2024. október 8. kedd

okt. 8
6:00
Jó hírt kaptak, akik napelemes csatlakozásra vártak (Tiszta Jövő)
Az Opus Titász bővítette vezetékrendszerét, aminek köszönhetően sok várakozó napelemes beruházó számára ismét megnyílt az engedélyek kiadásának lehetősége.
okt. 8
6:00
A repce őszi növényvédelmi problémái (Agrofórum)
Az idei év időjárása az ősz derekán meglehetősen heterogén képet mutat. A szélsőségesen meleg és száraz nyár után hideg, néhol fagyos, ugyanakkor a korábbiaknál jóval csapadékosabb időjárás uralja jelenleg hazánk területét. Ennek az őszi vetésű kultúrák, így az őszi káposztarepce fejlődésére és növényvédelmére is hatása van.
okt. 8
6:00
Truman Show: Nem jött be (Mafab)
Közel 25 év késéssel, de végre én is megnéztem ezt a filmet, amiről annyian, annyiféleképpen áradoztak. Nekem nem jött be. El tudok rugaszkodni a valóságtól (és szeretek is elrugaszkodni), de nálam alapkövetelmény, hogy a történet logikus legyen, minimum a saját szabályaival legyen koherens. Nem tudok komolyan venni egy olyan történetet, aminek már
okt. 8
6:00
Sallai Nóra még nem tudja, hogy meghalt a kisfia (Life)
Hétfőn este tragikus hír érkezett: a színésznő kisfia nem élte túl a balestet. Az élet-halál között lebegő Sallai Nóra még nem tudja, hogy elveszítette az ötéves Bendét.
okt. 8
6:00
Az öt állam, amelyik ellenezte a kínai elektromos autók vámját (Tudás.hu)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az OECD nagyköveteinek informális találkozóján tartott előadásában felhívta a figyelmet, hogy az Európai Uniónak fel kell vennie a küzdelmet az Egyesült Államokkal és Ázsiával szemben, ezért új versenyképességi paktumra van szükség, amely a soros magyar uniós elnökség napirendjének középpontjában áll – közölte
okt. 8
6:00
Idén ünneplik a Szent István Filharmonikusok hetvenéves jubileumát (Magyar Nemzet)
A zenekar életének fontos állomásairól és tehetséggondozó programjukról is kérdeztük Záborszky Kálmán vezető karmestert.
okt. 8
6:00
Elszabadult a pokol a háborúban: az ukrán hadsereg megpróbálta elfoglalni a kurszki atomerőművet (naphire.hu)
A kurszki atomerőmű elfoglalását és aláaknázását tervezte az ukrán hadsereg - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője a FÁK-tagállamok biztonsági szervei és különleges szolgálatai vezetői tanácsának 55. asztanai ülésén. Beszédét hétfőn ismertették a szolgálat honlapján.
okt. 8
6:00
Billie Eilish és a Google Maps együtt segítenek a koncertre járóknak fenntartható döntéseket hozni (Prove)
Környezetbarát közlekedési lehetőségeket és növényi alapú fogásokat kínáló étkezdéket javasol majd a világ legismertebb keresőjének térképes alkalmazása Billie Eilish legújabb turnéja alatt a rajongóknak. A Google és a vegán popénekes együttműködésének a célja, hogy a zenerajongók könnyebben tudjanak környezetbarát, felelős döntéseket hozni. Nem ke
okt. 8
6:02
Ausztriában már csökkennek a nagykereskedelmi árak (Tudás.hu)
Ausztriában a nagykereskedelmi árak havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek szeptemberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich közzétett kimutatása szerint. Ausztriában szeptemberben havi szinten 0,7 százalékkal csökkentek a nagykereskedelmi árak, miután augusztusban 0,9 százalékos esést regisztráltak. Éves ö
okt. 8
6:03
Vajon az egészséges gyerekek, miért nem jutnak el szűrővizsgálatokra? (Vital)
Biztonságra lenne szüksége a csecsemőknek, nem kórházi rácsos ágyra!
okt. 8
6:03
Életveszélyes csetepaté egy többsávos budapesti úton (Infostart)
Megdöbbentő videót készített egy taxis, amin egy rolleres ütlegelte az ablakon behajolva egy busz sofőrjét. A járat üzemeltetője és a rendőrség is vizsgálatot indított.
