2024. október 9. szerda

okt. 9
0:26
Mikes Anna és Krausz Gábor: jöhetnek a közös gyerekek? (naphire.hu)
Új szakaszba lépett a pár élete.
okt. 9
0:26
Megújult utak – Befejeződtek az Árpád és Ér utcai útfelújítások (Nyíregyháza)
Befejeződtek az Árpád és Ér utcai felújítások. Az önkormányzati forrásból megvalósult javítások és újraaszfaltozások négy útszakaszon zajlottak az elmúlt hónapokban, ezekből az Árok és a Moszkva utca már augusztusban elkészült, szeptember 30-ra pedig a másik két utcán is véget értek a munkálatok.
okt. 9
0:26
Hogyan ismerjük fel az ágyi poloskát? (EgészségKalauz)
Többnyire éjszaka aktívak, nagyon picik, és jelenlétük nem csak testileg, de mentálisan is megviselő. Sokáig abban sem lehetünk biztosak, tényleg ágyi poloska okozza-e a csípéseinket.
okt. 9
0:27
Zacher Gábor az édesapja haláláról: "Kihúzták a lába alól a talajt, megszűnt a munkája, majd fél év múlva meghalt" (Blikk)
Zacher Gábor igazán jó kapcsolatot ápolt az édesapjával, aki szintén orvosként praktizált. A családfő a karrier mellett a gyermekeire is szakított időt, ám a munka volt számára az, ami igazán értelmet adott az életének, így számára a nyugdíjba vonulás egyben a halált is jelentette.
okt. 9
0:27
Joe Biden menekülésre szólította fel az embereket: ijesztő kijelentést tett (Blikk)
Joe Biden amerikai elnök arra figyelmeztette a floridaiakat, hogy "élet-halál kérdése" az evakuálás, mielőtt a négyes kategóriájú Milton hurrikán elérné az államot. Bár a hurrikán némileg gyengült a korábbi, ötös fokozat óta, még mindig brutális. Akár 233 kilométeres széllökésekkel söpörhet végig a mexikói Yucatán-félsziget északi peremén.
okt. 9
0:30
Férfi kosárlabda: A Honvéd otthonában is nyert az NKA Pécs (Magyar Hírlap)
A három meccs után is százszázalékos pécsieknél Meleg Gergő volt a legjobb 22 pontjával és további négyen jutottak tíz pont fölé.
okt. 9
0:30
Piros vagy sárga? Melyik színű paprika az egészségesebb (AC News)
A kedvelt zöldséggel legtöbbször zöld, sárga és piros színekben találkozhatunk. De vajon van különbség közöttük?
okt. 9
0:30
Száznál többen utaztak a villamoson, aminek nekihajtott egy autó Miskolcon (Telex)
A baleset kedden estefelé történt.
okt. 9
0:30
Nem tudunk ezzel küzdeni, csak várakozni egy beton épületben – magyarok készülnek a hurrikánra Floridában (Telex)
A Milton hurrikán ugyan valamelyest gyengült, de így is kifejezetten veszélyes lehet, amikor várhatóan szerdán eléri Florida partjait. Két magyar olvasónk a leginkább veszélyeztetettek közé tartozó Tampa térségéből osztotta meg, hogy néz ki a felkészülés, miközben még látszódnak a Helene hurrikán pusztításának nyomai.
okt. 9
0:30
Megszólalt az orvos Michael Schumacher állapotáról (naphire.hu)
Egy híres idegsebész beszélt a F1 legenda állapotáról, miután a hírek szerint nemrég részt vett a lánya esküvőjén.
okt. 9
0:30
Ugye tudja? Minden második hétvégén kisállatbörze! (Nyíregyháza)
Minden hónap második vasárnapján 6 és 14 óra között várja az érdeklődőket a Kisállatbörze Nyíregyházán, a Fokos utcai Piactéren.
okt. 9
0:30
Ekkortól számít kórosnak a folyás a nőgyógyász szerint (EgészségKalauz)
A nőgyógyászati rendelőket számtalan típusú probléma miatt keresik fel a nők, mégis vannak olyan tünetek, illetve kérdések, melyek gyakran elhangzanak.
