2024. augusztus 1-jétől Bruno van Pottelsberghe veszi át a Budapesti Corvinus Egyetem rektori pozícióját. A brüsszeli Université Libre de Bruxelles egyetemi tanárát Sulyok Tamás köztársasági elnök nevezte ki a Corvinus élére, megbízatása négy évre szól.
Hiába számított toronymagas esélyesnek Japán ellen a férfi vízilabda-válogatott, a magyar játékosok azt hangsúlyoztak a csütörtöki győzelmet követően, hogy mennyire készültek az ellenfélből, amely egyedülálló vízilabdát játszik, és több nagy csapatnak borsot tört már az orra alá.
Augusztus első heteit az Oroszlán csillagjegy uralja, ez az időszak pedig tökéletes arra, hogy megmutathassuk kreatív énünket. Figyeljünk az augusztus 4-ei Újholdra, ekkor ugyanis elindíthatunk bármit, ami megmutatja legbelsőbb vágyainkat. Hagyjuk szabadon áramolni fantáziánkat, és ragyogjunk.
Hét televíziós és streaming bemutatásra készülő alkotás gyártását támogatja a Nemzeti Filmintézet (NFI): folytatódhat a Cipelő cicák sorozat és az Oscar-díjas Rófusz Ferenc új rövidfilmet készít – tájékoztatta az NFI az MTI-t. Az NFI döntőbizottsága két elsőfilmre, egy dokumentumfilmre és egy sorozat folytatására, valamint három animációs alkotás g
"Kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak" – mondta Berkó Lajos.
Egy olimpiai siker olyan, mint az alkohol: az ember elkezd mindent rózsaszínben látni. Kós Hubert 200 hátas győzelme után minden más nemzetbeli úszó sikerének is tudtunk örülni, a 200 háton elődöntőző és a 4x200-as gyorsváltó döntőjében mutatott produkcióinak meg még inkább!
Hatalmas tapsot kapott az elveszített párosmeccs végén a közönségtől a háromszoros GS-bajnok, kétszeres egyéni olimpiai bajnok skót, aki ezzel visszavonult.
Leginkább arra büszke a női tornászok egyéni összetett döntőjében 21. helyen végző Czifra Bettina Lili, hogy a selejtezővel együtt számolva nyolc gyakorlatot mutatott be komolyabb rontás nélkül a párizsi olimpián.
Több mint egy hónapja lépett életbe Németországban az új állampolgársági törvény, és azóta megemelkedett a német útlevélért folyamodók száma. Több német tartomány hatóságai "ugrásszerű" növekedésről tájékoztattak, különösen Bajorországban, valamint az önálló tartománynak számító Hamburgban magas a kérelmek száma.
Az európai parlamenti választások eredménye jelzi, hogy ez európaiak elsöprő többsége változást akar, és hiába kötöttek a parlamenti pártok a választók akaratát megkerülő megállapodásokat, óriási nyomás lesz rajtuk, hogy változtassanak az eddigi irányon - mondta a miniszterelnök politikai igazgatója csütörtök délután Esztergomban.
Azt írják, hogy a két sportoló évek óta szerepel női boksztornákon, és tavaly önkényesen zárták ki őket a világbajnokságról a túlzottan magas tesztoszteronszintjük miatt. A magyar szövetség ugyanakkor keresi a lehetőséget, hogy Hámori Lucának ne kelljen az algériai Imane Helif ellen bokszolni.
Netflix, Max, Disney+. Annyi lehetőségünk van, hogy lassan már szédülünk. De ha gyorsan szeretnél zseniális animációkhoz és a történetmesélés teljesen más dimenzióihoz jutni, elég, ha megnézed a Pixar legütősebb rövidfilmjeit. Igen, felnőttként is működnek.
