A román miniszerelnök szerint nem a "magyar etnikumú románok" ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása érdekében, hiszen Erdély elcsatolása nem reális veszély, mert, mint mondta, sosem lesz "semmilyen Székelyföld" Romániában.
Több mint tízezer tonna lejáratközeli és csomagolási hibás élelmiszert mentett meg a megsemmisítéstől tavaly a Magyar Élelmiszerbank Egyesület áruházakból és gyártóktól, hogy rászorulóknak adományozza azokat.
A bukaresti vezetők és állami intézmények Románia feltétel nélküli, további támogatásáról biztosították Ukrajnát a háború kitörésének második évfordulóján.
A covidjárvány idején egy magánszemély feljelentette a miniszterelnököt, mondván, Orbán Viktor megszegte a járványügyi korlátozásokat, amikor részt vett Kriza Ákos volt miskolci polgármester temetésen. A rendőrség elutasította a feljelentést, mivel a miniszterelnök templomi búcsúztatáson vett részt, az akkor hatályos jogszabályok szerint pedig vall
Nagyon érdekes adatokat tett közzé a Magyar Nemzeti Bank, kiderült például, mik azok a címletek, amelyekből az egész ország sem tudna összedobni egy lottófőnyereményt.
2020-ban helyezték örök nyugalomra Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a tisztelői azonban azóta sem róhatták le a kegyeletüket, mert a család azóta is szigorú titokban tartja a sírhelyet.
Az Ukrajna elleni orosz hadművelet megindításának második évfordulója alkalmából a NATO-főtitkár videóüzenetben erősítette meg a szervezet szándékát Ukrajna felvételére.
Miután a tavalyi szezonban a Cadillac, a Ferrari, a Peugeot és a Porsche jelentette kihívást is sikerrel vette, és ezzel zsinórban az ötödik világbajnoki címét szerezte meg, a Toyota Gazoo Racing az idei szezonban már egy 19 hiperautóból álló, minden korábbinál erősebb és népesebb mezőnyhöz csatlakozik, amelynek részei lesznek az újonnan érkezett A
Kezdetben minden zuhany káprázatos és csak úgy csillog a tisztaságtól: a csempe szép fehér, a fugák makulátlanok és az üvegajtók teljesen átlátszók. Ám az idő múlásával, akármilyen rendszeresen is takarítod, már soha nem lesz olyan, mint újkorában.
Színész- és sportlegendák, az első űrhajós és az egyetlen, Kínából megszökött ujgur író, világhírű művészek gondolatai életről, halálról, alkotásról. A hamarosan megjelenő, legizgalmasabb életrajzok és memoárok közül válogattunk. Korábbi ajánlóink között találtok világirodalmat, magyar prózát és lírát, gyerekkönyveket, tudományos és közgazdasági no
A vállalkozásoknál dolgozó munkavállalók 50 százaléka elégedetlen a jelenlegi fizetésének mértékével, 63 százalékuk tervezi, hogy ha lehetősége nyílik rá, 2024-ben munkahelyet vált – derült ki a Trenkwalder február első felében elvégzett munkaerőpiaci kutatásából.
Nemcsak a pályán, de a színfalak mögött is zajlott a készülődés a 2024-es szezonra Bahreinben. A teljes mezőnyt összeterelték egy közös fotózásra, amelyen nehéz volt komoly arcot vágni.
A miniszterelnök a felelős a pedofilbotrányért, az új köztársasági elnök pedig Orbán beosztottja lesz. A DK elnöke a 2010 előtti kormány hibáiról, az ellenzéki együttműködésről és a polgári Magyarországról is beszélt az évértékelőjén. Aki egyszerre akarja leváltani a kormányt és az ellenzéket, a jelenlegi hatalom fennmaradását segíti szerinte, Orbá
Könyvesboltok bukkantak fel ott, ahol korábban drogot árultak Nápolyban. A kiadó egyik alapítóját az indította meg, hogy egy maffiaharc alatt egy eltévedt golyó unokatestvérét is megölte.
Anne Hathaway számára a Neveletlen hercegnő főszerepe, Mia Thermopolis hozta el a hírnevet. A színésznő akkoriban és utána a romantikus és virágmintás darabokat preferálta, de ennek az jókislány időszaknak már régen vége, ezt a dögös vörös bőrszerkója is bizonyítja!
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Karmelita kolostorban fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét, és áttekintették az óriásvállalat magyarországi beruházásainak helyzetét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
Hörgőgyulladás miatt kezelték a kórházban a másfél éves kislányt, ám miután javult az állapota, hazaengedték. Mindössze másfél napot töltött otthon, amikor összeomlott a keringése és meghalt.
Ne kerteljünk, imádjuk a romantikus vígjátékokat! Segítenek elmenekülni a valóság elől, és egy kis időre átadhatjuk magunkat egy tündérmesének.Az azonban, hogy egy romantikus vígjáték hogyan teljesít a kasszáknál, számos tényezőtől függ, például a marketingtől, a sztárszereplőktől és a jó dramaturgiától. Összegyűjtöttük nektek minden idők legtöbb b
A bevásárlás legidegesítőbb részéről, a pénztárak jövőjéről, a kiskereskedelmi adóról és a diszkontokról is beszélt a Telexnek Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország vezetője.
A kettős ház 1894-ben már dr. Márkus Károly ügyvéd tulajdonában volt, így adják meg a hirdetésekben is az épület bérlői: Márkus-ház, igaz, eleinte még hozzáteszik: "előbb Palánszky Sámuel-féle ház".