Az orosz parlament alsóháza, az Állami Duma 2024. július 30-án, kedden jóváhagyta azt a jogszabályt, amely lehetővé teszi a vállalkozások számára, hogy kriptovalutákat használjanak a határokon átnyúló kereskedelmi ügyletekhez és a fizetések teljesítéséhez. A törvényjavaslatot eredetileg a stabilcoinok szabályozására alakították ki, majd az elmúlt h
A Duna House Cégcsoport közreadta havi Tranzakciószám Becslését és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2024 júliusában, országosan 11 538 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 115 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A mai harmincas nők nem kis része szerint gyermeket vállalni őrültség. Legalábbis számos, a tengerentúlon vagy Európában végzett kutatás szerint. A probléma egy ideje a levegőben van, és ha valaki filmet néz, posztokat olvas, közösségimédia-videókon kapcsolódik ki, azt is tapasztalhatja, hogy nemcsak a levegőben, hanem az életvezetésben is megjelen
Ország tortája - Az idén 18. alkalommal meghirdetett versenyen a jelentkezőknek úgynevezett szuperélelmiszereket kellett felhasználniuk, a szervezők ugyanis a gazdag beltartalmú értékekkel rendelkező, magyar alapanyagokra szerették volna felhívni a figyelmet.
Sikeres globális kezdeményezést vezet be Magyarországon az EY. Az EY Entrepreneurial Winning Women célja, hogy segítse a női vezetőket vállalkozásuk fejlesztésében és piaci pozíciójának megerősítésében. A program keretében idén első alkalommal adja át a vállalat az EY Női Vállalkozói Kiválóság Különdíjat annak az üzletasszonynak, aki nemcsak saját
Hamarosan hivatalosan is véget ér Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága. Sajtóértesülések szerint ugyanis a sztárpár már mindenben megegyezett a válásukkal kapcsolatban.
Lezárult a 2023. évi Gyorsítósáv pályázat szakmai értékelése. A jelentős tudományos vagy műszaki újdonságtartalommal rendelkező termékek, technológiák vagy szolgáltatások kifejlesztéséhez projektenként akár 300 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A támogatásra jelölt projektek t
A SARS-CoV-2 vírus által okozott járvány az emberek közt lecsengett, azonban még mindig széles körben elterjedt a vadonélő állatfajok között – erre jutott egy kutatás.
A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kutatói a mesterséges tóparti élőhelyek hatását vizsgálták a kockássikló-populációk méretére vonatkozóan, és sokunk számára meglepő eredményt kaptak.
Magunkkal és a természettel is harmóniába kerülhetünk, ha a jövőben tudatosabban élünk.Az idén ez az a nap (augusztus elseje), amikorra az emberiség azévi fogyasztása meghaladja a Föld egy év alatt regenerálódni képes erőforrásait. Ez a túlfogyasztás napja. Ettől kezdve az év hátralévő részében bolygónk természeti „tőkéjét” fogyasztjuk, ami hosszú
A bűntudat nyomasztó fogalom, pedig nem kellene annak lennie. Az egészséges bűntudat kellemetlen érzés, nem nyomasztó. Az egészséges bűntudat olyan tettekre, változásokra sarkallja az embert, ami előnyére válik. Hiszen "csak" arról van szó, hogy érzékeljük "bűnünket", melyet a bűntudat hatására igyekszünk jóvátenni, s igyekszünk azt a bűnt legközel
Még ha nem is gondolnánk, bizony vannak olyan ételek, amelyeket mindenképpen el kell zárnunk kedvenceink elől. Néhány hétköznapi élelmiszer súlyos mérgezést okozhat a kutyáknál, sőt akár életveszélyes is lehet számukra. Melyek ezek vajon? Most összeszedtünk 8 ételt.
A nyári hónapokban óriási sláger az ínycsiklandozó, lédús sárgabarack, a legtöbben azonban talán nem is tudják, mivel jár pontosan, ha minden nap eszünk pár szemet.