okt. 9
0:34
Navracsics Tibor: Az önkormányzatok számíthatnak a kormányzat támogatására (Magyar Hírlap)
A miniszter ismertetése szerint most 41 önkormányzat kap összesen 400 millió forintnyi támogatást, és kilenc település részesül előlegben.
okt. 9
0:34
Vérlázítóan enyhe ítéletet kapott a drogosan gyilkoló taxis (AC News)
Ez normális? Bekokózva, 135 kilométeres sebességgel rohant  a vétlen családapa autójába a taxis, két év fogházra ítélte a bíróság.
okt. 9
0:34
Orbán Viktornak sűrű napja volt, még a Patrióta-frakció ülésén is részt vett (Telex)
Egyúttal meghívta a frakciót Budapestre, hogy ott tartsák első kihelyezett frakcióülésüket decemberben.
okt. 9
0:34
Kitört a háború: a Manchester City szerint a Premier League félrevezette a többi klubot kettejük jogvitájával kapcsolatban (naphire.hu)
A Manchester City szerint a Premier League "félrevezető" körlevélben ismertette a többi élvonalbeli klubbal a City és a liga közötti jogvitával kapcsolatos választottbírósági döntést.
okt. 9
0:34
Évente mintegy 8000 emlőrákos esetet diagnosztizálnak hazánkban (Nyíregyháza)
Az emlőrák továbbra is az egyik vezető daganattípus a felnőtt női lakosság körében, ráadásul a betegség egyre fiatalabb korosztályt is érint – hívták fel a figyelmet a szakemberek a mellrák elleni küzdelem hónapjához kapcsolódó, a Lilly Hungária Kft. által szervezett kerekasztal-beszélgetésen.
okt. 9
0:34
Az Alzheimer-kór szakaszai: így alakítja át a betegség lassan az életet (EgészségKalauz)
Bár minden beteg más, az alábbi szakaszokra osztható az Alzheimer-kór.
okt. 9
0:38
Hurrikán: Florida történetének legnagyobb kötelező kitelepítését rendelték el (Magyar Hírlap)
A Milton hurrikán várhatóan szerda éjszaka éri el az állam nyugati tengerpartját.
okt. 9
0:38
Verstappen a szélcsatornára gyanakszik, újat épít a Red Bull (AC News)
A háromszoros Foma-1-es világbajnok szerint a Red Bull már akkor is rossz volt, amikor még jó volt - az új szélcsatorna segíthet talán.
okt. 9
0:38
Újabb csapás érte Harkivot, egy 16 éves fiatal is megsebesült (Telex)
Franciaország az év elején tervezi átadni Ukrajnának a korábban megígért Mirage 2000-5 típusú vadászrepülőgépeket.
okt. 9
0:38
Váratlanul lemondott egy magyar egyetemi vezető, mi van a háttérben? (naphire.hu)
Bejelentette lemondását Bódis József, a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke a testület keddi ülésén - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel, jelezve: a kuratórium tudomásul vette a döntést.
okt. 9
0:38
Csúnya baleset történt a Vasvári Pál utcán (Nyíregyháza)
Egy férfit kórházba szállítottak, két autó pedig totálkáros lett, miután két személygépjármű összeütközött a Vasvári Pál utcán kedd délelőtt.
okt. 9
0:38
Új remény az agydaganatok kezelésében: egy olcsó antidepresszáns lehet a kulcs? (EgészségKalauz)
A legveszélyesebb agydaganat kezelésének kulcsa lehet ez a szer.
okt. 9
0:42
Czomba Sándor szerint a foglalkoztatás jövőjét is befolyásolja az EU versenyképessége (Magyar Hírlap)
Az államtitkár a belső munkaerő-tartalékok aktivizálásában látja a megoldást, főképp a fiatalok és az idősek foglalkoztatásában.
okt. 9
0:42
Jövőre nem jár mindenkinek a 13. havi nyugdíj (AC News)
Nem minden nyugdíjas örülhet pluszpénznek jövőre. A 13. havi nyugdíjnak ugyanis feltételei vannak - mutatjuk a részleteket!
okt. 9
0:42
Vészjóslóan fest a Milton hurrikán az űrből (Telex)
A négyes kategóriájú hurrikán épp most tart Florida felé.
