2024. december 30. hétfő

dec. 30
0:42
Meghalt Jimmy Carter volt amerikai elnök (Magyar Hírlap)
101 éves korában hunyt el a 39. amerikai elnök.
dec. 30
0:42
Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezettek be Milánóban (Magyar Nemzet)
A bűnöző személyek távoltartására tesz kísérletet a milánói prefektúra.
dec. 30
0:42
Sarolta hercegnő a világ leggazdagabb gyereke, ezért gazdagabb még György hercegnél is (Sassy)
Bár nem ő a trónörökös, úgy tartják, hogy Sarolta hercegnő a világ leggazdagabb gyereke, több pénze van, mint bármely más gyereknek, beleértve bátyját, György herceget is.
dec. 30
0:46
Az obszcenitásra hivatkozva drasztikus szigorítás jön Afganisztánban (Infostart)
Az Afganisztánban hatalmon lévő tálibok legfőbb vezetője elrendelte az olyan ablakok elfedését, amelyeken keresztül nők láthatók, arra hivatkozva, hogy ez a látvány "obszcenitáshoz" vezethet.
dec. 30
0:46
Gryllus Dorka: "Nőként még mindig kiszolgáltatottak vagyunk" (Glamour)
Sokat dolgozik és mellette két gyermekét neveli Gryllus Dorka. Színházban rendez, filmet forgat, színészként egy kortárs drámát próbált az utóbbi hónapokban. A délelőtti próba és az esti előadás között csíptük el egy online beszélgetésre.
dec. 30
0:46
Sztárszakács vagy plébános? Így éli életét Paskó atya (Life)
Paskó Csaba katolikus pap és mesterszakács. A szigorú vallási előírások alapján élő pravoszláv kollégák még sosem láttak ennyire sokoldalú atyát.
dec. 30
0:46
Megszégyenítettek egy autós Dunaharasztiban, a tulaj megsemmisítő válaszcsapást adott a károgónak (Promotions)
Nagy balhé volt Dunaharasztiban, a parkoló autós válasza példa nélküli.
dec. 30
0:46
Életének 101. évében meghalt Jimmy Carter volt amerikai elnök (Magyar Hírlap)
Az ő elnöksége idején kapta vissza Magyarország a II. világháborút követően az Egyesült Államokba vitt Szent Koronát.
dec. 30
0:46
Nagy-Britannia több mint kétmilliárd forintnyi támogatást nyújt Ukrajnának (Magyar Nemzet)
London a háborús bűncselekmények kivizsgálásához nyújt pénzügyi segítséget Ukrajnának.
dec. 30
0:46
Erre a 3 csillagjegyre rátalál az igaz szerelem a különleges fekete újhold idején 2024. december 30-án (Sassy)
Végre elérkezett az a pillanat, amire régóta vártál.
dec. 30
0:48
Súlyos vasúti balesettel zárult a vasárnap, InterCity ütközött autóval (Autószektor)
A püspökladányi hivatásos tűzoltók és a Hajdú-Bihar vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat indult a helyszínre. A rajok feszítővágó berendezéssel avatkoznak be, illetve segítséget nyújtanak majd a szerelvény nagyjából ötven utasának átszállni a Hargita InterCityre. A 4-es főút érintett szakaszán a beavatkozó egységek járművei miatt forgalm
dec. 30
0:50
Százéves korában elhunyt Jimmy Carter (Infostart)
James Earl Carter Jr. a Georgia-állambeli, alig 600 lelket számláló Plains nevű településen született egy farmer és üzletember legidősebb gyermekeként. A családban ő volt az első, aki felsőfokú tanulmányokat folytatott. A Nobel-békedíjjal kitüntetett Carter az Egyesült Államok minden idők legmagasabb életkort megélt elnöke volt.
dec. 30
0:50
Ő lett az Álarcos Énekes győztese: leesett az állunk, kit rejtett a jelmez (Glamour)
Eljött végre a nagy nap: elérkeztünk az Álarcos Énekes negyedik évadának döntőjéhez! A mai este folyamán a még versenyben maradt három versenyző lepleződött le és kiderült, melyikük lett a végső győztes.