A délutáni órákban végzett mérsékelt vagy erős fizikai aktivitás a cukorbetegségben szenvedő felnőttek glikémiás kontrolljának javulásával jár – derült ki egy több mint 2400 elhízott, illetve túlsúlyos cukorbeteg alany bevonásával végzett amerikai vizsgálatból. Dr. Porochnavecz Marietta, diabetológus, belgyógyászt, a Cukorbetegközpont orvosát kérde
A 200 méter pillangón ezüstérmes Milák Kristóf 100 méteren is megkezdi szereplését, a magyar férfi párbajtőrcsapat pedig az elődöntőért lép pástra a párizsi olimpia pénteki versenynapján.
Katalin hercegné betegsége miatt csak ritkán jelenik meg nyilvános eseményeken, ám néhány hete úgy döntött, megnézi a wimbledoni teniszbajnokság döntőjét, ahol összefutott sógorával, Harry herceggel. A jelek szerint nagy volt az öröm, mikor meglátták egymást, ami azért is bír nagy jelentőséggel, hiszen Harry és testvére, Vilmos herceg kapcsolata a
Alig két hónappal az indulása után az eMAG Genius, a vásárlóknak előre meghatározott értékhatár felett ingyenes kiszállítást és exkluzív ajánlatokat kínáló szolgáltatás rendelkezik a legmagasabb márkaismertséggel a magyarországi hűségprogramok között - derül ki a GKID által az eMAG megbízásából készített reprezentatív felmérésből. Ennek válaszadóin
A digitális forradalom átalakította a szerencsejáték-ipart, létrehozva az online kaszinópiacot, melynek nagysága 2030-ra elérheti a 150 milliárd dollárt. Az újoncok számára az online szerencsejáték világa egy útvesztőnek tűnhet, de a megfelelő ismeretek birtokában izgalmas és akár jövedelmező élmény is lehet. Ez az útmutató végigvezet az online kas
Már az ókori görög filozófusok is szerettek sétálva értekezni. Hippokratész úgy vélte, hogy a séta a legjobb orvosság. Hosszú évszázadok óta hívek milliói tapossák a zarándokutak ösvényeit, a szerzetesek pedig koptatják a kolostorok kerengőit. Rousseau is azt vallotta, hogy csak gyaloglás közben tud gondolkodni, Kant soha ki nem hagyta volna hosszú
A Philips 49B2U6903CH monitort olyan professzionális funkciókkal erősítették meg, mint a Thunderbolt 4, Busylight technológia, autoframing webkamera. A Philips 49B2U6903CH kijelzője nagy. Nagyon nagy. A 48,8 hüvelykes /124 cm-es képernyő DQHD, azaz 5120 x 1440 pixel felbontással rendelkezik. A Thunderbolt 4 port támogatja a nagy felbontású videót,
A brit Birminghami és Warwicki Egyetemek spin-out vállalata, a 4D Medicine 3,4 millió fonttal (közel 1,6 milliárd forinttal) növelte befektetéseit, hogy befejezze első termékkínálatának előzetes klinikai tesztelését, majd az amerikai
2020 óta nem történt olyan, mint most: a McDonald’s globális viszonylatban veszteséggel zárta az év második negyedét. A visszaesés oka vásárlóik fokozott árérzékenysége lehet, melyet az infláció váltott ki.
Az életnagyságúnál körülbelül ötször nagyobb szobor sok vita tárgya volt.A Palm Springs-i Művészeti Múzeum előtt 2021 óta álló, 8 méter magas Marilyn Monroe-fémszobor hosszadalmas jogi csatározás után egy városi parkba költözik.Seward Johnson Forever Marilyn című alkotása Billy Wilder Hétévi vágyakozás (1955) című vígjátékának ikonikus jelenetét ör
Az utóbbi évtizedben sorra kerültek filmvászonra a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek pop ikonjai. A legtöbb film átütő sikert aratott és óriási népszerűséget hozott a zenészek többnyire addig ismeretlen megformálójának.