2024. augusztus 6. kedd

aug. 6
17:27
Megvan, kik üthetik majd egymást a Sztárboxban (Nyugati Fény)
Ettől biztosan padlót fogsz.
aug. 6
17:27
Visszavethetik a természet törvényei Hamiltont a Ferrarinál? (Racing)
Lewis Hamilton 40 évesen vág bele F1-es karrierje következő szakaszába a Ferrari pilótájaként, és bár bizonyította, hogy a futamgyőzelmekre még mindig veszélyt jelent, egyes képességek az évek múlásával óhatatlanul is megkopnak.
aug. 6
17:27
Veszélyben a kukorica, rekordhőség Ukrajnában (Magyar Mezőgazdaság)
Ukrajnában a tomboló hőseg miatt a kukorica várható mennyisége 6 millió tonnával csökken. Eközben Oroszország 0,5 millió tonna gabonát szabadít fel az árstabilitás érdekében, hogy ösztönözze a gazdákat készleteik értékesítésére.
aug. 6
17:27
Már "lakáshitelnyi" személyi kölcsönökkel bombázzák a bankok az ügyfeleket (Üzletem)
A csúcsinfláció megtette a hatását: a bankok már akkora személyi kölcsönöket is hajlandóak adni, amekkorának nemrég még egy átlagos lakáshitel számított. Hiába azonban a bérek emelkedése, a 12 milliós szabad felhasználású hitel nem az átlagfizetésűek lehetősége, mert a törlesztőrészlete is havi 200 ezer forint fölött indul – derül ki a Bank360.hu ö
aug. 6
17:27
Ételmérgezést kaptak a debreceni BMW-gyáron dolgozó vendégmunkások (Telex)
A fertőzött ivóvíz miatt betegedhetett meg több mint 30 török vendégmunkás.
aug. 6
17:33
Szergej Sojgu: Az ukrán népnek nagyon sokba fog kerülni a kijevi rezsim illúziója (HírTV)
Minél később kezd béketárgyalásokba Ukrajna, annál rosszabb helyzetbe kerül a feltételeket illetően - jelentette ki az orosz állami televíziónak adott keddi interjújában a volt orosz védelmi miniszter.
aug. 6
17:33
Ilyen színű tányérból egyél, ha fogyni akarsz: ezt az árnyalatot mindenképp kerüld el (Femcafe)
Gondoltad volna, hogy a fogyást és a hízást is befolyásolhatja az, hogy milyen színű tányérból fogyasztod az ételt? Nos, mindennek pszichológiai okai vannak a szakértő szerint.
aug. 6
17:33
Ekkortól lehetnek olcsóbbak az élelmiszerek Magyarországon! (SzMo)
Az élelmiszerárak emelkedése után fordulat jöhet a magyar élelmiszergazdaságban. Javulás várható nemsokára.
aug. 6
17:33
Több embert megsebesített egy célt tévesztett izraeli elfogórakéta (Magyar Hírlap)
Nem csökken a viszály szintje.
aug. 6
17:33
Több fronton zajlik a harc a fintech szektorban (Fintech)
A politikai színtéren Donald Trump letette a voksát a Bitcoin mellett, a Visa és a Mastercard pedig a Formula 1-ben versenyez. Fintech hírek.
aug. 6
17:33
Menzás lebbencsleves (Street Kitchen)
A lebbencstésztából rengeteg dolgot lehet készíteni. Én van, hogy a lasagnetésztát is ezzel helyettesítem :D Viszont sokkal inkább javaslok belőle egy tartalmas, tápláló levest. Íme egy szuper recept hozzá.
aug. 6
17:39
"Minden bajban fogod a kezem" – Hős szerelmének köszönheti az életét Vanda (Blikk)
Órákat utazott egy szlovák határhoz közeli településről a Balaton déli partjára egy szerelmespár, hogy a forró nyári napon megfürdőzzenek a magyar tengerben. Az önfeledt szórakozás azonban egyik pillanatról a másikra igazi rémálomba csapott át. A nevetést sikoly váltotta fel, ami az egész partszakaszt bejárta. A tragédia július 27-én este hét óra k
aug. 6
17:39
Lucescu 38 év után visszatér a román válogatott élére (Infostart)
Mircea Lucescu lett a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
aug. 6
17:39
Emelkedéssel zárt a magyar tőzsde, felpattant a Richter a jelentés után (Portfolio)
Mérsékelt emelkedéssel zárt a magyar tőzsde, miközben a globális részvénypiacok visszapattantak a hétfői eladási hullám után. A blue chipek közül a legjobban a várakozásokat meghaladó negyedéves számokat szállító Richter teljesített.