dec. 30
0:50
Heti szerelmi horoszkóp (december 30 - január 5.): a Bakok életében új fejezet kezdődik, a Halaknak érdemes nyitni (Life)
Mit ígérnek a csillagok a szerelem terén az év utolsó napjaira és az új esztendő első pillanataira? Most megtudhatod, hogyan hangolhatod össze érzelmi életedet az univerzum ritmusával, és hogyan hozz ki még többet a szilveszteri és újévi időszakból – akár párban, akár szingliként. Íme, a heti szerelmi horoszkóp.
dec. 30
0:50
Kinyitották Kolumbusz Kristóf sírját, elhallgatták a világ elől a döbbenetes igazságot? (Promotions)
A világ leghíresebb felfedezőjének utóélete nagyon zavaros, de egy tudományos vizsgálat pontot tett a végére.
dec. 30
0:50
Robert Fico nekiment Volodimir Zelenszkijnek (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök döntése a gáztranzit leállításáról sok tíz milliárdos veszteséget okoz az EU-nak.
dec. 30
0:50
Meghalt Jimmy Carter Nobel-békedíjas amerikai elnök (Magyar Nemzet)
Az Egyesült Államok 39. elnöke vasárnap hunyt el, 100 éves korában.
dec. 30
0:50
Ezzel a trükkel hetekig friss marad a krumpli – sokat spórolhatsz, ha kipróbálod! (Sassy)
Így tárold a krumplit, hogy hetekig friss maradjon – egy egyszerű trükk, ami megváltoztatja az életed.
dec. 30
0:54
Mégis lesz második fordulója a horvát elnökválasztásnak (Infostart)
A szinte véglegesnek mondható eredmény alapján Zoran Milanovic jelenlegi államfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) által támogatott jelölt nyerte meg az elnökválasztás első fordulóját Horvátországban, és a második fordulóban a kormányzó, jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) által támogatott Dragan Primoraccal méreti meg magát újra.
dec. 30
0:54
Netflix-szemek: a rövidlátás lassan népbetegség - a szemed világa könyörög a több offline létért, csak nem hallod meg (Glamour)
Lassan, de biztosan még inkább felértékelődik az az idő, amit offline töltünk - már csak a szemeink épségének szempontjából is. Szakértők beszélnek arról, hogy a kijelzők által kibocsátott fényeknek milyen kockázatai vannak és hogyan védekezhetünk ellenük.
dec. 30
0:54
A fogyókúra titka: így lesz tényleg hatásos a diétád (Life)
Veled is elfordult már, hogy a január elején még simán betarthatónak tűnő fogyókúrád néhány hét múlva kudarcba fulladt? Segítünk, hogy idén ez másképpen történjen.
dec. 30
0:54
Ezt jelenti a Ferrero Rocher édesség neve, totális meglepetés lesz (Promotions)
Innen jön az ikonikus édesség neve, amely rengeteg család asztalán landol az ünnepek alkalmával.
dec. 30
0:54
Tévedett az exit poll, nem dőlt el a horvát elnökválasztás (Magyar Hírlap)
Milanovic és Primorac jut be a második fordulóba.
dec. 30
0:54
Feltűnt egy nem kívántos élőlény a vizeinkben, ez pedig leírhatatlan gondokat okozhat a jövőben (Magyar Nemzet)
A vörös mocsárrák invazív faj hazánkban.
dec. 30
1:24
Heti horoszkóp 2024. december 30 – 2025. január 5. (Bien)
Ahogy közeledik az év vége, sokan kíváncsiak arra, mit tartogatnak számukra a csillagok az ünnepi időszakra.
dec. 30
2:00
Így búcsúzott Orbán Viktor Jimmy Cartertől (Magyar Nemzet)
A kormányfő X–oldalán közzétett bejegyzésében emlékezett meg az Egyesült Államok 39. elnökéről, aki vasárnap, 100 éves korában halt meg.
