2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
13:27
Idén is mélyen zsebbe kell nyúlni az ételért és az italért a Szigeten, de az emelkedés mégsem olyan drasztikus (SzMo)
A röviditalok ára csak pár tíz forinttal, a sörök pedig körülbelül száz forinttal emelkedtek egy év alatt. A koktélok ismét 4000 forint körül mozognak.
aug. 6
13:27
Dánia az első elődöntős női kézilabdában (Magyar Hírlap)
A dánok a Norvégia–Brazília összecsapás győztesével játszanak.
aug. 6
13:27
Újra madárgyűrűző akcióval vár az MME a Naplás-tónál (Magyar Mezőgazdaság)
Tizenegyedik alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) Budapesti Helyi Csoportja. Az érdeklődőket hétköznap és hétvégén is várják augusztus 9 - 29. között.
aug. 6
13:33
Negyedével érhet többet az OTP, de van egy kis szépséghiba (vg.hu)
Rövid időn belül már a második célárcsökkentés érkezett az OTP-re.
aug. 6
13:33
Orbán Viktor ezt az 5 könyvet olvassa idén nyáron (Könyves Magazin)
Politika, konzervatív filozófia, gazdasági tippek alkotják Orbán Viktor olvasmányait augusztusban.
aug. 6
13:33
Vérző magyar turistát hagytak magára a népszerű nyaralóhelyen, a hotel személyzete ügyet sem vetett rá (Promotions)
Kis híján elájult, annyira rosszul lett, borzalmasan vérzett a sebe.
aug. 6
13:33
A távolugró Bánhidi-Farkas Petra nem jutott döntőbe (Demokrata)
Jól kezdett, de végül nem tudott fináléba jutni Bánhidi-Farkas Petra a női távolugrók selejtezőjéből kedden a párizsi olimpián.
aug. 6
13:33
Szánthó Miklós: Egyedül a jobboldal hordozza magában a béke lehetőségét (Mandiner)
"Szocialisták és liberálisok vadházasságának szerelemgyereke ez a woke, csak most osztályharc helyett társadalmi igazságharc, cenzúra helyett politikai korrektség" – tette hozzá Szánthó Miklós. Interjú.
aug. 6
13:33
Bejelentette az RTL a Sztárbox időpontját és több további részletet (Media1)
Kiderült, mikor indul pontosan az RTL népszerű bokszműsorának idei évada, valamint egy új szakkommentátor nevére is fény derült. Az is megvan, ki került az eredetileg már bejelentett egyik versenyző, Pápai Joci helyére, aki visszalépett. Közben fény derült arra is, hogy két extra gálameccs is lesz, valamint hogy a Magyar Ökölvívó Szövetség is a műs
aug. 6
13:39
Mindig tud újabb meglepetéseket okozni a MÁV (Menedzsment Fórum)
Negatív rekord született a vasúttársaságnál.
aug. 6
13:39
Hadházy Ákos megtudta, hogy nyúlnak le magáncégeket fideszesek (Piac és Profit)
A független országgyűlési képviselő merésznek tűnő állításait Magyar Péter a Tisza párt elnöke is megerősítette, ami azért releváns, mert a ma már ellenzéki politikus korábban a Fidesz belső köreihez tartozott.
aug. 6
13:39
Órákon belül érkezhet Kamala Harris nagy bejelentése (Infostart)
Kamala Harris alelnök múlt héten megszerezte a demokrata pártdelegáltak többségének a támogatását, így hivatalosan is a párt elnökjelöltje lett a novemberi elnökválasztáson. Hogy ezek után mi a "menetrend", arról Veres Kristóf Györgyöt, a Danube Institute külkapcsolati vezetőjét kérdeztük.
aug. 6
13:39
"Soha nem fogok visszavonulni!" – Megszólalt David Lynch, aki szörnyű állapota miatt már az otthonát sem tudja elhagyni (Blikk)
A Kék bársony, a Twin Peaks és a Mulholland Drive rendezője nemrég vallotta be egy interjúban, hogy a sokévnyi dohányzás teljesen tönkretette az egészségét. A tüdeje annyira rossz állapotban van, hogy hosszabb távok megtételére már nem képes. Egy kisebb betegség súlyos lehet a számára, azonban esze ágában sincs visszavonulni.
aug. 6
13:39
Brit nagyágyút igazolt a Dreher, százmilliárdos beruházás készül Kőbányán (vg.hu)
Évi 440 millió korsó sört ad a magyar piacnak a Dreher.
aug. 6
13:39
Német aranyérem díjugratásban (Magyar Hírlap)
A 34 éves német lovas második aranyérmét szerezte meg.
aug. 6
13:39
A végén csíp: újabb csapás a Biden-éra utolsó perceiben (Mandiner)
Gyorsuló ütemben nő a munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. Súlyos kudarc ez az ütős kampányra készülő demokrata pártnak, igyekeznek is mindent a jegybankra fogni.
