2024. október 9. szerda

okt. 9
11:09
Majdnem félmillió kiberbiztonsági szakemberre lenne szükség Európában (HR Portál)
A vállalatok és szervezetek világszerte évente 200 milliárd dollárt költenek kiberbiztonsági termékekre és szolgáltatásokra – de nagyon nehezen tudják betölteni a kiberbiztonsági pozíciókat. Az elérhető tehetséges munkaerő hiányában a munkahelyek 28%-a betöltetlen a szektorban, ami jelentősen megnehezíti, hogy az érintettek megküzdjenek a növekvő f
okt. 9
11:09
Orbán válasza Webernek: "Miattam nem ül ott, ezért haragszik rám!" (ATV)
Orbán Viktor szerint pártpolitikai propagandát folytatnak Magyarország ellen, és von der Leyen bizottsági elnököt is kritizálta, amiért személyes nézetkülönbségeket kever a hivatalos munkába. Visszautasította az '56-os forradalom és az ukrán háború párhuzamba állítását, és figyelmeztetett, hogy az EU jelenlegi háborús stratégiája kudarcra van ítélv
okt. 9
11:12
Emelkedő pályán a magyar egyetemek (Magyar Hírlap)
Három egyetemünk is jelentőset lépett előre a Times Higher Education (THE) World University Rankings világranglistáján.
okt. 9
11:12
Lavrov: életbe lép az orosz elnök vészhelyzeti terve (Demokrata)
Putyin korábban azt mondta, hogy bármilyen ilyen csapást Moszkva a fegyvereket biztosító országok közvetlen támadásaként kezelne.
okt. 9
11:12
Milyen a jó futócipő? Az ultrafutó tudja! (Telex)
Török Benjamin, vagy ahogy sokan ismerik, Forest utrafutó, aki a Decathlon futás részlegén dogozik.
okt. 9
11:12
Erre várt mindenki: Curtis elárulta, hogy mikor jöhet az esküvő (naphire.hu)
Curtisék az eljegyzés után elárulták, mikor jöhet az esküvő.
okt. 9
11:12
Ritkás haj és hajhullás: a bőrgyógyász elmondja mit tehet ellene (EgészségKalauz)
Férfiakat és nőket is érzékenyen érintő probléma a hajhullás. Orvos mondja el, milyen okok állnak leggyakrabban a hajhullás hátterében, és azt is, miként lehet kezelni.
okt. 9
11:14
MNB: Magyarország az EU pénzügyi felügyeleti központja lett az őszre (Magyar Hírlap)
Uniós és globális konferenciák sorának ad helyszínt a Magyar Nemzeti Bank.
okt. 9
11:15
Százezer eurós pályázat indul magyar startupoknak (Piac és Profit)
Az NN Group és a Rubio Impact Ventures kockázatitőke-alap meghirdette az NN Társadalmi Innovációs Start-up Díjat (NN Social Innovation Startup Awards). Az Impact Week Europe keretében rendezendő új pitch-rendezvény Európa és Japán korai fázisban lévő humántechnológiai startupjait hivatott felfedezni és támogatni, melyek a társadalmi innovációt szol
okt. 9
11:15
Orbán Viktor válasza a felé áradó gyűlöletcunamira az EP-ben (HírTV)
Az európai parlamenti viszonválaszában egy komoly gyomrost is bevitt a magyar miniszterelnök Manfred Webernek, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének, de nem hagyta szó nélkül a többi - olykor személyeskedő hangnemű - kritikát sem.
okt. 9
11:15
Kizöldültek tegnap a vezető tengerentúli indexek; jól teljesített a technológiai szektor (ProfitLine)
A tengerentúlon Európával ellentétben nem Kína, hanem a csütörtökön érkező inflációs adatok felé fordultak a befektetők, hiszen itt továbbra is a kamatpályára vonatkozó várakozások állnak a figyelem középpontjában.
okt. 9
11:18
Billie Eilish Vogue címlapja a legmenőbb dolog, amit ma láthatsz (Glamour)
Billie Eilish szinte egyik pillanatról a másikra vált világsztárrá: míg kezdetben bátyjával, Finneasszal írta otthon dalait, villámgyorsan népszerű lett és besöpört 9 Grammy-díjat. A mindössze 22 esztendős énekesnő sikert sikerre halmoz, az Instagramon már több mint 120 millióan követik, most pedig a Vogue címlapján szerepel.