dec. 30
2:18
Eredményes évet zárnak hazánk nemzeti parkjai (ProfitLine)
A 2024-es esztendőben is komoly előrelépést tettek a magyar nemzeti park igazgatóságok és az állami természetvédelem. A most zárult, hétéves uniós pénzügyi időszak operatív programjainak köszönhetően 109 természetvédelmi beruházást valósítottak meg országszerte, és csaknem 42 milliárd forint összértékben, mintegy 180 ezer hektáron javították termés
dec. 30
2:48
Óvatosan, túlléphet más határain az egyik csillagjegy! (Karrier Trend)
A Szűz év végére nagyon nincs eleménben, a Vízöntő karrierjében változás lehet. Karrier horoszkóp: 2024.12.30. Kos Vedd kézbe a kezdeményezést még ma. Ne várd meg, hogy mások zöld utat adjanak. Vedd kézbe a helyzetet. Nincs okod arra, hogy tovább várj, csak azért, mert mások lazítanak. Használd ki ezt a lehetőséget, hogy előrébb juss. Bika Legyél
dec. 30
3:18
Így gyászolják közel 15 év után is Garas Dezsőt: szívszorító fotók az épp december 30-án elhunyt legenda sírjáról (BorsOnline)
Így néz ki most a legenda végső nyughelye.
dec. 30
3:24
Párizs rácáfolt a szkeptikusokra (Igényesférfi.hu)
Párizs levegőminősége az elmúlt 17 évben drámai mértékben javult – mindez olyan, könnyen megvalósítható lépéseknek köszönhetően, amelyek egyértelmű irányt mutathatnak más városok, például Budapest számára is. A Levegő Munkacsoport által kiemelt intézkedések rámutatnak, hogyan lehet egyszerre élhetőbbé és fenntarthatóbbá tenni egy metropoliszt.
dec. 30
3:24
Napi horoszkóp 2024. december 30.: a Nyilas ma nem találja a helyét, a Bak kissé feszülten ébred (Life)
Vannak olyan kívánságok, amelyek megvalósulása különösen megszépítik az év utolsó napjait, ezért fontos, hogy önmagadnak és közvetlen környezetednek is csak a legjobbakat kívánd.
dec. 30
3:48
Euronews: Tovább gyengül az ukrán hadsereg pozíciója Kurszkban (Magyar Hírlap)
Az uniós hírportál szerint a zseboffenzívában elfoglalt területek negyven százaléka már elveszett.
dec. 30
3:54
Minden, amit az új Amerikai pszichóról eddig tudunk (Igényesférfi.hu)
Amikor 2000-ben a mozikba került az Amerikai pszichó – Bret Easton Ellis 1990-es évekbeli regényének adaptációja –, azonnal kultikussá vált.
dec. 30
3:54
Durván bejelzett a műszer az egyiptomi piramisoknál, átírja a tudásunkat ez a felfedezés (Promotions)
Fontos felfedezést tettek a tudósok az egyiptomi piramisoknál, nagyobb a rejtély, mint korábban gondoltuk.
dec. 30
3:54
A cselekvés napja. Horoszkóp 2024 december 30 (Bien)
Szeretnéd elkerülni a tömeget egy darabig, nyugalomra és talán egy kis magányra is vágysz.
dec. 30
4:00
A pogácsa szerepe az óév búcsúztatásában és az új év köszöntésében (egy.hu)
A pogácsa a hétköznapokban és ünnepek alkalmával is asztalra kerülő étel, ami gyakori szereplője a legkülönfélébb menüsoroknak, vendégváró falatoknak és állófogadásoknak. Mégis kevesen tudják róla, hogy milyen fontos szerepet töltött be az új év és az új élet reménytejes várakozásában, és hogy mennyi hiedelem és szokás főszereplője volt az évszázad
dec. 30
4:18
Több mint négymilliárd forint bírságot szabott ki idén a GVH (ProfitLine)
Több mint négymilliárd forint bírságot szabott ki idén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - közölte a szervezet elnöke a Magyar Nemzetben szombaton megjelent interjújában.
dec. 30
4:18
Megszólalt az Alpokban megmentett magyar nő: társa így halt meg (AC News)
Magdolna a szlovéniai megmentőjének elárulta, hogyan veszítette el a barátját, aki lezuhant a szikláról és eltörte a lábát.
dec. 30
4:24
Óriási a korai felismerés jelentősége a nőgyógyászati daganatoknál is (Vital)
A daganatos betegségek korai felismerése sok esetben élet-halál kérdése lehet, de legalábbis meghatározza a kezelés lehetőségeit. Így van ez a nőgyógyászati daganatok esetében is: minél korábban sikerül felismerni a betegséget, annál jobbak lehetnek a kilátások.