aug. 6
13:39
Elon Musk állítja újabb tesztpaciens agyába ültettek be Neuralink chipet (BitcoinBázis)
A Neuralink Corporation neurotechnológiai vállalat beültethető agy-gép interfészeket (BCI) fejleszt. A céget a gerincvelő-sérült, kvadriplégiás vagy amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) szenvedő emberek megsegítésére hozták létre, az alapítók egyike Elon Musk volt. Idén januárban a Neuralink bejelentette, hogy sikeresen beültették az első emberbe
aug. 6
13:39
Radics Gigi szívmelengető fotón mutatta meg, mekkorát nőtt lassan 4 éves kislánya (Sassy)
Az énekesnő csak nagyon ritkán oszt meg fotót a lányáról, most azonban kivételt tett.
aug. 6
13:39
Öt csodaszép tengerparti út, amelyen egyszer az életben végig kell sétálni (Roadster)
A mediterráneumtól a hűvösebb északi vidékekig gazdag kínálatból választhatjuk ki a hangulatunkhoz leginkább illő útvonalat.
aug. 6
13:45
Szoboszlai Dominik erős riválist kaphat (Metropol)
Nagyágyúkat keres a Liverpool edzője, Szoboszlai Dominik is erős riválist kaphat
aug. 6
13:45
Milyen lovas sportok szerepelnek az olimpián? (Háziállat)
Te tudod milyen lovas sportok szerepelnek az olimpián? Mi összegyűjtöttük!
aug. 6
13:45
Louisiana kormányzója a kötelező osztálytermi tízparancsolat kritikusainak: "Mondd a gyerekednek, hogy ne nézzen oda!" (444.hu)
A tízparancsolat tantermi kiakasztása egyesek szerint összeegyeztethetetlen a szülők jogával, hogy megválasszák, milyen vallás szerint nevelik gyermekeiket.
aug. 6
13:45
Összetört egy édesapa, az ártalmatlan sebhelyéből rákos elváltozás lett (Ripost)
Amikor először észrevette az elváltozást, azt hitte csak beverte a fejét.
aug. 6
13:45
Így ünnepelték Kőszegen a hazatérő Hámori Lucát (HírTV)
A hazatérő Lucát egy ring fogadta Kőszeg Fő téren és egy szép köszöntő műsor.
aug. 6
13:45
"Borzalmas, fájdalmas" - könnyezve búcsúzott az olimpiától a magyar válogatott sportoló (BorsOnline)
Kiesés a negyeddöntőben.
aug. 6
13:45
Lévai Zoltán alulmaradt az azeri Szulejmanovval szemben (Magyar Hírlap)
A magyar versenyző még reménykedhet, hogy vigaszágra kerül.
aug. 6
13:45
Így ütné meg a világgazdaságot, ha az észak-koreai vezérnél elszakadna a cérna (Mandiner)
Egy háború a két Korea között olyan ütést vinne be a globális kereskedelemnek, ami az egész világgazdaságot azonnal recesszióba pofozná. Az égvilágon senkinek nem áll érdekében, hogy Kim Dzsongun túlzottan felidegesítse magát. Még az Egyesült Államoknak sem, amelynek a GDP-je 2,3 százalékkal zsugorodna. Óvatosan hát az észak-koreai vezetővel.
aug. 6
13:47
A megemelt keretösszegből kapnak támogatást a sikeresen pályázók (Magyar Hírlap)
30 milliárd forint áll rendelkezésre a Napenergia Plusz Programban.
aug. 6
13:51
Lévai Zoltán kikapott, a vigaszágra jutásban reménykedhet (Infostart)
Lévai Zoltán 1-1-re végzett az azeri Sanan Suleymanovval a kötöttfogású birkózók 77 kg-os súlycsoportjában.
aug. 6
13:51
Így növeli a dohányzás az érelmeszesedés kockázatát (WebBeteg)
Az érelmeszesedésnek (arteriosclerosis) különféle rizikófaktorai vannak. Ezek legtöbbje az életmódunkból adódik. A legnagyobb kockázatot jelentő tényezők egyike a dohányzás, melynek központi szerepe van az érelmeszesedés kialakulásában. Cikkünkben elmagyarázzuk, hogy pontosan hogyan!
aug. 6
13:51
Most közölték: rengeteg földrengés volt Magyarországon júliusban (ATV)
Júliusban 223 földmozgást regisztrált a Kárpát-medencében a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
aug. 6
13:51
Örökbefogadás - ezeket gondold át, mielőtt állatot veszel magadhoz! (Háziállat)
A család és a kutya boldogsága érdekében nagyon fontos egy olyan háziállat kiválasztása, mely megfelel igényeidnek és otthonod adottságainak egyaránt. Íme néhány kérdés, amelyet érdemes föltenned magadnak, mielőtt befogadnád az új családtagot.
aug. 6
13:51
Pótfelvételi: szerdáig lehet beadni a jelentkezést (vg.hu)
Mentőöv azoknak, akiknek nem sikerült a felvételijük.
aug. 6
13:51
A világ legrégebbi nyomtatott könyvét állítják ki Londonban (Könyves Magazin)
A British Library jövő hónapban nyíló kiállításán látható lesz a Gyémánt szútra 9. századi példánya, és sok más korai nyomtatvány is.
