2024. február 24. szombat

febr. 24
7:18
Megtaláltuk a leendő köztársasági elnök tablóképét: így nézett ki Sulyok Tamás 50 évvel ezelőtt (Blikk)
Habár Sulyok Tamás neve eddig sem volt ismeretlen, tegnap óta már az egész ország megtanulta, ugyanis Orbán Viktor őt javasolta köztársasági elnöknek, így vélhetően ő is fogja elfoglalni az államfői pozíciót.
febr. 24
7:18
Széthullhatnak a családi cégbirodalmak (Azenpenzem)
A legvagyonosobb tízezer magyar család átlagos vagyona 4,1 milliárd forint, ennek felét teszi ki a családi vállalkozás, így ők birtokolják a hazai cégérték 50 százalékát. Közülük kétezer cég tulajdonosa elmúlt 55 éves, nekik meg kellene találniuk a megfelelő utódot, enélkül ugyanis legnagyobb vagyonuk, a családi vállalkozás nem tud fennmaradni. Ez
febr. 24
7:18
Emlékhelyet is avatnak a szolnoki csata 175. évfordulóján (Magyar Hírlap)
Az 1849-es csatára emlékezve 28. alkalommal rendezi meg az eseményt.
febr. 24
7:18
Visszatérhet az infláció - ha korán ünneplünk, még meglepődhetünk (Növekedés)
Az infláció visszaszorításával a gazdasági növekedés elsősorban technológiai újításokkal és a termelékenység fokozásával biztosítható. Emellett a fenntarthatóság is kulcsfontosságú kérdéssé vált a vállalati döntéshozók és az állami szereplők életében. A Magyar Közgazdasági Társaság Fenntarthatósági Szakosztályának konferenciáján a szakértők a fennt
febr. 24
7:18
A baszk nyelv eredetére utalhat a rejtélyes szöveg a 2100 éves bronz kézen (Helló Magyar)
A bronz kézre a vaskón írás legrégebbi és leghosszabb példánya van felírva. Ez seígthet megfejteni a ma is élő baszk nyelv eredetét.
febr. 24
7:18
Ezt várja a párjától Fésűs Nelly meseszép lánya, Horváth Csenge (rtl.hu)
Fésűs Nelly nagyobbik lánya, Horváth Csenge még csak 21 éves, de már teljesen önálló életet él párjával. A fiatal modell az rtl.hu-nak mesélt arról, miért hagyta ott az egyetemet, hogyan szeretne összeházasodni szerelmével, és hogy milyen a kapcsolata kishúgával, Vajtó Elzával.
febr. 24
7:21
Kiderült, melyik volt a Mercedes-Benz legnépszerűbb modellje Magyarországon (Márkamonitor)
A Mercedes-Benz Group Ag ismertette a 2023-as évre vonatkozó pénzügyi és értékesítési adatait. A kihívásokkal teli időszak ellenére stabil pénzügyi eredményekkel zárta a 2023-es esztendőt.   A világ legvonzóbb járműveinek és szolgáltatásainak megalkotására való hangsúlyosabb törekvés a folyamatos pénzügyi fegyelemmel együtt 19,7 milliárd euró (2022
febr. 24
7:21
Kiderült, mi játszódik le az agyban szakításkor (Igényesférfi.hu)
A traumafeldolgozás idővonala a szakítás utáni első naptól (a mélyponttól) egészen az újrakezdésig (a hatodik hónapig).
febr. 24
7:21
Még a piramisoknál is régebbi, rejtélyes települést találtak a Nílus-deltában, sok mindent megmagyarázhat a felfedezés (Promotions)
Több mint 2500 évvel az első piramisok előtt épült a falu.
febr. 24
7:24
2020 óta nem indította az állam akkora eladósodással az évet, mint idén (444.hu)
Csak a január több mint 2000 milliárdos adósságnövekedést hozott. Egy magyarra átlag öt és félmillió forintnyi költségvetési adósság jut.