okt. 9
11:18
Hány paradicsomot ehetünk naponta? (Magyar Hírlap)
Néhány embernek egyáltalán nem szabadna ezt fogyasztania.
okt. 9
11:18
Ukrajna ész nélküli pénzelése mellett érvelt Ursula von der Leyen (Demokrata)
Csak egy út van az igazságos béke elérésére Ukrajna és Európa számára – hangoztatta az EB elnöke.
okt. 9
11:18
Elszabadította az európai poklot Orbán a beszédével: Ennek meglesz a következménye (Nyugati Fény)
Senkit se érdekel miről hadovál a magyar miniszterelnök.
okt. 9
11:18
A szegedi egyetemisták rakétája hódított a lengyel égbolton (Autószektor)
Az SZTE Mérnöki Karán működő SZTE Skywalkers csapata újabb mérföldkőhöz érkezett: harmadik rakétájuk sikeres felbocsátását ünnepelhették. – A legújabb, Sierra III névre keresztelt eszköz 2024 szeptemberében, a lengyelországi Bledow sivatagában, a Meteora Fesztiválon szállhatott fel – írták portálunkhoz is eljuttatott közleményükben. Korábbi rakétáj
okt. 9
11:18
Csoda a Gém utcánál: gázolt a vonat, a férfi túlélte (AC News)
Szerencsés kimenetelű vonatbaleset történt Nyíregyházán, elgázolt a szerelvény egy embert a Gém utcánál, késére kell számítani.
okt. 9
11:18
Beleshetünk a Fehér Házba a választások előtt (is) (Roadster)
Egy évvel ezelőtt különleges újdonsággal bővült a Google Arts gyűjteménye.
okt. 9
11:18
Mérnökök kifejlesztették a leghalkabb dobfelszerelést (Gyártástrend)
A neves hangszergyártó megcsinálta a világ leghalkabb elektronikus dobszerkóját.
okt. 9
11:21
Még be sem mutatták a második részt, de már készül a Gladiátor 3 (Blikk)
November 14-én kerül a magyar mozikba a régóta várt Gladiátor II. – közben a film rendezője, Ridley Scott már a harmadik részen dolgozik. Mint mondta, már megvan 8 oldal a forgatókönyvből.
okt. 9
11:21
Magyar Péter Orbán Viktornak: "Mindketten tudjuk, hogy vége van!" (ATV)
A Tisza Párt elnöke az Európai Parlamentben reagált Orbán Viktor felszólalására.
okt. 9
11:23
Drámai hírt kaptak a nyugdíjasok (ATV)
Nagyon megugrott az őket érintő élelmiszerek ára.
okt. 9
11:24
Magyar Péter és Orbán Viktor összecsapott Strasbourgban: Mindketten tudjuk, hogy vége van (SzMo)
Mielőtt Magyar Péter elkezdte a beszédét, kiment a magyar kormánynak fenntartott sorok mellé, hogy átvehesse a szót. Közben Gulyás Gergely és Orbán Balázs mögött ment el, finoman vállon veregette mindkettőjüket.
okt. 9
11:24
A rada betiltotta az ukrán fiatalok mozgósítását (Magyar Hírlap)
Honcsarenko rada-képviselő: Ukrajna megtiltotta a 25 év alattiak mozgósítását.
okt. 9
11:24
Igen, 2024-et írunk, igen, újra egyre több a koronavírus-fertőzött, és nem, nincs rá oltás (Forbes)
Erősödik a covid, de a most tomboló variáns ellen még nincs beszerezve a megfelelő vakcina. Most akkor mi lesz?