dec. 30
4:24
A bitcoin a luxusiparban is új korszakot nyithat (Igényesférfi.hu)
A bitcoin és más kriptovaluták szárnyalása új fejezetet nyithat a luxusmárkák világában. Egyre több prémium márka és kiskereskedő vizsgálja a lehetőséget, hogy kriptovalutát fogadjanak el fizetőeszközként, ezzel kedvezve a tehetős kriptobefektetőknek és az innovációra fogékony vásárlóknak.
dec. 30
4:24
Kiderült: ők az egyiptomi cápatámadás áldozatai (naphire.hu)
Olasz búvárok az egyiptomi cápatámadás áldozatai.
dec. 30
4:24
3 jól fizető távmunka, ami hódítani fog 2025-ben (Karrier Trend)
Az elmúlt években a munkaerőpiacot olyan jelentős globális események rázták meg, mint a koronavírus járvány vagy éppen a mesterséges intelligencia széles körű elterjedése. A munkaerőpiac gyakorlatialg alapjaiban változott meg és változik továbbra is, éppen ezért egyáltalán nem furcsa, hogy egyre nagyobb az igény a távolról végezhető munkákra. Cikkü
dec. 30
4:30
Ukrajna NATO-csatlakozása csak ábránd (Magyar Hírlap)
A szakértő szerint a Nyugat megérti, hogy Oroszország soha nem fogja megengedni Ukrajna csatlakozását a NATO-hoz.
dec. 30
4:42
Ezek voltak az év legfuturisztikusabb, legkülönlegesebb és legszerethetőbb kütyüi (Forbes)
Fantasztikus tv, karra csavarható telefon, sosem látott viselhető eszköz, és jó pár más érdekesség a válogatásunkban. A gyártók továbbra is feszegetik a határaikat, így idén is rengeteg szuperinnovatív eszközzel találkoztunk. Ezek közül válogattuk most ki a legérdekesebbeket, legéletrevalóbbakat és a legfontosabbakat. Próbáltunk minél szélesebb ter
dec. 30
4:42
Újév ünneplése a nagyvilágban: szőlőszemek, lencse és tengerparti buli (Szakmát Szerzek)
Az újév köszöntése világszerte izgalmas és sokszínű hagyományokat hordoz, amelyek a kultúrák egyediségét tükrözik. Legyen szó tűzijátékról, speciális ételekről vagy szimbolikus cselekedetekről, minden ország sajátos módon ünnepli az új esztendő kezdetét. Most ezekből hoztunk egy csokorra valót. Magyarország Itthon az újév legfontosabb hagyományai a
dec. 30
4:42
Hat fantasztikus hely, amit egyszerűen látni kell Dél-Franciaországban (Roadster)
Csendesebbek és érintetlenebbek, mint a csillogó szuperjachtok világa, és olyan nyári pillanatokat adnak, amikhez hasonlót Európában máshol aligha találni.
dec. 30
4:48
Az erdészeti programokkal egyre közelebb kerülünk a klímavédelmi célok eléréséhez (Vital)
Az ország zöldvagyona hozzájárul korunk egyik legnagyobb kihívásának, az éghajlatváltozás ütemének lassításához, ezért az erdőtelepítésekkel és az erdőgazdálkodással kapcsolatos programokat idén is jelentős figyelem kísérte.
dec. 30
4:48
A rejtélyes Denali-hiba (Magyar Hírlap)
Felfedték az óriási észak-amerikai törés titkát.
dec. 30
4:48
Sokkban Dél-Korea: 179 ember szörnyethalt a felrobbant repülőn (AC News)
A Dél-koreai repülőgép ötnapos karácsonyi vakációról tért éppen haza az utasokkal, amikor repülőjük betonfalnak ütközött.
dec. 30
4:54
Figyelmeztet a virológus: fokozódni fog a járvány (ATV)
Emelkedik a szennyvízben az influenza örökítőanyagának a mennyisége – derült ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ adataiból. Duda Ernő virológus az oltás felvételét javasolja, szerinte ugyanis még nem robbant be a járvány, így aki most oltatja be magát, még időben van.

Keresés