A szülővé válás még a legegyszerűbb dolgok tekintetében is új kérdéseket ébreszthet bennünk, és teljesen természetes, hogy egy kisgyermek érkezésével jelentősen megváltozik az életünk. Azonban ez nem jelenti azt, hogy mindent másként kellene csinálnunk, mint előtte, sőt!
Ha még nem sikerült elérnünk a nyárra az álomalakot, akkor vessük be a paradicsomdiétát. A burgonyafélék családjába tartozó növény, mely Dél- és Közép-Amerikában őshonos remek fogyókúrás étel. 100 gramm paradicsomban mindössze 18 kalória van. Összehasonlításként ugyanennyi almában 52 kcal.
Idén 30. alkalommal lépünk át az immár ikonikusnak számító K-hídon a Szabadság Szigetére, ahol 50 helyszínen 1000-nél is több program vár ránk, a műfaji sokszínűség jegyében, köztük Kylie Minogue, Liam Gallagher, Martin Garrix vagy Sam Smith, de újra lesz Nagy Utcaszínház és a mindig fantasztikus Cirque du Sziget, sőt idén az egyik tusolóblokkban i
Idén is brutális verseny zajlik a vásárlók kegyeiért a mobiltelefon piacon. Az év legkelendőbb készülékeit azonban már lehet listázni az első félévre vonatkozóan.
Az árakba való mesterséges beavatkozással a kereskedő partnerek és a hálózati szereplők jártak a legrosszabbul, de most már kezdenek visszakorrigálni az árak – mondta az InfoRádióban a holtankoljak.hu ügyvezetője. Bujdos Eszter hozzátette: jelentősebb elmozdulások nem lesznek a közeljövőben, sőt a korrekció miatt inkább árcsökkenés várható.
Becslések szerint évente 16 millióan kapják el a szamárköhögést vagy pertussist, és a legtöbb eset a fejlődő országokban fordul elő. Az egyévesnél fiatalabb csecsemők közel 0,5 százaléka belehal a fertőzésbe. A betegséget okozó baktériumot 1906-ban fedezték fel, a védőoltás pedig az 1940-es években vált elérhetővé.
A Yum Brands kedden közzétette második negyedéves jelentését, amely vegyes eredményeket mutatott. Míg a vállalat zászlóshajói, a Pizza Hut és a KFC eladásai csökkentek, addig a Taco Bell továbbra is erős növekedést produkált - írta meg a Cnbc.
Szerdáig lehet benyújtani jelentkezést a pótfelvételi eljárásban elektronikusan, a www.felvi.hu felületén keresztül - közölte az Oktatási Hivatal kedden. A közlemény szerint a július 30-án indult pótfelvételi eljárásban idén is több mint nyolcezer állami ösztöndíjas helyet hirdettek meg az intézmények.
Idén augusztusban is sok külföldi repül hozzánk a Sziget hetében. A Kiwi.com foglalási adatai alapján a legtöbben az Egyesült Királyságból, Romániából és Izraelből jöhetnek fesztiválozni, de jelentősen több dán, török, amerikai és német bulizóval is találkozhatunk, mint tavaly. A legtöbben a fesztivál első napján, augusztus 7-én érkeznek hazánkba.
Megújítja áramhálózatát az E.ON Hungária csoport, a fejlesztés alapvető célja az időjárásfüggő megújuló energiaforrások, kiemelten a lakossági napelemek hálózatra kapcsolásának elősegítése, amelyből minden dunántúli és Pest vármegyei település profitál - közölte a vállalat az MTI-vel hétfőn.
Beyoncéhoz közel álló források szerint az énekesnő többévnyi politikától való tartózkodás után meglepő dologra készül, ugyanis nyíltan támogatná Kamala Harris elnökjelöltségét az Egyesült Államokban. A 42 éves szupersztár már engedélyezte Harris számára, hogy az ő oldalain hirdessen az elnökválasztási kampányában, de ennél sokkal messzebbre is menn
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a földhasználók figyelmét, hogy az aratást követően a mezeipocok-állomány alakulása fokozott figyelmet igényel, mert ebben az időszakban a learatott gabona- és repcetáblákról a rágcsálók a közeli, zöld növényzettel borított területekre kezdenek áttelepülni.
A Downing Street komoly kritikát fogalmazott meg Elon Muskkal szemben, miután a milliárdos üzletember egy legutóbbi, Angliában kitört zavargásokról szóló videó alá azt találta kommentelni, hogy a "polgárháború elkerülhetetlen".
Még csak néhány napja indította útjára a Péterfy házaspár az Utas és holdvilág elnevezésű alkotói ösztöndíjat, de az irodalmi színtéren máris óriási vihart kavart: hogy kerül a képbe az expolitikus Kóka János? A bullying tényleg a magyar kulturális élet anyanyelve? Hogyan válik egy magánkezdeményezés politikai üggyé? A hírről tudósító cikkek alatti
Idén 50 helyszínen több mint 1000 programmal várják a Hajógyári-szigetre látogatókat. Kylie Minogue-on és Liam Gallagheren kívül többszáz hazai és külföldi művész gondoskodik a felhőtlen szórakozásról.