okt. 9
0:42
Az amerikai elnökválasztási kampány hajrájában épp összeomlik a New York-i demokrata városvezetés (naphire.hu)
Miközben Kamala Harris és Donald Trump fej-fej melletti küzdelmet folytat a Fehér Házért a november 5-i elnökválasztás előtt, súlyos bűncselekményekkel vádolják New York demokrata polgármesterét.
okt. 9
0:42
Őszi munkálatok a nyíregyházi erdészetnél (Nyíregyháza)
Ősszel a természet megkezdi lassú átalakulását, és az erdők felkészülnek a télre. Szokolovszki Géza, a Nyírerdő Erdészeti Zrt. erdészeti igazgatója a Nyíregyháza környéki erdők szakértője számolt be a szezonális munkájukról és hogy ősszel milyen feladatokat kell elvégezniük a területeken.
okt. 9
0:42
Orvosmeteorológia: szerdán a hidegfront egészen mást hoz, mint amire számítanánk (EgészségKalauz)
Érdekes következményekkel jár az éjszaka megérkező hidegfront – a Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint.
okt. 9
0:45
"Hat kilót fogytam a négy hét alatt" – Balázsék vendégeként mesélt az Ázsia Expresszről Tilla (Blikk)
Balázsék vendége volt Till Attila, aki az Ázsia Expressz során megélt élményeiről mesélt. A műsorvezető Stohl András partnereként teljesítette a műsor kihívásait. Ugyan a páros már elhagyta a keleti tájakat, Tilla élete legszebb kalandjaként gondol vissza az ott töltött hetekre, a sok hajszára és az extrém helyzetekre.
okt. 9
0:46
Rmdsz: A román alkotmánybíróság túllépte hatáskörét, amikor kizárt egy elnökjelöltet (Magyar Hírlap)
A Diana Sosoaca EP-képviselő elnökjelöltségét elutasító alkotmánybírósági döntés csak tetézte a koalíciós pártok közti feszültséget.
okt. 9
0:46
Orosz kegyelem: lesz áram, nem kell félni az ukrán téltől (AC News)
Kiderült, hogy Ukrajna áramtermelő kapacitása váratlanul magára talált, sőt képessé vált az exportra is. Az ukrán lakosságnak tehát nem kell tartani a téltől sem.
okt. 9
0:46
Beperelte a TikTokot egy tucatnyi amerikai állam (Telex)
A tinédzserek mentális egészségének rombolása miatt indítottak pert.
okt. 9
0:46
"Függőséget okoz a TikTok" - brutális pert indítottak az amerikai államok a népszerű alkalmazás ellen (naphire.hu)
Több mint egy tucat állam és Washington kedden pert indított a TikTok ellen, azt állítva, hogy a népszerű rövid formátumú videóalkalmazás károsítja a fiatalok mentális egészségét, mivel úgy tervezte meg a platformját, hogy az függőséget okozzon a gyerekek számára.
okt. 9
0:46
Fellélegezhetnek a közlekedők; elkészült a felhajtó! (Nyíregyháza)
Elkészült az M3-as déli felhajtója, a rekonstrukció végeztével a Debreceni út felől sincs már a korábban tapasztalt lezárás.
okt. 9
0:46
Túl gyorsan szeret bele a másikba? Lehet, hogy emofíliás (EgészségKalauz)
Amennyiben valaki többször megégeti magát a szerelemben, az jellemzően gyanakvással, kissé lassan adja át magát egy újabb kapcsolatnak. Ezzel szemben az, aki emofíliás, hajlamos túl gyorsan érzelmi kötődést kialakítani. Ez nem egy múló érzés, fellángolás, amely gyorsan eltűnik, hanem egy erős vágy, nem is konkrétan a másikra, hanem inkább a szerele
okt. 9
0:50
Hankó Balázs: A magyar egyetemek csatlakozhatnak a katolikus egyetemek nemzetközi hálózatához (Magyar Hírlap)
A kulturális és innovációs miniszter Vatikánvárosi Állam és a római kormány tagjaival folytatott tárgyalásokat.
okt. 9
0:50
Csihi-puhi Strasbourgban: Orbán ma még állta a sarat (AC News)
Orbán Viktor Strasbourgban tartott sajtótájékoztatót kedden. Az incidenssel is tarkított eseményen mintegy előkészítette a terepet a szerdai plenáris EP ülés számára.
