Sok a dolog ilyenkor ősszel, különösen, ha kertje, gyümölcsöse is van az embernek. Bár a nyáron szárítóra tett gyógynövények már rég a nagy gyűjtődobozokban várnak sorsukra, az őszi gyümölcsök gyűjtését csak most kezdjük el. A régi idők embere szerint a gyümölcsöt hétféle módon lehetett feldolgozni, melyek között az ecet- vagy aszalványkészítés épp
2023-ban 6,37 millió hektár erdőt irtottak ki világszerte – ami Lettország területének felel meg –, pedig több mint 100 ország arra vállalkozott, hogy csökkenti az erdők kivágását. Ez a mennyiség 45 százalékkal haladta meg az előírt szintet. Az erdőirtás a trópusi régiókban volt a legdurvább.
A középkori magyar történelem egyetlen királynőt tart számon, ez azonban nem jelentette azt, hogy senki ne akar volna királynő lenni. A legközelebb Luxemburgi Erzsébet, Zsigmond lánya járt hozzá.
Frizuránk, és azon belül a hajszínünk alapvetően határozza meg egész megjelenésünket, ezért rendkívül fontos, hogy a megfelelő árnyalatot viseljük. Aki nem képzett szín-elméletben, nem mindig van tisztában vele, bizonyos arcszínhez miért nem illenek egyes hajszínek, pedig nem bonyolult.
Nem rajzolódott ki határozott irány a keddi kereskedési napon a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal került többe, mint előző nap. A kukorica 1 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a kukorica és a repce is olcsó
Hódi Pamela óriási átalakuláson ment át azóta, hogy elkezdett a Sztárboxra edzeni. Ám számára a külsőségeknél most sokkal fontosabb a belső. Elárulta, mivel járnak a kőkemény edzések, illetve hogyan képes azokat édesanyaként beépíteni a mindennapokba. Sőt, mint kiderült, az edzője hízókúrára kötelezte.
Az észak-macedón kormány 500 millió eurós hitelt vett fel a magyar Eximbanktól a költségvetés és helyi fejlesztések támogatására. A kedvező feltételekkel nyújtott kölcsön jelentős megtakarítást jelent az országnak a nemzetközi pénzpiacokhoz képest, és várhatóan elősegíti a gazdasági növekedést - írta meg a SeeNews.
Nemsokára megjelenik a 2023 januárjában elhunyt Lisa Marie Presley memoárja, melyben az énekesnő néhai férjével, a legendás Michael Jacksonnal kapcsolatban is meglepő sztorikat olvashatunk majd.
Milyen lesz a világ 2077-ben vagy azután? Jönnek a kiborgok, szuperhumánok és gondolatvezérelt eszközök? És mi a helyzet az örök élettel? Az MVM Future Talks idén az emberi test jövőjének témakörét járja körbe.
A MatrixPort jelentése szerint a intézményi érdeklődés és a gazdasági bizonytalanság miatt nagyot fog nőni a kriptovaluták elfogadottsága. A MatrixPort jelentése szerint a világ lakosságának 7,51%-a használ már digitális valutát, és a cég előrejelzése szerint ez a szám 2025-re meg fogja haladni a 8%-ot. Matrixport: Crypto adoption expected to surpa
Az év hátralévő részében a gyalogosok és a kerékpárosok biztonságának növelésére fókuszál a rendőrség, és nemcsak a kommunikációban, hanem az ellenőrzések során is. Az ORFK adatai szerint a korábbi évtizedekhez képest az utóbbi néhány évben kevesebb gyalogos és kerékpáros baleset történt Magyarországon, számuk és arányuk azonban még mindig túlságos
A mesei történetszövés, a különös figurák, a csoda és a szépség ezúttal sem hiányoznak Narine Abgarjan írásaiból, melyekben szinte mindig ott ólálkodik a halál, a tragédia és a fájdalom, de mellettük az elpusztíthatatlan remény és az élet derűs igenlése is.
Augusztus végén már a közös otthonából jelentkezett be a Való Világ 12. szériájának álompárja. VV Dorka és VV Dudu szinte mindent együtt csináltak, hiszen nem bírtak meglenni egymás nélkül. Valami azonban megváltozott, a szerelmesek kapcsolata ugyanis véget ért.
Emelkedéssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, míg Ázsiában vegyes mozgásokat láttunk ma reggel. Ami az európai tőzsdéket illeti, itt a határidős indexek állás alapján iránykeresés jöhet majd. A gazdasági adatokat tekintve, ma a német külkereskedelmi mérleggel és Japán gépipari rendelésállományával indul a nap, majd délután az Egyesült Államokban
Számtalan gyermek és felnőtt van kitéve fokozott fertőzésveszélynek az őszi-téli időszakban azáltal, hogy krónikus tápanyaghiányban szenvednek. Egy friss jelentés szerint az angol lakosságra főleg a D-vitamin-, vas-, cink-, jód- és szelénhiány jellemző, ugyanakkor folsavból is aggasztóan keveset fogyasztanak. Épp ezért a szakemberek multivitamin sz
Csak az idei második negyedévben több mint 8 milliárd forint értékben okoztak kárt a bűnelkövetők a bankkártyás, mobiltelefonos és internetes banki fizetések során Magyarországon. A károsultak jelentős része azonban a mai napig nincsen tisztában azzal, kitől követelheti az okozott kár megtérítését. Még a személyes hitelesítési adatok tévedésből val
Az amerikai John J. Hopfieldnek és a kanadai Geoffrey E. Hintonnak ítélték oda 2024-ben a fizikai Nobel-díjat – jelentették be kedden Stockholmban a Svéd Királyi Akadémián. A két kutató a gépi tanulás mesterséges neurális hálózatokkal való lehetővé tételéhez járult hozzá úttörő jelentőségű eredményeivel. A fotó csak illusztráció, forrás: 123RF.
Májusban találkoztak először, de nem volt szerelem első látásra. Később nyitottak egymás felé, és azóta Megyeri Csilla nem is lehetne boldogabb a párja, Nicola oldalán. A fiatal pár már az összeköltözésen gondolkodik. A kapcsolatuk alappillére a kommunikáció, így sokszor éjszakába nyúlóan beszélgetnek a párjával, aki számára Csilla a nagybetűs Nő.
A következő napokban két front is eléri térségünket, amelyek hoznak egy kis csapadékot, ezt követően viszont szárazabbra fordul időjárásunk és pár fokot visszaesik a hőmérséklet.
Az Mvm Future Talks online talk show kapcsán felállított "kiberkapun" keresztül bárki bepillanthat Budapest cyberpunk jövőjébe. A közterületi installáció célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a sorozat 2024-es fő témájára: az emberi élet drasztikus meghosszabbításának lehetőségeire, valamint az ezzel járó etikai kérdésekre. Az Mvm Future Talks sze
A szexuális úton terjedő betegségek kezelésének legjobb módja a prevenció. Vagyis a felelősségteljes, egészségtudatos szexuális magatartás, a védekezés és az, hogy rendszeresen járunk szűrővizsgálatokra – különösen akkor, ha nem tartósan elkötelezett, szexuálisan monogám kapcsolatban élünk. Sőt, egyes vélemények szerint még akkor is.
Járműveink, városaink és közlekedési rendszereink fenntarthatósága olyan integrált megközelítést kíván, amelyben az ipar, a természet- és társadalomtudományok egymással összefogva keresik a válaszokat a jövő kihívásaira. Ez a gondolat hívta életre a Kognitív Mobilitás 2024 konferenciát, amelyet október elején tartották a Bosch Budapest Innovációs K
Károly király ismert volt arról, hogy kihagyja az ebédet. A róla szóló információk szerint szigorú napi rutint követett mindig, amibe nem fért bele egy kiadósabb étkezés, most azonban ezen változtatott.
Az Ultraviolette cég által fejlesztett F99-es szuperbájkot 120 lóerős vízhűtéses erőegység hajtja. A mozgatásához szükséges energiát egy 90 kilowattos akkumulátorcsomag szolgáltatja. Az F99-es három másodperc alatt gyorsul fel százra, a végsebessége pedig 256 km/óra. A motorkerékpár 178 kilogrammot nyom. Váza acélból és alumíniumból készült, a tes
Az ELTE legújabb kutatása felfedi a patkányok összetett társas életét, amely komoly hatással lehet a pszichotikumok fejlődésére. A tanulmány szerint a csoporton belüli viselkedés eddig elképzelt egyszerűsége mögött sokkal bonyolultabb mechanizmusok állnak.
Az állapotot akkor diagnosztizálják, ha az erekció több mint négy órán keresztül nem hagy alább alábbhagyni, és nincs összefüggésben szexuális stimulációval.
Az intuíció egyfajta belső hang, amely segít a döntéshozatalban anélkül, hogy észérvekkel vagy logikával átgondolnád az adott helyzetet. Teszteld, te mennyire bízol a megérzéseidben!
A műsorvezető egy ideje féltve őrzi a magánéletét, ezért eddig soha nem beszélt az új párjáról, sőt, még azt sem erősítette meg, hogy kapcsolatban él. Ám nemrég elszólta magát, amikor köszönetet mondott új párjának is, akinek hála állítólag már el is költözött egy új budai villába.