okt. 8
6:03
Családi adókedvezmény: ennyit ér a 2025-re ígért duplázás, íme az összegek! (Ripost)
A miniszterelnök elmondta: jövőre két lépcsőben megduplázzák majd a családi adókedvezményt.
okt. 8
6:06
Drága lakhatás vs. Airbnb (Tudás.hu)
A 26 turisztikai szervezet által megfogalmazott közlemény kapcsán a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) leszögezi, hogy Budapesten lakhatási probléma alakult ki, amely különösen sújtja a fiatalokat és fiatal családosokat. Ezért a kormány az Airbnb-szabályozásának felülvizsgálatát – hozzájárulva a lakásvásárlással és lakásbérléssel kapcsolatos problé
okt. 8
6:06
Ringbe szállt az Iba, és beperelte a nemzeti szövetségeket megzsaroló NOB-ot (Magyar Nemzet)
A Nemzetközi Bokszszövetség anyagilag is támogatja a perben mellé álló nemzeti szövetségeket.
okt. 8
6:06
Hidrogénhibriddel mutatja a Renault, hogyan lehet igazán környezetbarát autót gyártani (Villanyautósok)
Állítólag ötször tisztább, mint az elektromos Mégane.
okt. 8
6:09
Csányi Sándor büszke lehet a fiára, visszaszerezte, amit ő eladott (Menedzsment Fórum)
Csányi Sándor gyerekei egyre aktívabbak, most éppen az OTP-vezér fia szerzett vissza a családnak egy milliárdos céget a régi üzlettárstól.
okt. 8
6:12
Ezek voltak a legszebb ruhák a Femcafe Inspiráló Nők Estjén (Femcafe)
A magyar sztárvilág krémje szebbnél-szebb estélyi ruhákban tündökölt a vörös szőnyegen.
okt. 8
6:12
Románia: hatalmi visszaélés és felbomló nagykoalíció (Magyar Hírlap)
A PNL elnöke szerint a visszaélés és az állampárti viselkedés a szociáldemokraták DNS-ében van.
okt. 8
6:12
A börtön ablakába (Magyar Nemzet)
Nem kizárt, hamarosan több óbudai balos képviselő lesz odabent, mint idekint.
okt. 8
6:12
A kormány szerint nincs szükség azonnali zajcsökkentésre a ferihegyi reptér környékén (Telex)
A reptér utasforgalma 2040-re elérheti az évi 25 millió főt.
okt. 8
6:15
Sűrű köd készül lecsapni az országra, erre jobb, ha felkészülünk! (Metropol)
A végletekig el fog romlani az időjárás.
okt. 8
6:15
Brutálisan gyengül a forint: megint az átlagember jár legrosszabbul (ATV)
Kétéves mélypontra csökkent a forint értéke az euróval szemben. Hétfő délután több mint 402 forintot kellett fizetni 1 euróért. Ez egyrészt veszélyeztetheti a kormány új béremelési céljait, másrészt azt jelenti, hogy még kevesebbet ér a magyar fizetőeszköz külföldön. A híradónak nyilatkozó szakértők szerint a forint gyengülése beleillik egy több év
okt. 8
6:15
Napsütéssel indul a kedd, estére szelesre fordul az időjárás (hirado.hu)
Így alakul az időjárás.
okt. 8
6:18
Még az idén kijön pár meglepetéssel az MVM – nyilatkozott a csoport vezére (vg.hu)
Ukrán tranzit nélkül is jöhet annyi orosz gáz, amennyi kell.
okt. 8
6:18
Bugyutának tűnő vígjátékok, amivel rongyosra keresték magukat a hírességek (Glamour)
Egy-egy vígjáték néha csak azért ússza meg a totális bukást, mert van benne egy ikonikus sztár, aki megmenti a műsort. És ha még nem is élete alakítását nyújtja Adam Sandler vagy éppen Jennifer Aniston egy romantikus komédiában, akkor is csillagászati összegeket tesznek zsebre. Mutatunk néhány kevésbé zseniális vígjátékot, amiért szemtelenül sok pé
okt. 8
6:18
Félelmetes! Az orvosok is sokkot kaptak attól, ami a kislány gyomrából előkerült (BorsOnline)
A 9 éves lány ártalmatlannak tűnő szokása nagy bajt okozott.