febr. 24
7:24
Marcel Ciolacu: sosem lesz "semmilyen Székelyföld" Romániában (Magyar Hírlap)
Ciolacu szerint nem a "magyar etnikumú románok" ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása érdekében,.
febr. 24
7:24
"Üdvözlet a megszállóknak!" – így semmisített meg egy hatalmas orosz repülőgépet az ukrán légvédelem (Mandiner)
Az A-50-est a Jejszk és Krasznodar városok közötti területen lőtték le.
febr. 24
7:24
Karácsonyi szívrohama után két hónappal meghalt Emerson Fittipaldi szintén korábbi F1-es pilóta bátyja (Racingline)
Wilson Fittipaldi 35 F1-es futamon indult, de öccse sikereinek soha nem került még a közelébe sem. Viszont saját csapatot alapított.
febr. 24
7:24
Vakcinabankot hozott létre a Nébih a madárinfluenza vírus elleni védekezéshez (Magyar Mezőgazdaság)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a Ceva-Phylaxia Zrt.-vel együttműködve vakcinabankot hozott létre a Hpai (highly pathogenic avian influenza) madárinfluenza vírus elleni védekezés érdekében - közölte a Nébih az MTI-vel szerdán.
febr. 24
7:24
Cbdc: A magánélet és a haladás egyensúlya (BitcoinBázis)
A központi banki digitális valuták (CBDC-k) világszerte vitát váltottak ki érdemeikről és buktatóikról. Felvetik a kérdést: vajon ezek a jövő
febr. 24
7:24
Kedvező áron érkezik egy újabb kínai villanyautó Magyarországra (Villanyautósok)
Tovább erősödik a verseny a vásárlók kegyeiért.
febr. 24
7:26
Egyhavi fizetéssel kevesebbért dolgoznak Szabolcsban, mint Budapesten (444.hu)
Annyi az átlagos nettó bér Szabolcsban, mint Budapesten volt 2018-ban.
febr. 24
7:26
Tarolt az Egy zuhanás anatómiája (Magyar Hírlap)
Tarolt az Egy zuhanás anatómiája című film a francia Oscar-díjnak számító César-díj kiosztóján.
febr. 24
7:27
Így lehet dús szemöldököd nagyon rövid idő alatt (Femcafe)
A dús szemöldök az egyik legnagyobb trend idén, amiről mindenki csak álmodozik. Azonban, ha megfogadsz pár egyszerű tippet, gyorsan elérheted a tökéletes formát, méghozzá természetes úton, rövid idő alatt.
febr. 24
7:28
Somkuti Bálint: Ebben a háborúban nincs még két év (Magyar Hírlap)
Amerika – és különösen a demokraták – célja, hogy a világ megosztottsága az ukrajnai harcok után is fennmaradjon.
febr. 24
7:30
Tizenéveseket okosít ki a pénzügyekben egy ingyenes megoldás (Növekedés)
A pénzügyi tudatosság és ismeretek hiánya megnehezítheti életünket, boldogulásunkat. Gyermekeink pénzügyi nevelése kritikus fontosságú az egyéni és társadalmi gazdasági jólét szempontjából is.
febr. 24
7:33
Döbbenetes drágulás jön a MÁV-nál, ha csak pár kilométert utazik (Infostart)
Március 1-jével jelentősen megdrágul a vonaton kerékpárral ingázók utazása a helyközi közlekedésben.
febr. 24
7:33
Két éven belül jöhet az első génszerkesztett hús "betegségálló" Crispr-malacoktól (Rakéta)
Mint a Genus vállalat fogalmazott, a génszerkesztett állatok "teljesen immunisak" a sertéseket tizedelő, legsúlyosabb vírussal szemben.
febr. 24
7:35
Egy mechanikus emberszerű dolgozó állt szolgálatba a Nio autógyárában (Rakéta)
Az emberi formájú robotok általában rakodási munkát végeznek, de a kínai Ubtech Robotics gépe egy elektromos autókat gyártó cégnél tölti gyakornoki idejét.
