus szigetén. A fapados légitársaságok a larnacai repülőtérre, tehát az EU-hoz tartozó déli területre ontják a vendégeket, a törökök pedig saját flottájukkal a sziget északi részét közvetlenül érik el.
Huszonévesen az első komoly kapcsolat. Tudod, olyan, akit már bemutatsz a szüleidnek, nem csak a barátoknak. Aki hivatalos minden családi szülinapra, sőt a családod számon tartja az ő szülinapját, ünnepeit is, már a szülők is megismerkedtek egymással. Az első közös nyár is eltelt iskola nélkül, jönne a nagybetűs élet, amit szépen elterveztetek. És
Rengeteg tippet olvashatunk az interneten arról, mivel is tehetjük a lehető legfinomabbá sült burgonyánkat. Sokan tesznek említést a zsiradékról vagy magának a krumplinak a minőségéről, de az egyik legjobb megoldás a szódabikarbónás víz lehet.
"Az sehol sincs beírva, hogy én mint magyar miniszterelnök be kell hogy fogjam a számat" - jelentette ki Orbán Viktor, aki Strasbourgban azt mondta: nem egy ikon, egy "egyszerű vidéki fickó" - szabadságharcosok pártja az övék - aki az országát szolgálja, és akit Soros György tett híressé. De az EU egységéről, az ukránokról, a tűzszünetről, a hollan
Az Európai Unió versenyképességének helyreállítása a kontinens legnagyobb kihívása, amelynek megoldása minden tagállam közös érdeke, a tagországok az ülésen közelebb kerültek az új európai versenyképességi megállapodáshoz, amely újraindíthatja Európa gazdaságát - közölte a magyar pénzügyminiszter kedden Luxembourgban.
41 önkormányzat kap összesen 400 millió forintnyi támogatást, és kilenc település részesül előlegben a nemrég levonult dunai árvíz miatti védekezésük költségeihez.
A Riva El-Iseo elektromos jacht csendes, környezetbarát hajózást kínál elegáns dizájnnal, 40 csomós végsebességgel és gyorstöltéssel. A vitorlázásban az az egyik legcsodálatosabb, hogy nincs motorzaj, csak a hajótestnek csapódó hullámokat lehet hallani, kipufogógázt meg végképp nem kell szagolni. Az elektromos meghajtású hajóknak hasonló a vonzerej