okt. 8
6:18
Ezt üzeni testünk a túlzott izzadással (Magyar Hírlap)
Különböző okok állhatnak a háttérben.
okt. 8
6:18
A palackvisszaváltás fonákja után következzen a valódi zöldmunka! (Magyar Nemzet)
Elérkezett az idő egy elavult, rossz törvény megváltoztatására.
okt. 8
6:18
Terrortámadás történt a karacsi repülőtér közelében (Nyugati Fény)
Egy helyi férfi meghalt.
okt. 8
6:18
A Bajnokok Ligájában játszik a Ferencváros - keddi sportműsor (Sportal)
A Fehérvár is folytatja szereplését a jégkorong Bl-ben.
okt. 8
6:18
"Megöltetek ismét egy gyermeket" - Puskás Peti drámai üzenetet küldött, miután kiderült, meghalt Sallai Nóra kisfia (naphire.hu)
Puskás-Dallos Peti a rettenetes hír után egy hosszú bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, melyben szívszorító sorokkal búcsúzott, majd kemény üzenetet küldött azoknak az autósoknak, akik nem tartják be a szabályokat.
okt. 8
6:18
Horoszkóp: ez a legjobb időpont a teherbeesésre a csillagjegyed szerint (Babanet)
Nézzük, mit javasol a horoszkóp!
okt. 8
6:18
A tengeri állatok védelmében evezte át a Jeges-tengert egy bolgár apa és fia (Prove)
A Jeges-tenger átszelésére vállalkozott egy bolgár bankár, Stefan Ivanov és a fia, Maxim. Útjukkal arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy újabb védett területek kijelölésére lenne szükség a Déli-óceánon. Az apa-fia programok rendszerint egyet jelentenek a közös bográcsozással, túrázással, kevésbé kellemes esetben pedig felújítási munkálatokkal.
okt. 8
6:20
Trump: Harris hazug, én megvédem Lengyelországot (Magyar Nemzet)
Donald Trump hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy orosz fenyegetés esetén cserben hagyná Lengyelországot.
okt. 8
6:21
Bíró Tibor: most szerencsénk is volt, de egyre gyakrabban egyre nagyobb árvizekkel kell számolnunk (Infostart)
Szeptemberben a töltések kiépítettsége jobb volt, mint a 2013-as árvíz idején, és idén számos olyan szakaszon is hatékonynak bizonyultak a védművek, ahol korábban nem lehetett megállítani a vizet – mondta az InfoRádióban a Környezeti Fenntarthatósági Intézet vezetője. Bíró Tibor szerint nagyon hasznos, hogy már árvízvédelmi gyakorlópálya is a vízüg
okt. 8
6:21
Óraátállítás 2024: így befolyásolja az őszi szünetet a téli időszámítás (Mindmegette)
Mintha csak most lett volna vége a hosszú, forró nyárnak és vele együtt a vakációnak is, pedig már egy ideje becsengettek a tanulóknak – olyannyira, hogy lassan itt az őszi szünet, a lurkók és a már most fáradt szülők örömére. Jó hír, hogy a szünet első hétvégéjén rögtön egy órával többet pihenhetnek kicsik és nagyok egyaránt, hiszen akkor térünk á
okt. 8
6:21
Napi horoszkóp október 8.: a Kosoknak érdemes kitartaniuk az álláspontjuk mellett, az Ikrek újabb kalandokra vágynak (Joy)
A Nyilasokra rámosolyog a szerencse, a Bakoknak csalódniuk kell valakiben, de vajon neked mit üzennek a csillagok? Olvasd el a keddi horoszkópot is!
okt. 8
6:21
"Ne csak a fogyatékosságot lássuk, hanem az embert is, akinek ugyanúgy vannak vágyai, céljai, érdeklődési körei!" (hirado.hu)
A díjazottak a fogyatékossággal élők támogatásáról, illetve az ő lelki erejükről beszéltek a hirado.hu-nak.