febr. 24
7:36
Biopezsgő beszélgetős mindennapokra (Blikk)
Ugye jórészt megfizethető, minőségi borféléket próbálunk ajánlani itten, bizonyos vonal fölött, hogy vidámítsunk a hétköznapokon.
febr. 24
7:36
A "gépi értelem" már a magyar oktatásban is megvetette a lábát (Növekedés)
A ChatGPT megbolygatta az oktatás szereplőinek életét is. A digitális oktatás néhány éve radikálisan átalakította a tanárok eszköztárát, most pedig a mesterséges intelligencia által támasztott új kihívásoknak kell megfelelniük.
febr. 24
7:36
A román miniszterelnök szerint sosem lesz "semmilyen Székelyföld" (rtl.hu)
Marcel Ciolacu román miniszterelnök szerint nem kell visszatérni a soviniszta diskurzushoz, és nem kell szövetkezni a magyarok ellen, mert "nem fog senki semmilyen Erdélyt eladni. Nem fog semmilyen határ megváltozni".
febr. 24
7:42
A D-vitamin hiány következményei a csontokra (Magyar Hírlap)
Tisztában kell lenni azzal, hogy a D-vitamin túladagolható.
febr. 24
7:42
Hatalmas verekedés tört ki a Sparta és a Galatasaray meccse után Prágában (Mandiner)
A törökök nem tudták megemészteni a vereségüket.
febr. 24
7:42
Deutsch az EP-listavezetőségről: Hátamon áll fel a szőr, amikor ilyen felkérés után valaki elkezd álszerénykedni (Telex)
Ha tetszik, egyenlők között ő az első, mondta a pozíciójáról.
febr. 24
7:48
Tombol a járvány a szomszédban, de a magyaroknak 1969 óta nem kell félniük (ATV)
Kitört a kanyarójárvány Belgrádban, a szakemberek ugyanakkor azt is közölték, hogy a betegek többsége vagy nem kapott védőoltást, illetve nem lehet tudni, hogy be van-e oltva. A regisztrált betegek között felnőttek és gyerekek is vannak. A szakemberek szerint hazánkban azonban nincs ok a pánikra, mivel a kanyaró elleni oltás Magyarországon 1969 óta
febr. 24
7:48
Láttad már a hét traktorújdonságait? (Agroinform)
Az Agroinform.hu heti gépészeti híreinek összefoglalója.
febr. 24
7:48
5 film, ami tökéletes választás lehet egy esős hétvégén (Hamu és Gyémánt)
Bár a legtöbben a napsütéses időjárást részesítik előnyben, az esős napok jót tesznek a természetnek – valamint kiváló lehetőséget biztosítanak arra, hogy lepörgessünk néhány remek filmet. Mi most öt olyan alkotást ajánlunk a ScreenRant segítségével, ami garantáltan jó kedvre derít a borús idő ellenére is.
febr. 24
7:48
Számukra semmi sem volt tabu (Magyar Hírlap)
Semmi sem volt szent a négy csalónak.
febr. 24
7:48
Háború: Putyin feje most főhet - az oroszok egyik büszkeségét kilőtték (Növekedés)
.
febr. 24
7:48
Töltődjünk fel a mai telihold erejével! Eljött a megtisztulás és az elengedés rituáléinak ideje (egy.hu)
Számos hiedelem és babona fűződik a teliholdhoz: a különböző kultúrákban egyaránt úgy tekintettek a teliholdas időszakra, mint a mágiára, jóslásra és mindenféle spirituális gyakorlatra legalkalmasabb periódusra.
febr. 24
7:50
Több mint 1200 kilométert tett meg ez a szürke farkas Európában (Hamu és Gyémánt)
Kíváncsi volt, ezzel rekordot döntött.