aug. 6
17:39
Elődöntőbe jutottak a gallok (Magyar Hírlap)
Győzelem Németország fölött.
aug. 6
17:39
Megint megmentené a kriptoszektort a Tron alapítója (BitcoinBázis)
Justin Sun, a Tron elég megosztó személyiségnek számító alapítója a globális pénzügyi piacokon tapasztalható elsöprő eladási hullám közepette úgy tűnik, hogy megpróbálja menteni a szektort. Azután, hogy még alig egy hete, amikor Donald Trump a Bitcoin2024 konferenciáján beszélt, a BTC ára a 70 ezer dollárt súrolta, most alig vagyunk 53 ezer dollár
aug. 6
17:45
Drámai csatában kapott ki a női kézilabda-válogatott, 10 másodpercre volt az elődöntő (Infostart)
A magyar női kézilabda-válogatott drámai csatában, a 29-29-es döntetlent követő hosszabbításban nyolc percen keresztül nem tudott gólt lőni, s így 36-32-es vereséget szenvedett a svédektől. A rendes játékidőben, 12 másodperccel a vége előtt, még vezetett egy góllal.
aug. 6
17:45
Elképesztő, hogy idén mennyi friss málnát kellett importálni (Agroinform)
Mindeközben az unió legnagyobb fagyasztottmálna-beszállítói Szerbia és Ukrajna.
aug. 6
17:45
"Politikai hisztéria", a Nemzeti Kártya a vízumhoz jutást nem könnyíti meg - írta a KTK (ATV)
A Nemzeti Kártya csak a munkavállalást könnyíti meg, a vízumhoz jutást nem - ezzel reagált a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) a kérdéseinkre, amit az orosz és fehérorosz vendégmunkásokkal kapcsolatban tettünk fel.
aug. 6
17:45
Megtörtént a bejelentés: ő Kamala Harris alelnökjelöltje (ATV)
Tim Walz minnesotai kormányzót választotta alelnökjelöltként Kamala Harris - ezt az X-en jelentette be az amerikai Demokrata Párt nemhivatalos elnökjelöltje.
aug. 6
17:45
Milák Kristóf újra aktivizálta magát (Magyar Hírlap)
Legutóbb 2023 őszén, lassan egy évvel ezelőtt adta az utolsó interjúit Milák Kristóf, azonban most előkerült egy Facebook-oldal a nevével.
aug. 6
17:45
Gyilkosság történhetett az egyik keddi vitorlásversenyen (Demokrata)
A hatóságok egyelőre nem közölték, miből jutottak arra a következtetésre, hogy nem baleset, hanem gyilkosság történt.
aug. 6
17:45
Idén is megfizethetők lesznek a Szent István Nap termékei (Növekedés)
Az idén is az ételek és italok széles választéka várja a látogatókat a Szent István Nap rendezvénysorozaton. A szervezők ezúttal is kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy a SZIN Bisztrók kínálatából elérhető, népszerű termékekhez alacsony áron juthassunk hozzá, így az ásványvíz 200, a kóla 350, a csapolt sör 380, a bécsi perec pedig 300 forintért
aug. 6
17:45
Így vezetnek félre a kattintásvadász címek (Villanyautósok)
Százból 6 kevesebb vagy több mint 51?
aug. 6
17:45
Drámai meccsen, a hosszabbításban esett ki a magyar női kéziválogatott az olimpiáról (Telex)
Öt másodperccel a vége előtt egyenlítettek a svédek (29-29), akik a hosszabbításban állva hagyták az elfáradó, elfogyó magyar csapatot, és 36-32-re nyertek. Klujber 11 gólig jutott, Vámos jól irányított, szép gólokat lőtt, Bíró bravúrokat mutatott be.
aug. 6
17:47
Elhalasztották a vitorlázó Vadnai Jonatán éremfutamát (Magyar Hírlap)
A szélcsend az oka.