okt. 9
0:50
Orbán Viktor szerint "egy DK-s pojáca" zavarta meg nemzetközi sajtótájékoztatóját (naphire.hu)
A miniszterelnök nem hagyta szó nélkül a közösségi oldalán sem a Strasbourgban történteket.
okt. 9
0:50
Megemlékezés - Az aradi vértanúkra emlékeztek (Nyíregyháza)
Október 6-a, az aradi vértanúk kivégzésének emléknapja, a kormány 2001-es döntése óta nemzeti gyásznap Magyarországon. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata pénteken tartott megemlékezést. A borús időjárás miatt a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Általános Iskola tanulói hétfőn helyezték el a már hagyománynak számító, kézzel készített kiscsákókat
okt. 9
0:50
Aortarepedés lett egy 59 éves férfinél az önkielégítés vége (EgészségKalauz)
Még az orvosokat is megdöbbentette az eset.
okt. 9
0:54
NGM-államtitkár: A gazdasági növekedési célokat a kkv-szektor megerősödésével lehet elérni (Magyar Hírlap)
Az államtitkár elmondta, az idei évre a kormányzati gazdaságpolitika legfőbb célja a növekedés újraindítása.
okt. 9
0:54
Öt év börtönt kaphat Sallai Nóra kisfiának halálát okozó sofőr (AC News)
Egy országot sújtott le a felfoghatatlan tragédia. A borzalmas autóbaleset ügyében ma újabb információkra derült fény.
okt. 9
0:54
Most érkezett: nem minden nyugdíjas kap 13. havi nyugdíjat (naphire.hu)
A 13. havi nyugdíjra, akárcsak az év eleji nyugdíjemelésre is csak azok jogosultak, akik a megelőző év december 31-ig nyugdíjba vonultak. Tehát, aki január 1-jén vonul nyugdíjba, az nem számíthat sem az emelt összegre, sem pedig a 13. havi nyugdíj kivizetésre.
okt. 9
0:54
Lakástüzek – 9 hónap alatt 290 lakóépületben csaptak fel a lángok (Nyíregyháza)
Az idei év első kilenc hónapjában 290 lakóépületben keletkezett tűz Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, ami 12 esettel kevesebb, mint tavaly. A tüzek leggyakrabban konyhákban és kéményekben történtek, melyek következtében 17 személy megsérült, míg 3-an életüket vesztették. A lakástüzek kiváltó okai közé tartozott az elektromos hiba, a nyílt láng ha
okt. 9
0:54
Ez a sokakat érintő állapot gyakran tünetmentes, de halálos is lehet (EgészségKalauz)
Nem csak a magas vérnyomást lehet csendes gyilkosnak nevezni.
okt. 9
1:15
Hogyan kaphat egy magyar ember német nyugdíjat? Mi kell a németországi nyugdíjhoz és mennyi a német nyugdíj korhatár? (ProfitLine)
Ha valaha is dolgoztál Németországban, vagy tervezed, hogy ott vállalsz munkát, akkor érdemes megismerkedned a német nyugdíjrendszerrel. Tudtad, hogy akár mindkét országból, Magyarországról és Németországból is kaphatsz nyugdíjat egyszerre? Cikkünk bemutatja, milyen feltételeknek kell megfelelned ahhoz, hogy jogosult legyél a német nyugdíjra, hogya
okt. 9
1:30
Végre kiderült, mi történik, ha valaki kipörgeti a Tetrist (InStyle Men)
Új rekord: 29.486.164 pont. Egy játékos először érte el a Tetris végpontját, a Rebirth-öt.
okt. 9
1:45
Költözni vagy hosszabbítani? – Hogyan gondolkoznak most a bérlők? (ProfitLine)
Terveznek-e a hazai irodabérlők költözést? Miben változtatta meg a munkavállalói igényeket a hibrid munkavégzés? Melyek a generációs különbségek kozta kihívások? Mennyire fontosak az ESG-szempontok a bérlők számára? Ezekre keresték a választ az AmCham Workspace and Facilities Management bizottsága (WFM) őszi első ülésének vendégelőadói, Kalaus Valt

Keresés