A héten a mozik hat új filmet mutatnak be. Nézze meg most az előzeteseket, hogy könnyebben válogathasson. Blackpink World Tour – Born Pink A BLACKPINK világot meghódító BORN PINK turnéja a nagyvászonra érkezik, megünnepelve a csapat debütálásának 8. évfordulóját! Az 1,8 milliós közönséget vonzó és a női együttesek koncertkörútjainak világrekordját
Az olimpiai bizottság szerint 2023-ban önkényesen zárták ki az algériai Helifet és a tajvani Lin Jü-tinget a vb-ről, előtt évekig indultak női boksztornákon.
Az úszókapitány az aranyúszást értékelve csütörtök éjjel rámutatott: amikor Kós Hubert Arizonába tette át a székhelyét, már Európa-bajnok volt 200 m vegyesen, Magyarovits Zoltán pedig, aki tíz éven át volt Kós trénere, "a világ legjobb utánpótlásedzője".
Az izraeli hadsereg (IDF) utasítására, iráni támadástól tartva bezártak több tucatnyi olyat gyárat Észak-Izraelben - a szíriai és a libanoni határtól 40 kilométeres távolságon belül -, amelyben veszélyes anyagokkal, például ammóniával dolgoznak.
Nem ért egyet a hőségpénz elosztásával a Vasutasok Szakszervezete, mert a MÁV–Volán minden dolgozója megérdemelné a juttatást, a leányvállalatokhoz tartozók is – közölte az érdekképviselet.
Azt eddig is tudtuk, hogy Katalin hercegnét és Károly királyt nagyon szoros kötelék fűzi egymáshoz, de azt nem gondoltuk volna, hogy Katalin egy ilyen kedves becenéven szólítja az apósát a négy fal között.
A veszprémi helyi közlekedésben áll forgalomba Magyarország első elektromos csuklós autóbusza, a V-Busz Kft. három elektromos járművel zöldíti a város közösségi közlekedését. Az önkormányzati cég MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a három új járművet a Zöld Busz Programban az Energiaügyi Minisztérium támogatásával, a Széchenyi Egyetemi Csoporth
A negyeddöntő jelentette a végállomást a brit Daniel Evans, Andy Murray duónak a férfi páros teniszezők olimpiai versenyében. Utóbbinak ez volt pályafutása utolső mérkőzése.
Régen a hospice-ok a vándorokat és utazókat fogadó vendégházakat jelentették, ahol a betérők megpihenhettek egy hosszú út után. Napjainkban olyan intézményeket illetünk ezzel a névvel, amelyek az élet útjának végén gondoskodással, szeretettel és szakértelemmel fogadják a békés búcsúzásra vágyókat.
Váratlan bejelentésekkel rukkolt ki Cardi B, akivel kapcsolatban azt pletykálják már egy ideje, hogy a férje Offset, megcsalja őt. A friss hírek szerint a kapcsolatuk tényleg zátonyra futott, ugyanis Cardi B beadta a válási dokumentumokat a bíróságra. Mindezek után a rapper bejelentette, hogy Offset harmadik gyerekét várja.
A zenei világot hatalmas veszteség érte amikor Tina Turner, a rocknagyi, örökre elment. A "Queen of Rock and Roll" néven ismert énekesnő 83 éves korában halt meg, és hátrahagyta rajongói millióit, akik életük részeként tekintettek rá.
Gyakran előfordul, hogy a nyugdíjkorhatár elérése előtt még hosszú évekkel valaki elkezd készülni a nyugdíjazásra, ahogyan mondani szokták: megszámoltatja az éveit. Különösen gyakran teszik ezt azok a nők, akik a "nők 40" kedvezményes nyugdíjat szeretnék igénybe venni, és pontosan tudni akarják, mikortól élhetnek ezzel a lehetőséggel.
A Kos ne legyen negatív, a Rák számára a kitartása fogja elhozni a kívánt sikereket! Karrier horoszkóp: 2024.08.02. Kos A szakmai tapasztalataidat használd az akadályok elhárítására, amelyek haladásod útjába kerülnek. Egy kis erőfeszítés képes lehet megoldani a problémát egyszer s mindenkorra. Tarts ki és ne hagyd, hogy a kisebb akadályok lehangolj