okt. 9
11:24
Bemutatta új villanyautós technológiáit a Honda (Autószektor)
A Honda 0 Series teljesen új EV-fejlesztés, amelyhez merőben új ötletek és egy új, "Karcsú, könnyű és bölcs" tervezési megközelítést alkalmaznak, mely az alábbi öt alapvető értékre épül: Művészi formavilág, ami pozitív rezgéseket kelt Önvezető/fejlett vezetést támogató rendszerek (AD/ADAS), amelyek biztonságot és nyugalmat biztosítanak Optimális "t
okt. 9
11:24
Csúcstechnológia a földeken: ezért fontos a vetőmagkezelés (Magyar Mezőgazdaság)
A vetőmag a gazdálkodók legfontosabb és legnagyobb értékű befektetése, mely nagyban meghatározza a termés hozamát.
okt. 9
11:24
Megrekedt a Bitcoin árfolyama, a kínai részvények 15%-os mínuszban (BitcoinBázis)
2024 rácáfolni látszik a historikus trendekre. A jobbára gyenge szeptember idén erős volt, a legerősebbnek számító október pedig egyelőre gyenge. A Bitcoin árfolyama február vége óta egy szűk sávban oldalazik, amit most már a technikai indikátorok is megerősítenek. A Bitcoin az 50- és a 200 napos mozgóátlagok között oldalazik, miközben a kötvénypia
okt. 9
11:24
Szlovákiai magyar milliárdoshoz került a székelyföldi Csíki Sör (Telex)
Világi Oszkár eddig is résztulajdonos volt, mostanra kiszorította a cégeiből Lénárd András székelyföldi vállalkozót.
okt. 9
11:24
"Fáj a torkom, de elmegyek a munkába!" – Mikor érdemes otthon maradni? (Bien)
Egy kis torokfájás még nem a világ vége, de mi van akkor, ha más tünetek is társulnak vele? Igaz-e, hogy a jó munkaerő akkor is bemegy reggel, ha gyakorlatilag kilóg a bele? A megfázásos és influenzás időszak kellős közepén összegyűjtöttük, mikor érdemes inkább otthon maradnod pihenni egyet.
okt. 9
11:27
Versenyfelügyeleti eljárás indult a Magyar Energiaital Szövetséggel szemben (Adózóna)
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (MESZ) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat a közösségi médiafelületein, a weboldalán, illetve televíziós megjelenéseiben is. A vizsgált, energiaitalokat népszerűsítő kommunikáció elsősorban a fiatalabb korosztálynak szólt, íg
okt. 9
11:27
Autósok, figyelem! Ismét megemelkedik a benzin és a gázolaj ára csütörtöktől (Pénzcentrum)
Emelkednek a beszerzési árak, ezért jelentős üzemanyagár-emelkedést tapasztalunk csütörtöktől a kutakon.
okt. 9
11:30
Egymás agyára ment Csányi Sándor és Tenki Réka, egy közös munka sodorta a tönk szélére a házasságukat (Femcafe)
A színészházaspár élete kívülről rendkívül boldognak és kiegyensúlyozottnak tűnik, pedig a világot jelentő deszkákon a késhegyre menő vitáktól sem riadnak vissza.
okt. 9
11:30
A vihar után előkerült egy 40 ezer éves erdő (Rakéta)
Az erdő hihetetlenül ősi – az utolsó jégkorszak idejéről származik.
okt. 9
11:30
Feloszlatta a parlamentet a japán kormányfő (Magyar Hírlap)
A múlt hét óta hivatalban lévő vezető a szavazást mandátumának megszilárdítására kívánja felhasználni.
okt. 9
11:30
Hódít a qvik fizetési rendszer – a felhasználóknak biztonságos, a kereskedőknek olcsó (Növekedés)
Az elmúlt egy hónapban több ezer qvik-tranzakciót bonyolítottak le a SimplePay rendszerein keresztül.
okt. 9
11:30
A magyarok közül még mindig a Semmelweis Egyetem az első az egyetemi rangsorban (Telex)
Összesítésben az Oxfordi Egyetem vezet már kilencedik éve, itthonról a második az Óbudai Egyetem, a harmadik pedig az ELTE.
okt. 9
11:30
Ijesztő fejlemény: A Gombos Edináékat fenyegető hurrikán úgy megerősödött, hogy mérésére egy új kategóriát kell bevezetni! (Sassy)
A Milton hurrikán hétfő este megközelítette a viharok ismert maximális erejének határát, rövid ideig a széllökések meghaladták a 322 km/h-t.