Folytatja a magyar családok támogatására meghirdetett tartós árcsökkentési programját a Lidl Magyarország. Hazánk piacvezető kiskereskedelmi áruházláncának üzleteiben így újabb 190 termék kapható még kedvezőbb áron. Mivel a vállalat folyamatosan figyelemmel kíséri a vásárlói igényeket, ezért minden esetben, így most is arra reagálva dönt arról, hog
A horvátok állami ünnepén, augusztus 5-én szerepelt utoljára a légierő MIG vadászgépe, ezzel adva meg a méltó búcsú lehetőségét a nyugdíjba vonuló típusnak. Helyüket francia Rafale repülők veszik át.
Fotók: Lamborghini Az Automobili Lamborghini ünnepli Bundang márkakereskedésének újranyitását, új fejezetet nyitva az Italia Automobilival kötött partnerségében. Az ünnepélyes nyitóeseményen bemutatták az Urus SE-t[1], a márka első plug-in hibrid szuper SUV-ját, valamint a Lamborghini világszerte legkelendőbb modelljének legerősebb változatát. Mint
Bodoky Tamás, az Átlátszó oknyomozó műhely főszerkesztője interjút adott a Media1 podcast- és rádióműsorának. A tényfeltáró portál vezetőjével a Szuverenitásvédelmi Hivatal által, a lap ellen indított vizsgálat mellett több más, az Átlátszót érintő ügyről és kihívásról is beszélgettünk.
Ez a 3 csillagjegy örülhet – Csodálatos hete lesz. Egészen különleges, csodálatos hete lesz 3 igen szerencsés állatövi jegynek. Mind a munkában, mind a magánéletben szinte sorsdöntő események láncolata teszi igazán felejthetetlenné ezt a hetet. Minden egyes nap a személyes fejlődésről fog szólni. Arról, hogy a legapróbb lehetőségeket is ügyesen ész
Hatalmas megtiszteltetésben volt része esküvőjük napján Vilmos hercegnek és Katalin hercegnének: Erzsébet királynőtől nászajándékként megkapták a Cambridge hercege és hercegnéje címet. Ezt csak ők érdemelték ki, hiába ápolt jó kapcsolatot a néhai uralkodó unokájával, Zara Tindallal, akinek szintén abban az évben volt az esküvője, neki például nem j
Az üzenetet a források szerint hétfőn Szergej Sojgu, a Kreml vezetőjének magas rangú szövetségese adta át a vezető iráni tisztviselőkkel folytatott megbeszéléseken.
Az őszibarack közeli rokona, kedvező körülmények között csodálatos fává fejlődik. A kései fagyokat nem szereti, ezért hazánkban sok helyütt kétségessé vált termesztése, mégis egyedülálló erővel képes megküzdeni a száraz, sziklás lejtőkkel is. Nem egyszerű tehát megtalálni ideális helyét, de ha ezt a nehéz feladatot megoldjuk, akkor egy igen értékes
Hétfő reggel szinte minden tőzsdét megrázott a nyitás, legyen szó Ázsiáról vagy Európáról, részvényekről, árucikkekről vagy kriptovalutákról. A japán jen okozta problémák és az amerikai recesszió valószínűségének a növekedése azonban számos befektető számára új lehetőséget teremtett, ami közép- és hosszútávon biztosan kifizetődik. Kedd reggel a jap
Idén második alkalommal rendezik meg 2024. augusztus 25-én a Ii. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivált. A rendezvény egyik fő célja, hogy közelebbről is megismerhessük nagy hagyományokkal rendelkező zsidó kultúrát.
A magyar nyelv tele van érdekes fordulatokkal, ez pedig a szólásokban és közmondásokban is megmutatkozik. Tíz híres mondást gyűjtöttünk össze, amiket emojik alapján kell kitalálnod. A helyes válaszokat a feladvány képére kattintva találod. Neked hányat sikerült eltalálnod?
Szerdáig lehet benyújtani jelentkezést a pótfelvételi eljárásban elektronikusan, a www.felvi.hu felületén keresztül - közölte az Oktatási Hivatal kedden.
A parlagi ecsetpázsit (Alopecurus myosuroides) az üde gyomtársulások növénye. Kedveli a kötött, meszes, agyagos talajokat, akárcsak a nedvesebb területeket és a hűvösebb éghajlatot. Terjedőfélben lévő, tipikus gabonagyom, amely más kultúrákban, így repcében, pillangósokban is előfordulhat.
A műanyagszemét csökkentését szolgáló intézkedésre a hazai, családi tulajdonban lévő Civita csoport olyan innovatív megoldást fejlesztett, amire már nemzetközi szinten is hatalmas az érdeklődés.
A prototípus megépítésének szakaszába érkezett annak a román drónnak a fejlesztése, amelyet kizárólag belföldi szakemberek és gyártók bevonásával akar megvalósítani a bukaresti kormány - jelentette az erdélyi Krónika, a két illetékes miniszter álláspontját ismertetve.