okt. 8
6:21
Amerika történelmében először több a vallásos fiú, mint a vallásos lány (444.hu)
Az ideológiai, gazdasági és oktatásbeli törésvonalak mellett most már a templombajárási szokásokban is láthatóvá vált a Z generációs nemek közötti megosztottság amerikában.
okt. 8
6:21
Elárulta a jósnő: ez a páros marad együtt A Kísértés után (Ripost)
Jósnő fedte fel a játékosok jövőjét.
okt. 8
6:24
Fiola Attila szerint benne van a bravúr a csapatban (Igényesférfi.hu)
Fiola Attila szerint hazai pályán minden rivális ellen magabiztosan kell pályára lépnie a magyar labdarúgó-válogatottnak, így pénteken, a holland csapat ellen is, a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.
okt. 8
6:24
Rangos európai üzleti díjat nyert Varga Zoltán (Márkamonitor)
Varga Zoltán magyar befektetőnek és médiatulajdonosnak ítélték oda 2024-ben a Globsec European Business Award díját. A kitüntetés olyan európai üzleti szereplők teljesítményét ismeri el, akik jelentős mértékben járulnak hozzá a kontinens erejének és egységének növelésében.   "Varga Zoltán vezetése jelentősen formálta a független médiát és az üzleti
okt. 8
6:24
Újabb gusztustalan átverés terjed a magyar rendőrség nevében, most ezzel próbálkoznak a csalók (Promotions)
Már megint az adatainkra utaznak, ezúttal is a rendőrséget használják fel a piszkos trükkhöz.
okt. 8
6:24
Gyurcsány irodalmi kommunizmusa (Magyar Hírlap)
Látványos harcot vívtak a szólás- és véleményszabadság művészeti jellegű vezető alakjai a budapesti könyvfesztiválon.
okt. 8
6:24
Közel 10 százalékkal drágultak egy év alatt a lakások (Bank360 blog)
Szinte megállt a lakásárak emelkedése 2024 második negyedévében, az első negyedévhez képest alig történt változás. Egy év alatt azonban a drágulás megközelíti a 10 százalékot, az olló pedig tovább nyílt az új és a használt lakás áremelkedése között.
okt. 8
6:24
Talajjavítási útmutató kisgazdaságoknak 2. (Magyar Mezőgazdaság)
Ismertetjük a különböző talajtípusok javításának módszereit , beleértve a homokos, a csernozjom, a futóhomok és a szikes talajokat is. A javítás során fontos szempont a talaj humusztartalma, a talaj kötöttsége és savassága.
okt. 8
6:24
Csodavilág az osztrák Toszkánában: ilyen egy őszi kirándulás Stájerországban (egy.hu)
Stájerországot Ausztria zöld szívének is nevezik, a Dél-Stájer régióra pedig pontosan ráillik az "osztrák Toszkána" becenév. Már az utazás tervezgetésekor elvarázsoltak a szőlőkkel borított domboldalak képei, a völgyekben megülő pára, a gerinceken büszkén sorakozó nyárfák sora. Élőben pedig még szebbnek találtam mindezt – ráadásul nem is kellett so
okt. 8
6:24
Szerzetesek bora: a Pannonhalmi Borvidék (SpiritFM)
A Pannonhalmi Borvidék nagyon pici, 19. a 22 borvidék sorában - mondta el a Spirit FM Veszik vagy isszák? című műsorában Illés Tamás, a Pannonhalmi Főapátság Pincészetének marketing és kereskedelmi vezetője.
okt. 8
6:24
A Big Tech összebarátkozott az atomenergiával (IT Business)
A nagy technológiai vállalatok egyre inkább a nukleáris energiára támaszkodnak, hogy kielégítsék energiaigényes adatközpontjaik áramellátását. Az Amazon és a Microsoft jelentős megállapodásokat kötött amerikai nukleáris erőművekkel, míg a Microsoft és a Google is érdeklődik a fejlesztés alatt álló új generációs kisméretű moduláris reaktorok iránt.
okt. 8
6:24
Piaci értesülések szerint megelőzhetik a Revolutot (Fintech)
Hivatalosan meg nem erősített források alapján a Nubank megelőzheti a Revolutot szaúd-arábiai piacra lépésével.

Keresés