aug. 6
17:51
Szijjártó megpróbálta lebeszélni Iránt a háborúról – A magyar külügyminiszter adta át Izraelnek a hadüzenetet (Blikk)
– Szijjártó Péter hadüzenetet kapott és továbbított: a magyar külügyminiszteren keresztül hívta fel a figyelmet Iráni kollégája, Ali Bagheri Kani, hogy megtámadják Izraelt. A magyar politikus ezt rögvest továbbította az izraeli kormánynak.
aug. 6
17:51
Ennyit arról, hogy horror a sör ára a Szigeten: pofátlanság, itt 8 ezerért mérnek egyetlen korsót (Pénzcentrum)
Nemzetközi összehasonlításban a Sziget Fesztivál 2024-es sörárai nem tekinthetőek kiemelkedőnek. Cikkünkben összegyűjtöttük, mennyiért mérték 2024-ben a legismertebb nemzetközi fesztiválokon a csapoltsört.
aug. 6
17:51
Ezek a legveszélyesebb telefonok, ha a sugárzást nézzük, amit már nem szabad félvállról venni (Femcafe)
Bár a Samsung bizonyos modelljeinél is magas a sugárzás, nem ezek a modellek a legkifogásolhatóbbak a szakértők szerint.
aug. 6
17:51
Ez a kulcstényező segíthet elkerülni a demenciát (Magyar Hírlap)
Vannak olyan tényezők is, amelyek a mi befolyásunk alatt állnak.
aug. 6
17:51
Kijöttek az adatok: Rettenetes bajban vannak az iskolák, Pintérék ezt már nem tudják a szőnyeg alá söpörni (Nyugati Fény)
Ezt már nem lehet helyrehozni.
aug. 6
17:51
Titánszív mentette meg egy férfi életét Amerikában – Ez lehet a jövő? (Helló Magyar)
Az Egyesült Államokban jelentős áttörést értek el a műszívek fejlesztésében. Mi ez a forradalmi újítás? További részletek a cikkben!
aug. 6
17:51
Szingli horoszkóp. Mikor talál már végre rád az igazi? (Bien)
Miközben az Igazit keressük, sokszor éppen saját magunk állunk a boldogságunk útjába. Ha még szingli vagy, horoszkópod elárulhatja, melyik rossz szokásod lehet az, amivel ideje felhagyni, hogy végre rád találjon a szerelem.
aug. 6
17:57
Elhalasztották a vitorlázó Vadnai Jonatán éremfutamát (Infostart)
Szél hiányában keddről szerdára halasztották az ILCA 7 hajóosztály éremfutamát, amelyen Vadnai Jonatán is érdekelt a párizsi olimpián.
aug. 6
17:57
Elon Musk a brit kormánnyal hadakozik az X-en (444.hu)
Kommentel a főkommentelő.
aug. 6
17:57
Hullócsillag-parádé az égen (Magyar Hírlap)
Sokat kívánhat, aki nézi.
aug. 6
17:57
Egyre nagyobb az ellentét a home office kapcsán (MMonline)
A magyar munkavállalók és munkáltatók hozzáállása is változott valamelyest az otthoni munkavégzéssel kapcsolatban tavaly óta. A munkavállalók az előző évhez képest kisebb arányban gondolják úgy, hogy jobban teljesítenek home office-ban, a munkavégzési forma lelki egészségre gyakorolt hatásáról pedig megoszlik a dolgozók tapasztalata – derül ki a Pr
aug. 6
17:57
A Kia leleplezte az új K8-at (Autószektor)
A bemutatott képekből ítélve az új K8-as szedán némileg hordozza magán a Sorento crossover jegyeit, de a megjelenésére mégis használhatjuk a forradalmi jelzőt, mert sok az eltérés a 2021 tavaszán Dél-Koreában piacra dobott elődjéhez képest. A legradikálisabb változásokat az elülső részben látjuk, ahol szinte teljesen módosult a Kia-dizájn. A hűtőr
aug. 6
17:57
A befektetők a BTC esése közben sem tétlenkednek – Íme a 3 érme, ami a következő bikafutam során kilőhet (BitcoinBázis)
A bitcoin közelmúltbeli esése vásárlási hullámot indított el a befektetők körében. Míg egyesek pánikba estek a helyzet láttán, addig mások nyereséges lehetőségekre bukkantak. Mialatt a piac a lehetséges jövőbeli emelkedést várja, a figyelem 3 érme felé fordul, amelyek jelentős növekedést ígérnek az elkövetkezendőkben. Az alábbiakban sorba vesszük,
aug. 6
17:57
Görögország a szigetek országa - 20 álomszép sziget hasznos utazási tippekkel (Utazási Élmények)
Szinte minden nyaraló álma, hogy egy gyönyörű strand közelében, homokkal borított tengerparton töltse el a szabadságát, Görögország szigetei pedig bővelkednek ilyen helyekben, melyek közül több helyre viszonylag egyszerűen és jó áron is el lehet utazni.