okt. 9
11:33
Durván emelkedhet az üzemanyagok ára (Infostart)
Gyorsul az üzemanyagár fogyasztói szempontból kedvezőtlen trendje.
okt. 9
11:33
Hova tovább Sui árfolyam? (Kripto Akadémia)
Bizonyos bikás elemzők arra figyelmeztetnek, hogy nem érdemes még eladni a SUI-t, mivel további jelentős hozamokra lehet kilátás.  Jelenleg a SUI árfolyama a kritikus 2 dolláros szintet teszteli, ami egy lehetséges kitörést és felfelé irányuló mozgást jelezhet. Ezzel párhuzamosan a SUI erős piaci teljesítménye növekvő befektetői bizalmat és aktív ö
okt. 9
11:33
400 alatti sávos kereskedés eddig a forint piacán (Portfolio)
Tegnap a forint 402-ről 399 közelébe erősödött az euróval szemben, miután esett az olaj ára és elmaradt a várt kínai fiskális lazítás. A mai nap adatszegény lesz, de ettől függetlenül akár nagy mozgások is jöhetnek ma is.
okt. 9
11:33
"Ott maradni szinte biztos halállal lenne egyenlő" – helyszíni beszámoló a floridai városból, ami az évszázad viharára készül (444.hu)
Ádám múlt héten családlátogatásra és nászútra érkezett meg a floridai városba, ahol még az előző hurrikán pusztításának nyomait látni mindenhol, miközben már készülnek a szerda este érkező, még nagyobbnak ígérkező viharra.
okt. 9
11:33
26 százalékkal kevesebb gázt fogyasztunk, mint 3 éve (444.hu)
Ennyi is elég.
okt. 9
11:36
"Feladtam mindent, új életet akartam kezdeni" – megrázó mondatok Sallai Nóra egy korábbi interjújából (SzMo)
A színésznő a Hot! magazinnak beszélt arról, hogyan akart új életet kezdeni Budapesten. Megrázó mondatok ezek a tragikus baleset után.
okt. 9
11:36
A japán bölcsesség ereje: emberség a technológiai megoldások mögött (Bitport)
2024 tavaszán készült egy átfogó interjú a GLOBAL-UNION Kft. vezetőivel, amelyben Juhász László és lánya, Juhász Dorottya osztották meg gondolataikat a pandémia által okozott kihívásokról és a vállalat válaszlépéseiről. A globális válság súlyosan érintette az office piacot, és ezzel együtt a cég tevékenységét is veszélybe sodorta. A 100% magyar tul
okt. 9
11:36
Hány kalóriát kell enni vacsorára, hogy lefogyjon? (Magyar Hírlap)
Mit kell enni vacsorára a fogyás érdekében.
okt. 9
11:36
Sokkoló részletek Melania Trump könyvében: így ismerkedett meg igazából Donald Trumppal (naphire.hu)
Az egykori first lady a most megjelent könyvének egyik fejezetében arról értekezett, hogyan ismerkedett meg férjével, Donald Trumppal.
okt. 9
11:39
MNB: Magyarország az EU pénzügyi felügyeleti központja lett az őszre (Infostart)
Az Európai Unió soros elnökségéhez és az MNB alapításának 100. évfordulójához kapcsolódva európai és globális pénzügyi felügyeleti konferenciák, bizottsági ülések sorának ad házigazdaként otthont a magyar jegybank – jelentette be szerdán a Magyar Nemzeti Bank.
okt. 9
11:39
Magyar Péter nekiment Orbán Viktornak, Deutsch Tamás pedig Magyar Péternek (Menedzsment Fórum)
Döbbenetes felszólalások.
okt. 9
11:39
1956 is fókuszba került az Európai Parlament plenáris ülésén Ukrajna támogatása kapcsán (Piac és Profit)
Csak egy út van az igazságos béke elérésére Ukrajna és Európa számára, mégpedig Ukrajna ellenállásának további és folyamatos politikai, pénzügyi és katonai támogatása mindaddig, amig szükséges - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament (EP) plenáris ülésének az uniós tanács soros magyar elnökségi programjának is

Keresés