febr. 24
7:51
Idén sem marad világsztár fellépő nélkül az Újszegedi Szabadtéri Színpad (Márkamonitor)
A bossa nova dallamvilág és a keményrock klasszikusok ötvözéséről híres zenekar, a Nouvelle Vague is fellép a Szegedi Szabadtéri Játékok kisebbik színpadán. Immár elmaradhatatlan hagyománnyá vált, hogy a 2022-ben felújított játszóhely koncertkínálatában legalább egy világhírű zenei produkció is várja a közönséget; így a sorozat hazai kiválóságainak
febr. 24
7:51
Testközelből csodálhatod meg a világ utolsó hegyi gorilláit ebben az afrikai üdülőparadicsomban (Igényesférfi.hu)
Az üdülőhely a világhírű Vulkán Nemzeti Park szomszédságában fekszik, mely a kihalófélben lévő hegyi gorillák egyik utolsó menedékhelyének számít.
febr. 24
7:51
Magyarország felé tart a Louis ciklon, ezt fogja okozni hazánk időjárásában a meteorológusok szerint (Promotions)
Magyarország felé közelít a Louis nevű ciklon.
febr. 24
7:54
Az oroszok 10 kilométerrel szorították vissza az ukrán csapatokat (Magyar Hírlap)
Úgy néz ki az ukrán erők harcosai tömegesen adják meg magukat..
febr. 24
7:54
Kárpátalja már soha nem lesz olyan hely, mint az orosz-ukrán háború előtt (Mandiner)
Eltűntek a hadköteles férfiak az utcákról, sok feladatot a nők vettek át.
febr. 24
7:54
Hatásos a niacinamid a pattanások kezelésére? (in.hu)
A niacinamid a legnépszerűbb bőrápolási összetevők közé tartozik, jó okkal. Segíthet eltüntetni a sötét foltokat és a bőrpírt, miközben csökkenti a finom vonalak és ráncok megjelenését. De vajon hatékony a pattanások kezelésében is?A niacinamid, más néven B3-vitamin vízben oldódó vitamin, sokoldalú összetevő a bőrápolásban. Többek között fokozza a
febr. 24
7:54
Megtalálhatták a nem-hormonális, férfi fogamzásgátlót (Gyártástrend)
Egy bizonyos fehérjekoktél szájon át történő beadása hatékonyan leállította a spermatermelést és a termékenységet egerekben, miközben megőrizte a nemi vágyat.
febr. 24
8:00
A bélbaktériumok és a vastagbélrák összefüggésbe hozhatók (Magyar Hírlap)
A fiatalabb és az idősebb rákos betegek daganatában található mikrobák különböznek.
febr. 24
8:00
A harmadik világháború küszöbén állunk (Demokrata)
"Tűzszünetre és békére van szükség, amelynek megteremtésére Donald Trump és Orbán Viktor a legalkalmasabb."
febr. 24
8:00
A Netflixen nézzen végre valami jót - mutatjuk mit érdemes (Növekedés)
A legnépszerűbb streaming szolgáltatón nem egyszerű igazán jó filmekbe vagy sorozatokba botlani, ezért adunk némi mankót: összegyűjtöttünk pár címet, amit érdemes megnézni.
febr. 24
8:00
A magyar haderő-fejlesztés fontos állomása a Svédországgal kötött megállapodás (Mandiner)
A Gripen közel húsz éve már magyar légierő jól bevált típusa.
febr. 24
8:00
Tovább dagad a ped0filbotrány: Kiszivárgott Balog Zoltán titkos levele K. Endréről (Nyugati Fény)
A püspök nem kételkedik K. Endre "ártatlanságában". A Tovább dagad
febr. 24
8:00
Rejtélyes objektum repül az Egyesült Államok felett, vadászgépeket küldtek rá (rtl.hu)
Nem tudni, melyik országból bocsátották fel az eszközt, és az is rejtély, hogy mi a rendeltetése.

Keresés