aug. 6
17:57
Bekavart a szélcsend, szerdára halasztották Vadnai Jonatán éremfutamát az olimpián (Telex)
Már hétfőn is gond volt a széllel Marseille partjainál.
aug. 6
17:57
Kiderült, mitől félünk a legjobban: tudnivalók a csótányokról és hogyan tartsuk őket távol (Magro)
A csótányok nemcsak a tisztaságot és higiéniai állapotokat tükrözik, hanem komoly egészségügyi kockázatot is jelentenek. Ezek a rovarok nemcsak zavaróak, hanem potenciális veszélyt is hordoznak magukban. Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakrabban feltett kérdéseket a csótányokkal kapcsolatban és válaszokat adunk rájuk.
aug. 6
18:03
Ételmérgezést kaptak a debreceni BMW-gyáron dolgozó vendégmunkások (Menedzsment Fórum)
Közel 40 munkás lett rosszul. Nem egyértelmű, hogy hány embert kellett kórházba szállítani.
aug. 6
18:03
Kasszasiker lehetne, ha romantikus filmet forgatnának Ingrid Bergman és Robert Capa szerelméből (Glamour)
Ha a második világháború utáni hónapokban érdekelt volna bárkit is a bulvár, alighanem címlapon hozták volna le, hogy az ünnepelt filmcsillag Ingrid Bergman és a magyar származású, világhírű haditudósító Robert Capa viszonyt folytatott. Hogy szerettek egymásba a szétbombázott Párizs utcáin és miért nem lettek végül férj és feleség? Szerzőnk meséli
aug. 6
18:03
Elmaradt a nyíltvízi úszók első edzése (Magyar Hírlap)
Túl koszos a Szajna.
aug. 6
18:03
Legalább egy hónapra kiesett a frissen feljutó Nyíregyháza kulcsembere (Demokrata)
A két forduló után három ponttal álló Nyíregyháza vasárnap a legutóbb bronzérmes Puskás Akadémia vendége lesz.
aug. 6
18:03
Szélsőjobboldali izraeli miniszter: A gázaiak éheztetése jogos lenne, de senki nem engedné (Telex)
Bezalel Smotrich szerint kétmillió palesztin éheztetésével lehetne igazán gyorsan visszaszerezni a Hamász túszait.
aug. 6
18:09
Fontos edzést halasztottak el, kedden is úszhatatlan volt a Szajna (Demokrata)
Korábban a triatlonosok több edzése is elmaradt az ötkarikás játékokon, míg a versenyek után többen megbetegedtek.
aug. 6
18:09
Ha akarnának, se tudnának edzeni a Szajnában a magyar nyíltvízi úszók (Telex)
A 10 km-en indulók edzése is elmaradt a rossz vízminőség miatt, de Rasovszkyék nem kockáztatnak, a versenyig medencében edzenek.
aug. 6
18:09
A nyár ízeivel köszönt az első magyar fine csárda a Balatonnál – megnyílt a SHO Tihany (Street Kitchen)
Nem éppen mindennapi utat járt be a BudaParton megnyitott SHO étterem, aminek konyhájáról mi is beszámoltunk nektek. A Huszár Krisztián által megálmodott, ázsiai beütésű étlap meggyőzött minket és a szakma más képviselőit is, mégis alig fél éves működés után bezártak. Az SHO most Tihanyban indult újra, rögtön ki is próbáltuk!

Keresés