aug. 6
13:51
A Halálos fegyvertől Ryan Reynolds és Hugh Jackman párosáig - ezek a kedvenc haverfilmjeink (Life)
Nagyot megy a hazai mozikban a Deadpool & Rozsomák, amiben két szuperhős kalandozik közösen a haverfilmek legszebb hagyományai jegyében. De mik is pontosan azok a haverfilmek, és melyek közülük a kedvenceink?
aug. 6
13:51
Feltörte a Neptun-rendszert, lebukott (Mínuszos)
Az egységes felsőoktatási rendszert, a Neptunt feltörő, és egyebek mellett hallgatók ösztöndíjait magának átutaló csalót fogott el a rendőrség. A letartóztatásban lévő fiatal férfit több mint száz rendbeli bűncselekménnyel gyanúsították meg – közölte Farkas Péter, a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztályának vezetője. A r
aug. 6
13:51
Továbbjutott a női kenu kettes 500 méteren (Magyar Hírlap)
Reményfutamukban az első helyen végeztek.
aug. 6
13:51
Ausztrália terve a tenger alatti internetkábelek megvédésére – Miért fontos ez? (Helló Magyar)
Ausztrália egy új tervvel állt elő a tenger alatti internetkábelek megvédésére. Mit foglal magába ez a terv? Részletek a cikkben!
aug. 6
13:51
Állva hagyta a magyart a román minimálbér (Forbes)
Az EU-n belül már csak Bulgáriában alacsonyabb a minimálbér, ha nem számítjuk azokat az országokat, ahol nincs.
aug. 6
13:51
Az élet 8 fázisa és amit meg kell tanulnunk mindegyikben (Bien)
Jó pap is holtig tanul, tartja a mondás, és valóban, életünk minden egyes szakasza tartogat valamilyen leckét, amivel fejleszthetjük önmagunkat. A PsychologyToday most összeszedte az élet nyolc szakaszát, és azt is, melyik során milyen képességeket kell elsajátítanunk. Neked mi most a feladatod, és hogy állsz az eddigi leckéiddel?
aug. 6
13:53
Bolhás kutya, bolhás macska: mit tehetünk az élősködők ellen? (Háziállat)
Tudtad, hogy nem is maga a bolha okozza a fő gondot, hanem a tevékenységének szövődményei jelentik az igazán nagy problémát?
aug. 6
13:57
A gazdaságok következő 10-20 évét is meghatározhatja, hogy élnek-e a jelenlegi a pályázati lehetőségekkel (Agroinform)
A vártnál kissé lassabb, de határozott pozitív fordulat látszik a magyar élelmiszer-gazdaságban.
aug. 6
13:57
Csaknem 80 milliárd forint sorsáról döntött a kormány: ez most rengeteg háztartást érinteni fog (Femcafe)
Rendkívül fontos bejelentést tett az Energiaügyi Minisztérium.
aug. 6
13:57
Letartóztatták az ismert színészt (Magyar Hírlap)
Gyilkossággal vádolják.
aug. 6
13:57
Lévai Zoltán nem jutott elődöntőbe, a vigaszágban bízhat (Demokrata)
A magyar birkozó akkor kerülhet a szerdai vigaszágra, ha legyőzője az esti elődöntőjét is megnyeri.
aug. 6
13:57
Terézvárosi Fidesz: Soproni tiltott adatgyűjtést végez és a bűnözőket is engedi szavazni (Mandiner)
Kovács Balázs Norbert helyi elnök szerint a momentumos polgármester a kerületi lakosok helyett a lakásbérbeadók érdekeit szolgálja.
aug. 6
13:57
Napenergia Plusz Program: már a megemelt keretösszegből kapnak támogatást a sikeresen pályázó családok (Üzletem)
A legújabb támogatói döntésekkel az odaítélt forrásmennyiség meghaladta az eredetileg 75,8 milliárd forintos keretet, már több mint 19 ezer család kapott a költségek kétharmadára rúgó támogatást, összesen mintegy 79 milliárd forint értékben.
aug. 6
13:57
A tüntetések hatására feloszlatta a parlamentet a bangladesi elnök (Telex)
Szabadon engedték a hétfőn elfogott volt miniszterelnököt, Haleda Ziát.
aug. 6
13:57
Megvannak az RTL Sztárbox párosai, Shane Tusup Torghelle Sándorral verekszik majd (Telex)
Két gálaverekedés is lesz, az egyikben Árpa Attila, a másikban Molnár Áron verekszik majd az ellenfelével.
aug. 6
13:57
Az Emily Párizsban 4. évada tele lesz új szereplőkkel − ők lesznek azok (in.hu)
Már csak napok kérdése, és érkezik az Emily Párizsban negyedik évada a Netflixre. És mivel a 2024-es olimpiai játékok miatt a világ már teljes Párizs-üzemmódban ég, a negyedik évadról szóló hírek vírusszerűen terjednek.A harmadik évad fináléja sok mindent a levegőben hagyott, így aztán minden kiszivárgott információ most vírusként terjed.A héten az

Keresés